Felhívás!!!!!! Győri Blogger-Olvasó Találkozó


Sziasztok! A veszprémi blogger találkozónak már szinte hagyománya van, ezen felbuzdulva szeretnék szervezni egy hasonló eseményt Győrben is, azzal a különbséggel, hogy ide olvasókat is szeretnék meghívni. Az időpont amire gondoltam október 11.-e vagy 12.- e lenne, tehát a Glamour-Napok hétvégéje.
Ahogy ígértem mutatnék Miss Rose és Lora lelőhelyet is, de erre elsősorban pénteken lenne lehetőség, mivel az üzlet nyitva tartása, akkor kedvezőbb, szombaton csak 1 óráig látogatható.
Így azt kérem, akinek lenne kedve, lehetősége jönni, az írjon ide és egyezkedjünk,  hogy melyik nap és időpont lenne a legjobb. 

A találkozópont Győrben lenne a buszpályaudvar váróterme melletti újságos stand, mivel a vasútálllomás is ott van mellette,csupán az aluljárón kell átmenni. Mindenkit megvárnánk és közösen indulnánk először a Lora/Miss Rose felderítésre, majd ha az időjárás engedi, akkor megejthetnénk egy kis sétát a belvárosban, esetleg a kuponos akciókat is ki lehetne használni az Árkádban. Ezt főleg azoknak mondom, akiknek a környezetében nem nagyon található olyan üzlet, ami az akcióban szerepel.

Valamint arra gondoltam, hogy a veszprémihez hasonlóan itt is lehetne termékeket cserélni. Ha van olyan sminkcuccod, ékszered, kiegészítőd amit már nem használsz, akkor elhozhatod, "berakjuk a közösbe" és mindenki válogathat. Az előzőekhez hasonlóan én szeretném hogy ne legyenek megkötések, tehát ha valaki csak 1db-ot tud hozni, az is válogathasson kedvére, vagy épp a korábban elcserélt termékeket is vissza lehessen hozni, ha mégsem váltak be. 

Akit tehát érdekel a dolog, az itt is jelezhet, vagy a Ms.Stargate@vipmail.hu címen írhat nekem.

Továbbá kérek minden kedves blogger társat, hogy ha nem is tud eljönni,de egy néhány soros felhívással segítse a kezdeményezést, hogy minél több emberhez jusson el! 

Valamint arra is kérek mindenkit, hogy alaposan gondolja át a részvételét, tehát csak az jelentkezzen aki szinte teljesen biztos abban, hogy részt tud venni az eseményen. 

Remélem sokan összejövünk! :) 

Megjegyzések

  1. én szívesen mentem volna, Győr nincs olyan messze tőlem (vasvári vagyok), de koleszos vagyok, úgyhogy sajnos a péntek nekem esélytelen, az a nap elmegy a hazautazással...:/

    VálaszTörlés
  2. Viszont ha szombaton lesz, akkor számíthatok rád? :)

    VálaszTörlés
  3. akkor talán meg tudnám oldani:)

    VálaszTörlés
  4. Szuper kezdeményezés! Szivesen csatlakozom, igaz nekem azért kell utaznom (mivel szlovákiai vagyok), de bevállalnám.

    VálaszTörlés
  5. De jó! Szívesen csatlakozom :) A szombat nekem is jobb lenne, mert pénteken anatómia zh-m lesz szóban, és nem tudom, hányadikként kerülök be, meg mikor végzek. De hogy a Lora és a Miss Rose lelőhelyekre is el tudjunk menni, érdemes lenne olyan délelőtt 10-11-kor találkozni szombaton, ha amellett dönt a többség.

    VálaszTörlés
  6. 11-12 órára gondoltam én is, akkor lenne időnk válogatni is. :) Jujj de jó, jelentkezzetek minél többen! :)

    VálaszTörlés
  7. Nálam eldőlni látszik, hogy péntek délután tudok Győrbe menni.
    Ha valaki akkor a környéken lesz és van kedve találkozni, azzal szívesen összefutnék! :-)

    VálaszTörlés
  8. Egyenlőre szombatot írtak a legtöbben, de én pénteken is Győrben leszek, úgyhogy összefuthatunk. :) Jujjj de jó lenne! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)