Ajánló - Sorozatok (1.)

A filmek, könyvek és zenék után, gondoltam néhány kedvenc sorozatomról is írok nektek. Jelenleg kb. 8-atnézek,amik között vannak régebbiek is. Úgy döntöttem, hogy több részben írok róluk, úgy összeválogatva, hogy kerüljenek bele régi kedvencek, a közelmúltban véget ért sorozatok és olyanok is, amik jelenleg is futnak.


Pretty Little Liars

Jelenleg az egyik kedvenc sorozatom. :) Úgy tudom, hogy szóba került már több magyar csatornánál, hogy adni kezdik, de fogalmam sincs, hogy végül belekezdtek e. Bevallom én sosem szerettem tévében sorozatot nézni. 1. A reklámok idegesítők. 2. A szinkronhangok borzalmasak, arról nem is beszélve, hogy sokszor a poénokat le sem lehet fordítani, vagy épp ótvar nagy baromságokat fordítanak. (Rain check magyarra fordítva esőnézés -.- pedig azt jelenti, hogy "majd később bepótoljuk". WTF) 3. A "leadunk 2 új részt, 20-at megismétlünk jelenségről nem is beszélve. Lényeg a lényeg, én eredeti nyelven, a neten szeretem nézni a sorozatokat.
Szerencsére manapság már minden sorozathoz csinálnak magyar feliratot, tehát ha valaki nem beszél angolul, akkor is meg tudja nézni.

A sztori:

Adott öt barátnő, akik közül Alison az abszolút bandavezér, ő az aki összefogja a csajokat. Egy este Ali eltűnik és egy évig hiába keresik. A lányok kezdenek eltávolodni egymástól, aztán egy szép napon furcsa üzeneteket kapnak, amiket egy bizonyos "A" küld nekik. Azt hiszik, hogy Alison előkert, mert ezeket a dolgokat csak ő tudhatta. Ekkor azonban megtalálják az ötödik barátnő holtestét. "A" pedig zsarolni, fenyegetni kezdi a lányokat. Vajon ki ölte meg Alisont? Mindenki gyanús! Kicsoda "A"? És mit akar tőlük?

Trailer:



Szerintem:
Nagyon jó sorozat. Izgalmas, néha kifejezetten hátborzongató. Nekem a divat része miatt is nagyon tetszik és szuper zenék vannak benne.

Kedvenc szereplők:
Hanna, Spencer, Caleb


Szex és New York

Ha nem ismered ezt a sorozatot akkor szégyelld el magad! :D Szerintem mindenki ismeri. :) Én anno anyukámmal néztem, állandó programunk volt. Carrie és három barátnőjének pasi és divatkalandjai. Magyar szinkronnal is elérhető és azóta készült belőle két mozifilm.

Trailer helyett kedvenc jelenet :D


Szerintem:
Időről-időre újranézem, a poénok és bölcsességek miatt. Igazi csajos sorozat, remek választás egy unalmas estére vagy hétvégére. :) 

Kedvenc szereplők:
Carrie, Samantha, Big, Stanford, Magda, Anthony


A dadus


Az egyik kedvenc vígjátéksorozatom. :) Szintén olyan, ami előtt bármikor képes vagyok leragadni. ha rossz kedved van, vagy csak unatkozol, akkor remek választás. :) Magyar szinkronnal is elérhető. :)

Kedvenc szereplők:
Jetta nagyi, Sylvia, Fran, Niles


The Vampire Diaries


Szintén nagy kedvenc, a kezdetek óta nézem. Egy időben az RTL Klub is adta, bár valószínűleg nem este 11-re kellett volna tenni. :)

Trailer:


Szerintem: 

Aki szereti a vámpíros sztorikat, annak tetszeni fog. :) Az évadokon át mindig volt 2-3 rész ami picit laposabb, de összességében nagyon jó sorozat. :) Jó zenékkel, jó pasikkal. :P 

Kedvenc szereplők:
Caroline, Damon, Stefan, Alaric,


Remélem tetszett ez a bejegyzés és esetleg kedvet kaptatok 1-2 sorozathoz belőle. :)

Nézitek valamelyiket? Mi véleményetek róla? Melyik a kedvenc sorozatotok? :) 

Megjegyzések

  1. Én viszonylag sok sorozatot nézek, van amit már csak megszokásból, pl. Once upon a time. Az első évad baromi erős volt, a második pedig annyira hihetetlenül csapnivaló volt, hogy hetekig nem is érdekeltek az új részek. A harmadik évad aztán erősen indított, szóval most újra szuper minden.

    The Vampire diaries, és The Originals is listás, mindkettőt nagyon szeretem, bááár. Szóval a TO sokkal erősebb sztorival indult, és most úgy érzem, hogy az elmúlt három részben nem történt semmi olyan, ami egetrengető lenne.

    New Girl: nagyon bírom Zooey Deschanelt, mert hihetetlenül jó színész, és nagyon szép lány szerintem. 20 perces kis szitkom, kikapcsolódásnak szuper.

    Hart of Dixie: Rachel Bilson két szuper pasi között örlődik. Ide nekem :D Egyébként aranyos, agykikapcsolós, könnyen emészthető.

