Haul (Glamour-Napok&Egyéb)


Hétvégén lezajlott a tavaszi Glamour-Napok. Én már hetek óta készülődtem rá. Nézegettem a boltok kínálatát, tervezgettem, kivágtam a kuponokat, olvastam a teszteket, mit lenne érdemes megvenni.
Sajnos az élet megint úgy hozta, hogy nagyon kevés időm volt vásárolni, de azért így is sikerült elég sok mindent kipipálnom a tavaszi kívánságlistámról és a Glamour napi listámról is. :)
Persze voltak csalódások is. Az Yves Rocher-ben egyszerűen semmit sem tudtam venni, mert alig volt néhány termék, amire érvényes lett volna a kupon. A Mango-ban kinézett blézer-ből egy darab volt a méretemben és hiányzott róla a gomb. Így természetesen nem akartam megvenni. Ami még nagyon dühítő volt számomra, az Color Tattoo-k felárazása a Dm-ben. Nem is vettem belőle így.
Na nem akarok többet nyafogni, ha kíváncsiak vagytok végül miket sikerült megvásárolnom, kattintsatok a linkre! :)



 Tally Weijl

 Az első utam a Tally-ba vezetett, mert innét elég sok dolgot kinéztem. Sajnos a kinézett cipő és Ramones póló nem volt, de a virágos cicanadrágot és két színes basic pólót sikerült megvennem. A cicanadrágokra szuper akció volt, mert 2db kerül, ha jól emlékszem 4500Ft-ba (de lehet 4900Ft, volt már nem emlékszem). Így persze nem volt érvényes a kupon, de szerintem két cicanaciért ennyi nem sok. Sajnos nem találtam még egy olyat, ami tetszett volna, így csak ezt az egyet hoztam el a 20% kedvezménnyel.


 A basic felsőkre is akció volt. 2db 2500Ft volt, ami szerintem szuper, nem is zavart, hogy nem érvényes így a kupon. Ezt az élénk zöldet választottam.


 Valamint a kinézett halvány lila színűt. :) Sok volt a leértékelt holmi is, de sajnos nem volt időm nézegetni és az sem segített, hogy a próbafülkéknél 10 percet kellett várni. 

H&M


 Itt azonnal a korall szoknya keresésére indultam, de nem volt még kirakva az üzletben. Ezután a barna táskát szerettem volna felkutatni, amiből egy darab volt. Ezt viszont átengedtem egy kismamának, mert láttam, hogy ő is ezt szerette volna. A kinézett esernyő és hajgumi sajnos nem volt. :( 
A cipőknél nagy volt a tumultus. A fekete loafereket felpróbáltam, de egyiket sem éreztem elég kényelmesnek, így a balerinákkal próbálkoztam. Ezekkel viszont az a gondom, hogy mindegyikből látszottak a lábujjaim, ami szerintem nem szép. Végül a kinézett csipkés cipellőt vásároltam meg. Elég kényes darab, de szerintem egy kis odafigyeléssel (időjáráselőrejelzés figyelése, stb) simán hordható. Nekem általában nem okoz gondot, hogy vigyázzak a holmijaimra. :) 
Vettem még egy fehérneműszettet, amit nem fényképeztem le, de ha valakit érdekel, akkor itt talál róla képet

Woman's Secret

Itt is fehérneműt vettem, egy nagyon egyszerű, basic, fehér szettet, erről nem is linkelnék képet, mert nincs rajta semmi extra. :)

DM/Rossmann/Müller


 A DM-ben egy L'Oréal hajfestéket vettem kuponnal, valamint a Maybelline kupont a fekete zselés tusra használtam fel. Az Alverde kuponnal a kinézett szempillaszérumot vettem meg. Amit kupon nélkül vettem meg, de akciós volt, az a Himalaya Herbals Neem arcradírja volt. 1000Ft-ra volt leárazva, így nem akartam otthagyni. remélhetőleg a pakolást is sikerül majd megvennem. :) Az Astor pultnál akkora volt a tumultus, hogy nem is próbálkoztam odaférni, így az ajakbalzsam ezúttal nem jött velem haza.


Alverde éjszakai koffein szérum szempillákra. 


 Maybelline zselés tus és "The Falsies Black Drama" spirál. Őt már a Müllerben sikerült megvennem féláron.


A Rossmann-ban kifejezetten a Catrice és Essence pultnál keresgéltem, mert szerintem a többi márkánál nem éri meg felhasználni a kedvezményt, mert időről-időre van 25% vagy több kedvezmény rájuk. A Glamour napok alatt például a Maybelline-re volt, így a kupon azokra nem volt érvényes. Ezt ki is írták, de sokan "bepróbálkoztak". Egy lány előttem például a fél display-t lepakolta, majd a kasszánál szóltak neki, hogy hoho ez nem játszik. Végül semmit nem vett. 
A Lovely nude palettáját és kék homoklakkját is el szerettem volna hozni, de ezekből sajnos már nem volt. 
Végül egy Catrice szemceruzát (180 Too Cool For Pool), egy Essence műszempilla ragasztót és egy smokey ecsetet hoztam el.


