Relaxációs Tippek (Jobb közérzet, jobb alvás) 1. rész


 Ebben a rohanó világban, a mindennapi élet kihívásai, a közösségi portálok, az internet befolyása mellett egyre nehezebb relaxálni. Sőt, szinte trendi dolog lett a túlhajszolt, állandóan rohanó, kiégett személyiség, ami valahogy a sikerességet tükrözi.
Egyre kevesebb ember mondhatja el magáról, hogy kipihent, eleget pihen, nyugodt és kiegyensúlyozott. És itt most nem arról beszélek, hogy a szabadidőnkben a gép előtt ülünk, vagy épp bulizunk, hanem az igazi, pihentető kikapcsolódásról, ami feltölt és megnyugtat. 
Általános igazságokat és személyes tippeket gyűjtöttem össze ebbe a bejegyzésbe, amik remélhetőleg hasznosak lesznek a számotokra. Ha kíváncsiak vagytok rájuk, nézzétek meg a teljes bejegyzést. ;) 


 Környezeti Tényezők


 Igenis fontosak a külsőségek, az apró részletek. Ha a munkahelyen, az otthonodban az íróasztalod rendetlen, az azt sugallja, hogy kapkodnod kell, nincs időd. Szánj arra pár percet minden héten, hogy rendet raksz magad körül. HA teheted a számítógéped, a telefonod hátterére tegyél olyan képet, ami nyugalmat sugároz, vagy valamilyen pozitív emléket fűződik hozzá. 

Használj nyugtató színeket, mint a halványzöld és lila. Akár egy váza, egy ilyen színű gyertya vagy egy jegyzettömb is lehet az.


 Amennyire lehet próbáld meg kizárni a zajokat. Ne szóljon feleslegesen a tv és a rádió sem. Sokszor észre sem veszed, hogy idegesít és feszültté tesz. Ne hagyd a konnektorba dugva az elektromos berendezéseket. A hullámaik zavarnak az alvásban is. Ilyen például a tv, hifi a hálóban vagy az internetmodem. 

Ha nem szereted a néma csöndet, hallgass relaxációs zenéket, vagy akár hangokat. Telefonra is tölthetsz le ilyet, akár munkahelyen is hallgathatod így, vagy tanuláshoz, de elalváshoz is segíthetnek. Beállíthatod, hogy milyen hangosan és mennyi ideig szóljon. 
A kedvencem például a Forest Sounds, amiben az erdői hangjai hallgathatod. De engem az eső hangja is megnyugtat. 

Zenében én nagyon szeretem a Late Night Alumni-t, sokszor ha csak otthon rendezkedem, takarítok, vagy dolgozom, akkor ez szól a háttérben. 



Érdemes akár egy lejátszási listát összerakni a kedvenc "megnyugtató" zenéinkből.


Az otthonodban próbálj meg egy-egy nyugodt, meghitt, kényelmes sarkot készíteni magadnak. Ilyen például az ágyad. Szerezz be egy lágy fényű égősort, néhány puha takarót, párnát. 

A jó alváshoz fontos, az ágynemű minősége is. A legjobb a hypoallergén ágynemű. A huzat kiválasztásánál figyelj arra, hogy ne legyen túl mű, susogós anyag. A higiénia is nagyon fontos. Nincs rá szabály, hogy milyen gyakran kell az ágyneműt kimosni, de a párnákat mindenképp érdemes gyakrabban. Egy-egy jó szellőztetés pedig akár minden másnap ráfér az ágyneműre.

Ha pedig a szellőztetésnél tartunk, ez nagyon fontos. Ha nehezen alszol el, akár lefekvés előtt tárd ki az ablakodat 1-2 percre, de ezen kívül minden nap ügyelj rá, hogy a szoba, a lakás, az iroda levegője friss legyen. Télen persze csábító bekapcsolni a légkondit, az elektromos légszűrőt, de ha teheted, inkább nyisd ki az ablakot pár percre. 
Ez tanulás előtt és közben is ajánlatos és a munkahelyeden is tedd meg reggel és az ebédszünet végén.


Biztosan van olyan hely a lakásban ahol sok időt töltesz. Egy fotel, egy kis kuckó, ahol olvasgatni, filmet nézni szoktál. Ezt is tedd otthonossá. Jót tesz a közérzetnek, ha fényre eső helyen tartózkodsz, különösen így télen, amikor kevesebbet vagyunk a szabadban. 

A relaxáláshoz segíthetnek bizonyos illatok. Ilyen például a kamilla, a levendula, a vanília és a menta is. De egy-egy finom illatgyertya is azonnal kellemessé teszi a lakásodat, a szobádat. 


 Ha sokallod a gyertyák árát, akkor szerezd be őket tart verzióban. Ez a két illat most igazi téli kedvenc nálam.


 A Pink Sands az egyik kedvenc tavaszi-nyári illatom, legtöbbször már februárban használom. :)


A Lake Sunset pedig olyan illat, amit egész évben imádok. Olyan megnyugtató, kellemes aroma, egy csendes estén jól esik mellette olvasgatni és teázni. :)



Az otthonnal és környezettel kapcsolatos utolsó tippem, hogy amennyire tudsz és amennyire a lehetőségeid, időd engedi, tarts magad körül rendet és tisztaságot. Biztosan észrevetted már, hogy mennyivel jobb érzés egy tiszta, kitakarított helységben lenni. A ruháidat, a munkaeszközöket, a szépítkezési szereket pakold el. Ezek azt sugározzák, hogy menni kell valahová kapkodni, készülni.

