Blogger Kerekasztal


Ismét egy beszélgetésre invitállak Titeket. A fő témánk természetesen a Valentin Nap, de más kérdéseket is boncolgatni fogunk. Eredetileg tegnap szerettem volna posztolni ezt a bejegyzést, de volt egy kis csúszás a kérdések megválaszolását illetően és utána pedig már nem értem rá, de remélem még megvan a hangulatotok hozzá. :P A beszélgetésbe ezúttal Elenit, Nórát, Pancsit és Andreát hívtam meg.
Remélem ti is bekapcsolódtok akár csak egy-egy számotokra érdekes kérdés megválaszolásában is. ;) Jó szórakozást! 



1. Mennyire fontos számodra, hogy a párod meglepjen valamivel Valentin-napon? Zavar/zavarna ha esetleg szerinte ez nem is egy magyar ünnep és nincs értelme megtartani?

PAncsi: Cseppet sem zavar, mivel pont így történik! Bár nem kifejezetten azért nem tartjuk a Valentin (vagy inkább Bálint) napot, mert nem magyar ünnep, hanem mert úgy érezzük, hogy a szerelmünk ünneplését nem akarjuk egy ilyen ünnep keretei közé szorítani. Apróságokkal máskor is szívesen meglepjük egymást, függetlenül attól, hogy mit jelez éppen a naptár, az ilyenkor divatos, giccses-szívecskés apró kütyüktől viszont én kifejezetten rosszul vagyok, nagyon nem szeretem őket. 


Eleni:Igazából semennyire. Nem szoktuk ünnepelni. Tavaly volt vele próbálkozás, ami csúfos kudarcba fulladt, szóval úgy vagyunk vele, hogy nem kerítünk nagy feneket a dolognak. Tavaly sem kellett volna próbálkozni, nem is értem mi ütött belém akkor :)


Anna: Nem fontos, mert nem vagyunk ünnep-orientált pár. Gyakran meglepjük egymást apróságokkal, ünneptől függetlenül is. Mondhatni igyekszünk az egész Valentin Nap fílinget megtartani egész évben.
  

Andi: Nem igazán fontos, hiszen nem tartjuk ezt az ünnepet, de a kedvesség az mindig jól esik. Nem zavar, hogy nem egy magyar ünnep, mert nem adunk nagy jelentőséget ennek.


Nóra: Egyáltalán nem törne ki hisztiroham nálam, ha Ő nem szeretné tartani a Valentin-napot, az igazából sokkal jobban zavarna, ha évfordulóról vagy születésnapról feledkezne el. Persze bizonyos körülmények között és ha nem gyakran fordul elő az sem zavarna túlságosan. Teljesen megértem azokat akik tartják és azokat is akik nem, így ha olyan fiúval hozna, illetve a hozott volna helyesebb, aki nem tartja hát én sem tartanám.



2. Van valamilyen saját hagyományod, szokásod Valentin napon?  

PAncsi: A fentiekből következik, hogy nincsenek hagyományaink Valentin napon. Általában apró édességgel azért meglepjük egymást, illetve ha időnk engedi, akkor elmegyünk moziba, csavargunk kicsit kettesben.  


Eleni: Azért annyira antiromantikus nem vagyok, csokit szoktam adni a Páromnak. Ezen kívül semmilyen szokásom nincsen Valentin napon.


Anna:  Mindig sütök szív alakú citromos kekszet. :D


Andi: Nincs


Nóra: Nincs igazán, eddig nagyjából egy Valentin-napom sem volt ugyanolyan, volt hogy Ő főzött, most én főzök, volt amikor elmentünk valahová, de sosem ugyanoda, és ez így nekem tetszik is. Szeretem a változatosságot!




3. Milyen lenne számodra az álom Valentin-nap? 

PAncsi:  Szívesen tartanék Valentin nap helyett inkább Valentin hétvégét, amikor néhány napra elutazunk kettesben lazítani, kicsit fürdőzni, finomakat enni :)

 Eleni: Ezen még sosem gondolkodtam. Megint csak ismételni tudom magam, mivel nem ünnepeljük különösképpen, ezért nincsenek elképzeléseim, ugyanolyan nap nekem mint a többi.


Anna:  Múzeumba mennénk, utána könyves boltba, pizzázni a kedvenc pizzériánkba, sütizni a Bergmannba, utána pedig Agymenők vagy Vasember maratont tartanánk. :D 


Andi: Nem igazán gondolkoztam még el ezen, de a legjobban talán annak örülnék, ha valahol kettesben tudnánk lenni. Lehet az étterem, wellness vagy bármilyen közös program.




