2014. október 21., kedd

Augusztusi-Szeptemberi Kedvencek


Sajnos az utóbbi két hónapban rémesen elhanyagoltam ezt a rovatot, így most, mivel az október is a végéhez közelít, már tényleg nem akartam tovább halogatni, ennek a bejegyzésnek a megírását és publikálását, főleg mert a képek már közel két hete egy mappában csücsültek arra várva, hogy felhasználjam őket.
Azért remélem lesz olyan akit még érdekel a bejegyzés, illetve hasznosnak találja. Ha így van, tudjátok mit kell tenni! ;)


Bőr és hajápolás


  • Sun Dance SPF 20 naptej és napozás utáni testápoló - Augusztusban, abban a pár napban, amikor nyaraltam, illetve a néhány alkalommal, amikor volt időm napozni vagy strandolni, illetve a nyári-meleg szeptemberi napokon ez a két termék nagyon jó szolgálatot tett. Két ilyen kis méretű párost is elhasználtam és nagyon szerettem őket, egyrészt mert a naptej nagyon gyorsan beszívódott, a testápoló pedig tényleg szuperül hidratált, másrészt a kis méretük miatt abszolút táskabarát termékek. Mivel nyáron és szeptemberben is sokszor kirándultunk, nem okozott gondot, hogy plusz súly kerül velük a táskámba. :) 
  • Balea Trend it Up száraz sampon "Lovely Berries" - Szomorú kis vöröspanda szemekkel vettem tudomásul, hogy már nem kapható ez a termék. Én nagyon szerettem, mert tényleg jól tette a dolgát és az illata is kellemes volt. Azért még körülnézek pár DM-ben hátha találok belőle. 
  • Nivea Pure&Natutral éjszakai arckrém - Már többször is használtam ezt az arckrémet és nagyon szeretem.

Arc-smink


  • Maybelline Affinitone alapozó - Ez a kedvenc drogériás alapozóm már évek óta. Nagyon szeretem, mert szépen belesimul a bőrbe, nem oxidálódik csúnyán, folyékony állaga miatt nagyon egyszerű eloszlatni de mégis gyorsan megszárad. Főleg szeptemberben használtam, de leginkább BB krémmel keverve. 
  • Maybelline Dream Fresh BB - A kedvenc BB krémem. Nagyon természetes hatású, szépen beszívódik a bőrbe, nem hagy zsíros nehéz érzetet a bőrön. Nyáron főleg ezt használtam.
  • Sleek Flamingo pirosító - Ha egy picit erősebb színt szerettem volna az arcomra, akkor őt választottam. Annak ellenére, hogy viszonylag élénk szín, abszolút természetes a bőrön. 
  • Essence pirosító "Sweetheart" árnyalatban - Ez a kifutó darabok között volt, de a Müllerben még láttam belőle az akciós kosrákában, illetve a krémes pirosítókból is, szóval érdemes megnézni, hátha... ;) egyébként nagyon visszafogott színe van, abszolút természetes. Egy hétköznapi sminkhez, vagy egy erősebb szem-ajakfestéshez teljesen jól illik.


A színük. 


Szemsmink


  • Sleek Vintage Romance paletta - Nekem ez az abszolút must have őszi szemhéjfesték paletta. Hétköznapi és alkalmi smink is készíthető vele. Habár azt nem tudom mondani, hogy önmagában elég lenne, hiszen a színek nagy része elég erős és sötét és nincs benne matt vagy épp visszafogott bőrszín highlight árnyalat, de nem volt olyan nap szeptemberben, hogy legalább egy színt ne használtam volna belőle, amikor sminkeltem. :) 
  • Makeup Revolution Iconic 3 paletta - Ő is a napi sminkes rutinom része és nagyon szeretem, főleg a matt színeit. 
  • NYX szemhéjalapozó - Az Artdeco és a régi tubusos Catrice után a legjobb drogériás szemhéjalapozó szerintem.


