Spring Must Have List 2015


A közelgő Glamour és Joy napokra való tekintettel idén is elkészítettem azt a listát, amire olyan ruhadarabok, kiegészítők és kozmetikumok kerültek, amiket érdemes beszerezni a tavaszi szezonra. 
Ez persze nem szentírás, csak egy kis ötletadó a sok trend között, hogy mik azok, amik a mindennapi életben, az utcai viseletben is jól kihasználható darabok. Remélhetőleg hasznosnak találjátok majd a listát és találtok rajta olyat, amit felírhattok a saját kis kívánságlistátokra. ;) Nagyon örülnék, ha a bejegyzés végén 1-2 szóban véleményt írnátok a látottakról-olvasottakról! :) 


  • Farmermánia - Az idei szezonban hódít a klasszikus farmerkabát és farmering. Utóbbiból a hosszabb, ingruha változat is, amit harisnyával vagy leggingsszel is viselhetsz. De választhatsz farmer midi-t, skater szoknyát vagy ceruzaszoknyát is. 
  • Ezüstös csillogás - Nagyon divatosak az ezüstös, metálos táskák és cipellők. Ha fekete és világos színekből már mindened megvan, akkor jó választás, ha egy kis extrát szeretnél a ruhatáradba. :) 
  • Új alapozó/BB krém - A legtöbb nő számára egy BB vagy alapozó nem működik minden évszakban, hiszen a bőrünk is mást igényel a melegben és a hidegben. Ráadásul saját tapasztalat, hogy egy évszak alatt el lehet használni egy terméket. Kivéve ha hozzám hasonlóan felhalmozol dolgokat. :D 
  • Sminkszivacs - Nálunk is kapható már az Ebelin beauty blender dupe-ja, de az eredeti is könnyen beszerezhető és kapható még hasonlóan jó hasonmás a Real Techniques kínálatában. A Claire's üzleteiben is kapni ilyen kis szivacsot. Ezt szárazon és nedvesen is használhatod. Felviheted vele a BB-t és alapozót, a korrektort, a púdert, a krémes kontúrt, pirosítót, highlightert, így utazáshoz is praktikus, mert több ecsetet is kiválthatsz vele. ;) Érdemes akár rögtön 2 darabot is beszerezni. 
  • Highlighter - Rengeteg csodás új trendkiadás érkezik most tavasszal, szebbnél szebb kiemelő-púderekkel. A ragyogó, egészséges bőr pedig sosem megy ki a divatból. ;) 
  • Korrektor - Szintén olyan termék, amit ha rendszeresen használunk, akkor egy szezon alatt kifogyhat. Ha magasabb fedésű korrektort használsz (Catrice Camouflage Cream, NYX Full Coverage, Maybelline Fit Me) akkor abból kevesebb kell, ergo tovább tart. 
  • Krémes szemfesték - Ezeket alapként is használhatod vagy sietős reggeleken önmagukban is jól mutatnak. Szerezz be egy szép rózsaarany vagy valamilyen élénk árnyalatot. ;) 
  • Hasított bőr - A szezon egyik kulcs anyaga. Jöhetnek a táskák, cipők, dzsekik, szoknyák, nacik... természetesen az utánzat itt is menőbb, ahogy a szőrménél. 
  • Bakancstrend - Még mindig divatosak a tavaszi-nyár bakancsok. Ebben a szezonban főleg a csipkemintás, lyuggatott, szellős darabok hódítanak. A nude vagy bézs színben a legdivatosabbak. 
  • Statement karkötő - Divatosak a nagy, látványos, több darabból álló karkötőszettek, amik mellé nem is nagyon kell más ékszer.
  • Napszemüveg - A káros sugaraktól egész évben óvni kell a szemet, de tavasszal és nyáron különösen fontos, hogy napszemüveget viseljünk. A szemkörnyéki ráncok kialakulását is csökkenti, ráadásul trendi kiegészítő. Idén hódít a 70-es évek stílusa, a kerek lencse és a Ray Ban fazon is.:) 
