Astor Rouge Couture "200 Cherry Silk" teszt

A márkától már több terméket is próbáltam, talán egy spirál és lakk volt az, amik annyira nem jöttek be, de eddig csak pozitív tapasztalataim voltak az Astor termékekkel. Amikor megláttam, hogy a Rossmann-ban 600Ft-ért vesztegetik darabját, nem bírtam ki, hogy ne nyúlkáljak bele (természetesen) a teszterekbe. Kapásból két színt hoztam el, majd később még egyet, most a kedvencemet mutatom be.


A csomagolás egyszerű, de masszív fekete műanyag, a kialakítása engem picit a Guerlain rúzsokra emlékeztet. Sajnos eléggé hajlamos a karcolódásra és az ujjlenyomatok begyűjtésére.



A tetején a márka logója.


Alul az árnyalat neve és színe.


Külön tetszik, hogy maga a "tubus" is arany színű, ettől sokkal elegánsabban fest. Illetve külön pozitívum, hogy a rúzst teljesen visszatekerhető.


Az utóbbi egy évben kezdtem rúzs-mániássá válni, azelőtt inkább szájfényes voltam. Egy ilyen brutál vörös rúzst pedig már hónapok óta szerettem volna.


Már a teszternél meggyőzött, mert nagyon-nagyon pigmentált, csodálatosan krémes rúzs. Van egy kis pinkes beütése, nem véletlenül Cherry a neve. A Silk pedig szintén találó, mert nagyon kellemes, selymes az állaga. Azt csak otthon vettem észre, hogy milyen csodálatos arany csillámok rejtőznek benne.


Na kérem, ez nem az az árnyalat, amit bedobsz a táskádba és napközben csak úgy tükör nélkül felmaszatolod. Ehhez kontúrceruza és ecset sem árt, meg kb. 5 perc. Cserébe csodálatos színt és fedést kapunk. Még én is csak tanulgatom a felkenését, mert szégyen vagy nem, nem tudok ilyen élénk színt egyenesen a rúzsról felkenni, hogy ne varázsoljak Jokert magamból. :D


Itt picit jobban látszanak az arany csillámok is. A tartósságáról: szuper. De tényleg. Szenteste 5-től éjfélig volt rajtam, evés-ivás-puszizkodás álló, igaz a fényessége kicsit megkopott, de a színe teljes egészében a számon maradt, sőt megdolgoztatta a Helia D sminkeltávolító kendőt is.

Összegzés: Én nagyon megszerettem ezt a rúzst. Azóta már három darabom van a márkától, de biztosan körülnézek még, hátha találok további kincseket is. Az meg, hogy 600Ft-ot fizettem darabjáért egy vicc. :D Szuper pigmentáltság, selymes, nagyon tartós, az illata is kellemes, mi kell még? Kb. csak az, hogy megtanuljam tökéletesen felkenni. :P

Értékelés: 5/5

Nem fogok a karcolódós műanyagért pontot levonni, mert 600Ft-os ár mellett (még ha leárazott volt akkor is) egy szavam sem lehet. :D Egyébként meg szerintem tökéletes. :)


Próbáltátok már az Astor rúzsait? Van kedvenc vörös rúzsotok?

Megjegyzések

  1. Nagyon dögös színe van, mutatsz vele teljes arcos képet is? :)

    VálaszTörlés
  2. Amint elmúltak a kozmetikus által okozott piros foltok az arcomról, lesz vele smink is. :) Ennyi erővel a Hulk-hoz is mehettem volna kezelésre. XD

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép színe van. És kifejezetten örülök, hogy a szádon mutattad meg. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép :) Sajnos az erősebb szinek felkenésével én is bajban vagyok néha :P

    VálaszTörlés
  5. Na jó, most már tényleg elmegyek megnézni ezeket a rúzsokat, remélem itt is lesz még mindből! :)

    VálaszTörlés
  6. Ági, szerintem úgy az igazi, mert bőrre kenve egész máshogy mutatnak. :)

    VálaszTörlés
  7. Két dolgot szeretnék mondani:
    1) az összegzésnél véletlenül azt írtad, hogy "de nem biztosan körülnézek még". gondolom a nem itt csak véletlenül maradt benne
    2) szerintem az ilyen sötét, markáns rúzsoknál figyelni kell rá, hogy a kontúrral egybe legyen a rúzs dolgozva, nálad látom a ceruzát a széleken (főként alul), ahogy elkülönül. lehet, hogy ez csak a képeken ennyire szembetűnő, de ott szerintem még lehetne az ecsettel kicsit rádolgozni a rúzst. és a felső kontúrvonal nekem egy kicsit természetellenesnek tűnik. abszolút megértem, ha kicsit csalni szeretnél, én is ezt teszem, mert a felső ajkam vékonyabb, mint szeretném, de szerintem figyelni kell, hogy természetes legyen a végeredmény :)
    Lisa Eldridge-nek van erre a szuper videója, nem tudom, hogy láttad-e: http://www.youtube.com/watch?v=8n7C22qHYjQ#t=14
    sorry a kisregényért, remélem nem veszed zokon!

    VálaszTörlés
  8. Szép szín. Én is kíváncsi vagyok, milyen élesben.

    VálaszTörlés
  9. Zizitim, köszi az észrevételeket. :) Egyébként nem használtam ceruzát most. :D

    VálaszTörlés
  10. aha, akkor lehet, hogy ez volt a baj ;)

    VálaszTörlés
  11. Ma néztem nálunk de nem volt ez a szín. Kár. Szegény szerintem bármit is csináltál volna ez a Zizi (jól illik rá a név) talált volna benne hibát. Mást kritizálni mindig könnyű de most nézem hogy ő nem nagyon merte felkenni a szájára a piros rúzsát.

    VálaszTörlés
  12. kiegészítettem a Ruby Woo-ról szóló bejegyzésemet további képekkel, amiken felkenve látható a rúzs. megnézheted, ha érdekel ;)

    VálaszTörlés
  13. Ancsának pedig üzenem, hogy nem szokásom rosszindulatú kommenteket írni, az ittenit sem annak szántam, ha annak vetted, akkor elnézést érte, csak segíteni akartam.
    Ancsa viszont "kedvesen" reagált. Szóljatok, ha ez nem az a blog, ahol szükség van az építő jellegű hozzászólásokra, mert akkor legközelebb természetesen megtartom magamnak a véleményemet...
    Az ilyen stílusú véleményét pedig Ancsa is jobban tenné, ha megtartaná magának vagy legalább nekem írná meg...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)