  • Tschibo világítós szemöldökcsipesz - Ez a kis kütyü egyszerűen szuper. Nagyon jó a csipesz része is, de az hogy világít, mégpedig olyan fénnyel, ami kifejezetten segít a szőrszálak megtalálásában, nagyon leegyszerűsítette a szemöldökformázási rutinomat, ami nálam inkább egy tortúra. :D 
  • Maybelline barna szelés tus - Immáron egy éves ez a tus, és még mindig félig van. :D Nagyon jó vétel volt. Habár az állaga sokkal sűrűbb lett, erre is találtam gyógyírt, használat előtt 1-2 percig hajszárítóval melegítem, vagy ha tudom, hogy használni fogom, akkor a radiátorra teszem egy bő negyed órára és olyan lesz az állaga a következő 2-3 napban, mint új korában. Ráadásul ez a kis trükk a minőségén sem rontott. Tökéletes hétköznapi, szép őszies sminkekhez. 
  • NYX sötltbarna szem és szemöldökceruza - Mindkét funkcióját nagyon jól ellátja én teljesen elégedett vagyok vele. 
  • Essence Stay no matter what szemhéj és szemceruza "Cute Copper" árnyalatban. - Számomra ez egy love-hate termék, mert csodás színe van, nagyon tartós, nagyon pigmentált, de borzasztóan nehéz satírozni. Ennek ellenére gyakran használtam, mert a színe teljesen levett a lábamról és nagyon sajnálom, hogy a többi árnyalatra nem csaptam le.
  • Real Techniques alapozóecset - Ezt az ecsetet Katy-től vettem egy blogsale-en és nagyon szeretem. Főleg korrektor felvitelére használom azokon a napokon, amikor nem akarok BB krémet vagy alapozót viselni. Csak felviszem ezzel a korrektort és csodásan eloszlatja, belesimítja a bőrbe. Az alapozót és a BB krémet is szépen el lehet dolgozni vele, habár ez egy kicsit időigényesebb feladat. :D


Maybelline zselés tus legfelül, középen a NYX szem és szemöldökceruza, alul pedig az Essence szemceruza.


Ajakra való termékek


Őket használtam a legtöbbet augusztusban és szeptemberben.


Ez a csodás Astor rúzs méltánytalanul mellőzve volt az utóbbi hónapokban, de most ismét rákaptam.


Augusztusban szinte csak ezt a színt használtam.


Az Essence Matt ajakkrém (Van ilyen szín az új szortimentben is) NYC Blue Rose rúzs, Astor és a 4. a Revlon.


Lakkok


Lakkok közül őket használtam a legtöbbet.


Olyan színekről van szó, amiket szerintem mindenki ismer, így nem írok árnyalatokat. Ha valamelyik lakk nem lenne ismerős, vagy érdekel titeket a neve-száma akkor kérdezzetek rá nyugodtan. ;)


Kék a kék mellé, lila a lilával, így viseltem őket a legtöbbször. :) 


Parfümök


Augusztusban még a Zara Fruity parfümöm maradékát használtam el, aminek sajnos már nem tudtam lefotózni az üvegét. Szeptemberben ez a tavaly vásárolt Zara parfüm és a Moschino Pink Bouquet voltak a kedvenceim. Utóbbit, a Luxuryshop-tól kaptam kipróbálásra és nagyon tetszik az illata. Ezt főleg a meleg napokon használtam, amikor inkább valami frissebb illatra vágytam. Egyébként szerintem ez a parfüm tökéletes menyasszony illat, így ha valaki épp az esküvőjét tervezi-szervezi és szeretne egy különleges illatot a nagy napra, akkor érdemes megszagolni. :)


Kedvenc Ruhadarab/Kiegészítő: 


 Augusztusban és még a nyáriasan meleg szeptemberi napokon is gyakran hordtam ezt a Reserved maxiszoknyát.

