Trendi szettek teltebb alakra


Még tavasz elején, amikor felkerült az oldalra a 2014 tavaszi-nyári trendeket bemutató bejegyzés, több üzenetet kaptam azzal kapcsolatban, hogy teltebb alakkal, nagyobb mérettel hogyan lehetne ezeket viselni. 
Több közülük elég elkeseredett hangvitelű volt. "Megint csak azokra gondoltak, akiknek L-esnél kisebb a méretűk." "Jól néz ki, de csak a vékony lányokon. "Az én alkatommal úgy nézek ki a pasztell színekben, mint egy hatalmas pillecukor." 
Ekkor született meg a fejemben az ötlet, hogy készíthetnék pár szettet a szezon trendjeivel teltebb alakra, hogy lássátok, igenis lehet L-es méret fölött is divatosan öltözködni, anélkül. hogy valaki nevetség tárgya lenne. 
Összegyűjtöttem néhány tippet is a viselésükkel kapcsolatban, illetve inspirációs képeket is hoztam
Ha érdekel titeket a cikk, tudjátok mit kell tenni. ;) A végén pedig nagyon örülnék egy kommentárnak, ha egy-két szavas, akkor is. :)


Az első szettben azonnal több trendet is találunk. A csipke nagyon divatos ebben a szezonban. Ez a bő felső elrejti a problémás részeket, de mégis nagyon szexi. Ha esetleg olyan darabot vennél, ami átlátszó, mindenképpen vegyél alá egy testszínű topot. 
A fekete nadrág mindig divatos. Ráadásul ez karcsúsít a legjobban. Nem lehet elégszer elmondani a teltebb alakú lányoknak, hogy ne akarják a lábukat bő nadrágokba rejteni. Ezektől még vastagabbnak tűnik majd. A szűk szárú fazonok viszont karcsúsítanak.
Szintén hatalmas trend idén a cut-out azaz kivágott bokacsizma. Mindennél viselheted, kényelmes és nem lesz melege a lábadnak benne. Ha a cipőidnek van egy kis sarka, az még inkább nyújtja az alakod. ;) 
A rojtos táska és az álomcsapdás fülbevaló pedig igazán bohém hatást kelt ezzel a szettel. Viselheted hétköznapokon, vagy akár egy fesztiválon is. :) 

Skater ruha és szoknya. No igen, szerintem a teltebb alakú lányok ettől ijedtek meg leginkább. Viszont. Azt le kell, hogy szögezzem, mindkét darab kifejezetten előnyös lehet számukra, ha megtalálják a megfelelő darabot. Szoknyából szerintem ez igazán nem nehéz. Ruhából pedig olyan válasszatok, aminek sötétebb a színé és a mintái viszonylag aprók. Ha vastag a karod, akkor előnyös lehet számodra a fenti darab. Ha pedig "mellbedobással érkezel" (a Triumph üzletben hallottam egy hölgytől :D) akkor válassz V-kivágású darabot. Ezt akár utólag egy ügyes varrónő is megoldhatja. :) 
Én most egy vagány, divatos szettel hoztam el nektek ezt a kulcsdarabot. Tökéletes hétköznapokra, suliba, munkába (ha megengedi a munkahelyi dress code), randira, csajos programra. 
Harisnya. A teltebb alakú lányok csodafegyvere. Szerezz be 1-2 alakformáló darabot. Azonnal sokkal tónusosabb lesz az alakod és jópár centit "lefarag". 
Idén egész szezonban divatosak a bokacsizmák, még nyáron is hordhatod őket sorttal. Én most egy magasabb sarkú fazont választottam, mert ahogy már mondtam, szuperül formázzák az alakot. Ha kényelmetlennek érzed őket, mindenféle talpbetét és sarokvédő kapható már, amikkel meg lehet őket regulázni. :) 
A színes blézerek is nagyon divatosak, én most egy pirosat választottam, mert szintén trendit szín és nagyon feldobja ezt a szettet. 
Divatosak a láncos statement nyakláncok, de sok teltebb lánynál probléma, hogy a rövid nyakláncok kihangsúlyozzák a nyak rövidségét és a tokát. Épp ezért, válassz inkább hosszú darabokat, ezek kifejezetten előnyösek a számodra. 
A táskaválasztásnál pedig mindig a nagyobb darabokat keresd. Kerüld az aprócska táskákat, még az alkalmi darabok közül is inkább nagyobbat vegyél. A kis táskák mellett ugyanis az alakod még nagyobbnak tűnik. 




