Piperepraktikák 1. rész - Átcsomagolás + Nyereményjáték!!!


Szerintem mindenkinek volt már szerencséje olyan kozmetikumhoz, amit kifejezetten szeretett, de a csomaglásával meggyűlt a baja. Én magam is sokszor vagyok így, és bevallom előfordult olyan, hogy egy kedvelt terméket emiatt nem vásároltam újra. 
Illetve bizonyára azzal a problémával is szembesültetek már, hogy rövidebb nyaralás, utazás alkalmával mennyi helyet foglalnak a teljes kiszerelésű termékek. Ezen problémák orvosolására született ez a bejegyzés, ami egy sorozat első része. Érdemes végig olvasni, mert a végén egy kis játékra hívlak titeket, hogy ti is kipróbálhassátok a bejegyzésben található ötleteket! ;) ű



Nem sok szponzorációra mondok nemet, de az Allinpackaging  felajánlásával megvalósulhatott ez a régóta tervezett és a nyári szezon előtt szerintem nagyon hasznos bejegyzés. Én személy szerint egy csomó olyan terméket használok, aminek utálom a csomagolását. Alapozók, amik össze-vissza folynak, testápolók és kézkrémek, amiket lehetetlenség kipréselni a tubusból és egy csomó kárba vész emiatt. Nagyon idegesítő tud lenni. Sőt, szerintem sokan találkoztatok már olyan tubussal is, ami felrepedt az oldalán. Na ettől, konkrétan frászt kapok. :D 

A másik állandó problémám a néhány napos nyaralások és utazások alkalmával, hogy utálok teljes méretű termékeket magammal vinni. Felesleges, sok helyet foglal, csak a nyűg van vele. idegesítő, na. 
Manapság már minden drogériában kaphatóak mini termékek is, de szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy sok kozmetikum esetében ragaszkodom bizonyos márkákhoz és konkrét kozmetikumhoz, amiből a legtöbb esetben nincs travel size verzió. Sajnos jártam már úgy, hogy a kényelmi szempont előtérbe helyezése miatt megvettem egy kis méretű arckrémet és a nyaralásom második napjára rémesen kipattogtam tőle. Tehát ha bevált egy termék és ragaszkodunk hozzá, akkor nem szívesen válunk meg tőle akár 1-2 napra sem. Ilyenkor cipelhetjük magunkkal, vagy okoskodhatunk is egy kicsit, praktikus megoldást keresve. Lássuk csak... ;)


Itt lépnek be a képbe ezek az üres adagolók és tégelyek!


Én szeretem a letisztult elegáns fürdőszobákat és például a szappanadagolóknál még nem találkoztam olyan eredeti csomagolással, ami elnyerte volna a tetszésemet. Ez a letisztult, elegáns fehér tubus viszont bármilyen fürdőszobában jól mutat. tehetünk bele házi készítésű kencéket is, akár saját használatra, akár ajándék gyanánt. Utóbbi esetben fel is címkézhetjük. Ráadásul az adagolást is remekül tudjuk szabályozni a pumpás megoldással.


Az első kihívás amivel szembe néztem, az volt, hogy a kedvenc arckrémemet, ami meglehetősen nagy tubus, utazóképessé tegyem. Ehhez egy mini tégelyt választottam, ami átlátszó és jól záródó, lecsavarható kupakkal rendelkezik.


Akár egy hétre elegendő arckrém is belefér, de tárolhatunk benne apró fülbevalókat vagy saját készítésű ajakbalzsamot, vagy körömágyápolót is. ;)


Azonnal csináltunk egy kis plusz helyet a neszesszerünkben, vagy akár a fürdőszobánk polcán is. ;)


A másik feladat ennek a Garnier BB krémnek az átcsomagolása volt. nagyon szeretem ezt a terméket, de a tubusa és az adagolója egy rémálom.


Maga a termék eléggé folyós, így sokszor előfordult, hogy a kelleténél többet nyomtam belőle, vagy kicsöppent. Arról nem is beszélve, hogy a csőr és kupak rész milyen visszataszító látványt nyújt. Ugye?


