How to wear: Skater skirt


Az utcai trendek közül a szezon egyik legnagyobb robbanása a skater szoknyák és ruhák térhódítása volt. Az üzletek tele vannak a szebbnél szebb, különféle darabokkal, de valahogy mégsem látni, hogy túl sokan magukévá tették volna ezt a trendet. Ebben a részben a szoknyák viselésére hoztam ötleteket, saját készítésű szettekkel és inspirációs képekkel, valamint a szokásos tippekkel a viselésükkel kapcsolatban. 
Ha kíváncsiak vagytok a teljes bejegyzésre, tudjátok mit kell tenni! ;)



Először is, jöjjön egy kis gyorstalpaló a skater szoknya trenddel kapcsolatban. ;) 

Kinek áll jól? 
Lányegében bárkinek. Lehetsz akár 45kg vagy épp 80kg, ez a trend szuper, mert mindenkinek jól áll. Teltebb lányoknál jótékony takar, sőt talán ez a legelőnyösebb szoknyafazon amit viselhetnek. 
Honnét tudom, hogy milyen hosszúság, fazon, szín, minta áll jól nekem?
Ha alacsony vagy, akkor a rövidebb fazonokat keresd, persze a jóízlés határain belül. ;) Ha magas vagy, a picit hosszabb, térdig vagy térd fölé érő fazont keresd. Ha vékony vagy, a bővebb, lengébb fazonokat keresd és a pasztell színeket, nagy mintákat. Ha teltebb az alakod a sötétebb színeket, kis mintákat és a kevésbé fodros-húzott "pufi" darabokat próbáld fel. 
Milyen stílusban lehet viselni?
Bármilyen. ;) Elegáns, vagány, rocker, fashionista, kényelmes...csak a képzelet szab határt. 
Milyen felsővel viselhetem? Betűrjem a felsőt?
Itt is csak azt tudom mondani, hogy lényegében bármilyen felsőt felvehetsz hozzá. Crop top, ing, tank top, póló, szűk, bő, betűrve félig betűrve... teljesen rajtad múlik. Próbálgasd, variáld, keress ötleteket Pinteresten. 
Hova vehetem fel?
Ahová szeretnéd. Randi, mozi, ha megengedi a munkahelyed, akkor oda is.
Milyen cipővel viselhetem?
Itt is csak azt tudom mondani, hogy bármivel. Tornacipő, saru, szandál, magassarkú, bakancs... ami neked kényelmes és bejön. 
Mi lesz ha megbámulnak, megszólnak, másoknak nem tetszik blablabla?
Kit érdekel? :D A lényeg, hogy neked tetszik és jól érzed magad benne. Ha belegondolsz évekkel ezelőtt a trapézfarmeres évek után a szűk szárú viselését is így fogadták, vagy épp a loaferek vagy saruk újra "divatbajövését". "Először leszólják, utána majmolják!" ;)

Most pedig jöjjenek az általam készített szettek különféle stílusban. :) 

1. Kislányos 


Ez a szett neked való, ha szereted a kislányosan bájos stílust. A virágos skater szoknya nagyon jól mutat farmerral kombinálva, a pocakvillantás pedig idén menő. A gumis derekú szoknyák viselését és hosszúságát szuperül variálhatod azzal, hogy csipőn vagy derékon hordod. ;) Ehhez a stílushoz nagyon jól illenek a horgolt, háncs, rafia táskák és az indiános-bohém ékszerek.
Én ehhez a szetthez egy nude sminket képzeltem el, színes tussal és korall színú rúzzsal "megbolondítva". :) 
Tipp: Használj csillámos-szaténfényű testápolót, bronzosító olajat, spray-t. Csodásan mutat a lábakon, karon, dekoltázson.