A harmadik szett alapja a virágos cicanadrág, ami szintén nagy sláger a szezonban. Itt is arra ügyelj, hogy sötét színt és apró mintákat válassz. Valamint, ahogy minden cicanadrágnál - alaktól függetlenül - hogy olyan felsővel vagy tunikával viseld, ami eltakarja az intim részeidet. Itt is, mint minden szettnél, azt tudom javasolni, hogy ne szégyellj alakformáló fehérneműt viselni a ruha alatt. Sokkal magabiztosabbnak érzed majd magad.
Én ezt a szettet most egy vagány verzióban képzeltem el, ami tökéletes egy rohangászós naphoz. A bakancsot lecserélheted akár egy slip on-ra vagy loaferre is.
A fülbevaló választásnál arra figyelj, hogy hosszú, lógós fazont válassz. Ezek nyújtják a nyakat és az arcot, míg a kerek, karika fülbevalók épp teltebbnek mutatják az arcodat.

A másik szettben pasztelles színeket használtam, mert igenis viselhetnek a plus size méretű lányok is ilyen színeket, csak ügyesen kell kombinálni őket. Nadrágban például nem előnyös, mert a világos színek teltebbnek mutatják az alakot. felsőben arra figyelj, hogy ne legyen testhez álló darab, inkább egy lenge szabás, ami jótékony elfedi a problémás részeket. A másik trükk, amit bevethetsz a pasztell színeknél és sok mintánál is (kockás, csíkos, stb) az, hogy a kiegészítőkre koncentrálj. Sál, cipő, táska, napszemüveg, ékszer.
Ez a szett szerintem tökéletes munkába, suliba, randira, családi programra vagy akár utazáshoz-nyaraláshoz is. :)


Plus Size



A farmeringek is nagyon divatosak most, különösen az oversize darabok. Ez egy szuper módja annak, hogy változatosan tudd viselni a cicanadrágot. Arra érdemes figyelni, hogy sötétebb, koptatás nélküli fazont válassz, illetve ha nagy mellmérettel rendelkezel, akkor érdemes beszerezni egy nagyon jó melltartót, mert ez megoldhatja a "zseb-problémát". Nagy méretű "kebelbarátaim" (Jajjj de kis vicces vagyok ma :D) tudják miről beszélek. ;) De ha szerencséd van és találsz olyan darabot amin nincs zseb mell részen, akkor csapj le rá. ;) 
Valamint, ami még nagyon előnyös lehet az a képen is látható nyak megoldás, ugyanis a gallér nélküli blúzok és ingek igazi csodafegyverek azoknak, akiknek rövid a nyakuk. De megjegyzem, hogy egy ügyes varrónő a galléros felsőidet is ilyenné tudja alakítani. ;) 
Én ezt a darabot most egy buliszettbe illesztettem bele, magassarkúval és dögös ékszerekkel. Ékszerválasztásnál ne fogd vissza magad, a nagy vastag határozott darabok szuperül fognak neked állni karkötőben és gyűrűben is. Ezek mellett kecsesebbnek tűnik majd a karod és a kezed, míg az aprócska, vékony ékszerekkel épp az ellenkezőjét éred el, ezért ezeket kerüld. :) 

Maxi szoknya. Igen, tudom sokan ettől is félnek teltebb alaknál. Pedig nem kell. ;) Válassz sötétebb színeket. Feketét, kéket, sötétzöldet, pirosat, narancsot, lilát. :) Viseld platform szandállal, mert ezek nyújtják az alakot. 
Nagyon mutatósak a bő felsők, lazán betűrve a szoknyába. De ha szűk felsővel szeretnéd viselni, akkor érdemes itt is bevetni az alakformáló fehérneműt. A bugyik és melltartók mellett kaphatóak trikók is, amik a hasat és a dereket is formázzák. :) 
Én ezt a szettet most egy vagány, nagyvárosi stílusra alakítottam. Most nagyon divatosak a színes táskák és szuperül fel tudnak dobni egy ilyen szettet. :) 



