How to wear: Maxi Skirt

 

A rovatban ezúttal a maxi szoknyák viselésére találhattok ötleteket és tippeket. Ez egy olyan ruhadarab, ami az utóbbi években nagyon divatos volt, mégis kissé bátortalanul állunk hozzá szerintem. Nemrég épp az egyik üzletben halottam két lány beszélgetését, arról, hogy szép, meg jól néz ki, de nem tudják sarun kívül milyen cipővel lehetne hordani, vagy épp milyen felső illik hozzá. 
Pedig ez a ruhadarab nagyon jól kombinálható és az év nagy részében viselhető is, hiszen az első tavaszi napoktól kezdve, a nyári hónapokon át, egészen a csípős októberi reggelekig hordhatjuk. 
Ebben a bejegyzésben kitárgyaljuk alkati kérdést érintőleg, hogy kinek mi áll jól, láthattok általam készítettet szetteket vele, illetve gyűjtöttem pár inspirációs képet is. 
Ha kíváncsiak vagytok rájuk, nézzétek meg a teljes bejegyzést. 



Tippek a viselését illetően

Kinek áll jól? 
Tévhit az, hogy csak a magas és vékony lányok hordhatják. Az tény, hogy talán nekik a legegyszerűbb viselni, de nyugodtan felvehetjük átlag magassággal és testalkattal is. Ha valaki kifejezetten alacsony, akkor mindenképpen érdemes platform szandállal viselni. Ha valaki teltebb, akkor itt is fennáll az örök szabály: az alakformázó fehérnemű csodákra képes. ;) Illetve ebben az esetben érdemes a sötétebb színek közül választani (zöld, narancs, kék, barna, bordó, piros, fekete, lila, stb). Valamint kerüljük a vízszintes és nagy mintás darabokat. 

Milyen cipővel tudom hordani? 
A legtöbben saruval viselik, de nagyon jól mutat platform szandállal, vastagabb sarkú magassarkú szandálokkal, különböző bokacsizmákkal, tornacipővel illetve vagány viselet bakanccsal párosítva is. 

Milyen felsővel tudom hordani? 
Szintén tévhit, hogy csak szűk toppal lehet viselni. Nyugodtan felveheted inggel, bő pólóval, crop toppal, rövidebb fazonú pulcsikkal és hűvösebb időben viselhetsz hozzá farmerdzsekit vagy bőrkabátot is. :) 

Csípőn vagy derékon hordva? 
Ahogy tetszik. Nekem személy szerint mindkettő bejön. Rövid felsőkhöz crop topokhoz szerintem derékon hordva mutat a legjobban.

Mit tegyek ha túl hosszú? 
Több lányon is láttam már, hogy a földön húzták maguk után, ami szerintem nem szép látvány. A legegyszerűbb megoldás szerintem, ha több méretet is felpróbál az ember vagy derékon viseli. Ha így nagyon nem jön be, érdemes varrónővel levágatni vagy felhajtatni belőle 1-2cm-t.


Szettek

1. Romantikus és nőies


Ez a szett azoknak készült, akik szeretik a romantikus stílust, a nőies darabokat, a csipkét és a horgolt anyagokat. Belecsempésztem egy kis bohém stílust is. Szerintem tökéletes hétköznapra, randira, barátnős programra, családi programokra, vagy egy kisebb táskával akár buliba vagy egy kevésbé elegáns eseményre is. :) 
Ehhez a korallos színhez szerintem nagyon jól illik a fehér, különösen ha az ember lánya már összeszedett egy kis barnaságot is. ;) A korall színhez csodásan mutat a türkiz, ezért választottam hozzá ilyen lakkot és a sminkbe is belecsempésztem. 
Utóbbihoz barna szemceruzával húzd ki a felső szempillák tövét és az alsó külső vízvonalat. Fehér vagy nude szín kerüljön a belső szemzugba és a vízvonalra. Barna vagy bronz tussal húzzuk ki a szemet, majd az alsó szempillák tövébe kerüljön egy türkiz szemceruza vagy krémes szemhéjfesték. Jöhet egy kis spirál. Az arcsmink esetében a szép, egyenletes bőr a legfontosabb. Használjunk pórusfinomító vagy bőrszín kiegyenlítő primert. Ezután jöhet a kedvenc BB-CC krémünk vagy alapozónk, ha szükséges egy kis korrektor és púder. Én egy korallos pirosítóval és egy kevés highlighterrel koronáznám meg a sminket. A szájra pedig matt rúzst vagy ajakszínezőt használnék.
A szetthez illő frizura szerint egy bohém fonat vagy egy laza konty. 


