Fitspiration #4


 Az év negyedik hónapjában járunk, vagyis már több mint negyed év eltelt január elseje, a nagy fogadalmak időpontja óta. Három hónap hosszú idő az életmódváltásban és a fogyókúrában. Aki kitartóak és egészségesen étkeztek, rendszeresen sportoltak, azok mostanra bizonyára egyre büszkébben néznek a tükörbe. 
Most, hogy beköszöntött a jóidő és egyre kevesebb ruhát hordunk, szerintem sokan kapnak a fejükhöz, hogy most már tényleg ideje lenne valamit elkezdeni. Akik pedig úgy gondolják, hogy végül ez sem lesz az az év, amikor ő végre változtatnak, azoktól most itt el is köszönnék, mert ez nem az önsajnálat és együttérzés helyszíne. Akik ezt a bejegyzést olvassák kitartó, erős harcosok. Olyanok, akik nem kifogásokat keresnek, hanem lehetőségeket. Akik nem akarnak 50 év távlatában sajnálkozva visszanézni a régi fotóikra, hogy milyen másképp alakult volna minden, ha akkor képesek erőt venni magukon. És itt most gondolok az önbecsülésre, a magabiztosságra, a sikerélményre és nem utolsó sorban az egészségre is. A nagy súly bizony sok komoly egészségügyi problémát is vonz. De ha nem vagy túlsúlyos, csak szimplán lusta, azzal is ártasz magadnak. Az emésztésed, a vérkeringésed, az izmaid és ízületeid állapota, a közérzeted is múlhat azon, hogy azt a heti néhány alkalommal egy órát vagy 20 percet mozgás szánod, vagy inkább sorozatot nézel, esetleg a net előtt múlatod az időt.


 "Lefogyni nehéz. Kövérnek lenni is nehéz. Válassz magadnak nehezet!"

Volt már olyan, hogy irigykedve, majdnem utálkozni néztél egy vékony, sportos lányra? Volt már olyan, hogy úgy érezted mindenki téged bámul-cikiz az alakod miatt? Volt olyan, hogy úgy gondoltad egy fiúnak nem tetszenél a súlyod miatt? Tettél már vissza ruhát, mert úgy érezted ez nem állna jól neked? Előfordult akár egyszer is, hogy a termálban-strandon nem mertél fürdőruhára vetkőzni az alakod miatt? 

Komolyan így akarod leélni az életed? A fiatal éveidet? Ne gyere azzal, hogy a pasinak a teltebb alak jön be meg csak a kutya játszik csontokkal... nem igaz. A pasiknak a magabiztosság jön be, ha valaki jól érzi magát a bőrében és szeret tükörbenézni. Ha te így érzel 80-100 kilósan is, akkor ok, sínen van az életed. 
De ha így lenne, és minden ok lenne, akkor az előző bekezdés olvasása közben nem szorult volna össze a szíved.  Légy őszinte magadhoz. Még ha másoknak azt is hazudod, hogy neked jó így, magadnak nem hazudhatsz. És nem mások fognak lemondani helyetted a csokiról meg a gofriról. nem más vonszolja le a popód a parkba futni. Hanem te. NEKED KELL MEGTENNED!


 Nem, ez nem egy alakom lesz. Nem egy hét, vagy egy hónap. Ez egész életre szól. Igen, nem történik tragédia, ha kihagysz egy edzést, vagy megeszel egy pizzát. De ha tartós változást akarsz, akkor örökre el kell kötelezned magad az egészséges életmód mellett. Ez nem lemondást jelent, nem koplalást, nem szenvedést. Ezt csak addig hiszed, amíg bele nem vágsz. Amíg meg nem látod az eredményt. ;)


 "Edz úgy, mintha az életed múlna rajta. Mert úgy is van."


 "Tedd büszkévé azokat, akik melletted állnak és iriggyé azokat akik az utadba!" 
Minél több embernek mondod el, hogy életmódot váltasz, annál nagyobb a motiváció, hogy végigcsináld. Senki sem szeret mentegetőzni, magyarázkodni, hogy miért bukott el. De képzeld el az érzést, amikor végre elérted a célod és megmutathatod az exednek, az irigy unokatesónak, a csajnak aki korábban csúfolt a súlyod miatt, hogy mire voltál képes. 
De ne felejtsd el, hogy a legfontosabb a saját boldogságod. Ha egy srác miatt csinál, ha azért hogy te lehess a vékony lány a barátnőid közül az már régen rossz. Magadért kell megtenned!


 "Azt biztosan tudod már, hogy milyen érzés feladni. Most próbáld ki, hogy milyen érzés, ha nem adod fel!"


Ne vékony akarj lenni, hanem fitt. A vékony lányok közül sok a löttyedt bőrű, narancsbőrös, akik csak ruhában mutatnak jól. Ha izmos vagy, akkor a mérleg többet fog mutatni, hiszen az izom tömegileg nagyobb mint a zsír. Nem lesz pálcikalábad sem az izmaid miatt, de hidd el sokkal vonzóbb egy kerek fenék és egy tónusos comb, mint egy hurkapálca lábú, lapos seggű csaj, akinek mindene lóg és szétfolyik érintésre.