A tévhittel ellentétben a skater szoknya szintén előnyös darab lehet egy teltebb alakú lánynak. Elrejti a popsi és a comb feleslegét és nyújtja az alakot. Arra figyelj, hogy ne válassz túl rövid darabot, illetve mindenképpen maradj itt is a sötét szín, apró minta szabálynál. 
Érdemes ezt is bő felsővel párosítani akár lazán betűrve. 
Én most egy szexi randi vagy buliszettet kreáltam vele. ;) 

A fürdőruha választás sok teltebb lány számára rémálom. Sajnos az a tévhit terjedt el, hogy az ember lánya csak apró bikiniben és mindenféle villantós trikiniben lehet szexi, egyrészeset pedig csak az anyukák hordanak. 
Na ezt felejtsétek el. Most őszintén szerinted mi a szexi? Egy teltebb lány, aki feszeng a bikiniben, le sem meri venni a törülközőt magáról, lilul-zöldül, hogy behúzza a hasát, vagy egy olyan csaj, aki magabiztosan kifekszik a napra a szexi egyberészes fürdőruciban, ami stílus darab, elrejti amit kell, villantja ami szexi és nem kell kényelmetlenül éreznie magát, hogy abban a pózban vajon mennyire látszik az úszógumija. Ha teltebb alakúként is jól érzed magad bikiniben, akkor tessék viseld bátran, ez a legjobb választás, de tudom, hogy sok lány egyáltalán nem szeret strandra menni és fürdőruhára vetkőzni. De szerintem egy szép egyberészes fürdőruha lehet ugyanolyan szexi, mint egy falatnyi bikini
Válassz hozzá egy szép strandruhát és néhány csinos kiegészítőt és garantálom, hogy bezsebelsz majd pár elismerő sőt irigykedő pillantást a strandon. ;) 

Végezetül néhány inspirációs kép. ;)


 A képen látható lány inkább comb és fenék tájon erősebb, így ez a fazon szuper, mert a koptatás a felsőtestére tereli a figyelmet, míg a farmering alsó része eltakarja a problémás részeket. :)


 Sötét naci, csini tunikával. Sosem lőhetsz vele mellé. :)


Csodás ez a szett.


Csini! :)


 Ne félj a maxiruháktól sem. ;)


 Egy öv a derékon, ahogy a kék ruhánál is láthattad, remekül karcsúsít. ;)


Ha a szűk felsőben kényelmetlenül érzed magad, kapj fel egy mellénykét vagy farmerkabátot hozzá. :)


 Skater ruci, blézerrel. Igazán csini szett, simán viselhető egy elegáns eseményre is. :)


 Ez a ruhafazon nagyon előnyös teltebb alakhoz. :)


 Szintén ügyesen rejti el a fenék és a comb feleslegét és tereli a figyelmet a felső testre. :)


 Ha alkalmi ruhát keresel, ilyen fazonokat próbálj fel. :)


Nagy cicimérettel ez egy előnyös darab lehet. :)


 Itt is övvel párosítva. :)


 Szerintem csodás ez a szett. :)


Egy ilyen kis mellényke segít elrejteni a felesleget, ráadásul nagyon vagány. Egy tornacipővel ez a szett szerintem tökéletes a fesztiválszezonra is. :)

Remélem tetszett ez a bejegyzés és hasznosnak találtátok. :) 

Melyik a kedvenc szettetek? :)

Megjegyzések

  1. Nagyon jó szettek! Szerintem nem csak azon múlik, hogy csinos-e valaki nagyobb mérettel, hogy az alkatának megfelelő ruha van-e rajta. Úgy gondolom, hogy legalább annyira fontos az is, hogy el tudja fogadni magát az illető és magabiztos legyen. Nekem sajnos ez nem megy, így küzdök tovább, hogy olyan legyek, mint 2 éve. :)