2. Minimalista


Ez a szett neked való, ha kedveled az egyszerűbb, visszafogott, basic darabokat, a visszafogott színeket. Tökéletes választás hétköznapra, strandra, nyaralásra, vagy egy elegánsabb táskával akár egy esküvőre, buliba is. :) 
Az ilyen crop topok viselésekor szerintem a legjobb, ha derékon hordjuk a szoknyát. Hacsak nincs tökéletesen lapos Victoria's Secret modell hasunk. ;) Ebben az esetben tessék mutogatni. :P 
Ehhez a letisztult, egyszerű szetthez szerintem nagyon jól mutat egy feltűnőbb, de visszafogottabb színű statement nyaklánc vagy fülbevaló. Habár talán ez a legkevésbé szembetűnőbb darabja a szettnek, de egy ezüst vagy arany szandál szerintem igazán feldobja az összeállítást. 
Én egy friss, virágosan üde parfümöt választanék hozzá és egy jegesebb színű, metálos vagy selyemfényű menta vagy halványkék lakkot. :) 
Ha a sminkeléskor is a minimalizmusra törekszel, használj egy jó hidratélókrémet, ami a bőrtípusodnak megfelelő. Hidratál, mattít vagy ép ragyogást ad. Ezután ha szükséges használj korrektort, de arra nagyon figyelj, hogy a szín tökéletesen egybeolvadjon a bőröddel és alaposan dolgozd el. Egy kis púderrel fixáld. Hangsúlyozd a szemöldököd, majd vigyél fel egy visszafogott pirosítót és egy matt, természetes bronzosítót. Fekete szemceruzával húzd ki a szempilláid vonalát és a külső vízvonaladat. Egy fekete tussal húzz vékony, de határozott tusvonalat. Ez opcionális, de idén nagyon divatos ha a amsinkünkbe belecsempészünk egy kis kék, türkiz vagy zöld színt. Egy kék tussal húzz egy vékonyabb vonalat a fekete tus fölé, vagy csak a külső "szárny" fölé vagy alá. ;) Jöhet egy kis spirál és egy nude  ajakszín. 
Ha minimalista vagy, egy sima, illatos, frissen mosott kibontott haj vagy egy basic konty a te frizurád. ;) 


3. Extravagáns


Ha szereted a feltűnőbb stílust, a divatos de nem tucat szetteket, akkor ez a te összeállításod. :) Ez a szett tökéletes hűvösebb napokra, késő tavaszra vagy akár kora őszre is. Kis változtatásokkal pedig melegebb napokon is hordhatod. Szerintem a farmering nagyon vagány maxiszoknyával. Ha meleg az idő, válassz rövid ujjú vagy ujjatlan darabot, akár crop vagy hason megkötős fazont. :) A cut out bokacsizmák most nyáron is hódítanak és ha koncertre vagy fesztiválra készülsz, ez a legkényelmesebb viselet. :) 
Szerintem nagyon vagány, ha a statement nyakláncot a galléron kívül hordjuk. Ehhez a szetthez számomra igazi must have még egy borítéktáska és egy gyűrűszett. 
Én mindenképpen egy ajakhangsúlyos sminket5 képzelek el hozzá, élénk pinkkel. :) Frizurának pedig laza, lágy hullámokat, akár fonattal kombinálva. :) Tudjátok mi hiányzik még? Egy igazán különleges körömlakk. ;) 