  • Szemöldökmánia - Amennyire méltánytalanul elhanyagolt volt a szemöldök a szépségtrendek között az elmúlt 1-2 évig, most szabályos mánia alakult ki körülötte. Persze elrettentő példákat még mindig látni, de egyre több a szép formájú és ápolt szemöldök. Ehhez nagy segítség, hogy a legkülönfélébb termékek közül válogathatunk már a drogériás vonalban is. A legújabb őrület a gél szemöldökszínező, ami leginkább azok számára előnyös, akik elsősorban kitölteni szeretnék a már meglévő mennyiséget és formát. Ha a természetes hatás híve vagy, akkor a ceruza és a púder a legjobb választás, ha pedig a formán és vastagságon is alakítanál, akkor az úgynevezett pomade vagyis a habos-krémes textúra Neked való. 
  • Könnyű dzseki - Tavaszra igazi alapdarab egy világos, könnyű kis kabát. Lehet színes, vagy épp nude, estleg klasszikus bőrkabát. Kényelmesen viheted a karodon, ha napközben meleg az idő, de jól jön a hűvösebb estéken és reggeleken. Ráadásul viselheted nadrággal, szoknyával és ruhával is. ;) 
  • Pulcsi - Még mindig hódít a pulcsi. Lehet sima, feliratos, virágos, csipkés, rövid, klasszikus vagy épp oversize. 
  • Skater szoknya - Igazi alapdarab lett belőle. Egy fekete, egy cukorkaszínű és egy virágos minden lány szekrényébe elkél. ;) Az alapszabályt tudjátok: teltebb alakhoz sötét szín, kis minta, ha pedig kifejezetten vékony vagy, akkor jöhetnek a nagy minták és a világos színek.
  • Fit4Summer - Vagyis ha eddig az edzőruha hiánya, vagy a rossz idő volt a kifogásod, akkor most már ideje belevágni. A Kuponokkal olcsóbban vehetsz sportmelltartót, matracot vagy épp futócipőt, amire szükséged van. ;) 
  • Gyűrűszett - Nagyon divatosak a gyűrűszettek. Ha nem kedveled a nyakláncokat, akkor ez jó alternatíva, ha valami látványos kiegészítőre vágysz. :) 
  • Kontúrmánia - A szemöldök után az arckontúrozás a beauty világ új őrülete. Drogériás vonalban még nem sok termék van, ami kifejezetten erre a célra szolgál, de a Sleek kínálatában már találhatsz ilyen palettát. Illetve a NYX híres taupe pirosítója is kiváló erre a célra. 
  • Pöttyöske - A tavasz egyik trendi mintája a pöttyös. Választhatsz felsőt, ruhát, szoknyát, hátizsákot, cipőt, sálat, ami tetszik. ;) 
  • Hajápolás- Szerintem nem vagyok vele egyedül, hogy a tavaszi párás idő miatt állandó szöszös-gubancos hajjal küzdök. Ilyenkor elkél az extra ápolás a hajnak. Sok Anti frizz, azaz gubancolódás-gátló hajpakolás és szérum kapható a drogériákban. ;) 
  • Szempillaspirál - Szintén olyan kozmetikum, ami általában egy évszak alatt elfogy. Most rengeteg új izgalmas termék jelent meg a piacon és a Glamour Napok alkalmával sok márkától vásárolhatunk akár féláron is kuponnal. :) 
  • Réteges nyaklánc - Szintén a tavaszi-nyári szezon egyik trendi ékszere, a réteges nyaklánc, ami több, különböző hosszúságú darabból áll. Szerintem nagyon jól mutatnak ezek a nyakláncok és jól párosíthatóak mindenféle trenddel. :) 
  • Tavaszi lakkok - Jöhetnek a nude és pasztell színek, a neonok. ;) 
  • Illatfelhő - Szintén érdemes kihasználni a kuponokat, hogy beújíts egy új, tavaszi illatot. :) 