    VálaszTörlés
  2. Az első három szett nem igazán tetszik, de a púderrózsaszín lenge felsős összeállítástól kezdve mindegyik jöhet. De ettől függetlenül egytől-egyig csinos mind :)

    VálaszTörlés
  3. A púderrózsaszínes szett és a második inspirációs kép a kedvencem. Utóbbinak a tunikája...nagyon szeretem az ilyeneket.
    maxi szoknyával még mindig nem tudok megbékélni, bálnának érzem magam benne. Valószínüleg ez az elfogadásos dolog amit Ági is írt. Bár akkor sem szerettem mikor 57-58 kg voltam.
    Mellek...régen is probléma volt. Promódban csak nézett az eladó, mikor mondtam, hogy nagyobbat, mert a mellenél lejebb nem tudom húzni a felsőt. Most meg annál is nagyobb. Pedig úgy szeretem az olyan felsőket aminek mellrésznél csipke betétje van.
    Az ékszereknek örülök, de ezt te tudod. Most pont nagyméretű karpereceket csinálok. Viszont nyaklánccal hadilábon állok. A rövid az nem jó, eddig oké. Viszont a hosszabtól a ockodom a kebleim miatt. Extra hosszú, mell alá lógó fazon szerinted segíthet ilyen esetben?

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök, hogy ezzel is foglalkoztál, ezt már csak a magam nevében is mondom, mivel ugye én is a molett alkatúak táborát erősítem. Mindig jó érzés látni, mikor valaki plus size ruhákat mutat a blogján, ezekből szeretek inspirálódni és motiválódni, hogy igenis nézhetek ki én is csinosan, csak jól kell tudnom felöltözni. Igaz, ezek közül a szettek közül egyik sem annyira az én stílusom, de 1-1 darabjuk nagyon megtetszett, pl. a fehér csipkés felső (feketében is elfogadnám) és a bokacsizma, meg a fekete tatyó a második összeállításból :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon király ez a bejegyzés:) Én imádom a skater skirtöket, szerintem ez az szoknya-fazon, ami mindenkinek jól áll. Persze egy kicsit olyan "fiatalos", szóval nyilván egy 30-40-es irodában dolgozó nőn nem biztos, hogy el tudnám képzelni... Viszont szerintem nyugodtam hordhatnak a teltebb nők is testhezálló szoknyákat, csak ne legyen szupervékony az anyag. Egy midi például nagyon jól tud kinézni.
    +feltűnő kiegészítők, a la Garcia (a Gyilkos elmékből):D

    VálaszTörlés
  6. Tetszik a bejegyzés!
    Jó, hogy gondolsz a "nagyobb" csajokra is és szerintem ők is lehetnek csinosak!
    Ezekből az összeállítás inspirációkból és tippekből pedig bátran válogathatnak!

    VálaszTörlés
  7. Ajjaj, de még mennyire lehet L-es méret felett is öltözködni. Nem egy csinosabb, ízlésesebb, igényesebb teltebb lányt láttam, mint XS-es méretet viselőt. Szerintem sokak számára hasznos volt ez a bejegyzés, a szettek is szuperek!

    VálaszTörlés
  8. Ezekkel a térdig érő vagy még rövidebb ruhákkal (amikkel a legtöbb plus size oldal teli van) meg a bő felső + cicanadrág kombóval az a gond, hogy ezek igazán az alma alkatú csajoknak állnak jól. Nekik általában kifejezetten mutogatnivaló lábuk van, nem úgy, mint pl nekem. Én még nadrágból sem veszek olyat, ami a vádlinál is tapadós, mert egyszerűen nem áll jól. Plusz alapból magas a lábfejem és nincs bokám (ami családi vonás), úgyhogy nem is szoktam mutogatni. Van viszont derekam, szóval azért a homokóra alkatnak is vannak előnyei, még ha nem is ránk tervezik általában a plus size ruhákat. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)