4. Matrózlány 


Ez a bájos, nőies de kényelmes szett szerintem egy nyaralás sztárja lehet. Nyáron szinte mindig divatos a matrózos stílus, a csíkok. Ha ilyen, jól kombinálható színű szoknyát veszel, egy matrózos stílusú szettet is kreálhatsz belőle basic darabokkal és néhány feltűnőbb, nyári kiegészítőkkel, amik igazi örök darabok. :) Ilyen például ez a csíkos masnis táska és a szalmakalap, vagy a piros blézer. Ezekről elmondható, hogy szinte 10 évente vagy gyakrabban vissz-visszajönnek a divatba. :) 
De ha már a szoknya jól kombinálhatóságánál tartunk, ezt a darabot simán el tudom képzelni egy laza pólóval és tornacipővel vagy ősszel egy bőrkabáttal és bakanccsal, esetleg egy fehér, bő szabású pulcsival és egy bokacsizmával. Szóval nincs kőbe vésve, hogy hogy egy-egy darabot csak így  és úgy hordhatunk. Használjátok a képzelőerőtöket, kísérletezzetek. Ha pedig kell egy segítség. Érdemes megkukkantani a Pinterestet. Csak írjátok be a keresőbe, hogy milyen szoknyátok van. Pl. "blue maxi skirt outfit", vagy "aztec/floral print maxi skirt outfit" és szemezgessetek a sok.sok variáció közül. Nem hiszitek? Akkor katt ide! :P
Ehhez a szetthez mi más passzolna jobban, mint egy kék tussal hangsúlyozott szem, piros ajakszín és beach hullámos haj? :)


5. Bohém Lányka

Ez a stílus szerintem a tökéletes nyárutó viselet. Egy kicsit játékosan bohém, nőies, kényelmes és fantáziadús. Ez a military zöld szín talán nem a leglátványosabb, de olyan szempontból praktikusabb, hogy ősszel is viselhető akár egy bakanccsal is, amivel valljuk be jobban mutat egy ilyen szín, mint mondjuk egy rózsaszín vagy menta. :) Szóval ha a kereted csak egy szoknyát engedélyez, akkor érdemes olyat választani, ami évszaktól függetlenül hordható és mindenféle stílusban, cipővel jól mutat. Ilyen ez a szín, a lila, a fenti sötétkék, a fekete, a barna, a zöld sötétebb árnyalatai és a bordó. :)
Ez a lézervágott felső szerintem nagyon mutatós. Ha ilyet veszel és a felső nem kétrétegű, tehát átlátszik, mindenképpen vegyél alá egy topot. ;)
Ehhez a stílushoz szerintem jól mutat a barna szandál, a törzsi mintás táska és a virágos hajpánt/korona. Utóbbi nagyon jól illik egy laza hullámos frizurához, egy kicsit zilált fishtail fonathoz vagy egy bohém stílusú "updo-hoz" amit a lenti videóban láthattok.


Ehhez a szetthez én leginkább egy arany-bronz kicsit füstösebb szemsminket tudok elképzelni,cicás tusvonallal, visszafogott barack pirosítóval és nude ajkakkal. A körmökön pedig egy nude vagy naplementét idéző narancs színt.


6. Sportos

maxi



Ez a te szetted, ha a kedvenc cipőd egy Converse és szereted a sportosabb, kényelmesebb ruhákat. Ideális viselet kirándulásra vagy akár suliba is. :) Tévhit, hogy a maxiszoknyához nem lehet bő felsőt viselni. Nagyon jól mutatnak hozzá a rövidebb fazonok, illetve a hosszabb daraboknál klassz kis trükk ha az elejét betűröd a szoknyába vagy csomóba kötöd a köldököd felett vagy féloldalt. :)
A hátizsákok praktikus és cuki viseletek ráadásul most nagyon divatosak. Hétköznap, suliba, munkába, kirándulásra, koncertre egyaránt hordhatóak. :)
Ilyen változékony időben, tavasszal vagy kora ősszel mindig jó ha van nálunk egy dzseki, ráadásul ezzel a farmerkabáttal szerintem nagyon jól mutat a szett.
Én ehhez az összeállításhoz egy menta körömlakkot tudok legjobban elképzelni esetleg egy korallos-narancsos homoklakkal párosítva,  frizura tekintetében pedig valami egyszerűbbet, Lófarok, oldalfonat, messy bun. Kinek mi tetszik. :)
A smink egy visszafogott, de mutatós kreáció. Egy kevés BB krém és korrektor, púderral fixálva, szépen kiemelt szemöldök és üde pirosító, kevés highlighter (a képen látható Essence darabot most több Rossmann-ban is láttam az akciós kosárkában.)
A szemsmink egy visszafogott nude, természetes színekből álló smink legyen, de feldobhatjuk egy menta vagy zöld tussal. ;) Az ajkakra színezett ajakbalzsam kerüljön. :)