Nóra: Olyan igazán álom Valentin-napom nincsen, de egyszer jó lenne valami meleg tengerparti helyen Valentin-napozni, elmenni nyaralni a télből. 



4. Ha választhatnál, akkor a Valentin nap helyet, milyen ünnepet ünnepelnél és miért?

PAncsi: Szerintem az „egyen” Valentin napi ünneplés helyett sokkal személyesebb, ha a párok az ő kapcsolatuk egy-egy jeles dátumát ünneplik meg. Lehet ez akár az első csók évfordulója, vagy bármi, ami a párokra (ránk) jellemzőbb dátum és szívesebben is emlékezünk rá. 


Eleni: Lehetne még egyszer karácsony?! :D Mondjuk utó karácsony. Nagyon szeretem a háromnapos ünnep hangulatát, az ízeket, az illatokat, a fényeket. Újra ehetnék sajtos baconös csirkét *-*.
Illetve nagyon sok jól sikerült Yankee Candle illatot sikerült kapnom, így nem kéne várnom még 11 hónapot, hogy újra használhassam őket :).


Anna: Nekem nagyon szimpatikus a Hálaadás. Szerintem a mai világban túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mink nincs, mint azzal amink van. Hálásak pedig végképp nem vagyunk érte. Talán jól jönne egy kis emlékeztető. ;) 


Andi: Nincs más olyan ünnep, amit ünnepelnék.


Nóra: Annyira nem vagyok már ilyen ünneplős, azt hiszem kinőttem belőle, így nem is nagyon tudok megnevezni olyan ünnepet, amit ünnepelnék. Egy olyan ünnepnek örülnék, ahol sokat lehet pihenni, és sok finomságot enni :D


5. Mi volt az első Valentin Nappal kapcsolatos élményed? 

PAncsi: Hű, erre már nem igazán emlékszem! Emlékeim szerint egyszer csak egyik napról a másikra a média elkezdte hangoztatni, hogy Valentin nap van, az üzletekben megjelentek a giccses dísztárgyak és emiatt bennem kialakult némi ellenszenv ezzel az ünneppel kapcsolatban. Majd felismertem, hogy nem feltétlenül kell ezt így ünnepelni, a családtagjaim, szerelmem pedig örül egy kis plusz édességnek és úgy érzem, a helyére került bennem ez a szokás.    


Eleni: Emlékszem, hogy anyukámtól kaptam mindig szívecskés csokit. Mi családilag is megemlékezünk a szerelmesek ünnepéről, tudom ez másoknak furcsa lehet, de egy szívecskés csoki belefér anyukámnak, és a bátyámnak is ezen a napon. Mivel a csokit mindenki szereti, így legalább van ok, amiért mindannyian ehetünk egy kis édességet :D.     Anna: 12 évesen kaptam egy csokit az egyik sráctól a tánccsoportomból. Nagyon ciki volt az egész, sokáig szekáltak miatta a többiek. :D    Andi: Nem emlékszem rá.     Nóra: Nem tudom, hogy ez-e ténylegesen az első, de erre emlékszem. 4,5 éve a barátom nagyon "becsapott". Már előtte hetekkel mondta, hogy elvisz vacsorázni, mesélt is az étteremről, volt, hogy ott sétáltunk előtte stb. Aztán aznap, mielőtt indultunk volna át kellett mennem, mert volt valamilyen indoka, hogy aztán onnan induljunk, nekem nem is volt semmi gyanús. Gyanússá ott kezdett el válni a dolog, mikor odaértem és mondta, hogy mindjárt indulhatunk, de menjek már fel vele a szobájába. Végül kelletlenül levettem a csizmám és felsétáltam vele, ekkor derült ki, hogy nem is megyünk sehová ugyanis Ő sütött és főzött, gyertyákkal körberakta a szobát, az asztalon rózsa... Nagyon romantikus volt!   
6. Van olyan tárgy amit már-már megszállottan gyűjtesz?