spring must haves 1.



  • Matt - Hódítanak a matt szemhéjpúder paletták. Igazi alapdarab egy ilyen paletta. Drogériás viszonylatban a Catrice kínál matt palettát, ha kisebb méretűt szeretnél. A Makeup Revolution Essential Mattes is szuper színeket tartalmaz. Ha pedig egy luxusdarabra vágysz, akkor a Too Faced piacra dobja a Natural Eyes matt változatát. ;)
  • A szezon farmere - A tavasz alapdarabjai farmer fronton a szaggatott darabok. A koptatott denim, a fekete és a bf fazon. Ha nem akarsz ilyenkre költeni, akkor egy kis DIY projekt keretében készíthetsz otthon is, egy megunt farmerodból. ;) 
  • Azték minta - Szinte kötelező darab egy azték mintás kardigán az új szezonban. Főleg a bő kimono fazonok hódítanak most. 
  • Szájravaló - Szintén érdeme kihasználni a Glamour kuponokat, hiszen így akár az eredeti ár feléért is beszerezhetünk pár tavaszi ajakkencét. Jöhetnek a nude árnyalatok, a merész pinkek és a korallos-barackos színek. ;) 
  • Rojtoska - A szezon kötelező darabjai között előkelő helyen szerepelnek a rojtos holmik. Lehet kabát, sál, ruha, szoknya vagy táska, rengeteg különböző darab közül választhatunk. 
  • Testápolás - Újíts be egy friss, tavaszias, gyümölcsös tusfürdőt és testápolót, szerezz be egy testradírt és tarts tavaszi wellness napot. ;) Szuper érzés végre gyümölcsös-virágos illatokba burkolózni a nehéz téli illatok után. :) 
  • Sál - Még a régebbi kabátok és blézerek is új életre kelnek, ha egy szép, tavaszi sállal dobod fel őket. Ha nem szeretnél sokat költeni a tavaszi ruhatár felújításra, egy új sál vásárlása jó megoldás lehet. ;) 
  • Statement nyaklánc - Még mindig hódítanak a nagy, látványos nyakláncok. Sőt idén a különösen feltűnő darabok a legdivatosabbak. Még a legegyszerűbb szetteket is azonnal dívássá teszik. ;) 
  • Csíkos - A tavasz legdivatosabbjai a csíkos felsők. Lehet sima póló, hosszú ujjú, crop vagy épp oversize fazon. :) 
  • Cut out csizma - Még mindig nagyon divatosak a kivágott bokacsizmák. Ezeket akár nyáron is hordhatod majd. ;) Jól mutatnak farmerral, skater szoknyával vagy akár egy rucis szettel is. :) 
  • Sárga - Szerezz be egy sárga ruhadarabot vagy kiegészítőt és tűnj ki vele a tömegből. Lehet felső, szoknya, nadrág vagy akár egy táska is. :) 
  • Arcápolási rutin - Tavasszal érdemes változtatni a megszokott arcápolási rutinunkon. Szerezz be egy új arctisztító szettet, bőrradírt és akár új arckrémeket is. Rengeteg kupon lesz a Glamour Napokon, amikkel jó áron juthatsz hozzájuk. A bőröd meghálálja majd az extra gondoskodást. ;) 
  • Köves gyűrű - Most nagyon divatosak a kristályos nyakláncok és gyűrűk. Ha olyan ékszert szeretnél ami még nem vált tucat-trendé, vagyis nem viseli mindenki, akkor érdemes ilyet választanod. :) 
  • Ajakápolás - Tavasszal a hirtelen melegtől a szánk is kiszáradhat. Érdemes beszerezni egy jó ajakápolót. ;) 
  • Száraz sampon - Ha sokat sportolsz, akkor igazi alapdarab egy szárazsampon, hiszen nincs lehetőség minden edzés után hajat mosni. Ráadásul szerintem mindenki járt már úgy, hogy nem volt kedve vagy alkalma hajat mosni. Most nem tudunk sapit húzni a melegben, így ha van egy jó száraz samponunk, akkor nyerhetünk egy plusz napot a hajmosásig. Arról nem is beszélve, hogy a száraz sampon textúrát ad a hajnak, így jobban formázhatjuk, tupírozhatjuk a különféle frizurákhoz. ;) 
  • Gingham - Most ez a kockás minta hódít. Egy ilyen ing vagy szoknya, esetleg egy ingruha igazi különlegesség lehet a ruhatáradban. Ráadásul a teltebb alakú lányoknak is jól áll, mert alapvetően kicsi minta. :) 

 
spring must haves 3.



