Weekly Inspiration

Nemrég egy egész estét töltöttem azzal, hogy a naplementét, az alkonyatot, a két napszak közötti átmenetet tanulmányoztam. Próbáltam elkapni a pillanatot, azt a tökéletes percet, amikor már nincs világos, de még este sincs. Érezni lehetett a levegő illatában, a fényekben a változást, az árnyékok, lassú kúszásában, mintha ők is elfáradtak volna a nap végére. A nappali madarak hangja egyre bátortalanabb, csendesebb lett, mintha félnék a növekvő sötétséget. Lassanként pedig előbújtak az éjszakai állatok. Néha egy denevér röppent villámként a fejem fölött, aztán a tücskök zendítettek rá, végül pedig a békák kezdték kánonban majd kórusban az éjszakai zenéjüket. A tópart kacsái kijöttek a vízből, megrázták a tollaikat, majd alvóhelyet kerestek. A levegő hűvösebb, üdébb lett, a hold pedig lassanként átvette az uralmat az égbolt fölött. A nap szikrázó fénnyel vonta be a tó felszínét, mintha a könnyeit hullatná rá. Az árnyékok és a színek mélyebbek lettek, ami addig csalogató, kedves kis fészeknek tűnt, most baljósan sejlett fel a félhomályban. A barátságos, kiszáradt fa, mintha egy égbe nyújtózó csontvázként magaslott volna. Én pedig megborzongtam, mert az éjszaka rám telepedett, szinte belepett, kérdőre vont, hogy miért kutatom a titkát. Pedig az az igazság, hogy bármennyire is figyeltem, nem sikerült elkapnom a pillanatot, azt a másodpercet, a tökéletes átmentet nappal és éjjel között. Pedig tudom, hogy ott volt valahol az árnyékok között, a tó tükrében és a levelek susogásában. Megénekelték a madarak és eljátszották a tücskök. Ott volt. De nem figyeltem eléggé


Oh, azok a mezei naplementék...


Csodás smink, finoman árnyalt szemmel, tökéletes tusvonallal, kacér pillákkal, és üde tekintettel. Habár az én ízlésemnek ez a szemöldök egy picit műre sikeredett.


Imádok kora este az erdőben sétálni. :)


Csodás ez a szoknya! :)


Meseszép ez a csokor. :) El tudom képzelni egy nyárbúcsúztató kerti ebéden. :)


Merész színpárosítás, de nekem bejön. :)


Vidám nyári mani. :)


Tengerpartos képből sosem elég. :P


Jaj, ezek az Hourglass pirosítók, már rájuk néni is gyönyörűség! :)


Hangulatos. :)


Fincsi gyertyákból sosem elég. :) Ezek között is van pár kedvencem. Ti kedvelitek valamelyiket?


Egy tökéletes nude paletta. :)


Csipke és ízlésesen kombinált ékszerek, mutatós manival... maga a tökély! :)


Oh ez a sort! *.*


Heti álomházikó. :)


Csini szett, csodásan harmonizálnak ezek a színek. :)


Egy picit merészebb. bulisabb smink. Én rajongok az ilyen arab ihletésű sminkekért. :) Nektek bejönnek? :)


Mutatós mani! :)


Nyami! :P


Csodás ez a berendezés, különösen az ebédlőasztaltól dobbant meg a szívem. :)


Szájfényből sosem elég. :P


Gyönyörű ez a hálószoba. :)


Heti recept: Házi Nutellás croissant. Egy csomag leveles tésztára lesz szükséged, a legjobb, ami lapokban van. A lapokat vágd rá téglalapra, majd átlósan is felezd meg őket. A szélesebb részükre tegyél egy kiskanál Nutellát, majd csavard fel őket. Verj fel villával egy tojást, majd kend meg őket. Süsd addig amíg arany sznű nem lesz. ;)


Hercegnőruhák. Nektek melyik tetszik jobban? Én a jobb oldalira szavazok. :)


Imádom a muffinokat és a cupcake-eket. :) A legújabb kedvencem az almás-mandulás fahéjas krémsajtos krémmel. Ha szeretnétek receptet, jelezzétek kommentárban. ;)


Jáááájjjjj meg kell őket zabálni! *.* Főleg a kis pindúrt (balról a második). :D

Szép Hetet Mindenkinek! :) 

Hogy telt a hétvégétek? Melyik a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. Én kérek szépen receptet!!!! :)

    VálaszTörlés
  2. A csokor meseszép. Imádom, hogy ilyenkor, nyáron mindenhol árulnak kis mezei csokrokat. Meg én ilyenkor minden virágnak finomabbnak érzem az illatát. :)
    A sali nagyon guszta.

    VálaszTörlés
  3. Veszekedősen sajnos. A hangulatos kiülős, A cicás és pöttyös szoknyás összeállítás.
    A mai nap jobban telt. Az egyik kézmüves-alkotós csoportban A facebookon játékot tartottunk egy nagy létszám kapcsán. Az Én ajándékom ma jött még. Egy kézzel csomózott kilimet kaptam. Fali szőnyeget. 50x100-as. Láttam már A hölgy ezen munkáját, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt küldi.

    VálaszTörlés
  4. Nekem ilyen haj kellene, mint az első képen! :) A házas képek a kedvenceim, mindig :)

    VálaszTörlés
  5. Én is nagyon szeretem a naplementéket, főleg a nyárit és a tavaszit.
    A kedvenceim az első kép, a kora esti erdő, rögtön alatta a szoknya, a tengerpart és az utolsó kép. Nekem a fekete-fehér macskák a kedvenceim, így a képen is ő a tetszik a legjobban.
    Szép hetet! :)

    VálaszTörlés
  6. Milyen szép az a csokor, no meg azok a pirosítók :P A nutellás finomságot pedig muszáj lesz elkészítenem :P

    VálaszTörlés
  7. A bevezetőd annyira szép, mintha egy
    könyvet olvastam volna... És teljesen megjelent előttem a táj, amit leírtál! Gyönyörű!!!!
    Kivételes tehetség vagy én mondom minden téren a blogod, a stílusod, a mondanivalód , a divat iránti egyedi érzéked!
    (marika)

    VálaszTörlés
  8. Csodás az a smink, a csipkés szoknyam eg nagyon bájos. A virágokat imádom, a nyaklánc meg nagyon szép! Tengerpart bármikor jöhet, azok a pirosítók meg még engem is megnyertek maguknak, pedig én nem vagyok egy nagy "pirosítós". A terasz csodás, a YC-k meg jöhetnének mind :) Paletta és házikó szépségesek; szett, smink, mani szintúgy. Az a tál étel nagyon guszta, megenném abban az ebédlőben! Hálószoba, croissant O.O Nekem is a jobb oldali ruha tetszik jobban, muffinok még mindig egyszerűek, de nagyszerűek, a kiscicák meg jaaaaajjj istenem, tündérek! :)

    VálaszTörlés
  9. Annyira szépen írsz! Szeretem olvasni a bevezetőidet. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)