Weekly Inspiration

Sziasztok! :) Kicsit megkésve ugyan, de meghoztam a heti inspirációs képválogatást nektek. Én nagyon szeretem az ilyen jellegű bejegyzéseket és úgy vettem észre, hogy ti is. :) Főleg azért, mert a képek nem csak inspirálóak, jó kedvre derítenek, hanem mert az illető stílusát, személyiségét is kifejezik.
Ráadásul én, mint blogger, az oldal szerzője, egy idő után általában tudom előre is, hogy xy hűséges kommentálónak melyik kép lesz a kedvence, melyik lánynak fog tetszeni ez a ruha és az a mani, vagy egy gardróbos kép. :) Én mindig nagyon izgatottan válogatom össze a képeket, szeretek nézelődni, keresgélni, gyűjteni őket a kis mappámba, van, hogy többször is átrendezem, hogy változatos, vidám és főleg inspiráló legyen.
Utána pedig mindig izgatottan várom, hogy mit szóltok hozzájuk, melyik kép lesz az abszolút kedvencetek. :) Épp ezért remélem, hogy ezalatt az egy év alatt, amióta elindult a rovat, nem untatok rá és még mindig inspirálóan hat rátok, jobb kedvetek lesz tőle. :) A megszokott elmélkedés bevezető helyett ezért is osztottam most meg veletek ezeket a kis "kulisszatitkokat". Tudom, hogy nem mindenki olvassa el a szöveget, de ha már van 1-2 ember, aki megteszi, akkor megérte. :)


Cuki színes, tavaszias cupcake-ek. :)


Szeretnék egy ilyen kis csipke rucit, mert szerintem nagyon jól variálható. :) Vagány bakanccsal, tornacipővel, balerinával, vagy dívás wedge szandállal. :)


Cuki nyuszis mani, mert szerintem nem csak Húsvétkor lehet viselni. :P


A lakberendezési áruházakban legalább annyi időt el tudok tölteni, mint a ruha vagy könyvesboltokban. :D


Gyönyörű! *.*


Ombre tusvonal, akár hétköznapra. Vagy alkalomra egy korall vagy pink ajakszínnel! ;)


Olyan ez a táska, mint egy nagy csomag vattacukor! :D


Maxi szoknya vagány, hétköznapi, tavaszias stílusban. :)


Oh! *.*


Ez a szett, egy cuki loaferrel vagy nude magassarkúval... maga a tökély! :)


Nem tudnék választani! :D


Cukorkaszínek hercegnős stílusban. :)


Heti álomházikó :)


Csodás ez a szoba a vintage bútorokkal. :)


Lehet, hogy valakinek ez nagyon sok, de én simán hordanám. :D


Alkalmi vagy bulismink ötlet. ;)


Ez a mani annyira aranyos. :) Lehet, hogy megpróbálom elkészíteni. :P


Egy szép pulcsi és egy csini loafer egy kényelmes farmerral és laza hullámos hajjal szerintem tökéletes hétköznapra. :)


Nem vagyok esküvőmániás, de ettől a ruhától még nekem is gyorsabban dobog a szívem. :D


Egy ilyen gyűjteménynek szerintem mindenki örülne. :D


Meg egy ilyennek is. :D


Ki imádja a skater szoknyát? :P


Álomkonyha. Ez maga a tökély! *.*


Ha Tony Stark Disney karakter lenne... :D


Egy nyuszi masnival, mert mégiscsak Húsvét van és mert annyira aranyos! *.*


Ök ketten egy filmben... nem is lenne más kívánságom! :D

Szép Hetet Mindenkinek! :) 

Hogy telt a Húsvét? Mi jót csináltatok? :) Melyik a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. Nos, akkor ezek szerint biztos tudod, hogy az én kedvenceim a csipkés ruha (én is szeretnék egy ilyen ruhát), amit a második kép ábrázol, a 4. hajfonat, a rózsaszín táska, a rózsaszín nadrágos outfit, a hálószoba a vintage bútorokkal, valamit a skater szoknyás outfit :).
    De tetszik még a 3 darab óra, a masnis manikűr és a cukorka színű outfit.

