2014. március 12., szerda

How to wear: Mintás Leggings


A cicanadrág az egyik legkényelmesebb és legpraktikusabb darab egy nő ruhatárában. Mindenkinek jól áll függetlenül attól, hogy 50 vagy 80 kilogramm. Természetesen a megfelelő módon viselve. Sajnos még mindig túl sok lányt látni, akik nadrágként hordják, pedig ha egy tíz pontos listát kellene összeállítani a divatbűnökből, akkor ez egészen biztosan a top 3 helyezett között lenne. Még akkor is, ha tökéletes az alakod. Egyszerűen ne. Ne viseld úgy. Nem szép látvány, ha az intim részeid formailag látszanak (Tevepata). Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan fényviszonyok, amikor bizony átlátszik a cicanadrág. Szóval mindenképpen egy hosszú felsővel, tunikával, inggel vagy pulcsival viseld. És ne miniszoknyával és szandállal vagy balerinával. Undi. De tényleg. Akkor inkább már vegyél harisnyát.
Az utóbbi két évben a fekete és színes darabok után, most a mintásak hódítanak. Lehet absztrakt, azték vagy más törzsi mintás, terepmintás, különböző figurákkal díszített vagy épp virágos. Ezek viselésével kapcsolatban több kérdést is kaptam, ezért készült ez a bejegyzés.
Ez csupán néhány ötlet, hogy hogyan tudod beilleszteni a ruhatáradba a mintás cicanadrágokat. Természetesen lesznek testalkathoz igazodó tippek is és inspirációs képek. :) Ha kíváncsi vagy ezekre és az általam készített szettekre, akkor kattints a lenti linkre a folytatásért.



Laza egy csipet grunge beütéssel

everyday



Az ilyen minták szuperek, ha teltebbnek szeretnéd mutatni az alakodat, mivel optikailag szélesítenek. Ezért ha a plus size kategóriába tartozol, akkor el a kezekkel tőle.
Nagyon trendik most a hosszabb fazonú farmeringek, ezekkel bátran viselheted a cicanadrágokat. Természetesen nem árt egy topot venni alájuk, főleg a szeszélyes tavaszi időben.
A lazán legyűrt térdzokni melegíti a lábszárad és nagyon trendi a bakanccsal.
Én most egy military dzsekivel és egy beanie sapkával egészítettem ki a szettet. Ezek a sapik szuperek a hűvös reggeleken és estéken és a "bad hair day" szituációkban. ;)
A hátizsákok is nagy trendik, ezt illesztettem most a szettbe. Praktikus ha bicajjal jársz dolgozni vagy suliba. :)
Kiegészítőnek egy statement nyakláncok választottam, ami szuperül mutat a gallér alatt hordva. Valamint egy gyűrűszettet néztem ki mell.
A szetthez szerintem jól illik egy laza, hullámos frizura. Smink terén én egy füstös, de nappal is hordható szemsminket választanék, visszafogott pirosítóval és ajkakkal. A köröm lehet kicsit vadabb, egy sötétebb szín, akár homoklakkal kiegészítve. :)


Teltebb alakhoz

party mood



Tévhit, hogy a teltebb alakú lányok nem hordhatnak cicanadrágot. Igenis viselhetik és jól is nézhetnek ki benne. A sima fekete és barna színekben már szinte minden márka piacra dobott alakformáló darabokat is. ;) de most a mintásaké a főszerep. A sötét színek és az apró minták előnyösek a számodra, ha teltebb az alakod. A függőleges minta nyújtja az alakot, ezért ha sorba rendezett mintákat látsz, mindig azt figyeld, hogy függőleges vagy vízszintes sort adnak e ki. A vízszintes szélesít, ezeket kerüld el.
Ehhez a szetthez én egy tunikát választottam, ami jótékonyan elrejti a problémás részeket, mégis szexi. A vastag sarkú csizma kényelmes és nyújtja az alakod, formázza a lábat.
Ne viselj túl kicsi táskákat, ezektől az alakod még nagyobbnak tűnik. A statement nyakláncok most nagyon divatosak, de ügyelj rá, hogy olyan darabot válassz, ami nem túl kicsi és nyakra simuló. mert ezektől rövidebbnek, tömzsinek tűnik a nyakad és (ha van) kihangsúlyozzák a tokát is.
Én ehhez a szetthez egy kontyot, vagy szexi hullámokat tudnék elképzelni. A sminkötletet pedig a képen láthatjátok, mindennel ami szükséges az elkészítéshez.
Mivel a szett színei sötétek, ezért a körömlakkal lehet egy kis színt vinni az összképbe. Én egy vibráló pinket választottam, de lehet királykék, piros vagy neon szín is. ;)