7. Csajos és vidám

maxi



Ha te vagy az a lány, aki imádja a rózsaszínt, a divatot, a feltűnő ékszereket és mindig a barátnőivel nevetgél, akkor ez a te szetted. Ebben biztosan nem maradsz észrevétlen. ;) Mivel a szoknya és nyaklánc eléggé feltűnő, ezért egy visszafogott kis fehér crop topot választottam a szettbe, valamint a szandál és a táska formájában és színében is a "semleges" természetes, kevésbé feltűnő darabokat válogattam. A vidám, csajos szettből könnyedén lehet közönséges és bohóc szerű, ha túl sok színt és mintát variálunk bele.
Mivel a szetthez választott nyaklánc nagyon nagyon feltűnő, ezért nem akartam több látványos ékszert illeszteni az összképbe, de úgy éreztem még kell "valami" ezért esett a választásom erre a cuki menta fülbevalóra. :) 
Ha melegebb az idő, jól esik parfüm helyett egy testpermettel illatosítani magunkat. Ráadásul ezt a hajunkra is fújhatjuk, akár strandolás után is. ;)
 Én ehhez a szetthez egy élénk pirosítós-bronzosítóval kiemelt arcsminket tudok elképzelni, szépen formázott szemöldökkel és egy természetes szemhéjpúderekkel kiemelt-kontúrozott szemsminket, amin a leghangsúlyosabb a kék/türkiz tusvonal.
Ehhez itt találtok egy videót, amiből ötletet meríthettek az elkészítéshez. :) A videó csak egy kis segítség, nem kell nektek is műszempillát feltenni, stb. Én annyit változtatnék rajta, hogy a fekete tusvonal helyett színeset készítenék. De a variációk száma végtelen. Használhattok fekete és színes tust egymás fölött, mellett. Csak az alsó szempillák tövébe, vagy színes szemceruzát a vízvonalon, a szempillák tövébe... tényleg csak rajtatok múlik, hogy mit találtok ki. ;) Én egy színtelen szájfényt vagy ajakápolót választanék ehhez a sminkhez.
A szetthez illő frizura egy nagy, dús hullámos haj vagy egy kicsit zilált fonat. :)


8. Rock 'n' Roll Baby

maxi



Ha fesztiválkirálynő, rockos vagány csaj vagy, a kedvenc színed a fekete, imádod a bőr cuccokat és a brutális ékszereket, ez a szett neked készült. ;) Ki mondta, hogy egy rocker csaj nem lehet nőies és csini? Bárki is, tévedett! :D
Ehhez a szetthez egy mintás szoknyát választottam, de lehet sima fekete is, vagy bármilyen szín amit szeretsz. :) Vedd fel hozzá a kedvenc bandád pólóját, egy fekete tornacipőt, bakancsot vagy sarut és egy bőr hátizsákot és már indulhatsz is egy koncertre vagy fesztiválra. :) Kiegészítőnek én egy fekete napszemcsit, egy láncos statement nyakláncot, egy metál karkötőt és egy gyűrűszettet választottam. Hogy egy kis színt vigyünk a szettbe, én egy lilás duokróm lakkot néztem ki hozzá, szerintem jól mutatna. :)
A smink mi más lehetne, mint egy fekete füstös szem? :) A frizura pedig? Nos ez csak rajtad múlik. Lehet sima egyenes haj, zilált hullámos vagy akár színes tincsekkel megbolondított hajkorona. ;)


