Weekend Inspiration

Sajnos az utóbbi pár napban nem a legszebb arcát mutatta a tavasz. Bármilyen vidáman nyílnak is a hóvirágok és ibolyák, bármennyire is élvezhettünk pár csodás napsütéses időt, azért az az igazi tavaszi érzés még nem mutatkozott. 
Amikor életre kel a fű és valamennyi fa-bokor, a madarak éneke minden reggelt kórusban köszönt, a lágy szellő magával hozzá a virágzó gyümölcsfák szirmainak illatát. Aztán ott van az a jellegzetes zümmögés, amikor a méhek megrészegülten birtokukba veszik a virágokat. A jácintok és a tulipánok reggelente harmatcseppekkel ékszerezve sütkéreznek, a gerlék pedig szerelmesen búgnak egymásnak a fák ágain. Az aranyeső sárgája, a fehér sziromszőnyeg szeles napokon a parkokban, a tulipánok buja pirossága, a jácintok finom lila és rózsaszín árnyalatai. A jázmin bódító illata, a szorgos, fészküket építő-javító madárkák, a tavaszi zápor frissessége, az első reggel, amikor bátran indulunk el otthonról balerinacipőben és délután már a kabátot is csak a karunkon visszük magunkkal. 
Az erdő tavaszi zsongása, a szikrázóan kék égbolt és a kakukkszóra érkező alkonyok. 
De hamarosan eljön ez is, olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük majd, és igazán tavasz lesz. :)


Csodálatos! :)


Hajfonat, gyöngysor, egy kis farmer... modern, klasszikus, vagány, kislányos és elegánsan nőies egyszerre.


Ennek a zsákmánynak szerintem mindenki örülne! :D


Álomházikó. :)


Nyami! :p


Imádom az ilyen fényes tereket. :)


Tavasztündér smink. :)


Kell készítenem egy ilyen ombre manit! :P


Jöhet a pasztellszín minden mennyiségben.


A tavasztündér ruhája. :)


Már alig várom, hogy nyíljanak a tulipánjaim. :P


Csodás ez az óra. :)


Dögös!


Egy kis bűnözés! :P


Awww! :) Gyerekkoromban ilyenkor már tele volt az udvarunk kisbáránnyal. Néha egyszerre 10-15 darab is volt. Ugrándoztak és kergetőztek. Annyira édesek voltak. :)

Fotók: Pinterest, Weheartit, Tumblr

Szép hétvégét mindenkinek! :)

Milyen a tavasz arra ahol éltek? Van valamilyen rituálétok amit egy évben sem hagytok? (Állatkert, kirándulás, ibolya szedés, stb...) Melyik a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. Ház, kaja, tulipán :)
    Itt még azért reggelente hűvös van.

    VálaszTörlés
  2. Ház, kaja, tulipán :)
    Itt még azért reggelente hűvös van.

    VálaszTörlés
  3. Mikor jelenik már meg könyved végre?:)

    VálaszTörlés
  4. Egyelőre nálunk is borús arcát mutatja a tavasz, de még csak március van, lesz ez még jobb is :) A zsákmány jöhetne nekem is, az a tündéres smink pedig lenyűgöző!

    VálaszTörlés
  5. Egyértelműen a tulipán a kedvencem. :) Imádom őket.
    Nálunk nagyon borús most, nem is csodálom, hogy legszívesebben aludnék egész nap. :(

    VálaszTörlés
  6. Az az orgonalila estélyi*.*

    VálaszTörlés
  7. Köszi Lányok! :)

    @Azrail, <3 <3 <3 :)

    @Ági, ma én nehezen másztam ki az ágyból. :D

    @Ami, akkor nem csak engem ihletett meg. :P

    VálaszTörlés
  8. Tulipánok <3 És a Nic Pic's ecsetkészlet a sminktermékes képről. Nagy vágyam ez a készlet, mint egy fanatikus, hetente járok fel iherbre, hátha van valami szuper akció a RT esetekre ^^

    VálaszTörlés
  9. Nagyon cuki válogatás! Egy kis rózsaszín felhő a fejünk fölött mindig kell!!:)

    VálaszTörlés
  10. csodás képek, a mani és a tulipán most a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  11. Gyöngysoros összeállítás, zsákmány , tulipán es a bárányok.
    Sajnos nálunk három napja eseget. Semmire való idő van odakint.
    Úgy hiányoznak a kecskéink. Tavaly ilyenkor már nyolc gida adta a napi kabarét.

    VálaszTörlés
  12. A tulipános kép a kedvencem, na meg az első és az ombre mani is gyönyörű! Nálunk még hideg van és komor a táj, de már nagyon várom az igazi tavaszt! :)

    VálaszTörlés
  13. Elkezdtem írni, hogy melyik képek tetszenek, aztán rájöttem, hogy az összeset felsoroltam :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)