Weekend Inspiration

Múlt hétvége óta több kérdést és levelet is kaptam a Glamour-Napokkal kapcsolatban. Miért nem voltam? Miért csináltam kívánságlistát, ha el sem mentem rá? Mikor lesz Haul bejegyzés? Miért nem vettem semmit? 
Tényleg nem rosszindulatból nem válaszoltam egy idő után ezekre a kérdésekre csak ha valaki picit visszaolvasna, akkor láthatná, hogy már leírtam egyszer az okát. Hét közben egyszerűen a munkám miatt nem tudtam elmenni vásárolni és bármennyire is magamnak osztom be az időmet, nem szeretek megcsúszni és késésben lenni. Ha pedig otthon vagyok akkor szeretek a családommal a kutyusaimmal, a cicákkal foglalkozni, a kertben dolgozgatni, vagy épp főzőcskézni. Pénteken úgy alakult, hogy orvoshoz kellett mennem, így csak a DM-be szaladtam be két perce, hogy a legfontosabb dolgot kipipálhassam a listámról, a hajfestéket. 
Szombaton a bloggertalin pedig inkább a lányokkal beszélgettem, illetve a barátnőmmel töltöttem egy kis időt. 
Az idei volt az első év, amikor szinte taszítóan hatott rám a Glamour-Napok körüli felhajtás. Én is imádok kuponozni, szeretek kedvezményesen vásárolni és azt vallom, hogy egyes termékek esetében nagyon megéri kibírni a tömeget és a tolakodást is. 
De tényleg nem értem, hogy miért kell ekkor presztízskérdést csinálni ebből. Én is szeretem olvasgatni, megnézni, hogy ki mit vett, de amikor napi szinten két hétig 3-4 "Glamour Napi Haul" bejegyzést látok a hírfolyamban, akkor egy idő után unalmassá és számomra picit taszítóvá, csordaszellem hatású válik a dolog, mint amikor minden nap mindenki ugyanarról a parfümről vagy alapozóról ír. Az olvasókba pedig szinte belesulykolják, hogy aki nem kuponozott, vagy nem vett egy szatyor új dolgot magának, az körülbelül azon a szinte tengeti létét, mintha nem lenne színes tévéje vagy fürdőszobája. :D 
Tényleg nem értem, hogy miért kell ebből ekkora drámát csinálni, ha valaki nem tudott vagy akart részt venni a Glamour-Napokon. Szerettem volna venni pár dolgot, de most így alakult, majd bepótolom következő hónapban vagy a szezonközi leárazásokon. Szerintem egyszerűen nevetséges, hogy valaki ebből olyan ügyet csinál, mintha az illető nem kapott volna meg egy védőoltást, vagy hasonló. Nem akarok megbántani semmit, de a fogyasztói társadalom ilyen szintű nyomása, ami valóság követelményt támaszt a nők elé, számomra már felér egy paródiával. 
Ennek ellenére remélem, hogy aki kuponozott, mindent meg tudott venni, amit szeretett volna. Aki pedig kimaradt a dologból remélem nem érzi magát a társadalom peremére kiszorítva. ;)


Mik a terveitek hétvégére? :) Ha a rossz idő miatt szomorkodtok, akkor remélem picit jobb kedvre derít titeket ez a kis válogatás, melybe, a múlt heti kiesés miatt most több kép került. ;)


Nálunk most épp szakad az eső, de nagyon jó lenne már egy kerti főzőcskézést rendezni. :)


Csini!


Whao! *.*


Egyszerű de minden alkalomra tökéletes smink. :)


Szexi, laza hullámok. Ez mindenkinek jól áll. ;)


Egy kis bűnözés: nutellás-banános palacsinta. :P


Elő az élénk színű palettákkal és a bronzosítókkal! :)


Egy ilyen felső mindenkinek kell szerintem! :)


Szépségek!


Az a táska egyszerűen csodás!


Nagyon tetszik ez a hálószoba. :)


Csini és kényelmes szett. :)


Nyami! :P


Nagyon dög!


A kevesebb néha több, de ez így most pont jó! :)


Az érzés, egy edzés után... :)


Vihetem a cuccaimat? :D


Whao! *.*


Kis cukik! ^^

Fotók: Pinterest/Weheartit

Kellemes Hétvégét Mindenkinek! :)

Melyik a kedvenc képetek? Mit gondoltak a Glamour-Napokat övező hisztériáról? :)

Megjegyzések

  1. Ó, az a csirkés burrito! (Fogyókúra második napján, nyilván.) :D Mindenképpen ki kell találnom hozzá egy diétás wrapet.

    VálaszTörlés
  2. Már többször elgondolkodtam milyen olvasóid lehetnek, ha ilyeneket írnak e-mailben. Nem tök mindegy?
    Nem értem mi ez a számonkérés, mikor úgy az egész egy baromság.:S
    Legalább a képek lenyugtattak :D

    VálaszTörlés
  3. @Azrail, emailben kevesen ìrnak de ask.fm-en bàtrabbak az emberek. Szerintem èn mèg szèpen megùszom, ahogy nèha nèzem hogy màs bloggirànakat ott hogyan zaklatnak ès milyen beszòlàsokat kapnak... minden elismerèsem hogy nem töröltèk magukat. Nem hiszem egyèbkènt hogy rossz szàndèkkal ìrtak volna, csak szerintem kicsit tùlzàs ez a mània a kuponos vàsàrlàsok körül. :-D

    VálaszTörlés
  4. Ezt a burritót tuti elkészítem a közeljövőben! Köszi az ötletet és a képet! :) Virág

    VálaszTörlés
  5. Én is hasonlóképp viszonyulok a Glamour napokhoz és a kapcsolódó vásárlási divathoz, vagy minek is nevezzem... :) Persze én is megnézegetem a haul bejegyzések egy részét - amiben van körömlakk wahhaha :)))) - de egy idő után unalmasak valóban.