Sportos

sporty

sporty by annakillerangel featuring perfume fragrances


 Ez a szett inkább a sportosabb, lazább, játékosabb vonalat képviseli. Most divatosak az ilyen vicces, mesefigurás, feliratos leggingsek. Ha az azték vagy geometriai minta nem a te világod, akkor remek választás lehet. :) 
Én most egy hosszú, tunikaszerű pulcsit választottam hozzá és egy bőr ujjú military dzsekit. A cuki füles sapka nagyon feldobja a szettet. :) Kiegészítőnek egy Nike wedge sneakert és egy sportos táskát illesztettem az összeállításba. Ékszerek terén egy láncos nyakláncra, egy feltűnőbb gyűrűre és egy visszafogott gyűrűszettre esett a választásom. 
Ha sportos csajszi vagy, biztosan nem szeretsz sokat pepecselni a sminkeddel. Egy jó BB krém, egy kis korrektor, ha kell és púder a csillogásra hajlamos részekre. Jöhet egy szép pirosító, a szem kihangsúlyozása és egy ajakápoló. Készen is vagy. :) 
Most nagyon divatosak a homok lakkok. Szuper módja annak, hogy egy picit extrább manit viselj, anélkül, hogy hosszadalmasan kellene nyomdázgatni, matricákat ragasztani, vagy mintákat festeni. ;) 
Ehhez a szetthez természetesen egy friss, sportos parfüm illik. :) 


Nőies


Ez a szett neked készült, ha szereted a finom krém színeket, a visszafogott, klasszikus szabásvonalakat és a nőies stílust. Nagyon jól fog állni neked, ha kifejezetten vékony és alacsony termetű vagy. Ha 175cm-nél magasabb vagy, akkor válassz laposabb sarkú cipőt a szetthez. 
Az etnikus mintájú cicanadrághoz én most egy krém színű, hosszú pulóvert választottam és egy wedge talpú cipőt. A klasszikus formájú táska teszi ezt a szettet olyan viseletté, amit akár munkába vagy suliba és felvehetsz. Visszafogott arany fülbevalót és karórát választottam kiegészítőnek. 
Én egy arany lakkot és egy picit fűszeresebb, de nem bántóan erős parfümöt választanék a szetthez. 
A smink legyen arany-barna füstös szem, nude ajkakkal. Én frizurának egy sima, picit zilált lófarkat vagy egy balerinakontyot választanék. ;)


Romantikus és bohém 


Tavasszal hódítanak a virágos cicanadrágok. Ez a darab azért is szuper, mert akkor is bátran viselheted, ha picit teltebb az alakod. Én most egy oversize farmeringet választottam a szetthez. Ez a laza viselet nagyon jól elrejti a has és csípő problémás részeit. Persze nem árt alá legalább egy topot viselni. ;) 
Kiegészítőnek én egy laza bokacsizmát és egy kis méretű oldaltáskát választottam. No meg persze az elmaradhatatlan láncos nyakláncot, ami egyszerű, de mégis látványos darab. Így ez a szett tökéletes randira, mozis programra, vagy csak egy fagyizós-barátnős sétára.:) 
Én valamilyen nőies, finom parfümöt választanék hozzá ls egy üde színű lakkot. :) 
A frizura lehet egy kicsit zilált oldalfonat, vagy egy sima konty is. 
A sminked legyen visszafogott, természetes, a hangsúlyt helyezd a pirosítóra és a szempillákra. :)