    Grey's Anatomy: Patrick Dempsey. Megvettek :D

    Bones: imádom a hullás-nyomozós-rosszfiút/lányt elkapós sorozatokat, David Boreanazért pedig a Buffy óta rajongok.

    Ami még nagyon tetszett, és irtó pipa vagyok, hogy egy évad után elkaszálták, az a Ringer. Iszonyatosan jól kitalált és megírt forgatókönyve volt, nagyon tehetséges színészekkel.

    Egyébként én nagyon szeretem a magyar szinkront, bár meg kell hagyni, volt néhány sorozat/film, ahol nagyon mellélőttek. Félrefordítás pedig mindenhol van, lásd A szürke 50 árnyalatát, ahol a fordító szerint Grey Oroszlánkirályt hallgat a Kings of Leon helyett.

    VálaszTörlés
  2. A Pretty Little Liarst egy ideig én is nagyon szerettem, aztán elegem lett abból, hogy még mindig nem derült ki, pontosan ki A, de újra fogom nézni. A Dadust is szerettem régen. Ezeken kívül még a Supernaturalt és Doktor House-t szeretem :).

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    A PLL-t én is nézem, kár, hogy a társsorozatát elkaszálták, az sokkal jobban tetszett.
    A Vámpírnaplókat is sokáig néztem, mostanában nem, mert elég unalmas lett, a társsorozata, amit te is nézel, viszont egész jó még.
    A The secret circle is egész jó volt, de az se élte meg a 2. évadot. :-(
    A Dadust gyerekkoromban néztem egy külföldi adón.

    VálaszTörlés
  4. A TSC-t és a Ravenswood-ot én is szerettem. :) Kár értük tényleg! :-/

    VálaszTörlés
  5. PLL, Once upon a time, New Girl, Suburgatory, Devious Maids, 2 Broke Girls, Swtched at Birth, American Horror Story - csak pár a kedvencek közül :)

    VálaszTörlés
  6. Anno néztem a PLL-t, és a Vámpírnaplókat is, de félbehagytam őket. Még Ravenswood-ot is néztem egy ideig de az én idegzetemnek néha túl para volt szóval abbahagytam. :D Pedig iszonyat jó volt a történet. Néztem a Downton Abbey-t is, és épp most fejeztem be a Sherlockot, jelenleg az a kedvencem csak kicsit sokat kell várni a következő évadra...:/

    VálaszTörlés
  7. A Downton Abbey-t én is szeretném majd nézni, ha a többi sorozat épp szünetel. :)

    VálaszTörlés
  8. A dadust én is imádom. Nekem a nagy kedvenc még mindig a Született feleségek. Nemrég néztem újra. A Szex és New York eddig nekem kimaradt. A filmeket láttam, meg a sorozat elejét is, de nem néztem végig,pedig szerettem. De most kedvem támadt hozzá, úgyhogy szerintem hozzá is látok a héten. :D

    VálaszTörlés
  9. A dadust én is imádom. Nekem a nagy kedvenc még mindig a Született feleségek. Nemrég néztem újra. A Szex és New York eddig nekem kimaradt. A filmeket láttam, meg a sorozat elejét is, de nem néztem végig,pedig szerettem. De most kedvem támadt hozzá, úgyhogy szerintem hozzá is látok a héten. :D

    VálaszTörlés
  10. Tényleg, American horror story! Imádtam minden egyes évadát :D

    VálaszTörlés
  11. Jaj, a dadust mindig is imádtam, viszont a Szex és New York soha nem vonzott, egyszerűen engem nem köt le.

    VálaszTörlés
  12. A Pretty Little Liars egy ideje már tervben van, hogy elkezdem nézni, mert sokan ajánlottátok, de annyi mást nézek, hogy még nem kezdtem el :-)
    Amit én nézek: Once upon a time, Revenge, The Following, Criminal Minds, Arrow, Homeland, True Detective (ez utóbbit épp hétvégén fejeztem be, izgalmas :-)

    VálaszTörlés
  13. Jelenleg nem nézek sorozatot. A True Blood a kedvencem ,azt mondjuk folytathatnám is...A Pretty Lilte Liars-t lehet, h meglesem, mert már annyi helyen belebotlottam, h érdekel. :)

    VálaszTörlés
  14. Teljesen ráfüggtem a PLL-re, de a Ravenswood nekem már sok... Egyszerűen agybajt kaptam tőle :D Viszont várom már, hogy megjelenjen most szerdán a következő :D Vajon tényleg az lesz már "A", akit gondolnak Ezra segítsége alapján? :D Mert szerintem Ezra még mindig benne van :D De ez csak az én személyes véleményem :D

    VálaszTörlés
  15. Hát én a 99%-át nem ismerem annak amiket ti néztek.
    Mikor férjem családjánál laktunk, ott csak vacak kábel tv volt. Egyedül Dr. Csontolt néztem csak. Próbálkoztam a Vámpír naplókkal mikor adták, de a heti egy miatt nekem az elején olyan vontatottnak tűnt. Relytélyt szerettem még nagyon, de az meg szintén kevésszer és nagyon későn volt.
    A tanyán le van a problémám, ott csak természetfilmet nézek! Bámulatos mikor reggel a lucernában meglátsz egy alig pár napos őzet.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)