Haul (Bershka, H&M, Tally Weijl, Drogéria)


 Az utóbbi hetekben jópár tételt kipipáltam a nyári kívánságlistámról. Ezeket szeretném most megmutatni Nektek ebben a bejegyzésben. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miket vásároltam akkor tudjátok mit kell tenni. :) 




 Kezdjük a H&M zsákmánnyal. A webshopból is rendeltem pár dolgot és a győri üzletben is vásároltam. Többen között ezt a pizsinaciszerű darabot, ami nagyon kényelmes, szellős, tökéletes nyári viselet. Hétköznapokon, munkába inkább a casual stílust kedvelem, így ezt is fel tudom venni.


 A mintája közelebbről. 3000Ft körül volt, ami szerintem nagyon korrekt ár érte.


 A másik darab, amit beszereztem, a kívánságlistám konkrét darabja volt. Imádom a mintát és a színét is és szuper kényelmes darab. Szintén 3000Ft volt.


A mintája. Azóta anyukám is vásárolt magának egyet, így össze tudunk öltözni. :D


 Ez a jumpsuit a kívánságlistán is szerepel. A webshopból rendeltem az ingyenes szállítás akciót kihasználva. Az akkori ára 2000Ft volt, de ha jól tudom már leárazták. :)


 A színe egy kicsit élénkebb korallos barack, de sajnos a fényképezőgép ezt nem tudta visszaadni.


Ezt a sálat és nyakláncot is webshopból rendeltem. A nyakláncba teljesen beleszerettem és nagy csalódás volt, amikor a Joy Napok alkalmával már volt belőle, így örültem, hogy a webshop kínálatában még fellelhető volt. A sál könnyű, szellős anyagú, imádom az ilyeneket tavasszal és nyáron is. Ráadásul a mintája egy örök klasszikus, így biztosan éveken át használni fogom majd. :)


A nyaklánc közelebbről. :)


 Kívánságlistás volt egy monokróm crop top is. Végül a Bershka kínálatában akadtam rá erre a cuki pöttyös darabra, ami 2000Ft-ba került. Érdekessége, hogy a hátulja egészen kivágott, míg elől zártabb.


Nekem nagyon bejön ez a kicsit rertós stílus. Már fel is avattam a korall színű maxiszoknyámmal. :P


Még egy darab ami kívánságlistás volt. Ez a Miami feliratos felső. Szintén a Bershkában vettem és ez is csak 2000Ft volt. :)


 Ezer éve akartam egy csipkesortot, de tavaly csak horror áron láttam ilyet és szerintem 8-12 ezer Forintit azért nem ér meg. A Tally Weijlben 5000Ft volt ez a magas derekú sort. Szerintem nagyon elegáns és ráadásul kényelmes is.


A színét sajnos nem sikerült lefotózni, egyébként nem hófehér, hanem inkább elefántcsont szín.


Nem rajongok a Cosmos City üzletekért, mert iszonyatos kínai műanyag szag van bennük, amitől kifejezetten rosszul vagyok. Múltkor is csak azért ugrottam be, mert szükségem volt sima fehér pólókra amikre feliratot tudok vasalni. Ez a miniszoknya azonnal szemet szúrt és korábban már otthagytam egy hasonló darabot a H&M-ben mert úgy gondoltam, hogy 6000Ft azért kicsit sok érte. Ez s szoknya ha jól emlékszem 1300Ft volt. Szóval nagyon megérte. :)


Drogéria fronton inkább csak pótlás illetve a szükséges darabok beszerzése történt meg.


Vettem egy új Sun Dance önbarítót, mert már tavaly is ezt használtam és nagyon szerettem. A DM-ben pedig Balea tusi akció volt, így kettő áráért hármat lehetett választani.


A kedvenc Garnier sminklemosómat is pótoltam, illetve beszereztem három csomag JimJams arctisztító kendőt, amire akkor szoktam rá, amikor az arcomat műtötték és több napig nem érhette víz a sebet. Megjegyzem, jó hogy hármat vettem belőle, mert az újabb műtét után ismét használatba kerültek.


 A Joy-Napok óta nem vettem se lakkot, se sminkterméket, ami miatt nagyon büszke voltam magamra és úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy kis jutalmat. :P A Claire's-ben épp akciósak voltak a körömlakkok és 1000Ft-ért hoztam el ezt a két pelyhes toppert.


