Weekly Inspiration

A dolgok nem alakulnak mindig terv szerint. Amit szeretnénk, azt nem mindig kapjuk meg. Az életben sok buktató, kudarc és kihívás vár ránk. Ilyenkor megfutamodhatunk, hisztizhetünk hogy nem bírjuk, tudjuk, akarjuk. Néha a padlóra kerülünk és nem mindig egyszerű felállni. De ha a padlón vagy, úgy még könnyebben ránk léphetnek, épp ezért bármennyire is nehéz, jobb talpra vergődni, megrázni magunkat és folytatni, vagy épp újra kezdeni. 
Néha pedig ha eltévedünk, akkor jobb ha megnézzük van e más út, mintha visszamennénk a kezdetekhez. 
Itt most nem csak a nagy dolgokra gondolok, kapcsolatra, munkára, sulira. De az olyan apróságokra is, amik sokszor megkeserítik az életünket. Egy elrontott piskóta, egy lekésett busz, vagy épp egy közbe jött program miatt kimaradt shopping maraton. 
Szerintem felesleges a bosszankodásba, kesergésbe időt és energiát ölni. Kár egy cikis pillanat vagy kínos élmény miatt rágni magunkat. Azon is felesleges szomorkodni, ha a diétánk ellenére lecsúszott egy szelet torta vagy nem tudtunk ellenállni egy mekis bűnözésnek. 
Nyissunk új lapot, szedjük össze magunkat és koncentráljunk a jövőre. A múlt tapasztalat és tanulság, de nem az határozza meg a jövőt, hanem a jelen, a most, a pillanat amit megélünk.


Én abban hiszek, hogy minden lehetőséget ki kell használni. Álmodozni kell, tervezni és próbálni. Listát írni, elképzelni, lefesteni, lerajzolni. Nem baj, ha olyan dolgokról álmodunk amit nem érhetünk el. Közhely vagy sem, de teljesen igaz az idézet miszerint ha a holdat célozzuk meg de nem érünk el odáig, akkor is a csillagok között végezzük. :) Ezt azért írtam most le, mivel a tegnapi bejegyzés után valaki ask-en rám pirított, hogy miért álmodozok olyan hülyeségekről, mint a Coachella fesztivál, meg ennél milliószor fontosabb dolgok vannak az életben. Ami egyébként igaz is és nem a "100 életcélom" listán szerepel, csak egy olyan bakancslistás élmény, amit egyszer kipróbálnék, mint mondjuk az indiai Holi ünnep vagy hogy legyen egy magnóliafám. :)


I <3 :="" br="" coachella="" divat="">


Brutálisan gyönyörű ez a smink! :)


Itt pedig egy színben hozzá passzoló mani! :)


Légy az enyém! *.*


Vanessa Hudges fesztivál-stílusa. :)


Olyan szépek a virágzó gyümölcsfák. :)


Szerintem nincs olyan, hogy túl sok ecset! :D Csak olyan, aki nem érti! :D


Gyönyörűség! :)


Háttérképgyanús! :P


Csini szett és a háttér is szépséges! :)


Cukiságok. :)


Egy csini blézer egy szép sállal és egy dögös lófarok mindig jó választás. ;)

 

Gyors, egészséges, finom és laktat reggeli, ráadásul akár magaddal is viheted. ;)


Nagyon dög!


Álomházikó, álom-medencével és álomkerttel. :)


1-2 nap és a saját tulipánjaink is kinyílnak. :)


Izgalmas és merész ez a két szín együtt. :)


Egyszerűen szépséges ez az ombre-csoda! :)


Végre egy természetes, nem agyon-fotóboltozott szemöldökformázó step by step. :) Szerintem az átlag lányok szemöldöke inkább ilyen, szóval nem kell elkeseredni, ha nem hasonlít a sminkes fotók retusált szemöldökcsodáihoz. :)


Nyami! :)


Szépséges ez a konyha és étkező. Imádom a sok fényt és a nagy ablakokat. :)


Ha valakinek 1 éves elmúlt a gyerkőce és mindig azt mondja rá, hogy x-hónapos, attól falnak megyek. :D

Gyönyörű ez a nappali! :)


Macaront, valaki? :)


Puszedliféle ébresztő. :D Vagy a fejemre fekszik. -.- :D

Fotók: Weheartit, Pinterest

Szép Hetet Lányok! :) 

Hogy telt a hétvégétek? Voltatok shoppingolni? Van olyan álomhelyszín vagy élmény ami szerepel a bakancslistátokon? :) Melyik a kedvenc képetek? 