Kedvenc étel:


 Szeptemberben már rengeteg sütőtökös ételt készítettem, köztük ezt a sütőtökös-fűszeres cupcake-et, sóskaramell szósszal. A szósz hatalmas nagy siker nálunk, mindig van egy kis üvegben belőle, mert mindenféle sütihez fel lehet használni, illetve a kolléganőimnek-barátoknak és Gergő családjának is készítettem már ajándékba. :)

Kedvenc ital: Jázminos zöld tea illetve augusztusban a meleg napokon a mojito-s sör. :D

Kedvenc illat:


Augusztusban a Fireside Treats volt a kedvenc illatom, szeptemberben pedig az Amber Moon. 
Kedvenc Könyv: Looking for Alaska, Berfore I fall

Kedvenc sorozat: Agymenők, Pretty Little Liars (anyuval újra megnéztem az elejétől :D)

Kedvenc film: 










Kedvenc zene: 







Statisztika

A három legnézettebb bejegyzés augusztusban és szeptemberben:




Látogatók száma augusztusban és szeptemberben: 36732

Nektek mik voltak a kedvenceitek abban a két hónapban? Az én kedvenceim közül szerettek valamit? :)

11 megjegyzés:

  1. A lila lakkocskák nagyon tetszenek, és az utolsó zene is magával ragadott :)

    VálaszTörlés
  2. Én eddig nem is tudtam, hogy Leighton Meesternek vannak számai :D De msot azonnal meghallgattam, és nem is rossz :D

    VálaszTörlés
  3. A BB krémet lehet ki fogom próbálni. Még keresem a megfelelőt :)

    VálaszTörlés
  4. Én is azt a szárazsampont használtam, és most nem tudom, mit vegyek - ez olcsó volt és egész jó:(
    FOB meg a guilty pleasure popzeném, tök jól lehet rá "nem eladudni" amikor sokáig kell rajzolnom:D Ezt a számot meg különösen szeretem.

    VálaszTörlés
  5. Az az ajakkrém nekem is kedvencem, a lila körömlakk pedig így kép alapján abszolút szerelem...
    A vintage romance nekem is meg van, de sajnos én most kímélem a bőrömet, így nem volt szerencsém még használatba venni az ősszel...:/

    Egyébként csini az outfit! :)

    VálaszTörlés
  6. Pont ugyanez a két palettám van meg! Nagyon szeretem őket, több verzió egyenlőre nem kell, bőven elég ez a kettő is... :))

    VálaszTörlés
  7. Nekem vegyesek az érzéseim ezzel a száraz samponnal, ugyanis még van a flakonban, de nem jön ki. :(

    VálaszTörlés
  8. Az Essence ceruzát én is nagyon szeretem, de tényleg elég nehéz vele árnyékolni, szerintem nem is arra való, csak a széleit szoktam elsatírozni fülpiszkával. Nekem megvan a zöld, lila és sötétbarna verzió is, de ez a rézszínű a kedvencem.

    VálaszTörlés
  9. Eddig nekem is bevált ez a Maybelline BB viszont most a Fair árnyalatú elfogyott, és a Light árnyalatot vettem meg. Színben jó is volna, de elképesztő, hogy mennyire nem olyan állagú, mint a Fair, sokkal hígabb, folyik össze-vissza, meg zavarosan néz ki. Most nem tom, hogy selejtet fogtam-e ki, vagy ennek ilyennek kell lennie? A Fair az bejött, de ez most nem, és elég furának tartom.

    VálaszTörlés
  10. A sütiről esetleg lesz recept? Nagyon jól néz ki, Halloween-bulira pont jó lenne :)
    Azzal a Sleek-palettát már nagyon régóta szemezek, nagyon szívesen kipróbálnám, ráadásul szükségem is lenne rá, mert egy hónap múlva tablófotózás, meg januárban szalagavató, úgyhogy valószínűleg beruházok rá :) De a Makeup Revolution palettának is szuper színei vannak, tetszenek ezek a nude színek :))

    VálaszTörlés
  11. @Arvael, a receptek között megtalálod. ;)

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...