2013. október 5., szombat

Őszi Kívánságlista (Glamour-Napok)


Ki várja már a Glamour-Napokat? :P Én minden évben próbálom kihasználni az akciókat és nagyon feldob már maga a készülődés is, a kívánságlista összeírása, az üzletek felderítése és persze maga a vásárlás. :D Nagyon szeretem a többi bloggerina kívánsálistás bejegyzéseit is, volt már hogy ezek alapján került fel az én listámra is egy-egy darab. :)
Az idei lista rendhagyó lesz, hiszen mióta megszerkesztettem, 1-2 dolgot már sikerült beszereznem.

fall wishlist 1.



1. Cicás ruhadarab - Cicás gazdiként szerintem kötelező, ráadásul annyira cukik. :) Ez a fekete-fehér ruci ráadásul nagyon jól variálható, el tudom képzelni elegánsan is, vagy akár bakanccsal és egy kardigánnal, laza hétköznapi szettben is.
2. Harisnyák, térdzoknik - Imádom a harisnyákat, idén szeretnék egy állatkásat, egy pöttyöset és egy szívecskéset is. A térdzoknikat is nagyon kedvelem, harisnya fökl, szoknyával és bakanccsal, nekem igazi őszi viselet. :)
3. Ékszerek - Néhány szép különleges gyűrűt szeretnék, egy statement nyakláncot és egy masnis-szegecses karkötőt. A képen látható fekete köves gyűrűt és a nyakláncot a H&M-es kuponnal szeretném megvenni. :)
4. Pénztárca - Szeretnék egy szép pénztárcát is, elsősorban a Mango, H&M és a Tally Weijl kínálatát fogom szemügyre venni. :)
5. Cipők - Szeretnék egy Jeffrey Campbell-stílusú bokacsizmát, aminek vastag sarka van. A barna színű, fűzös bakancsot már megvettem, de szeretnék egy feketét is. A rojtos wedge sneaker pedig mennyire cukker már! :D
6. Mintás leggings - Oversize pulcsival, hosszú inggel vagy felsővel szeretném hordani, ebből lehet hogy többet is veszek majd. :)
7. Mintás szoknya - Egy ilyen, plusz meleg harisnya, térdzokni, bakancs, kardigán=kedvenc őszi outfit. :)
8. Szaggatott farmer - Mondtam már hogy imádom a grunge stílust? Egy ilyen farmer kockás inggel és bakanccsal szerintem nagyon vagány lenne. :)
9. Nude színű kardigán - Azért mert a fekete és barna is szuperül mutat vele, mert elegánsabb és vagányabb szettekbe is be lehet építeni. :)
10. Táskák - Ebbe a H&M táskába beleszerettem és nagyon szomorú leszek, ha nem sikerül megvennem a kupont kihasználva. A barna táska, inkább csak elképzelés, hasonlót szeretnék.
11. Masnis hajcsat - Mert kell egy őszre is. Ezt a sötétkéket néztem ki. És még csipkés is. :P Kell ennél több? :D


fall wishlist 2.



12. Fekete blézer és szoknya - Habár mindkettő ott lapul a gardróbomban, azért ilyen alapdarabokból nem árt többet is felhalmozni. Erre pedig az akciók mindig jó alkalmat adnak. ;)
13. Feliratos felső - Mennyire cuki már? :D Imádom az ilyen felsőket, úgyhogy ő konkrét-kívánságlistás darab és még kupon is lesz hozzá. :P
14. Melegítőnaci - Nem a legtrendibb darab egy wishlisten, de sportoláshoz fontos kellék és én jobb szeretek ilyenben futni. :)
15. Cuki pizsi - Mert kell és kész! :D Télen abszolút pizsis vagyok, ha nem kell mennem sehová képes vagyok az egész napot pizsamában tölteni. :D :P
16. Farmermellény - Ok, ez kb. midnen wishlistemen rajta van, de azóta sem sikerült olyat találnom, ami jól állna. A nagy cicivel megáldott olvasók tudják, hogy miért. :D
17. Szívecskés ruhadarab - Felsőt vagy harisnyát szeretnék, mindegyik nap másikat jobban. :P :D
18. Elegánsabb kardigán - Szeretnék egy picit elegánsabb szabásút is. :)
19. Bőr ujjas felső - Többet is láttam, ami tetszik. :P
20. Kabátok - Szeretnék egy barna bőrkabátot és egy vastagabb téli kabátot. Utóbbi olyan legyen, amit tudok picit lazábban és elegánsabban is viselni. A képen látható tökéletes lenne. :P
21. Oversize pulcsi - Én szeretem ezeket harisnyával, cicanadrággal viselni ilyenkor. :)
22. Cuki sapka - Nekem nagyon nehéz olyan sapkát találni, ami jól is áll, ez általában 2-3 évente jön össze. :D Remélem ez is olyan év lesz. :D
23. Kockás ing - Ha lehet oversize méretben. :P
24. Angyalszárnyas ékszer, charm-nyaklánc és baglyos ékszer - Ezek is szerepelnek a kívánságlistámon és már mindegyikre néztem is ki konkrét darabot. :P
25. Yankee Candle - A kívánságlistás illatok közül hármat már kipipálhatok. Az őszi kollekcióból a Salted Caramel és a Lake Sunset, valamint a Vanilla Cupcake már megvan tart formájában. :) A másik két dara, amire még a vágyom a Vanilla Chai és a Home Sweet Home. :)


fall wishlist 3.