1-2 nappal a Glamour-Napok előtt jött a hír, hogy a NYX újra kapható a Müllerben. Ennek nagyon megörültem, mert volt néhány dolog, amit kinéztem már magamnak és élőben jobb szeretek sminkterméket vásárolni. :) Annak meg különösen örültem, hogy egy csomó minden 500Ft-ra volt leárazva és ebből még lejött 20%. :D Persze itt is nagy kavarodások és felháborodások voltak, mert sokan nem vették észre vagy nem értették, hogy a számok az ár mellett az árnyalatokat jelölik, tehát nem minden árnyalatra volt érvényes az akció. Egy csaj konkrétan földhöz vágta a kosarat dühében. Bevallom, én az ilyet legszívesebben szájba vágnám. Ha ki van írva, hogy mire érvényes a kedvezmény, akkor szerintem nincs oka az illetőnek reklamálni.

Végül a régóta áhított jumbo szemcerkák közül a "Milk" árnyalatot hoztam el. Hazajött még velem egy tégelyes szemhéjalap, egy sötétbarna szem és szemöldökceruza és egy mozaik pirosító (Paradise) A négy termék került 2000Ft-ba és ebből lejött még 20%. Szerintem ez szuper, sokkal kedvezőbb ár, mint a webshopban. :)


Ebbe a pirosítóba teljesen beleszerettem. :) 

Egyéb


 Ezt a gyűrűszettet a Tally Weijl-ben vettem még az előző héten, kemény 300Ft-ra volt leárazva. :D 7db gyűrűt tartalmaz, van köztük ujjperc gyűrű is és olyan is, amit a hüvely ujjamon tudok hordani. :)


 Három DM dekordobozt is kiváltottam, sajnos kettőben ugyanaz volt, de a harmadikkal szerencsém volt, mert más rúzs és lakk lapult benne. :)


 A lakkok.


 A rúzsok swatcholva.


Szintén a Glamour Napok előtt szereztem be ezt a fincsi pisztációs-magnóliás Dove tusfürdőt. A Rossmann szuper akciójára pedig nem tudtam nemet mondani, hiszen a Garnier BB mellé egy 400ml-es Garnier micellás víz járt ajándékba, minden, ha jól emlékszem 1700Ft volt. :)


Ennyi lenne most. :) Összességében elégedett vagyok a beszerzett holmikkal. :) Hamarosan jön a Joy kuponos akciója is és megyek majd Bécsbe, ahol mindenképpen szétnézek a TBS és Forever21 üzletekben, illetve a helyi drogériák kínálatában is.

Remélem ti is sikeresen vásároltatok minden szépet és jót. :) 

Ti miket vettetek? :) 

Szívesen várom a haul bejegyzések linkjeit is! ;)

Megjegyzések

  1. Szuper dolgokat vettél! A h&m-es cipő és a cicanadrág nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  2. Jó dolgokat vettél, az nyx termékek szinte ingyen voltak :)

    VálaszTörlés
  3. A cicanaci nekem is tetszik, meg az összes NYX, amit vettél :)
    Ha kíváncsi vagy , én miket zsákmányoltam, itt megnézheted: http://sokjokishelyenblog.blogspot.hu/2014/04/glamour-napok-2014.html

    VálaszTörlés
  4. Ugyanilyen mintájú szoknyát vettem a Tallyba! :))
    A cipő meg iszonyat jól néz ki!

    VálaszTörlés
  5. Én is voltam a közelben lévő Müllerben (is), de itt nem lett újra NYX, nem volt pult neki. Emlékszem, hogy régen volt, de mindig eléggé összekoszolták és talán nem is fogyott annyira. Én ott egy Catrice szemöldök kiemelő ceruzát vettem (egyik blog hatására) 2db volt belőle, az egyiket szerintem már kb. 20nő kipróbálta, amit hazahoztam, azt csak kb. 5-en.:-S De faragható, nem szedek össze miatta semmit. Itt nincs a Rossmannban Catrice, ezért muszáj volt a Müllerben megvennem azt ami még ott árválkodott. Ilyenkor nem olyan kényelmes a dorgéirában vásárolni, van ahova tényleg nem lehet odaférni, mert kb. 10percig próbálgat valaki (és nem a tesztert) majd nem vesz semmit persze. :-S Én sok pénz hagytam ott pénteken a Müllerben, de azt pl. nem tudtam, hogy a könyvekre nem jó a kupon (csak itthon vettem észre), de mondjuk ilyen miatt biztos nem toporzékolnék. Én biz. értelmi képességek hiányában nem engedném be a vevőt a boltokba, akkor nem lennének felbontott termékek és felesleges tolongás, lökdösődés. Aki paraszt az a boltban is paraszt és úgy fog viselkedni.