PAncsi: Gyerekkoromban évekig szalvétákat gyűjtöttem, de ahogy kamaszodtam, felhagytam vele. Jelenleg megszállottságról szerencsére nincs szó, ám ha gyűjtés alatt azt is értjük, hogy a készletem nagysága a folyamatos gyarapodás miatt felhasználhatatlan kategóriába esik, akkor kimondhatom, hogy gyűjtöm a körömlakkokat :) Próbálom visszafogni magam és egyre jobban átgondolni a vásárlásaimat, legutóbb egy teljes hónapig nem szereztem be újdonságot, de sajnos nincs ez mindig így, ha látok egy szép színt, néha még akkor sem tudok neki ellenállni, ha több hasonló is lapul a lakkos fiókjaimban. 


Eleni: Hello Kitty-s figurák, My Little Pony figurák..plüssök, meg gyűjtök mindent, ami aranyos. A lakkokat is idesorolnám.  

Anna: Meg fogtok lepődni: sminkcuccok. :D Imádom még a karácsonyfadíszeket, a gyűrűket és a különleges alakú kavicsokat. :P


Andi: Régen a levélpapírokat és a szalvétákat gyűjtöttem. Valahol a padláson még ma is megvannak. Imádtam az illatosított levélpapírokat. Most nem gyűjtök semmit megszállottan, de ha valahol látok egy szép kimonó felsőt jó áron, akkor megveszem. Végül is mondhatni, hogy gyűjtöm őket, de nem megszállottan.


Nóra: Egy új rúzsnak nagyon nehezen tudok ellenállni. Mindig van 3-4 új kiszemelt, aminek megvásárlását aztán igyekszem elodázni, de pár hónap után általában beadom a derekam és megveszem őket. Azért nem nevezném megszállott gyűjtögetésnek, de már bőven több rúzsom van, mint amennyit az életemben elhasználnék.



7.  Miben változott meg az életed amióta elkezdtél blogolni?

PAncsi: Mióta elkezdtem blogolni, nemcsak a körömlakkjaim, de a sminktermékeim száma is jelentősen megemelkedett. Anno amikor elkezdtem blogolni, nem is sejtettem, hogy ez a hobbi milyen jelentős hatással lesz az életemre! Eleinte csak elkezdtem bejegyzéseket írni a már ismert és kedvelt termékekről, majd jöttek az újabbnál újabb termékek, az újdonságok, amelyeket a többi blog hatására én is mindenképp ki akartam próbálni, így a sminktermékeim száma is jelentősen megbővült. Változtak a sminkelési szokásaim, több színt használok, komplettebb sminket készítek reggelente (vagyis már nemcsak a szemem festem ki), ami azt jelenti, hogy a reggeli készülődés ideje hosszabb lett. Emellett délutánonként is kicsit kevesebb a szabadidőm, hisz ahogy belejöttem a blogolásba, egyre több időt igényel egy-egy bejegyzés megírása, képek készítése, szerkesztése. A legjobb dolog viszont, hogy számos érdekes és kedves embert ismertem meg, mióta elkezdtem blogolni. Néhányukkal még csak írott formában sikerült ugyan megosztani gondolataimat, de többükkel megismerkedhettem már személyesen is! Örömmel gondolok vissza a blogtalálkozóinkra, ahol megismerkedhettem több különböző, érdekes személyiséggel, illetve sosem gondoltam volna, hogy oldalas leveleket fogok bonyolítani a körömápolásról valakivel, akit személyesen még nem is ismerek.


Eleni: Lettek új barátaim, aminek nagyon örülök. Illetve úgy érzem, sokkal tágabb lett a látóköröm, hiszen nem csak beauty blogokat olvasok.


Anna: Sokkal több sminkcuccot veszek, régebben mindenből csak 1-1 darabom volt. Lakkokból régen kb. 5 darabom volt összesen, most már közel vagyok a 100-hoz. :D Rengeteg embert megismertem a blogolás által, akikre felnézek. Sokat tanultam és fejlődtem és lett egy olyan hobbim amit imádok és amiben abszolút ki tudok kapcsolódni. :)


Andi: Nem sokban változott eddig. Annak viszont örülök, hogy lett egy olyan hobbim, amit valóban szeretek csinálni. Meg új embereket is ismertem meg ezáltal. Nem rég felismert az egyik olvasóm, és odajött köszönni. Nagyon jól esett. :)


Nóra: A smink- és körömlakk-kollekcióm jelentős számmal növekedett, mert gyakran megveszek olyan dolgokat, amiket lehet a blog nélkül nem vettem volna. Csak viccelek! Ez is igaz persze részben, de van egy fontosabb dolog, amiben a blogolás megváltoztatott, sokkal nyíltabb lettem. Alapjában véve nagyon zárkózott voltam, de mióta blogolok (és videózom) előnyömre változtam ebben a tekintetben és ezt nem csak én vettem észre magamon. Még most is inkább a zárkózott kategóriába esek szerintem, de már jobb a helyzet és remélem jobb is lesz.