Megjegyzések

  1. Én is hiányoltam a szombati Inspiration-t, de ez is kárpótol. Tényleg gyönyörűek a virágzó fák, fantasztikus, ahogy ébred a természet! :) Süt a nap, kellemes az idő, s sokkal jobb kedve van az embereknek ilyenkor, mint télen! :) Imádom a tavaszt :)
    Persze a képek ismételten nagyon jók! :)

    VálaszTörlés
  2. @Diána, köszi! :) )Örülök, hogy jó kedved van! Remélem szép heted lesz! ;)

    VálaszTörlés
  3. Miért ne lehetne olyanról álmodozni, hogy egyszer leszel majd a Coachellán? Szerintem szuper ilyen álmokat kitűzni magunk elé :) Az a smink és alatt a mani és az alatt a cipő, ahhh, csodásak! No meg az összes kinti-benti kép is az! Arról a poharas finomságól egy receptet esetleg tudnál adni? :) Végre lett turmixgépem, juhú! A szettek, virágok és sminkes dolgok mind jöhetnének! Ja és a kajás képen mi van még ott a tányéron a répa, rizs, ubi mellett? Káposzta lenne meg hagyma? Meg még a másikat sem ismerem fel :D

    VálaszTörlés
  4. Szuper összeállítás! Az xy hónaposnál már csak az a jobb amikor a gyerek pl. 28 hetes... arra már kell egy kis idő mire átfuttatom a szoftvert, hogy akkor az hány hónapos is pontosan... :)
    Jó a babakocsis kép, nálunk Angliában is tök megszokott, még a 3-4 éves gyereket is babakocsiba tuszkolják, pedig már szegénynek kilóg a lába a babakocsiból és már a földön húzza, de nekik nem baj... :/

    VálaszTörlés
  5. Az ecsetek nagyon cukik és a Rihanna sminkcucc :)

    VálaszTörlés
  6. Szerintem egyáltalán nem elérhetetlen hogy eljuss a Coachellára,azt hiszem a testvérem sem gondolta volna annak idején hogy egyszer majd ott lesz a Burning Man fesztiválon aztán mégis. Elképesztő, hogy néha milyen éles kanyarokat tud venni valakinek az élete, szóval: álmodozni ér! :)

    VálaszTörlés
  7. Amúgy is nagyon szeretem ezeket a Inspiration bejegyzéseidet, de ez most a kedvencemmé vált. :) A sminkcuccok pedig ááh *-* :P És szerintem is nyugodtan merj(merjünk) olyanról álmodozni mint pl a Coachella :) Szép hetet!

    VálaszTörlés
  8. Macaront, igen, köszi:)

    Nem is értem, azért egy ilyen fesztivál annyira nem is hatalmas/elérhetetlen álom. És ha ki van tűzve, mint cél...
    Én valahogy így vagyok a Wacken Open Air-rel. Az mondjuk legalább közelebb van:D

    VálaszTörlés
  9. @Ami, úgy tűnik valaki még az álmokat is sajnálná a másiktól. :D Tényleg nem értem az illető miért akadt ki ezen.

    VálaszTörlés
  10. Mindig úgy csodálom a Coachella-s összeállításokat, lazán elmegy divateseménynek is, és már előre szégyellem magam, hogy nagy valószínűséggel én nem fogom így kicsípni magam a Soundra. =D

    VálaszTörlés
  11. Sajnos itt Romániában még nem igazán jött be a Glamour napozás,ezért annyira szomorú vagyok. Egész hétvégén itthon pihengettem, élvezem a szünetet. :D

    VálaszTörlés
  12. Szuperek a képek a végére a Puszedli hát csúcs:)

    VálaszTörlés
  13. Én is annyira szívesen elmennék egyszer a Coachellára. Imádom nézegetni az outfiteket a fesztiválól, meg bele-belehallgatni. Amit meg írtak neked butaság...
    Ismét szupi képválogatás!

    VálaszTörlés
  14. Én egyszer szívesen elmennék a Riói karneválra Brazíliába!
    Én ugyanígy vok ezzel, ha vkinek elmúlt egy éves a gyereke és hónapokban fejezi ki az életkorát attól rosszul vagyok :) Nem gondoltam, hogy van még egy ember akit ez zavar! Most nagyon meglepődtem, hogy Te sem szereted XD
    Olyan vicces!!!
    (marika)

    VálaszTörlés
  15. Amit eddig megtudtam rólad, az alapjän inkább nagyon valószínű, h egyszet ott leszel. Álmodni meg szabad!
    Négy évest babakocsiban....ilyenektől én is falnak megyek.

    VálaszTörlés
  16. Nagyon tetszenek az ecsetek és az a poharas finomság (kéne ilyet vinnem melóba reggelinek), meg persze a durván zöldséges főétel is bejön, egyedül a smink az, ami most nem tetszik, valahogy nem az én világom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)