Itt jön a képbe ez az elegáns tejüveg adagoló. Pumpás megoldással működik, így mindig ugyanannyi terméket tudunk kinyerni belőle, és nagyon jól szabályozható a mennyiség.


Ráadásul maga az üveg is nagyon tetszetős, igazán high end hatást kelt.


Egyszerűen csak áttöltöttem az üvegbe és visszacsavartam rá a pumpás adagolót.


Így ni. Nincs többé folyós, mindent összekenős BB krém! :)


Én nagyon elégedett vagyok az eredménnyel és azóta több más kozmetikumot is átcsomagoltam ezzel a megoldással. Olcsó, egyszerű és csak pár percet vesz igénybe. Praktikus és helykímélő megoldás, legyen szó otthoni használatról vagy utazásról. ;)


Végezetül jöjjön a játék! Most megnyerhetitek a bejegyzésben látható tejüveg pumpás adagolót és a mini tégelyt! 

Ehhez csak a következőket kell tennetek: 
  • Lájkoljátok az All In Packaging Facebook oldalát
  • Legyetek a blog nyilvános követői 
  • +1 esély, ha valahol megosztjátok ezt a bejegyzést! (FB, Blog, Twitter, stb - Linket kérek és nyilvános legyen a megosztás!)
  • Kommentárban írjátok meg, hogy milyen néven követitek a blogot és milyen néven ment a like az All In Packaging oldalának, illetve ha éltek plusz eséllyel, akkor azt is írjátok meg!
A játék  május 15.-én pénteken éjfélig tart!

Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést és jelentkeztek a játékra! ;) 

Ti használtok ilyen praktikákat? :)




Megjegyzések

  1. Ez jó :) Én is szoktam főleg kézkrémeket kisebb dobozkába rakni h magammal tudjam vinni. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia. :)
    Nagyon hasznosnak tűnnek. Már nagyon régóta olvaslak, és mindig egy hasznos gondolatokkal távozok.
    Facebook-on Szilágyi Noémi névvel lájkoltam az oldalt, illetve ugyanezzel a névvel követlek.

    VálaszTörlés
  3. Szia! A tubusos alapozókat/BB krémeket én is mindig kiöntöm más üvegbe! :)
    Hegedüs Mariann néven követem a blogot és a Facebook oldalt is! :) :)

    VálaszTörlés
  4. Szia,
    nekem is az alapozóval gyűlik meg sokszor a bajom, nameg persze a nagy kiszerelésű kézkrémekkel, amiket utálok cipelni.
    Patrícia Kutasi néven követlek és időnként tényleg jól jönne egy megbízható kis méretű csomagolás =)

    VálaszTörlés
  5. Jajj, az alapozó és a BB krém nálam is agyrém, folyik össze-vissza...szuper megoldások egy nyári nyaralásra, de tényleg otthon is könnyebbé és higiénikusabbá tehetik a kencék használatát:) norcsoo néven vagyok feliratkozva, az oldalt pedig Nóri Korán néven követem.
    Köszönöm a lehetőséget és a szuper ötletet!

    VálaszTörlés
  6. Lájkoltam az All In Packaging Facebook oldalát Nagy Zita névvel.
    A blog nyilvános követője vagyok Zita Nagy néven.
    Facebookon megosztottam a bejegyzést: https://www.facebook.com/fairyfelicita/posts/10152758347986680?pnref=story tehát élek plusz eséllyel. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Már kész rutinom van, hogy melyik termékem milyen mini üvegbe tegyem mikor megyek valahová. Ennek ellenére jelentkeznék a játékra. Bokor Boglárka néven likeoltam a fb oldalt, és most már nem emlékszem, de vagy ugyanezen a néven vagy bokorbogi93-ként vagyok feliratkozva .

    VálaszTörlés
  8. Olyan szépek a tejüvegek :)

    VálaszTörlés
  9. Én kézkrémet szoktam átcsomagolni legtöbbször.

    Megtartottam a szemhéjpúder alapozóm mini üvegét. Abba pont belefér pár napi arckrém. A hajvégápolóm üvege ami pumpás, pedig jó az arctisztítómnak.

    VálaszTörlés
  10. Jaj de utáltam én is ennek a BB krémnek a tubusát... :D Annyira praktikátlan. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)