Egyszerű de nagyszerű


Nekem világ életemben problémát okozott az alvás. A legkisebb zajtól is felébredek és néha több óra mire elalszom, még akkor is ha fáradt vagyok. 

Az egyik legegyszerűbb tipp és tapasztalat, hogy lefekvés előtt legalább fél órával már ne igyál nagy mennyiséget. Nagyon bosszantó, amikor az ember végre elhelyezkedik, netán el is alszik, és ki kell mennie a mosdóba, akár az éjszaka közepén amikor a legjobban aludhatna. 

A napod lezárásaként, pár órával alvás előtt igyál meg egy kis csésze kamillateát. Nem sorolom most fel, hogy mennyi jó hatása van a szervezetre, ha valaki nem tudná, akkor rá lehet keresni. De az egyik és most számunkra legfontosabb a nyugtató hatása és hogy segít elaludni. 

Ha már itt tartunk, akkor a túlzott kávé és koffein fogyasztás is akadályozhatja az alvást. Én magam, csak reggelente kávézok, és akkor csak egy tejeskávét iszom. Ha még 5-6 fele is kávézol, akkor érdemes erről leszokni. A legegyszerűbb, ha koffeinmentes változatot veszel vagy iszol. 
Egészségesebb változat a tea. Ezek közül is, a fekete és zöld tea. 

Én általában, egy hosszú, fárasztó napon szoktam inni fekete teát, mondjuk dél és két óra magasságában. A zöld teát is mindenképpen 5-6 óra előtt idd. 

Teára jó alternatíva a rooibos, a fehér tea és a különböző gyógyteák. Kapni külön relaxálást, alvást elősegítő keveréket is.


Ha úgy érzed, hogy tele van a fejed mindennel, ideges, feszült vagy, akkor ne ülj le a gép elé. Nincs Facebook, vagy youtube, vagy 9gag. Vegyél elé könyvet és olvass. Elalvás előtt is olvashatsz, de ne válassz túl izgalmas vagy félelmetes könyvet. Én azt vallom, hogy egy jó kis Jane Austen regénynél nincs jobb. Leköt, megmosolygtat és szinte ápolja a lelket a szépségével.


Talán furán hangzik. De lélegezz. Vegyél mély levegőket, húzd ki magad, csukd be a szemed és figyeld a légzésedet. Ezt megteheted akár a szabadban is. Naponta pár percig végezz légzőgyakorlatokat. 

Egy hosszú, feszült nap után, ha szinte érzed, hogy az izmaidból árad a feszültség, esetleg valami kellemetlen, bosszantó dolog is történt veled, zárd le a napodat egy jóga gyakorlatsorral. 

Megnyugtat, ellazít, az izmaidat is ellazítja és a légzésedet is javítja. Már az első alkalom után sokkal jobban fogsz aludni. Arról nem is beszélve, hogy ez a testmozgás egy nagyon hatékony és kíméletes formája, így remek kezdés, ha szeretnél a jövőben edzeni-sportolni. 


Ez az egyik kedvenc gyakorlatsorom, edzések közötti pihenőnapon is szívesen csinálom. Nagyon jól nyújt és felfrissít. :)

Remélem hasznosnak találtátok ezeket a tippeket és be tudjátok majd illeszteni a napi rutinotokba. Bármink is van, semmit sem ér kiegyensúlyozottság, egészség, nyugalom és boldogság nélkül. ;)

Képek: Pinterest

A következő részben testmozgással, táplálkozással, agykontrollal kapcsolatos dolgok lesznek. 

Ti hogy álltok a relaxálással? Van valamilyen saját tippetek, amit megosztanátok a többiekkel? :)

 

Megjegyzések

  1. Pont akartam írni az agykontrollról, erre látom a bejegyzés végén:D
    Én is már egy éve tervezek írni az agykontrollról, de még nem volt merszem hozzá. Én elvégeztem a tanfolyamot is, illetve képezni is fogom még magam a továbbiakban. Kíváncsi leszek a posztodra, hátha ingert kapok. :)

    VálaszTörlés
  2. Én ha nem tudok elaludni gyakran nézek ASMR videókat a youtube-on. Engem ezek mindig megnyugtatnak és rendkívül jól kikapcsolnak. De én is szeretem az eső és az erdő hangait is. :) Néha a kisbabámnál is bekapcsolom ezeket ha nyűgös, bár őt a mosógép zaja nyugtatja meg a legjobban. :D
    Agykontroll tanfolyamot én is végeztem évekkel ezelőtt, bár bevallom nem igazán szoktam alkalmazni a mindennapokban.

    VálaszTörlés
  3. szuper ez a zeneválogatás, ez megy most este :)

    VálaszTörlés
  4. Engem az olvasás elaltat, de nem alszom tőle egész éjjel. Felhúzva hagyom a redőnyt 20 cm-re. Ott szoktam kifelé nézni az égre...nem sokáig.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)