9. Szexi Menta

mint



Ez a szett szerintem egy nagyon dögös kreáció a menta maxiszoknyával ami igazi nyári darab. Kis változtatásokkal akár buliba is viselheted, de ha bevállalósabb vagy akár hétköznap is lejthetsz benne, mondjuk egy mozis vagy vásárlós délutánon. :)
Ha a crop tophoz nem vagy elég bevállalós, vagy az alakod miatt nem szeretnél ilyen viselni, válassz egy sima fekete tank topot. :)
Egy kis tipp az ilyen világos színű, lenge maxiszoknyákhoz. Gyakran átlátszanak, ezért mindenképpen világos vagy testszínű fehérneműt válassz hozzájuk. Nemrég egy szuper dögös és csini lányon láttam hasonló divatbakit aki nyilván nem vette és észre (vagy nem törődött vele rosszabb esetben) hogy a piros bugyija elég durván átlátszik és emiatt sokan megmosolyogták.  A szetthez én egy menta sarut választottam, mert a színes cipellők idén nagyon divatosak. Mivel a szett két fő színe a fekete és a menta, úgy gondoltam jól beleilleszthető a női ruhatár egyik alapdarabja a fekete pakolós táska. :) Természetesen egy buliba érdemes egy kis méretű darabra váltani. Nem sok bénább látvány van annál, ha egy lány egy oversize táskával nyomul a táncparketten, mindenkit löködve vele.
Ehhez a szexi szerkóhoz én nem vinném túlzásba az ékszereket, egy szép fülbevaló bőven elég. Viszont egy mutatós mani igazán jár hozzá. Ebben is a menta-fekete vonalat követném. Lehet három ujj menta, egy fekete egy homoklakkos. Vagy akár egy körmön fekete-menta pöttyös vagy nyomdázott. ;)
Smink terén én egy dögös tusvonalas szemsminket tudnék elképzelni egy élénk narancs ajakszínnel. :) A szetthez illő frizura szerintem egy laza kis konty vagy szexi beach hullámok. :)


10. Indián nyár

maxi

maxi by annakillerangel featuring NYX


Ez az outfit picit már őszre készülős, tökéletes az olyan szeszélyes esős de meleg napokra mint a mai is. Viselheted hétköznap, szabadidős programon, nyaraláson vagy akár koncerten is. :)
Nekem nagyon tetszik az ilyen modern-etnikus darabok kombinációja. Az azték mintás táska remekül harmonizál az ékszerekkel, míg a csizma vagánysága szuperül illik a farmerdzsekihez.
Szerintem ehhez a szetthez nagyon jól passzolna egy bordó-arany mani és egy különlegesebb virágos parfüm. :)
Frizura tekintetében én a nagy kedvencemet az oldalfonatot választanám. :) A smink pedig egy kicsit füstös szemsmink lenne visszafogott pirosítóval és ajakszínnel, kevés bronzosítóval és egy hangsúlyos szemöldökkel.



Inspirációs képek



Nekem nagyon tetszik ez a laza, kényelmes de mégis mutatós szett. :)


Ez a szett egyszerre elegáns és dögös, szerintem nagyon különleges a hátvillantó top. Ilyen felsőkhöz természetesen csak hát nélküli melltartót tudunk viselni. Ilyet a H&M-ben lehet kapni.


Ez a szett egyszerre laza és dögös, a bő felső szerintem csodásan mutat az élénk korall szoknyával. :) Nagy kedvencem ez a szett. :)


Vagányan sportos. :)


Csodás ez a barack, pliszírozott szoknya, annyira elegáns, légies, kár lenne más látványos darabbal "elnyomni" a fehér felső tökéletes választás. :) 


Tökéletes szerkó egy buliba vagy koncertre. :) Szintén egy kedvenc számomra. :)


Ez is egy csodás minimalista szett. :)


Ha mintás szoknyát veszel, a legegyszerűbb és legbiztosabb mód, ha basic felsőkkel párosítod. :)


Inggel is nagyon stílusos, a kis öv, pedig kiemeli a derekat. :)


Nyaralásra ez a legtökéletesebb szett. :) Ez a szett is abszolút kedvenc. :)


Egy picit matrózos beütésű szett. Kényelmes, de csini. :)


Hihetetlenül stílusos.