    VálaszTörlés
  2. Ohmygodness. Az az esküvői ruha. *-*

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem én is ezeket a bejegyzéseket, hozzád hasonlóan én is szeretek gyűjtögetni képeket és berakni néha ilyen válogatásba. Ebből most (megint) az alkalmi smink jött be nagyon, meg a csipkés ruha, az álomkonyha (amit el is fogadnék itt, most, rögtön :D), meg persze a Disney-s kép, hát az nagyon jó! :D

    VálaszTörlés
  4. Imádom az általad választott képeket nézegetni :) Az a 3 óra nagyon nagyon tetszik! És az a konyha tényleg egy álom. Nyáron fogjuk felújítani a konyhát, sajnos tér szempontjából nem sok lehetőségünk van ilyesmit kialakítani, de azért inspirálódok belőle :)

    VálaszTörlés
  5. A konyha felújítás nálunk is nyáron lesz:D
    Ismét remek képek...dönteni meg lehetetlen! :)

    VálaszTörlés
  6. Én is kidőltem, meg a képek sem töltődtek be.

    VálaszTörlés
  7. Nekem mind nagyon tetszik, szokás szerint, bár a kedvenceim az ételek, körmök, ruhák :) Pont olyan csipkés ruhám van, mint a második képen, csak kicsit rövidebb, ezért általában farmerrel hordom.

    VálaszTörlés
  8. Ezt a sorozatot szerintem sosem lehet megunni. :)
    Bár úgyis tudod, de leírom a kedvenceimet ;) Én nem csak lakberendezési üzletekben tudok rengetek időt tölteni, a paír-írószer boltokat is imádom. :) ♥
    Az ombre tusvonal nagyon tetszik, már régóta tervezem, hogy megpróbálkozok vele. :)
    A táska valami álomszép! ♥ Szerepel álmaim listáján a Hunter csizmával együtt. :)
    Imádom a farmer+szoknya+tornacipő összeállítást. :)
    Gyorsan eltelt a Húsvét, szakdoga írást terveztem, de sajnos több pihi csúszott be, mint amit engedélyeztem magamnak. :D :/ Sajnos a locsolást most sem úsztam meg, de gyerekeknek csak nem mondhatok nemet. :)
    Szép hetet kívánok! :)

    VálaszTörlés
  9. Sikerült megnéznem.
    Lakber, óóó....Székesfehérváron A belvárosban Alacarte. Bementem füstölőért , két és fél óra mulva jöttem ki.
    Há-leluja, há-leluja szól A cipőkért....
    És szeretem A konyát. Nagyon tetszik A fehér , érett fa színnel. Csak A festett bútort tudnám végre hozzá tenni.
    Csipke ruci: pont ilyen volt az esküvői ruhám. Mármint az első, A rövid.
    Bocs A sok nagy A betűért. Hülye nokia telefon hibája.

    VálaszTörlés
  10. Kell a nyuszi <3

    Pasztell minden mennyiségben! Tejóég! Nagyon nagyon nagyon jók a képek ^^

    VálaszTörlés
  11. Ez de durva, frankón tudod, hogy ki mit fog választani? :D Na jó, akkor én is elárulom: a jobb szélső, aztékmintás karórát :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  12. Megint nagyon szép kép egytől-egyig, mindig jó nézegetni őket!

    A menyasszonyi ruha az nagyon szép!

    A smink, és a manikűrös képek is jók, valamint a virágos blézeres outfit a pasztell nadrággal... csak én ceruza szoknyával hordanám , mert nem szeretem a nadrágokat:)
    (Marika)

    VálaszTörlés
  13. Bár már úgyis tudod, de azért elmondom, hogy a Tony Stark-os kép a kedvencem :-D Az esküvői ruha pedig tényleg egy álom, a nászéjszakát pedig a vintage bútoros hálószobában kellene tölteni :-)

    VálaszTörlés
  14. Ombra tusvonal <3 de előtt a haj és utána a táska is nagyon tetszik :) No meg persze a cuki virágos blézeres, rózsaszín nadrágos szett, a karórák és az álomházikó meg a hálószoba :) Azt hiszem a házakat én szoktam szeretni legjobban, nem? :D Az utolsó képről pedig átengedem Nektek Johnny-t, nekem elég Josh is :P

    VálaszTörlés
  15. @Reni, jó azért 100%-ra nem tudom, de az tuti, hogy Katy-t le tudom venni a lábáról egy RDJ képpek, Piros szereti a lakberendezős-DIY dolgokat, Megaera pedig bármit ami lila. :)
    Puszi :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)