2015. március 5., csütörtök

Essence "Cinderella" Limitált Kiadás


Ezt a posztot még február közepén kezdtem el megírni, de a betegség miatt nem volt erőm a bloggal foglalkozni így totál kiment a fejemből. Hamarosan nálunk is a mozikba kerül a Hamupipőke új filmváltozata, ami a szépségipart is megihlette, hiszen rengeteg márka dobott piacra a film ihlette termékeket. A legszebb mindenképpen a MAC kollekciója, de ez az Essence trendkiadás is elég mutatósra sikerült, és azt hiszem sokak számára inkább elérhetőbb, mint a nagy márka kollekciója. 
Pontos megjelenésről nem tudok, de ha lesz infóm, akkor mindenképpen jelzem majd nektek is. ;) Addig is nézzük mit találunk a kínálatban.


" It's More Than I Ever Hoped For" a neve ennek a palettának. Legutóbb az egyik őszi kollekcióban volt hasonló paletta, amik elég jól sikerültek, így ezzel szemben is voltak reményeim. Kellemes színek, tavaszra tökéletesek lennének. Itt találtok több termékről tesztet.
Sajnos első benyomás alapján azt kell hogy mondjam elég felejtős ez a paletta. Hétköznapra talán elmegy, de engem nem hozott kísértésbe.


A kollekció egyik legcukibb darabja ez a papírdobozos kis pirosító, ami biztosan nagyon kelendő lesz.


A neve "So this is love". Nagyon szép szín, nekem megtetszett, ha lesz még belőle amikor a display közelébe kerülök, akkor biztosan hazajön velem. :)


Számomra a kollekció legvonzóbb darabja ez a csodás highlighter. A neve "The Glass Slipper". Ezzen a névvel engem meg is vettek kilóra. :D Nagyon remélem, hogy lesz még belőle, mert teljesen beleszerettem. :)


Két szájfény is található a trendkiadásban. "Sing, Sweet Nightingale" és "So This Is Love" a nevük. Az alsó engem nagyon emlékeztet első ránézésre a Miley Cyrus MAC szájfényre.


A lakkok első ránézésre nem fogtak meg. "Prince Charming"; "Sing, Sweet Nightingale"; "Bibbidi-Bobbidi-Boo" & "Watch Out Lady Tremaine". Ehhez képest a swatchok alapján a 2. és a 3. nagyon megtetszett, az egyiket le is szeretném vadászni. Vagy mindkettőt! :P


Mivel a magyar beauty-kedvelő társadalom meglehetősen körömlakk orientált, azt hiszem ez a darab lesz az ami a leggyorsabban elfogy a kollekcióból. A neve "The Glass Slipper". És szeretem. Ennyi.


Számomra nagy-nagy-nagy mínuszt jelentenek ebben a kollekcióban ezek a matricák. " It's More Than I Ever Hoped For" a neve ennek a variációnak.  Biztosan tetszik valakinek, meg teljesen értem én, hogy az Essence a fiatalabb korosztályt célozza meg, de szerintem ilyet még a 13-14 évesek közül is kevesen tennének a körmükre.


"The Stroke Of Midnight". Nekem kapásból gyerekkorom régi állványos-papírboltos matricái és a húsvéti tojásmatricák ugrottak be róla. Olyan klassz elegáns kis matricákat lehetett volna tenni ebbe a trendkiadásba, amik a film stílusát idézhették volna. De nem. No mindegy.


Összegzésként ez egy aranyos trendkiadás. Jó pár dolgot kinéztem belőle, de természetesen nem olyan extravagáns, mint mondjuk a MAC. A körömmatricákkal számomra nagyon elrontották. Tehettek volna a kínálatba mondjuk nyomdalemezt, valami szép rózsásat, vagy üvegcipőset, szerintem sokan örültek volna neki. Vagy akár valami kis ékszernek még. Esetleg egy szép metálos kék tus is illett volna bele.

Ti mit szóltok ehhez a trendkiadáshoz? Kinéztetek belőle valamit? :)

8 megjegyzés:

  1. A highlighter és a topper nagyon tetszik, de a többi annyira nem...
    Sőt...a pirosító doboza egyértelműen "WTF" kategória nálam...most hány éveseknek akarják eladni? Oké, cuki csomagolás kell egy ilyenhez, de szerintem ez a rajz túlzás...:/

    Ha behozzák kicsinyke hazánkba, akkor mondjuk a körömlakkokat meg fogom nézni közelebbről - és magamat ismerve az a topper véletlenül haza is fog velem jönni...xD :D

    VálaszTörlés
  2. Hát... ez nekem is úgy tűnik, hogy eléggé tinédzsereknek készült:D Jó, hát az essence egyébként is ilyen márka, plusz az őszi-téli szezon végével egyre kevésbé jönnek ki olyan kollekciók, amik nekem is tetszenek, de ez most nagyon nem jön be. Cukorka-túladagolás. És egyébként sem a kedvenc sztorim a Hamupipőke, na:D De a személyes nemtetszéstől eltekintve a körömlakkok tényleg szépek.

    Mikor lesz egy Én, a robot (a la novellák, nem a film) inspirálta beauty kollkció?:D

    VálaszTörlés
  3. Nekem a koromlakkok nem tetszenek sajnos, bar a topper az tenylrg szepseges. :)
    Es amugy igy tini es meseimado szemmel nezve azok a matricak nagyon cukiiik. En 16 evesen kepes lennek a kormomre ragasztani, de hat sokszor mondtak mar , hogy nem vagyok normalis.. :D

    VálaszTörlés
  4. Nálam is a highlighter és a topper a nyerő, még esetleg a pirosító is, de a többi nem igazán. A lakkokban szerintem nincs semmi különleges, ha esetleg véletlenül körömmatricákat is vennék, azok biztos, hogy az unokahugaimnál landolnának... kicsit gyerekes lett, de egyetértek veled, hogy egy nyomdalemez sokkal ötletesebb lett volna. Mindenesetre nagyon cuki lett ez a trendkiadás, és már nagyon várom, hogy megnézhessem a filmet is. :)

    VálaszTörlés
  5. A topperre leszek csak kíváncsi, ha ide ér egyáltalán.

    VálaszTörlés
  6. Nekem a pirosító nagyon tetszik. Volt hasonló két éve az oroszos kiadásban, és azt a pírt is imádom. Azt hiszem, ma azzal fogok sminkelni :]

    A highlighter is tetszik, bár azt nem igazán szoktam használni, inkább csak nézegetem.

    VálaszTörlés
  7. Ezek nagyon fagylaltszínek, nekem nem állnak jól.

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...