8. Mennyire követed az aktuális trendeket, nem csak ruhában hanem globális értelemben?

PAncsi: Ami a ruhatáramat illeti, általában apróbb dolgokat emelek ki az aktuális trendből, egy-egy elemet, ami tetszik és be tudom építeni a meglévő dolgaimba. Sosem tartoztam az igazán divatos csajok közé, mivel inkább az időtálló, nőies darabokat kedvelem.
Apróbb, könnyebben finanszírozható dolgokban, mint a dekorkozmetikumok természetesen több dologban is követem a trendeket, már csak azért is, mert egy-egy divatos apróság könnyen feldob egy-egy nehéz hét után :)


Eleni: Igazából engem a trendek sosem érdekeltek, mindig a saját fejem (ízlésem) után mentem, és megyek a mai napig. A körömlakkokkal kapcsolatban követem az aktuális trendet, ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy tetszik is, de tisztában vagyok azzal, mik a népszerű árnyalatok, technikák és finishek. 

Anna: Figyelemmel kísérem a trendeket a divatban és a szépségápolásban, de csak azt teszem magamévá, amiről úgy gondolom, hogy illik hozzám és jól áll. Más trendeket illetően óvatos vagyok. Nem szeretem a tucat dolgokat, a birkanyáj-szellemet, az egyenfotókat, és a sablonosságot sem a blogolás sem az élet más területein. 


Andi: Magamtól nem szoktam rákeresni az interneten, de ha az "arcomba tolják" pl. Facebook-on, akkor elolvasom a hozzá kapcsolódó írásokat.


Nóra: Szoktam nézelődni és tájékozódni, de az túlzás lenne, hogy mindig képben vagyok. Az újabb trendekből aztán mindig azt építem bele a hétköznapjaimba, ruhatáramba, ami illik hozzám és tényleg van értelme megvennem, mert használni fogom stb... 
9. Mesélj egy kicsit arról a folyamatról, amikor a bejegyzések/posztok születnek nálad! Van valamilyen rituáléd, bevett szokásod ezzel kapcsolatban?

PAncsi: A bejegyzések egy része előre megtervezett rend szerint készül, ez főleg a kihívásokra, a tematikus bejegyzésekre igaz. Ezeket egy excel fileban, havi bontásban előre összeírom, jelölve, hogy melyik mikor esedékes. Természetesen az élet ezt gyakran felülírja, de általában próbálom magam az előzetes tervhez tartani. Az előre tervezett hosszabb szöveges bejegyzéseket előre megírom, amikor időm engedi, egy word dokumentumban várják sorukat. A bejegyzéseket általában este írom és állítom össze, amikor már végeztem a napi teendőimmel. Semmilyen rituálém nincs az írással kapcsolatban: a lábam a kanapén, ölemben laptop, közben fél szemmel egy sorozatot nézek. 


Eleni: Nincsen kifejezett rituálém. Hétvégente készítem el a bejegyzéseket, amiket beidőzítek hétköznapra. Sajnos nem tudok semmilyen izgalmas információval szolgálni ezzel kapcsolatban. :)


Anna: Van egy kis füzetem, amibe az ötleteimet leírom, ha nincs nálam akkor általában a noteszembe vagy a telefonomba írom bele. Általában vázlatot készítek, hogy a héten milyen posztokat szeretnék csinálni és ez alapján dolgozom. De vannak hosszú távú terveim is, ezeket is külön írom fel, néha előveszem azt a listát is, és kiválasztok valamit, hogy ideje megcsinálni. Ha van egy kis időm, akkor szeretek előre dolgozni, így a hét többi részében már csak ki kell posztolni a bejegyzéseket. :) Nincs rituálém, akkor írok ha van rá időm. Főzés közben, a reggeli kávém mellett vagy ha nem tudok aludni. :D Néha szeretek zenét hallgatni közben.


Andi: Nincs bevett szokásom, sem rituálém. Ha kedvem van írok, ha nincs akkor nem. Szeretem, ha van egy-két előre elkészített bejegyzésem, amit ki tudok rakni, akkor is, ha nincs időm/kedvem írni, de sokszor nem jön össze. Így általában amit megírok rögtön meg is osztom.


