Weekly Inspiration

Egy kedves fiú barátommal barangoltunk a bevásárlóközpontban. Nekem is volt elintéznivalóm, ő pedig könyvet akart vásárolni az anyukájának és parfümöt saját magának, így megkért, hogy segítsek mindkettőben. A könyvet hamar letudtuk, és parfümöt választani sem volt nehéz, az ő türelme inkább próbára lett téve, amikor elkezdtem én válogatni. :D Mivel a haverom épp szingli gyakran múlattuk azzal az időt, hogy lányokról kérdeztem. Egy nagyon bájos, apró termetű, tépett hajú farmeres tornacipős leányzóval válogattunk az egyik display-ről. Még pár mondatot is beszéltünk egy adott szempillaspirálról. Az a fajta lány volt, aki feldob egy kis rúzst meg spirált, beletúr a hajába és már indul is kezdeni a napot. Persze így is szuperül néz ki. :) Meg is kérdeztem a a haveromat, hogy mit szól hozzá. "Nem rossz. De nézd meg azt a csajt" - mondta. Az a csaj magas volt és természetellenesen szőke, a haja fenékig ért, de volt benne valami, ami alapján rögtön rájöttem, hogy póthaj. Nem tudom miért de valahogy az eséséből látni lehet, főleg az olcsóbb változatoknál. Tűsarkú cipőt viselt, amiből kilátszottak a ragtapaszok és úgy járt benne, mintha parázs égetné a talpát. Szűk miniruha volt rajta és néha ha nem figyelt oda magára látszott, hogy van rajta egy kis felesleg, de kínosan ügyelt rá, hogy mindig behúzza a hasát. A körmei tűhegyes rózsaszín, csillámos műkörmök voltak. Minden tükröződő felületben saját magát nézte, csak a sorban állás 5-8 perce alatt háromszor nézte-igazította meg a sminkjét. Állandóan a haját piszkálta. Pont mögötte álltunk. A parfümje tömény volt, és annyit fújt magára, ami egy női meccs után is beillatosítana. Egy méterről már látni lehetett a hajában az illesztéseket és a lenövésen a szőkésbarna hajszínt. A bőrszíne narancssárga volt, a válla és a dekoltázsa foltos. A vastag sminkréteg alatt (amit annyira igyekezett tökéletesen tartani) látszottak a szeme körüli ráncok. A műszempillája illesztése kissé elvált és a tökéletesen kifestett ajkairól is lerítt, hogy nem a természet műve. Állandóan mocorgott, a ruháját igazgatta és akárhányszor egy másik nő megjelent az üzletben, mindig alaposan végigmérte, hogy aztán még jobban behúzza a hasát és meg inkább megpróbáljon tökéletesnek tűnni. A kosarában jó pár flakon szoláriumozáshoz használt spray, műszempillák, műszempilla ragasztó és hajfesték volt. Fizetett, majd köszönés nélkül kitipegett az üzletben, behúzva a hasát, amikor egy fiatal lány elsétált mellette. "Hát... - mondta a haverom - olyan mint egy zsiráf. Egyszer megnézi az ember, de otthonra tutira nem kéne. De a lány, akivel dumáltál nagyon helyes volt."


Merj egyedi lenni, ne akard görcsösen követni a divatot, vagy a férfimagazinok-divatmagazinok által elénk vetített hamis nőideált. A való életben nincs photoshop és lehet, hogy valaki épp abba szeret bele, amit te hibának látsz magadon. A szeplőidbe, a nőies csípődbe, vagy a megzabolázhatatlan hajadba. ;)


Oh ez a csipkesort. :P


Tudjátok, mennyire imádom az ilyen régi, elhagyatott házakat. :)


Egyszerű glamour-smink. Hétköznapra kicsit visszafogottabb tusvonallal és műszempillák nélkül egy szép pink vagy korall rúzzsal, de alkalomra jöhet a dráma és a vörös rúzs. ;)


Csodás! :)


Csini ez a szett. Én simán felvenném. :)