26. Paletták - Mikor a wishlistet szerkesztettem, még nem tudtam hogy a Vintage Romance vagy az Au Natural palettát szeretném e a Sleek-től, de mint tudjátok, végül a Vintage Roamnce lett a győztes. Szeretnék még egy nagyobb palettát is, de nem biztos hogy a képen láthatót, egyenlőre jobban hajlok a BH Cosmetics matt palettája felé.
27. Parfüm - Több kedvencem is van, de a listát egyenlőre az új Katy Perry illat vezeti. :P
28. Körömápoló szett - Ez egy általános dolog, 1-1,5 évente általában újat szoktam vásárolni.
29. Testápoló szett - Valami kellemes, őszies-télies illatot szeretnék, ezt a Greenland-es tusfürdőt már használtam, így szettben is szívesen megvenném, ráadásul lesz rá Müller kupon is.
30. Ombre hajfesték - Igen, még mindig szeretnék ombre hajat. :D Nyuszi vagyok, kb. 20x tettem vissza a polcra. :D
31. Real Techniques ecsetek - Ezekkel kapcsolatban is folyton változtatom a véleményem, a biztos pont az Expert Face Brush.
32. Púder - Ebből kezdek kifogyni, konkrét kiválasztott nincs, egyenlőre a Rimmel és a jól bevált NYC között vacillálok, ezekre a Müller kupont be tudnám váltani.
33. Alapozó, BB krém - Mindkettőt szeretnék venni, alapozók közül a Rimmel Wake Me Up-ról nagyon jókat hallottam, sok sminkes áradozik róla. BB krém tekintetében még picit bizonytalan vagyok, ha van valami jó tippetek szívesen várom :P
34. Tusok - Szeretnék zselés és filces tusokat is. Zselésből barnát, illetve egy zselés feketét és egy filces feketét. Tudni kell rólam, hogy két dologban nagyon béna vagyok. A lakkozásban és a tusvonal rajzolásban. Utóbbit egy rohanós napon csak filces tussal tudom kivitelezni. :D
35. Szemceruzák - Fekete és barna szintén.
36. Szempillaspirál - Nem tudok dönteni, hogy az egyik Mabelline kuponnal az imádott Falsies spirálomat vegyem, vagy válasszak egyet a L'Oréal kínálatából...
37. Lakkok - A nude és a sötétzöld kipipálva. Szeretnék még egy bronzos, egy arany, egy bogyószínű, egy különleges lila, egy bordó, egy sötét liquid sand és egy különleges kék színű lakkot. :P
38. Catrice Blush Tint - Ő szintén kívánságlistás termék már a megjelenése óta.
39. Őszies pirosító - Szeretnék még egy krémes vagy púder állagú sötétebb, ősziesebb pirosítót. :)
40. Rúzsok - A Catrice színezett ajakápolóját már beszereztem, de szeretnék még egy élénkebb árnyalatot is, illetve egy sötétebb rúzst. :P

Hát ennyi lenne a "kis" őszi kívánságlistám. :) Remélhetőleg a nagy részét sikerül majd a Glam illetve Joy napokon letudni. :)


Ti mit szeretnétek venni? Van hasonló wishlistetek? Van olyan az enyémről, amit ti is szeretnétek beszerezni? :)

9 megjegyzés:

  1. egy-két dolgot leszámítva nálam is ezek a dolgok szerepelnek :) éppen próbálom megtalálni a megfelelő télikabátot

    VálaszTörlés
  2. Nekem most egy télikabát kell majd minél hamarabb. Pont most vettem kardigánt, csak feketébe. Egyszerűen imádom! :)

    Lakkokból most Stop kéne, de sose tudom betartani... :/ Egy vörös rúzs hiányzik még a készletemből, meg egy érintőképernyőhöz való kesztyűt szeretnék még :)

    Jó kis lista amúgy, elfogadnék egy jó pár dolgot! :)

    VálaszTörlés
  3. nálam is szinte hasonló dolgok kellenének, aztán kiderül mit veszek meg majd akkor :) jó ez a lista *-*

    VálaszTörlés
  4. Nekem is hasonló a listám. Én is szeretnék egy mintás harisnyát, téli kabátot (hosszút és vastagot, de pufit nem), oversize kockás inget cicanadrághoz (eddig még nincs, és mostanában nem is nagyon láttam sehol), egy virágos vagy melegebb rövid szoknyát és pulóvereket (ezekből igencsak hiány van a ruhatáramban), vastagabb farmert és/vagy nadrágot (skinny/cső fazonút) a hidegebb időkre, egy egyszerű fehér kardigánt, kötött fehér sálat, hozzávaló -lehetőleg masnis- sapkát, egy új parfümöt, és Max Factor vagy Maybelline szempillaspirált.
    Nemsokára anya szülinapja lesz, úgyhogy keresek is valamit.
    Majd meglátjuk, mi és mennyi fér a keretbe :D.

    VálaszTörlés
  5. Remélem fogsz majd a szerzeményeidről írni :) Nekem a listám szűkül a Nailland nyitása miatt :D

    VálaszTörlés
  6. Te jó ég! Szép kis listád van :))) Lehet, hogy én vagyok kevésbé optimista, de én valami brutál tömegnyomrra számítok, ahol jó ha egy-két fő darabot meg tudok kaparintani. Előre tervezem az útvonalat :D

    VálaszTörlés
  7. A vastag sarkú bokacsizmát én is kinéztem, de eddig eredménytelenül kerestem a H&M-ben, pedig mindenképp muszáj felpróbálnom, hogy megállapíthassam, úgyse tudok benne járni, és akkor nem fájna érte a szívem tovább. :D

    VálaszTörlés
  8. Én is felpróbáltam már és meglepően kényelmes volt. :)

    VálaszTörlés
  9. én is most újítottam be egy téliesebb cipővel ^^

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...