    VálaszTörlés
  6. Szuper dolgokat vásároltál, a Neem arcradírra kiváncsi vagyok, remélem lesz róla teszt: )

    VálaszTörlés
  7. Nem vettem semmit és nem is vennék. Nem vagyok olyan divatmajmoló pénzel villogós mint te!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon-nagyon tetszik az a cicanadrág! :) Biztos jól fog állni. Cuki a horgolt cipő is :). Kíváncsi leszek, hogyan teljesít a koffeines szempillaszérium és az essence satírozóecset. Az Yves Rocherban én is ugyanígy jártam :/.
    Néztem egyet a Müller-beli eseten. Jó, hogy egyesek tudnak viselkedni. Ráadásul egy sminktermék miatt, pár 100 Ft kedvezményért...
    Én is voltam a Müllerben. Egy max. kb. 4 éves kislány bontogatta a termékeket, nyúlkált beléjük, pakolgatta őket, ami persze nem az ő hibája volt, hanem az anyjáé, aki a barátnőjével/rokonával elmélyülten sminktermékekről diskurált, válogatott, időnként a kislányt is otthagyva. Végül szólt nekik az eladó.
    Még azon húztam fel magam, amikor két lány (a hangos és terjedelmes beszélgetésből kivehetően régóta nem találkoztak)megállt egymással szemben beszélgetni az Essence pult előtt. Persze, még ők néztek rám csúnyán, amikor (diszkréten) próbáltam odaférkőzni valamiért.

    Ha érdekel, én ezeket vettem:
    Kozmetikum: L'oreal million lashes szempillaspirál, Alverde körömápoló olaj, Garnier hidratálókrémek, Essence pirosító és bronzosító, Big bright eyes szemceruza, a kedvenc nude rózsaszín Catrice lakkomat és egy barna mono szemhéjpúdert, Vichy fényvédőkrémet, Douglas pirosító és satírozóecset.

    Ruha: Fehér és rózsaszín hosszított pólók, fehér csipkés pulóver, melegítő (New Yorker). Menta csőnadrág és oversized farmering (C&A). A farmering akciós volt, nagyon kedvező áron, de így is járt rá a kedvezmény. Fehér basic kardigán és fehér, levehető pántos melltartó (H&M). Egyikkel sem rendelkeztem ezelőtt.

    Egyéb: horgolt táska http://www.groszki.pl/groszki/51,111695,13344652.html?i=117

    nyaklánc: http://www.ffdivat.com/hu/noi/kiegeszitok/fl11117893/ .

    Remélem, nem nagyon trollkodtam bele a kommentekbe a kisregényemmel :D. Ha mégis, akkor elnézést.

    VálaszTörlés
  9. Jó kis dolgokat vásároltál. A gyűrűszett különösen tetszik :)

    VálaszTörlés
  10. Ez, hogy szájba vágtad volna a csajt szerintem elég bunkó dolog lett volna tőled.
    Elmondom, hogy mikor Pesten voltam A Westendben Catrice állványon is kint volt a rúzsok alatt az akciós tábla. A pénztárnál szembesültem azzal, hogy az az árnyalat nem akciós, de megvettem mert tetszett, viszont még visszamentünk a pénztárossal a pulthoz aki elmagyarázta, hogy nem minden árnyalat akciós. DE akkor fordította át a táblát hiszen az akciós ár egyértelműen takarta a nem akciós árat. (Röhej)

    Szóval azt akarom veled közölni, hogy te aki követed a sminktermékek útját, jóhogy tudod mi akciós és mi nem, de akkor én sem tudtam mivel nem szoktam catrice terméket venni. Mostmár megjegyeztem és figyelek én is, de nem mindenki érti, hogy lehet akciós csak 2 szín ha nem követi a trendet! Tehát megértem a csaj dühöngését én sem örültem akkor !!!!

    VálaszTörlés
  11. Miata, dehogy baj, én szeretem a hosszú kommentárokat. :D

    Névtelen, ha nem tetszik az oldalam, akkor nem kell nézni.