  • Finom részletek - Egy szép, finom színű alkalmi táska tökéletes a tavaszi-nyári szezonra, amikor sok esküvő, ballagás esik meg és elegánsabb szetteket kell viselned. Vagy akár hétköznap is hordhatod, ha olyan a hangulatod. ;) 
  • Tavaszi zápor - Senki sem szeret bőrig ázni.  Újíts be egy aranyos kis esernyőt, amit kicsire összecsukhatsz, és mindig nálad lehet, így biztosan nem ázol meg. ;) 
  • Blézer - Egy szép krémszínű vagy pasztell színű blézer hétköznapokon, munkában vagy az elegáns alkalmakkor is jól jön. A klasszikus fekete mellett egy ilyen minden lány számára jól kihasználható. :) 
  • Virágos leggings - Igazi tavaszi darab, egy hosszú felsővel, oversize pulcsival, ingruhával vagy tunikával. :) Ha teltebb az alakod, akkor a sötétebb színeket és az apró mintát keresd. Ha épp az a célod, hogy formásabb legyél, akkor nyugodtan válassz világos színt és nagy mintákat. 
  • Üde pofi - Szerezz be egy-két szépséges pirosítót szezonra, amik a sminkgyűjteményed éke lehet. :)
  • Laza hullámok - A Ramen tészta loknik kora leáldozott, most a laza, Victoria's Secret hullámok és a beach haj a nyerő. Ehhez jól jön egy hajsütővas. Ha a lazább, kicsit zilált stílust kedveled, akkor a kúpvas neked való. Ha nagy, dús hullámokat szeretnél akkor a vastagabb 2cm vagy nagyobb átmérőjű sütővas kell neked. 
  • Skater ruha - Egy ilyen hosszú ujjú ruhácska igazi alapdarab tavaszra. A képen látható fazont és színt a teltebb alakú lányok is bátran viselhetik. Egy harisnyával, cut out csizmával vagy tornacipővel, farmerdzsekivel vagy kardigánnal tökéletes viselet a 15-20 fok körüli időjárásban. :) 
  • Virágkorona - Még mindig nagyon menők a virágos hajpántok és koronák. Ha szereted a bohém, fesztiválstílust, akkor szerezz be egyet. ;) 
  • Zsákos - A szezon trendi táskái a tornazsákokat idéző darabok és a hátizsákok. Előbbi nagyon jól beépíthető a dolgozó nő ruhatárába is. ;) 
  • Multiway - Azaz olyan melltartó, aminek variálható a pántja, így minden felsődhöz hordhatod, legyen asszimmetrikus,  keresztpántos vagy épp pánt nélküli. A kikandikáló melltartópánt még mindig a fő-divatbakik között van. A legjobb választás a testszínű, ez minden felső alatt láthatatlan. 
  • Cicaszemek - A tusvonal örök klasszikus. Biztosan te is gyakran koronázod meg vele a sminked. Ahogy jön a melegebb idő, érdemes vízálló vagy extra tartós változatra váltani. ;) Szintén olyan darab, amire megéri kupont használni. 
  • A táska - A fekete mellett egy nude darabra minden nőnek szüksége van. Ez jobban illik a tavasz üde színeihez és a semlegessége miatt minden cipődhöz is ruhádhoz passzol. ;) 
  • Feszesíts - A közelgő bikiniszezonra nem csak diétával és edzéssel készülhetsz. Egy kis extra odafigyelés jót tesz a bőrnek. Szerezz be egy bőrfeszítő és/vagy narancsbőr elleni testápolót és használd rendszeresen, hogy ne kelljen takargatnod magad a strandon. ;) 
  • Horgolt - Egy könnyű, finom kis csipkés vagy horgolt cipellő tökéletes a melegebb tavaszi időben. Ráadásul a sima farmer-basic felső szettjeidbe is belecsempész egy kis extra adag nőiességet. :)
  • Basic - Ha már itt tartunk, akkor érdemes beszerezned egy-két új basic felsőt. Lehet sima póló vagy akár ujjatlan felső is. Ha hiányoznak az ilyen darabok a ruhatáradból, akkor egy fekete, egy fehér, egy nude-púderszín és egy színesebb darab megoldja majd a reggeli nincs-mit-fevennem problémát. ;) 
  • Ballon - Az örök klasszikus, megunhatatlan ballon, minden ruhatár alapdarabja. Mindenféle stílushoz illik, viselheted munkába, vagy elegáns szettekhez is. :) 
  • Kardigán - Amikor a kabát már túl sok, de még jól jön egy extra réteg, akkor lépnek a képbe a könnyű kis kardigánok. Ebben a szezonban a hosszabb, bő, kimono fazon hódít. Ha nincs ilyened, akkor itt is érdemes a fekete-nude színekből választani, ezeket tudod a legjobban kihasználni. :) 
  • Tavaszi illatorgia - Ha a ruhatárad és a sminkes fiókon már tele van, akkor az otthonodról se feledkezz meg. Azonnal tavaszi hangulatú lesz egy finom illattól. Amiket én ajánlani tudok: Champaca Blossom (Friss, egzotikus virágillat), Vanilla Cupcake (Isteni vaníliás süti), Lilac Blossom (Orgonaillat), Aloe Water (Tiszta, friss illat, szerintem van egy kis mézdinnyés beütése), Shea Butter (Különleges, mély illat), Cassis (Fanyar, fűszeres feketeribizli), Black Plum Blossom (A nyíló gyümölcsfákat idézi. :)

Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést és szántok rá egy kis időt, hogy leírjátok a véleményeteket róla! :)

Kinéztetek valamit a listáról? Mit szeretnétek beszerezni tavaszra? Mi az amit még hozzátennétek a listához? :) 