    VálaszTörlés
  6. csodás képek, most mind kedvemre való!! :) Legalább ebben a ratyi időben szép képeket nézegessek :)

    VálaszTörlés
  7. Én eddig kihagytam a Glamour-napokat, maximum csak a drogériákba mentem el, mert ilyenkor mindig kellett valami. Idén azonban elterveztem, hogy részt veszek rajtuk, de igazából nem érte meg! Így nem is értem, hogy ez miért akkora társadalmi elvárás, ráadásul, hogyan is kérhetnék bárkit számon ezért a dologért. Soha nem jutna eszembe ilyesmi.
    Ettől függetlenül nagyon tetszenek az általad válogatott képek(mily meglepő). Főleg a smink és a virágos felső, ami most egy must have darabbá vált számomra.
    Szép hétvégét! :)

    VálaszTörlés
  8. Bevallom, hogy nem minden alkalommal, de részt szoktam venni a kuponos napokból. Főként a drogériás része szokott érdekelni. Ha van régóta áhított sprirál vagy egy mini paletta... azokra megéri az ötven százalékos kupon. Viszont a ruhák esetében szerintem sem feltétlenül éri meg.
    Plusz ahogy említetted : a nyomás. Már többször hangoztattam magam is, hogy a médiának ebben az esetben bizony nagy szerepe van. Ami sajnos sokszor rossz szerintem.

    Az abszolút kedvencem a képek közül az érzés edzés után. Pont edzés után vagyok!!
    Persze tetszik más is, de az most visz mindent.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon hangulatos képek. Mindet imádom, a burritót ki fogom próbálni a sminket elmentettem. :)

    VálaszTörlés
  10. Már megint olyan gyönyörű dolgokat válogattál össze, nem is tudnék csak egy párat kiemelni, szinte minden kép tetszik :)
    A glamour napok most nálam is kimaradtak, lévén a pénzt most a táncversenyembe fektettem. Hiányzott, mert jól esett legutóbb is kuponozni, de ez van, fontossági sorrendet kell állítani. Én mondjuk szeretem olvasgatni ilyenkor is a zsákmányos bejegyzéseket, érdekel ki mire csapott le - hátha találok köztük olyat, amit később én is szívesen megvennék :)

    VálaszTörlés
  11. Itt Romániában még nem annyira felkapott dolog úgymond ez az egész Glamour napozás. Múltkor néztem a kuponokat és maximum egy vagy két kupon volt amit kihasználtam volna. Úgy érzem, hogy annyiért meg nem éri megvenni. Beérem én a leárazásokkal is :).

    VálaszTörlés
  12. A 2. képet el tudnám képzelni a valóságban is, mondjuk itt nálam :D
    A nyakláncokat pedig a nyakamban :D

    VálaszTörlés
  13. Hm, hát én szoktam, de azért nagyrészt ez a kuponos mizéria azoknak éri meg, akik egyébként is egy jókora büdzsével gazdálkodnak... (mármint ha megnézed a kuponok nagy részét).
    Én tényleg főleg sminktermékeket szoktam venni, a szükséges dolgokat (alapozó...) az év során kizárólag ilyenkor veszek. A fél év pont jó arra, hogy kb. elhasználjam az ilyesféle termékeket.

    A tömeghisztéria meg tényleg durva. Úgy alakult, hogy pénteken-szombaton dolgoztam (a H&M-ben)((pápá blogtali:(...)), és brutális volt. A dolgozók is valahogy úgy tekintettek rá, hogy mennyire szánalmas, hogy 20%-ért ekkora tömeg tapossa egymást... mert pl. a H&M-ben leárazásokon azért ennél bőven nagyobb engedmények vannak.
    A legjobbak a szegény külföldiek voltak, akiknek fogalmuk sem volt, mi ez az őrület:D

    VálaszTörlés
  14. Én kemény 3 dolgot vettem a kuponokkal :D Néha én is azt érzem, hogy ha nem vásároltál vagy 5 szatyor dolgot, akkor bújj is el, legalábbis egyesek ilyen mentalitással bírnak (nem is tudom melyik blogon egy kommentelő leszólta a bloggert, hogy hol vásárolt a Glamour-napokon...), de hát engem ez nem érdekel, én boldog vagyok azzal a 3 dolgommal is már :D De az sem igazán érdekelt volna, ha ki kellett volna hagynom valamilyen okból és igazából szerintem Te se törődj az olyanokkal, akik az miatt háborodnak fel és írnak Neked, hogy Te nem mentél most vásárolni. Nem jöhet közbe valami az embernek? Nem lehet más fontosabb neki? :)
    És akkor a képekről: csodás az összes! Nagyon tetszik mind, most nem is emelek ki egyet sem külön :)

    VálaszTörlés
  15. Én sem szeretek ilyenkor vásárolni de most muszáj volt egy két dolgot beszereznem smink fronton és hát lehetetlen eltalálni h mikor vannak viszonylag kevesebben. Amúgy szerintem nagyon jó kezdeményezés, hiszen ki ne szeretné a kedvezményes vásárlást :D Kedvenc képem az edzős <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)