Nagyon divatosak ezek a fűző szerű "bustier" felsők. Egy maxiszoknyával párosítva nagyon elegánsan mutatnak, akár egy formálisabb eseményre, esküvőre is fel lehet venni ezt a szettet. :)


Egy újabb kedvencem. :)



Nagyon vagány szett. :) Szintén kedvenc. :)


Milyen csinos! :)


Ez a kicsit bohém szett tökéletes hétköznapi viselet. :)


A narancs és a kék jól megfér egymás mellett. :)


Nagyon különleges, kicsit hippi fílingű szett. :)


Dögös. Erre más szó nincs is. :)


Tökéletes szett a meleg augusztusi napokra. :)


Indián nyár outfit. :)


Ősszel is hordhatod a kedvenc szoknyádat. :)


Merész színpárosítás, de nagyon mutatós. :)


Ez a szett is nagy kedvenc. :)


Hétköznapi hercegnő szett. :)


Csodásan mutat ez a szoknya a dzsekivel. :)


Szuper szett a kora őszi időre. :)


Ő is nagy kedvencem. :)


Ez az alapból szexi szoknya szuper hétköznapi viselet a farmerkabáttal kombinálva. :)

Fotók:Pinterest

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés és hasznosnak találtátok. Sok munka volt benne, szóval nagyon örülnék ha 1-2 szóban vagy mondatban leírnátok a véleményeteket róla, akár csak a lenti kérdésekre válaszolva. ;) 

Nektek tetszenek a maxi szoknyák? Ti hogyan viselitek? Ha még nem vásároltatok szeretnétek? Az általam kreált szettek és azt inspirációs képek közül melyik a kedvencetek? :)

Megjegyzések

  1. Nagyon tetszenek a maxi szoknyák, egyszer vettem is egy tarkát és rájöttem, hogy nem tudok benne menni, mindig a lábam közé keveredett a szoknya, elakadt, nem volt kényelmes. (Nem sietős embereknek tervezték ezeket, én pedig legtöbbször rohanok.)
    Pedig nagyon szépek, főleg a kék és a korallos tetszik. Úgyhogy maradtam a térdig érőnél, ami nem divatos, de praktikus.

    VálaszTörlés
  2. Az 1., 2., 6., 7. és 9. tetszenek legjobban, nagyon jók! :) Az inspirációs képek közül meg a 2., 5. és 9. tetszik nagyon!

    VálaszTörlés
  3. Magamon nem nagyon tetszenek, csak az aszimmetrikus szabásúak.
    A szettek közül az 1., 2., 3., 5., 7. tetszik. Mindegyik szett szuperül össze van állítva.
    Az inspirációs képek közül a "dögös" és a "hétköznapi hercegnős" szettek a kedvenceim.

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó poszt! Mindegyik összeállítás jó a maga nemében, én az elegánsabb, nőiesebb összeállításokat kedveltem a képeid közül.
    De az nem értem , hogy hogyan lehet viselni bőrdzsekivel a maxi szoknyát?? Hiszen, ha bőrdzsekit veszek fel ,akkor már hűvös van a maxiszoknyához nem? Farmer kabáttal jobban el tudom képzelni, így én is szoktam viselni. A képeken jól néz ki bőrdzsekivel is, csak tudod nekem furcsa az anyagok párosítása ebben az esetben , úgymint a pulóverrel történő páros is, hisz az egyik vastag a másik vékony.
    (marika)

    VálaszTörlés
  5. Hasznos volt A bejegyzés.
    Az extravagáns és az indián nyár tetszik az összeállítások közül. Inspirációs képekből több is. Az 1, 4, az " szupet szett kora őszi időre és az összes utána.

    Arra gondoltam, ha lenne egy Jó nyári maxi ruhám, azzal is lehetne hasonlót. Hosszú ujjú basic felső harisnya, farmerkabát , sál, csizma vagy bakancs és egy Jó táska.

    VálaszTörlés
  6. Köszi a tippet. Nagyon jó ötletet adtál =)

    VálaszTörlés
  7. Én próbáltam már jó pár maxit, de nem látom magamon szépnek, pedig nagyon szívesen hordanám. Próbáltam a sötétebeket is, de valahogy nem az igazi. Még próbálkozom néhánnyal, hátha megtalálom az igazit. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)