2. Nagyvárosi sikk


A skater szoknyák jól mutatnak laza pólóval, amit picit betűrsz a szoknyába. Viselhetsz fölé farmeringet, vagy csak farmeringgel is kipróbálhatod. Én ezt a szettet egy látványos statement nyaklánccal dobtam fel. 
Ehhez a stílushoz jól illik a most olyan trendi rózsaszínes-barnás szemsmink, élénk ajkakkal. Igazán elegáns viselet lesz, ha balerinakonttyal viseled a szettet. ;) 


3. Fesztiválhangulat


A skater szoknya nagyon jól mutat tornacipővel viselve. A koncerteken, fesztiválokon különösen kényelmes, bátran ugrándozhatsz, tombolhatsz bennük. 
A hátizsákok most nagyon trendik és praktikusak is. 
Ez a stílus szuper a most olyan divatos oversize-kimonoszerű kardigánokkal is. Így este sem fázol majd, ;) 
Viseld cicás tusvonallal, vörös ajkakkal és körmökkel. Egyszerű, de látványos és abszolút buliálló. ;) 
Tipp: Az enyhén vizes hajadra fújj textúrázó tengerisó sprayt, majd font be 1 vagy két fonatba. Ezekből készíts kontyot. Amíg meleg van viseld így, estére pedig bontsd ki, szexi, bohém hullámos frizurát kapsz. ;)


4. Kényelmes


Ez a szett tökéletes nyaralásra, strandra, állatkertbe, városnézéshez, városi kirándulásra. Viseleted tornacipővel is, úgy pedig akár "rázósabb terepen" is kényelmes lesz. Ha olyan felsőt viselsz, ami picit átlátszik, legyen akár fehér, mindig testszínű melltartót viselj alá. ;) 
Szintén csak ajánlani tudom a hátizsákot, ami nem csak divatos, de praktikus is. 
Sosem tévedhetsz, ha a szettben szereplő színeket használod a sminkedben is. ;) Ha színes szemhéjpúdereket használsz érdemes fehér alapot felkenni, ezek felerősítik a színeket. Hozzá visszafogott pirosító és nude szájfény jár. Szerintem ehhez a szetthez jól mutatna egy klasszikus lófarok, vagy egy fishtail fonat is. :)


5. Romantikus

 
skater



Ez a te szetted, ha szereted a romantikus, bájos stílust, a virágmintát, a csipkét és a púderszíneket, mert ebben minden benne van. Szerintem ez a szett tökéletes egy randira. A kardigánok mellett a skater szoknyákhoz szuperül illenek a farmerdzsekik, mellények és a bőrdzsekik is. 
Én most egy csipkés balerinacipőt választottam hozzá, ami most nagyon trendi, kiegészítőnek egy kisméretű oldaltáskát, egy gyöngyös fülbevalót, gyűrűszettet és egy cuki masnis karkötőt.
A szetthez illő smink szerintem egy bájos, rózsaszínes szemsmink, barackos pirosítóval és visszafogott ajkakkal.
Szerintem ehhez a szetthez jól illene egy bohém, kicsit hullámos frizura. Ehhez a hajadra fújj textúrázóspray-t, fond be egy nagy fonatba, majd hajvasalóval melegítsd át a fonatot. Ha kihűlt a hajad, bontsd ki a fonatot, rázd össze a hajad, majd rögzítsd hajlakkal. Feldobhatod egy virágos hajpánttal is. ;)


6. Rockos

skater



Ha szereted a rockos stílust, a sötétebb színeket, akkor ez a te szetted. :) A virágmintás szoknya igazán vagány a feliratos-mintás felsővel és a cut-out csizmával. A rojtos táskától és a láncos nyaklánctól fesztiválos-koncert hangulata lesz. :)
Viseld egyenes hajjal, füstös szemsminkkel és sötét körmökkel. :)


7. Szexi

skater



Ennek a szettnek szerintem van egy kis latinos beütése. Szerintem tökéletes egy buliba. A fekete skater szoknya igazi alapdarab. Hétköznap fehér blúzzal lehetsz benne decens kis titkárnő, hétvégén egy ilyen szexi toppal pedig végzet asszonya. Alapszabály. Pánt nélküli felső, pánt nélküli melltartóval, szilikonpántért dádá jár ;)
Én egy fekete wedge szandit és egy korallos piros táskát választottam hozzá, valamint arany ékszereket.
A smink lehet egy füstös barnás-feketés szemsmink, műszempillával, bronzosítóval és korall ajkakkal. A frizura pedig  lágy loknis haj vagy egy szexi "messy updo". ;)


8. Vagány

skater



Ha szereted a vagány, nem hétköznapi, figyelemfelkeltő szetteket, akkor ez lesz a kedvenced. A napraforgóminta most hiperdivatos. Szerintem csodásan mutatna ez a szoknya egy fehér crop toppal. A cut out csizma és a csipkés táska igazi "flower child" hangulatúvá teszi a szettet, az etnikus beütésű ékszerek pedig szerintem nagyon jól illenek a képbe.
Viseld bronzos szemsminkkel, narancs ajkakkal és fonott hajjal. ;)


Végezetül jöjjön egy adag inspirációs kép!


