SOTW - Sunflower Love/Napraforgó Szerelem


Ez a rovat is saját logót kapott. A képválasztással kapcsolatban csak annyit fűznék hozzá, hogy teljesen random módon történt, egyszerűen csak megtetszett ez az aranyos sütis fotó. :) 


A virágminták idén nyáron is hódítanak, de a legkiemelkedőbb ebből a trendből a napraforgó. Nagyon divatos minta és szinte minden ruhadarabon és kiegészítőn szerepel. Elég feltűnő minta, így érdemes visszafogottabb darabokkal párosítani. :) Nagyon jól beilleszthető a mindennapi ruhatárunkba, de egy-egy fesztiválszett vagy lazább összeállítás fő darabja is lehet. :) A testalkattal kapcsolatos viseléséről csak annyit, hogy itt is érvényes a minták méretével kapcsolatos aranyszabály, tehát teltebb alkatúak inkább az apró mintát keressék, míg ha valaki kifejezetten vékony, akkor érdemes a nagy "over the top" mintás darabokra lecsapni. ;) 

Ti mit gondoltok erről a mintáról? Vásároltatok idén olyan holmit amin szerepel? Ha nem, akkor tervezitek? :)

Mivel most viszonylag kevés dolog szerepel a képen, ezért csak egy dolgot választhattok. :P Melyik lesz az? 
Nekem a jobb alsó sarokban lévő sort tetszik. :)

Megjegyzések

  1. Nekem tetszik ez a minta. A rövidnadrágot, az egyberuhát, a pólót és a szoknyát szívesen elfogadnám innen.

    VálaszTörlés
  2. Szép, de magamon sok lenne A ruha. A nyakläncot választom.

    VálaszTörlés
  3. az a helyzet, hogy magát a virágot szeretem, de tényleg rettenetesen utálok sárgát hordani, szóval magamon soha. de máson tetszik, illik egy vidám nyárhoz.

    VálaszTörlés
  4. Szeretem a virágmintákat, így a napraforgót is, kár hogy amikor fiatalabb voltam, akkor nem nagyon lehetett ilyesmihez hozzájutni. Most már sajnos nem nézek ki olyan jól, hogy fel merjek venni feltűnőbb darabokat :)

    VálaszTörlés
  5. Szeretem a virágmintát, de ez a napra forgó minta nem igazán tettszik...ízlések és pofonok.
    (marika)

    VálaszTörlés
  6. Köszi Lányok! :) Látom, ez eléggé megosztó trend, de hát nem tetszhet mindenkinek minden. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)