Most pedig jöjjön néhány tipp a viseléshez: 

Ne tedd: 
- Ni viseld rövid pólóval, nadrágként! Ha nekem nem hiszel, nézd meg bármelyik híres divatblogot, vagy magazint, mindenhol divatbakiként emlegetik. Csak azért mert pár ízlésficamos úgy hordja, te ne kövesd őket vakon. ;) A jóganadrág és a cicanadrág nem ugyanaz. Ha sztárokat látsz hasonló viseletben, őket általában jóganadrágban fényképezik le.
- Ha kifejezetten vékony vagy, akkor ne hordj sötét, apró mintás darabokat, mert azok még inkább vékonyítanak. Válassz nagy, látványos mintákat, világosabb színeket. 
- Ha teltebb az alakod, akkor rád az ellenkezője igaz. Ne hordj nagy mintákat és világos színeket. 
- Ne viseld a télen vásárolt norvég és rénszarvasos mintákat tavasszal és nyáron. A hóemberes pulcsidat sem veszed fel Húsvétra, akkor ezt sem. 
- Ne foglalkozz mások véleményével. Sokan csak irigyek, mert ők nem merik felvenni, amit te igen. ;) 
 
 Tedd:
- Ha teltebb az alakod és kényelmetlenül érzed magad benne, akkor bátran viselj alá alakformázó fehérneműt. ;) 
- Kísérletezz. Ne hord mindig ugyanabban a szettben. Egyik nap viseld farmeringgel és bakanccsal, másnap tunikával és magassarkúval. ;) 
- Mosd kézzel. Ha nem szeretnéd, hogy kifakuljon és kinyúljon, akkor mosd kézzel a cicanadrágot. 
- Használd ki a kuponos akciókat. Az olyan üzletben, mint a H&M, Tally Weijl, C&A, F&F, Pimkie mindig lehet kapni ilyet cicanadrágot és legtöbbször 20%-os kupon is beváltható náluk. Miért vennéd meg teljes áron, ha kedvezményesen is a tiéd lehet? :) 


Végezetül néhány inspirációs kép. ;) 






 
 
 Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést és tudtatok ötleteket meríteni belőle. :) 

Ti kedvelitek a mintás cicanacikat? Szoktátok hordani? Melyik a kedvenc szettetek? A képek közül melyik lány szettjét viselnétek szívesen? :)
 

16 megjegyzés:

  1. Megörülök értük, bár egyelőre nagyon kevés darabot tudhatok magaménak, de ezen mindenképp változtatni szeretnék! A virágmintás tetszik a legjobban, nekem is van jelenleg egy nagyon szép! :) Imádom őket, kényelmesek, mégis mutatósak! :)

    VálaszTörlés
  2. Kövezz meg, de ez az a "trend" ami engem sosem fog elérni :) Egyszerűen nem értem mi a jó bennük - ha mintás, ha nem. Én sokkal szívesebben viselek egy szűk farmert, számomra az kényelmesebb mint egy cicanadrág - hiába takarom el hosszabb felsővel, olyan mintha harisnyában lennék. :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik, bár tapasztalatom szerint egyre nehezebb egy jó tunikát levadászni... legalábbis ahányszor kerestem egyet, sose találtam:S. Egy jó drága és gyönyörű Calzedonia leggingsem van,nagyon szeretem, csak mint fent is írtam, alig tudom mivel hordani. Ugyan nem ez a bejegyzés lényege, de a Bershka sporttáskát már régen kinéztem :D. Csak sajnálok érte közel 10000 Ft-ot.