 Szerintem nagyon vagány ezzel a bő pulcsival. :)


 Ez így tökéletes ahogy van.


 Nekem nagyon bejön farmeringgel is. Az élénk színű cipellő pedig az egekbe repíti a szettet. :)


 Neon tornacipővel. :)


 Crop top, etnikus minta és cut out csizma... perfection.


 Teltebb alakra is tökéletes. Magassarkúval igazán kecsessé tesz. :)


 Csini! :)


 Ez a szett egy wedge szandival... oh és a haja is mesés! :)


 Farmeringgel, bőrdzsekivel, vagányan. :)


 Romantikus hangulatú.


 Kánikulaálló. :)
 

 Ez a szett egy piros balerinával... omg! *.*


 Vagány! :)


 Hűvösebb napokra, akár őszre is, igazán divatos szerkó. :)


 Kényelmes és csini. :)


 Az egyik kedvencem. :)


 Még egy csini szett teltebb alakra. :)


 Egy másik kedvenc. :P


 Nagyon dögös. :)


 Merész. :)


 Egy újabb kedvenc a részemről. :)


 Még egy ötlet hűvösebb napokra. :)


 Nagyon csini! :)


 Csodás ez a szoknya.


 Ezt a szerkót akár egy elegáns eseményen is be lehet dobni. :)


 Merész színpárosítás de nekem bejön. Mondjuk már a masnis szoknyával meg voltam véve kilóra. :D


 Szerintem nagyon vagány ezzel az oversize farmeringgel. :)


 Kardigánnal. :)


 Még egy romantikus szett. :)


 Szintén a kedvenceim között. :)


Végezetül egy igazi mix&match verzió. :) 

Remélem tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtátok, tudtatok ötletet meríteni belőle. :) 

Nektek bejönnek a skater szoknyák? Viselitek már vagy még keresitek az igazit? Az általam készített szettek közül melyik a kedvencetek? :) No és a képek közül? :P

Megjegyzések

  1. Nekem nagyon tetszik ez a fazon. Nagyon nőies és pont ott takar, ahol kell. Mindenképpen szeretnék majd beszerezni 1-2 darabot. :) A kedvenceim pedig a csipkés(?) farmer kabival és a farmeringes, masnis táskás szett. :)

    VálaszTörlés
  2. szuper poszt volt! :D A második inspirációs kép a rózsaszín szoknya-csipkés ing kombó nagyon tetszik! esetleg arra van tipped, hogy hasonló szoknyát (szín, fazon) hol találok? :)

    VálaszTörlés
  3. @Lilla szerintem sok üzletben kaphatóak. F&F, Tally Weijl, Pull&Bear tuti. :)

    VálaszTörlés
  4. Csinosnak csinos, másokon elnézegetem, de a "szoknya" és én ősellenségek vagyunk :D
    Ettől függetlenül imádom a szetteket amiket összeállítottál :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem ezeket a szoknyákat. 3 éve vettem a Tally Weijlben egy virágmintásat, azóta is tökéletes. A téli leárazásokkor is lecsaptam egy sima feketére és egy virágmintás, "pólós ujjú" egyberuhára. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy van egy gyűjtőnevük, mint ahogy arról sem, hogy ez a fazon most nagy divat. :D Legalább látszik, hogy nem majmolásból választottam őket, hanem tényleg tetszik. :)
    A szettek közül a kislányos, a kényelmes és a romantikus tetszik, de felvenném a szexit is. Szokás szerint nagyon jól összeállított outfitek. :)
    Az inspirációs képek kedvenceit pedig inkább nem sorolnám fel, mert elfáradnál az olvasásban. :D

    VálaszTörlés
  6. A 2. Nagyvárosi sikk szett tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  7. imádom a skater szoknyákat, úgyhogy örültem, hogy ilyen hosszú lett a poszt:D szerintem a világ legkényelmesebb ruhadarabja, mondjuk még mindig vadászok egy olyanra, aminek zsebe is van, az lenne a kánaán...

    VálaszTörlés
  8. i like the skirts.

    the-renaissance-of-inner-fashion.blogspot.co.uk

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)