 Gondolkodj, mielőtt ennél. Tényleg kell neked most az a tábla csoki? Egyél egy almát előtte, ha még mindig kívánod az édességet, vegyél egy picike csokit. Tényleg mekis kaját akarsz enni? Bírd ki hazáig és inkább dobj össze tíz perc alatt egy isteni finom friss salátát, fűszeres csirkemellel. 
Egyáltalán éhes vagy? Igyál meg három deci vizet, mielőtt ennél? Lehet, hogy inkább szomjas vagy. 
Szar napod volt, szeretnél enni egy pizzát vagy egy nagy adag muffint? Menj el sétálni, kocogj tornázz? A mozgás boldogsághormont termel. 
Nem szeretsz filmet nézni nasi nélkül? Szeletelj fel egy almát. tegyél mellé egy marék mandulát. Vagy készítsd mártogatóst friss zöldségekkel. 
Azt állítod, hogy nincs időd reggelizni, inkább veszel egy péksütit, na akkor görgess lejjebb egy picit! ;) 


 Ha csak egy perced van. Előző este is elkészítheted ezt a reggelit, amit a hűtőből kivéve azonnal fogyaszthatsz, vagy akár magaddal is viheted a munkába, suliba. 
Egy poharat vagy üveget töltsd meg félig zabpehellyel, keverj bele egy evőkanál chia magot vagy quinoát. Öntsd fel az üveget mandula vagy rizstejjel. Tegyél bele egy kis édesítőt, mondjuk agave szirupot. Tedd éjszakára a hűtőbe. Reggel szórd meg friss gyümölccsel és már eheted is. ;)


 Ha öt perced van. Vegyél egy szelet rozskenyeret, paleolit kenyeret vagy szénhidrát csökkentett kenyeret. Kenj rá fél avokádót. Süss rántottát egy tojásból és tedd a tetejére. Szendvicsként akár magaddal is viheted. ;)


ha van 10 perced. Az egyik legjobb reggeli a banánpalcsinta. A képen szerintem minden érthetően be van mutatva. ;) A legfinomabb friss gyümölccsel. ;)


Mivel lassan beköszönt az ujjatlan pólós, pántos ruhácskás időjárás, ideje a karokat és vállakat is bevonni az edzésbe. Erről sokan elfeledkeznek, pedig a szép, formás kar és váll nagyon szexi tud lenni. Ezzel a gyakorlatsorral 3 perc alatt átmozgathatod a karod minden fontosabb izmát. Csináld meg heti 3 alkalommal és a 2. héttől ismételd meg 2x a gyakorlatsort. Már ekkor látványos lesz a változás! ;) 

Remélem hasznosnak és inspirálónak találtátok ezt a bejegyzést! ;) 

Most ti jöttök! Meséljétek el, hogy telt az elmúlt hónap! Voltak sikerélményeitek? Hullámvölgyek? Vagy esetleg most fogtok belevágni a nagy projektbe? :)

Megjegyzések

  1. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon jó lett a bejegyzés, most megfogtál! :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira igazad van! Mindig lehet kifogást találni. Minden évben elhatározom, hogy na most változtatok. Aztán persze egy-két hét után feladom, és nyáron meg takargatom magam a strandon. Köszönöm! Ez most kellett nekem! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! :)
    Nagyon inspiráló lett ez a bejegyzés.
    Kőkemény, de hatásos.
    Köszönöm/jük. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó bejegyzés lett, tényleg inspiráló! Ráadásul nekem pont aktuális hiszen a korábbi években olyan szerencsés voltam, hogy AKÁRMIT ettem nem híztam semmit. Viszont decemberben szültem és nyilvánvalóan a terhesség kapcsán feljött néhány plusz kiló amiből még 4-5 kg mindig rajtam van ami nagyon zavar. Már nagyon rá kellene szánnom magam, hogy elkezdjek edzeni hogyha nyáron takargatás nélkül bikiniben szeretnék strandolni, de nehéz elkezdeni hiszen korábban soha nem kellett ilyesmihez folyamodnom a kívánt alak eléréséhez, remélem sikerülni fog... :)

    VálaszTörlés
  5. Ez szuper összeállítás lett

    VálaszTörlés
  6. Mondhatni már év eleje óta tornázgatok itthon főleg popsi comb, most már jobb az idő biciklizés futás az jöhet. :)

    VálaszTörlés
  7. Én is mindig ezzel biztatom magam, amikor már nagyon fáj, hogy most vagyok fiatal, nem akarok úgy visszanézni a képekre, hogy elszörnyedek. Nyugodtan ráfoghatnám a betegségemre, de attól még nem érezném jobban magam a bőrömben, így inkább teszek ellene. :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi csajok! Kitartás mindenkinek! :)
    @Ági, szerintem mindenki érzi, hogy meddig tudja feszegetni a határait. De ha nem feszegetjük őket, akkor lassan bekebeleznek. Szerintem példaértékű a hozzáállásod. :)

    VálaszTörlés
  9. Én most a receptekre vagyok rákattanva, keresek mindent, ami elfeledtetheti velem a fehér kenyeret és hasonlókat :D

    VálaszTörlés
  10. Családom hozzá állását nem tudom megerteni.
    Ha valami olyat eszem amit te is feltettél ide pl zabpehely vagy zabkása akkor jön: hogy mi ez a szar, miért nem eszel rendesen?
    Aztán meg látom mikor ők azt hiszik nem, h dugiba ők is vettek .
    Hetvégén többször észre vettem, h anyósom figyel. Kerdeztem miért? Utálkozós arccal: hogy férsz te bele abba a ruhába? Biztos csak bele preselted magad. :D

    VálaszTörlés
  11. Nagyon motiváló bejegyzés lett :) Nekem mostanában csakis a tánc töltötte ki a napjaimat, de már hiányzik egy jó, kiadós edzés, úgyhogy a hétvégén muszáj lesz megint nekiállnom. A banánpalacsintát pedig ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)