Itt szívesen eltölteném a nyár hátralévő napjait. :D


Ez a szett (számomra) maga a tökély. Én balerinacipővel vagy egy cut-out bokacsizmával viselném. :P


Azok a gyűrűk! *.*


Nyami! :P


Szépségem! :) Gyere anyucihoz! :D


Mostanában a kedvenc viseletem a maxi szoknyán kívül a skater szoknya hasvillantós pólóval. Ez a szett is csodás. :)


Mindig is szerettem volna egy ilyet. :)


Heti álomházikó. :) Az én ízlésemnek kicsit túl sok a beton, de ezzel ráérnék foglalkozni, ha valaki hozzám vágná a kulcsokat. :D


Aki azt mondta, hogy az egészséges táplálkozás nem lehet finom, annak ezt küldöm szeretettel. :D


Csodás ez a felső és a nadrág színe is nagyon kellemes. :)


Ezek a színek... a minimalista és a díszes bútorok, a sok különböző stílus... nekem bejön. :)


Itt szívesen elsétálgatnék. :)


Álomfürdőszoba. Akarok egy olyan kádat! :D


Oh az a szoknya! *.*


Heti bulismink. :)


Az egyik kedvenc nyári manim! :)


Imádom az ilyen kis lámpásokat és mécsestartókat, szerintem nagyon hangulatosak az év minden szakában. :)


Ez a hálószoba egyszerűen meseszép! :)


Kinder Schoko-Bons tortát valakinek? :P


A kis cseles! :D 

Szép Hetet Lányok! :) 

Mik a terveitek erre a hétre? Melyik a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. Megint jó lett ez a bejegyzés :)
    A mécseses kép az abszolút kedvencem :)
    Naked3 <3 a héten hozok róla színmintát, és sminket, remélem megnézed, kíváncsi vagyok mit szólsz majd hozzá, jó tippeket adsz másoknak :) Bár előre félek:D

    VálaszTörlés
  2. ez az utolsó gif mindent visz :D

    VálaszTörlés
  3. A bevezető szövegnél csak fogtam a fejem - tudom, hogy tényleg léteznek ennyire mű emberek, de amikor valaki a személyes tapasztalatait is leírja velük kapcsolatban, akkor mindig szörnyülködöm.
    Képek terén az első manikűr, a tengerparti hálószoba, az egészséges nyami, a brutálisan gyönyörű lila smink (OMG, imádom ^^), a lámpásos kép és a torta tetszik :) A tutyin meg nagyot nevettem :D
    És igen, ismét csak látom-tapasztalom, hogy mennyire hasonlóak a gondolataink sok mindenben :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj ezek a lakások-házak, mindig csak sóhajtozom rajtuk, annyira szépek!!

    Tudod, én sajnálom ezeket a lányokat, akikről írtál, mert ismerek én is ilyet. Ezerszer szebb alapból, mint én, személyi edzője van, rengeteget költ magára, de szinte nincs is önbizalma. Semmi. Azt hiszi, a külsejétől függ minden és tökéletességre törekszik. De hát olyan nincs, ugye. Egy jó pszichológus kellene neki.

    VálaszTörlés
  5. Tetszett a bevezető. A manikűrös képek nagyon jók, a többi kép közül még nem tudok választani :). (marika)

    VálaszTörlés
  6. Tetszett a bevezető. A manikűrös képek nagyon jók, a többi kép közül még nem tudok választani :). (marika)

    VálaszTörlés
  7. Tetszett a bevezető. A manikűrös képek nagyon jók, a többi kép közül még nem tudok választani :). (marika)

    VálaszTörlés
  8. Sokan csak együttélésnél döbbenek rá, hogy zsiráfot vettek.
    Mécses tartós kép mindent visz.

    VálaszTörlés
  9. Hát inkább nem fűznék hozzá semmit a bevezetőhöz :)
    Csipkesort, kastély, manikűr, szoba kilátással, alatta az a szett, Naked 3, álomház, kaja, szett, utcácska, fürdő (*.*), szoknya <3, smink, mani, háló, torta a kedvenceim :) A kutyusosat már láttam, de még mindig nagyon jó, kis goni! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)