Megjegyzések

  1. Farmeringet már nagyon régóta szeretnék, de nem találok olyat ami megfelel az elképzeléseimnek. Mivel én mindenképp fekete leggingsel szeretném viselni, hosszú kéne hogy legyen, ami nálam azt jelenti hogy térd fölé érjen. De ami elég hosszú, az vállban és ujjhosszban drámaian fest. De kitartóan kergetem a megfelelő darabot. :D Pont ezt a Katy Perry parfümöt vettem meg a héten,rá volt írva hogy limitált kiadás, azonnal le kellett rá csapnom, borzasztó vagyok... De amikor olyan nagyon szép az üvege.... :D :D Cicáknak ölelés! ;) Virág

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sok mindent szeretnék én is. Edzőcipő, valami pasztellszínű táska, nadrágok, tavaszi kabi, sminkek terén a NYX taupe pirosító, az Essence új szortimentjéből néhány dolog, Katy Perry új illata, és persze YC tartok minden mennyiségben. :D Remélem a cicáid jobban vannak!

    VálaszTörlés
  3. @Virág, Zitu, igen, köszönöm már jobban vannak. Csak nyűgösek kicsit, mert nem szabad kimenniük a varratok miatt.

    Én a H&M-ben láttam egy egész jó kis hosszú farmeringet. Mondjuk pofátlanul túl vannak árazva mindenhol, de leárazáson nehéz kifogni. 20%-os kuponnal azért nem olyan vészes az ára:
    http://www.hm.com/hu/product/24966?article=24966-A

    VálaszTörlés
  4. Nekem olyan vödör-táska KELL :) a mangó-outlet honalpján olvastam, hogy ez a neve :) :) a h&mes élőben gagyi hatású, ennek ellenére 6990. A CCCben láttam, ott 7990, szép, igényes darabok, de sajnos sötét színűek. Én egy bézs színűre vágyom, esetleg világosszürkére :)

    VálaszTörlés
  5. Egy edzőcipőn és új tuson kivül azt hiszem meg van mindenem. Próbálom elhasználni amim van illetve kihasználni /variálni a meglévő ruhadarabjaim.
    Bárcsak tavasz lenne már...itt jelenleg havazik :-s

    VálaszTörlés
  6. Én leginkább egy szép ballonkabátot szeretnék, a mostanit már elég régi és nem is kedvelem túlzottan.
    Valamint kinéztem egy csodaszép, korall színű cipőt, szerintem hamarosan megveszem, nehogy elfogyjon (jártam már így néhányszor)
    Ruhám igen sok van, szerintem ha előveszem a rég látott könnyebb darabokat, jól elleszek velük :)
    Smink terén egy új Sleek palettát szeretnék majd tavasszal beszerezni, valószínűleg a Storm lesz az

    VálaszTörlés
  7. Szia! Nagyon szuper poszt lett!:)
    Én egy basic farmert szeretnék és egy feltűnőbb skater szoknyát.Újabb sminktermékeket is szeretnék beszerezni majd a glamour napokon, a maybelline új spiráljára nagyon kíváncsi vagyok, ezt mindenféleképpen be szeretném szerezni.:)

    VálaszTörlés
  8. Szia!:) Nagyon szeretem ezeket a must-have posztokat a blogodon,nem kis idő lehet összegyűjteni ennyi mindent..:D Amikre már fáj a fogam:egy fekete slip on,egy biker jacket,farmernadrág,blézer,napszemüveg,és néhány pipere cucc:)

    VálaszTörlés
  9. Szeretem az ilyen posztokat. Ilyenkor átgondolom, h mi az amim van és mi az ami kell.
    Pipere és arcápolós dolgokat letudtam ;) Persze ezt te úgyis tudod.
    Ami mindenképp kell majd: új napszemüveg. A régi több, mint 4 éves és a kerete oda van. Szerettem pedig nagyon. Kell egy vagy két új nadrág, fekete táska és cipő. Basic felsők.
    Amit szeretnék, ha találok: farmering, mert évek óta keresem az igazit. Statement nyaklán, hozzá karperec és köves gyűrű meg füli. Ezeket már ki is néztem. Ahogy a horgolt balerínát is. :) Meg jól jönne egy ingruha es egy kardigán. Az meg bilibe lógós kis kacsóm műve, hogy teve színű cipőt és táskát is szeretnék...

    VálaszTörlés
  10. Köszi Lányok! :) Remélem mindenkinek sikerült mindent beszerezni és sok örömötök lesz bennük! :) <3

    VálaszTörlés
  11. Pont most tervezek majd kitenni egy kívánságlistás posztot, hogy mi, amiket be szeretnék szerezni tavaszra, akár Glamour-napok kapcsán is, így jól jött még előtte ez a poszt is, mert még alaposabban át tudtam így gondolni, hogy mik kellenek :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)