    VálaszTörlés
  4. Én már nem nagyon szeretem a cicanacit, a mintásat meg egyáltalán nem.Télen hosszú pulcsival szoktam hordani, de csak az elől-hátul varrottat, nyáron és tavasszal meg sima feketét ruhákroz, ha hűvösebb van.A fehér pulcsis és a teltebb alakos összeállítások a kedvenceim, alul meg a peplumos kép tetszik legjobban, de nem merném felvenni. :D

    VálaszTörlés
  5. Én sajnos túl "combos" vagyok a cicanacikhoz, ezért csak otthon hordom őket. Ettől függetlenül nagyon tetszik a Sportos és a Nőies szett! :D

    VálaszTörlés
  6. egy unalmasabb irodalom órán olvasgattam el ezt a bejegyzésedet, igazi felüdülés volt:)) én imádom a mintás leggingseket, a kedvencem egy azték mintás, amit a nővérem hozott nekem Angliából, na az em jön szembe velem az utcán:))

    VálaszTörlés
  7. Köszi Lányok! :) Gondoltam, hogy a cicanadrág téma eléggé megosztó lesz. :D

    VálaszTörlés
  8. Itthon szeretem hordani, de ahhoz bátortalan vagyok, hogy utcára felvegyem. :D Majd -15kg-val később. :D (Bár mikor annyival kevesebb voltam, akkor se hordtam). A második és a negyedik összeállítás nagyon tetszik. :) Az inspirációs képek pedig csodásak. :)

    VálaszTörlés
  9. Őszintén megmondva elolvastam a posztod első harmadát, szép szép összeállítások nem mondom, nem az én világom, aztán megláttam a nőies szettet, és koppant az állam rendesen. Na az a tökéletes szett számomra, bár így se hordanám, de máson biztos nagyon tetszene :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó / inspiráló poszt lett:) Ha van kedved játszani egy vadi új Romwe pólóért akkor ezen a linken nálam megteheted:)) -> http://ruhamania.blogspot.hu/2014/03/giveaway_12.html

    VálaszTörlés
  11. Én szeretem a cicanadrágokat, leginkább a klasszikus feketét.
    Innen a romantikus és bohém szett tetszik a legjobban, de amelyik a prímet viszi, az az inspiráló képek közül a harmadik :).

    VálaszTörlés
  12. Szép szetteket tettél össze ebben a posztban. A mintás leggings nem az én világom, mert nekem vaskos a lábam hozzá, és szerintem nagyítana (sőt tuti). Feketék vannak a szekrényben, meg egy darab fehér, de ritkán hordom őket. Csak akkor, amikor megtalálom a bátorságom. :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon gondolkodom rajta, hogy veszek magamnak. Valószínűleg csak sima feketét. Szép a mintás, de nem az én sonkácskáimon.
    Az inspirációs képekből az első tetszik.

    VálaszTörlés
  14. Én még sose hordtam, nem az én világom vagy elég bátor se voltam hozzá :) viszont most kinéztem egyet a C&A-ben, szóval kivárom a kuponos napokat és akkor lehet meg is veszem majd :) A nőies szett a kedvencem! :)

    VálaszTörlés
  15. Imádom a cicanacikat, harisnyákat. :)
    Szeretem sorttal, tunikával, szoknyával és persze szoknyával párosítani. Akár mintás, akár színes, jöhet! :)
    Nekem az a szemes nagyon tetszik, ultra cuki darab! :D

    http://xstrawberrykissx69.blogspot.hu/2014/03/o-dressalekivansaglista-o.html

    VálaszTörlés
  16. nagyon jó poszt lett!! nagyon el lett találva a sokféle stílus, nyilván így mind nem hordanám, de nagyon jó lett!
    én nem vagyok túl vékony, de azért bátran hordom a galaxy leggingsemet, úgyis hosszú póló van rajtam, ergo fenék nem látszik, szóval szerintem nem probléma (tény, hogy nem vékonyít, sőt, de ha alapvetően nem zavar az a néhány kiló, akkor szerintem nem probléme)

    azon kívül a bársony legginsjeimet hordom még sokat, nyilván így tavaszra az már annyira nem megy, de egyébként szerintem a kevésbé bátraknak jó választás lehet, mert azért valamivel vastagabb, mint a sima leggingsek (van olyan vastag, mint egy vékony skinny farmer, csak sokkal puhább és kényelmesebb:D)

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...