    Másik Névtelen: Szájba vágtam VOLNA. Tudod, ott a feltételes mód. de az viszont ténylegesen megtörtént, hogy a leányzó földhöz vágta a kosarat, mert a SAJÁT hibájából nem akciós termékeket vett le az állványról. Az eladók azért vannak, hogy kérdezz tőlük és nem az ő hibájuk, ha te nem érted a kiírásokat. Egyébként szerintem a Catrice pulton van a legérthetőbben feltüntetve mindig, hogy mi akciós és mi nem. Ehhez nem kell követni a "trendeket" csak józan ész kell hozzá. Mindig ki is írják, hogy a sárgával megjelölt termékek. Ha pedig nem vagy benne biztos, akkor meg lehet kérdezni.
    Velem is előfordult már, hogy kiderült, valamire nem volt érvényes az akció, de mégsem kezdtem el úgy viselkedni, mint egy állat. Szerintem kevésbé ciki visszatenni akkor azt a terméket, mint hisztériás rohamot kapni és csapkodni mint egy vadember.

    VálaszTörlés
  12. Ez a névtelen is hasonló agyi szinten mozoghat mint a kosarat dobáló lány. Én is felpofoztam volna, ha ilyet látok.
    Abban meg igaza van Moon Agnelnek, hogy nem a trendeket kell ismerni hozzá, hogy tudd mi az akciós, csak oda kell figyelni hogy mi van kiírva. Nekem is volt már hogy rossz színt vittem a pénztárhoz de nem csináltam hisztit belőle. De a primitív embernek ezt hiába mondják.

    VálaszTörlés
  13. Szuper dolgokat vettél!
    A NYX termékekre és a Catrice ceruzára kíváncsi lennék :)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jó kis dolgokat vettél, a NYX jumbo ceruzája miatt irigykedek is, mert itt nincs Müller sajnos, pedig azt nagyon szívesen megvettem volna :(

    VálaszTörlés
  15. Én csak pár dolgot vettem: egy dzsekit és egy szandált a H&M-ben, egy táskát a Reserved-ben (ezek egyébként is leárazottak voltak, és én megmagyarázhatatlan módon szeretem a táskáikat). Beugrottam a dm-be meg a Rossmannba is, de csak egy bordó s-he lakkot, Maybelline alapozót (2000 Ft-ra volt leárazva és még abból jött le az 50%:D) meg egy essence BTGN-t vettem.
    (am itt röviden: http://murasakinoami.blogspot.hu/2014/04/a-little-haul.html )
    ((amúgy nyilván mindenkiben van néha ilyen 'felpofoznám' érzés, akiben nem, az hazudik vagy Buddha; és hát erről szól a civilizáltság, hogy a fejedben már kinyírtad, de a valóságban csak udvariasan átnézel az egészen, nem?))

    VálaszTörlés
  16. @Murasakinoami, igen, nekem is ez a filozófiám. "Nem haragszom rád, csak fejben már 2x megöltelek." :D

    VálaszTörlés
  17. A tallys gyűrű szettet nekem is sikerült "levadásznom" még hetekkel ezelőtt. Soha nem vettem ott még semmit pedig szinte mindig bemegyünk. :)

    VálaszTörlés
  18. Nagyon szuper dolgokat vettél! :)Legjobban a H&M-es cipő tetszik! :)

    VálaszTörlés
  19. Szupi dolgokat vettél. :) A garnier akciónak végül én is beadtam a derekam. :) A rózsás cicanaci nagyon cuki, úgy szeretnék én is ilyen "cicanacis bőpólós" lány lenni, de sajnos nem áll jól. :D

    VálaszTörlés
  20. Jó dolgokat vettél! A garnieres akciót és a dm dobozkát én is levadásztam, nekem is a piros rúzs-sötétkék lakk kombó volt!Egy-két sminket, egy-két arc és testápolási cuccot vettem, fehérneműt és egy jeggingset az FandFben. :)

    VálaszTörlés
  21. Szuper dolgokat vásároltál! : )
    A Tally-s cicanacira kíváncsi vagyok, jöhet róla outfit bejegyzés esetleg.
    A NYX termékekre is kíváncsi vagyok, ennyi pénzért nagyon megérte!
    A Dove pisztáciás-magnóliás tusfürdővel már egy ideje én is szemezek, ha nem lenne itthon egy rakás tusfürdőm,akkor már biztos vettem volna belőle, de még ellen tudtam neki állni egyelőre..:D

    VálaszTörlés
  22. Én főleg sminkcuccokat vettem (ecsetek, Lovely nude make up kit, homoklakk, körömnyomda mintalemez, kézkrém, Essence paletta), ruhát venni eddig sem nagyon szerettem, de a G. napok után pláne elment tőle a kedvem.

    YvesRocherban jártam én is, parfümöt és arckrémet vettem, a törzsvásárlóira pedig kaptam egy ajándék sampont, és elhoztam 890 Ft-ért a táskát is.

    A DM-s CT felárazáson én totál ki vagyok akadva, szerintem mocskos húzás volt.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)