Nóra: Általában nálam előbb a képek készülnek el a bejegyzésekhez, és miközben fotózom már kattog az agyam és nagyjából összerakom mit fogok leírni a bejegyzésbe. Van amikor csakúgy tömegközlekedésen is ilyesmin jár az agyam, ilyenkor jó lenne egyből leírni is, mert aztán a jól összeszőtt mondataim mikor kellene nem pattannak ki ismét a fejemből, viszont nagyon nem szeretek telefonom irkálni. Az hogy mikor írom a blogbejegyzések teljesen változó, hétvégén igyekszem összehozni egy-két bejegyzést a hétre, ilyenkor az egész nap a rendelkezésemre áll, teljesen változó mikor állok neki. Télen inkább sötétedés után, mert a világos időd mindig igyekszem kihasználni fotózásra, videózásra. Érdekes, eddig bele sem gondoltam, de sokszor megy a TLC háttérzajként a bejegyzésírás közben. A hétköznapokon szinte csak este van időm, így olyankor szeretem bebújni az ágyba, és zenét hallgatva teljesen a blogolásra koncentrálni.



10. Mit csinálsz szívesen a hideg téli hétvégéken?

PAncsi: Ahogy sokan mások, az igazán hideg téli hétvégéken jobb szeretek én is itthon, a meleg lakásban maradni. Nagyon szeretünk filmet nézni, így gyakran házi mozizás a programunk. Ha a kisgyerekes barátainknak sikerül bébiszittert találniuk, esténként hajnalig tartó társasjáték-partykat tartunk, mostanában a Catan telepesei a kedvencünk. Ha pedig több időnk van kikapcsolódni, egy-egy délutánra elvonulunk a kedvenc Balaton parti wellness szállodánkba, ahol a szaunázás után a téli tó szépségeiben gyönyörködhetünk, igazán mennyei élmény! :) 


Eleni: Többnyire a bejegyzések írásai teszik ki a hétvégém egy nagy szeletét, így nem zavar, ha ítélet idő tombol kint. :)

Viszont, ha készen vagyok a bejegyzésekkel, akkor olvasni szeretek, vagy filmet nézni, és találkozni a barátaimmal.
   

Anna: Szeretek egy finom reggelit készíteni és nyugisan megenni azt. Szeretek sétálni, főleg ha esik a hó. Ha tehetjük, akkor a barátainkkal vagyunk, főzünk, beszélgetünk, borozunk. Szeretek olvasni egy finom teával, vagy régi filmeket nézni. Ha nagyon hideg van, akkor imádok hosszú, forró fürdőket venni, belebújni a köntösömbe és befészkelni magam a kis kuckómba a macskámmal és életem párjával. :) 


Andi: Ha nem dolgozom, akkor szeretek az ágyban maradni egész nap, netezek és filmeket nézek. És persze elmaradhatatlan a forró tea hozzá, meg egy jó meleg pléd.


Nóra: Nem nagyon vagyok oda a hidegért, így ha tehetem egész napra bekuckózom magam a meleg szobába, azon belül is a meleg takaró alá és egy forró itallal, legyen az tea, kávé vagy forrócsoki, jöhet a sorozat- film- vagy játékmaraton. Ha mégis kimerészkedem, akkor legszívesebben korcsolyázom.   

Lányok, köszönöm, hogy részt vettetek a beszélgetésben! :) Szerintem ismét szuper kéréssort hoztunk össze. Én élvezettem olvastam a válaszokat és izgalmas volt a saját válaszaimat is kigondolni. :) 

Remélem az olvasók is így gondolják és bekapcsolódnak a beszélgetésbe. ;) 

Köszönöm, hogy elolvastátok a beszélgetést! :)

Megjegyzések

  1. Úgy szeretem ezt a bejegyzésfajtát.♥
    Jó Titeket jobban megismerni! :)

    VálaszTörlés
  2. néhány válaszban magamra ismertem. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  4. Na, lassan eljutok oda, hogy írjak kommentárt is.

    Szerintem ezt a rovatot tök jól és ügyesen kitaláltad. Amit talán változtatnék rajta, az a kérdések mennyisége, hogy az olvasók könnyebben tudják befogadni.

    VálaszTörlés
  5. Osztom N veleményét. Szeretem olvasni A blogot, de picit hosszú lett most.

    Mi soha nem ünnepeltük a Valentín napot. Nem csak akkor kell gondolni a másikra.

    Nem írok blogot. Viszont Mióta olvasom, egyre több a lakkom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)