NOTD - Galactic Glam


Ma az Essence kifutó termékei közül egy csodás lakkot mutatok be nektek. Mindig is tetszett ez az árnyalat, de valahogy sosem került a kosaramba. Múlt héten viszont megakadt rajta a szemem és tudtam, hogy nem hagyhatom ott. :) 
Ha kíváncsiak vagytok rá, végül hogyan szerepelt nálam élesben, nézzétek meg a teljes bejegyzést és a képeket. :) 



Erős napfényben fotózva. A lakk egyszerűen mesés. Csodásan csillámos duokróm, zöldes-kékes, de vannak benne arany csillámok is. Igazi sellőszín. :)


Itt látszik "minden". :) Egy rétegben is nagyon szépen fed, szerintem egy alaplakkal lehet belőle teljes fedést is kihozni. Én alaplakk nélkül kentem fel, így jól meg is ijedtem, amikor egy bloggerina társam felhívta rá a figyelmem, hogy megfogja a körmöt. Szerencsére nekem nem okozott ilyen problémát, bár az tény, hogy egy kicsit nehezebb lemosni, mint egy sima lakkot.


De szerintem a látvány kárpótol ezért. :D Két rétegben, fedőlakk nélkül nekem 4 napot bírt ki és akkor is nagyon finoman kezdett kopni a körömvégekről. Az Essence lakkok között sajnos sokról elmondható, hogy a tartósságuk botrányos, de nekem ez a lakk teljesen rendben volt. :)


Egy kis effekttel. :)


 Nehéz visszaadni fotókkal az eredeti szépségét, de még tegnap is láttam belőle a Rossmann-ban úgyhogy ha valakinek megtetszik és ki szeretné próbálni, talán még szerencséje lesz. ;)

 

 Nekem nagyon tetszik, biztosan sokszor fogom viselni, mert szerintem olyan szín, ami minden évszakban jól mutat. :) 


Nektek megvan ez a lakk? Vettetek valamilyen lakkot a kifutó árnyalatok közül? Milyen színt viseltek most? :)

Megjegyzések

  1. Tényleg jól néz ki a körmeiden, és örülök, hogy neked nem fogta meg :D Én jó mérges voltam rá utána :D

    VálaszTörlés
  2. Mennyire gyönyörű ez a szín *.*

    VálaszTörlés
  3. Volt régen hasonlóm, szerettem ezüsttel kombinálni.
    Nekem most egy Lora nud lakk van, Essence topperral dúsítva.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép :) Én már nem is nagyon merek lakkosállvány közelébe menni, mert kettesével hozom el őket :)

    VálaszTörlés
  5. Tényleg csodás ez a lakk! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép ez a lakk, de én már nem nagyon merek próbálkozni az essence sima lakkjaival :D A limitált kiadásokkal, illetve a topperekkel viszont olykor még teszek egy-két próbát :) (Két kifutó toppert be is szereztem!)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)