Szerintem nagyon helyesek. :)


Hétköznapokon, ha 8-10 órát dolgozom, illetve több helyre is kell mennem, akkor jól esik egy kicsit frissíteni a megjelenésemen. Erre jó megoldás a travel size parfüm. Kettőt is beszeretem az Essence kínálatából. Mindkettő kívánságlistás volt. Az illatuk nem túl tartós, 4 óra után már alig érezni, de mivel magamnál hordom őket, így ez nem szokott zavarni. 
A "Like an unforgettable kiss" egy gyümölcsös illat, a "Like a day in paradise" pedig egy édesebb kicsit trópusi hangulatú, kókuszos kompozíció. Tökéletesek nyárra. :) 

Nos, ennyi lenne mára. Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és szórakoztatónak, esetleg még hasznosnak is találtátok. :) 

Ti mit szereztetek be mostanában? :)

Megjegyzések

  1. Nagyon jókat vásároltál.A balea tusi nagyon szuper!!! a Tropical sunshine az egyik kedvencem :)

    VálaszTörlés
  2. Úgy látom a DM-ben tusfürdő szaglászásra fogok indulni...:O
    Amúgy a jobb oldali Claire's lakk hasonlít arra, amit anno én vettem...én az enyémet nagyon szeretem (bár az fekete-fehér), bár sose volt még lehetőségem lefotózni...:/

    Amúgy mostanában kisebb kiegészítőket vettünk a szobámba, meg néhány szépségápolási dolgot (vagyis ilyen mindig fogyókat: hajfestéket, arctisztító kendőt, meg tonikot, sampont, tusfürdőt...).

    A rucik nagyon csinik viszont...:D

    VálaszTörlés
  3. Szuper dolgokat vettél, nekem is van hasonló, jumpsuit csak az enyém nem pántos, hanem sima pánt nélküli! Bershka pöttyös topp nagyon tetszik, biztosan jól áll neked!! És a csipke short is állom Tally Weijlben terep szemlét kell tartanom :)
    Caliers lakkok nagyon szépek! Balea tusfürdőket én is szeretem, limited kollekcióból nekem a Paradise Beach, van meg, de már csak az alján van belőle :P Szép hétvégét! :) Judy

    VálaszTörlés
  4. Mennyi szépség. A kedvencem a miniszoknya :)

    VálaszTörlés
  5. Azok a nacik mennyire jók már! :)

    VálaszTörlés
  6. Azóta keresek valami jó kis hosszúnadrágos, ujjatlan felsős jumpsuitot, amióta Zoella az egyik vlogjában hasonló volt, de hát persze, hogy pont olyan nincs, amilyen nekem kellene...:D Rövidet nem szeretnék, és mindenhol csak olyanokat látok :(
    Balea tusfürdőből pedig sosem elég! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon csini rucikat vettél! A két parfümre nekem is fáj a fogam, és a dinnyés Balea tusit is nagyon szeretném. :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szeretnék még egy fekete crop top-ot... A H&M-ben nagyon sok fajta van, szóval nem tudtam dönteni:D De mostanában el fogok menni. Tartokat is mennék beszerezni, mert fogyóban van, és ha már akciók... Asszem hétfőn lesz egy túrám. Eddig némi körömlakkal leptem meg magam vizsgák után, de nem igazán volt időm nagy nézelődésre.

    A csipkesort nagyon szép. Amúgy nézegettem ezeket a teljesen szürreálisan színezett nyári Balea tusfürdőket, az ananászos illata nagyon-nagyon tetszett. De kábé három tonna tusfürdőnk van itthon, szóval nem vettem meg.

    VálaszTörlés
  9. Szuper ruhadarabokat vettél. :)

    VálaszTörlés
  10. a nacik nagyon jók, én is már hetek óta vadászok valami jó és egyszerű jumpsuitre de sehol se találtam jót, most már felnézek a webshopra is. azt szeretném kérdezni a croptoppokkal kapcsolatban, hogy szerinted muszáj passzolnia az alakodhoz? ezt úgy értem, hogy vannak, amiknek az aljuk nem testhez álló, hanem kicsit lengébbek. esetleg valami észrevételed van ezzel kapcsolatban vagy mit gondolsz a 2 "típusról"? :) előre is köszönöm a választ ^^

    VálaszTörlés
  11. @Zsanii, dehogy muszáj. Én is a lengébbeket kedvelem jobban. Sokkal kényelmesebb a melegben. :) Plusz ezek szerintem sokkal jobbam mutatnak a magas derekú sortokkal és farmerokkal. :)

    @Nóra, köszi! :)

    @Ami, jajjj H&M leárazás... :D

    @Zitu, mindenképp vedd meg, mert isteni. :)

    @Kami, Ebay vagy sheinside esetleg? Én az F&F cuccok között is láttam, bár azok mintásak voltak.

    @Panni, ugye? *.* Imádom őket.

    @bokorbogi93, Nekem is az az egyik kedvencem. :)

    @Judy, az a tusi nekem is megvolt és tényleg csodás. :)

    @Black Fairy, Én is szeretnék pár díszpárnát, meg kinéztem egy rózsás égősort is. :)

    @Ági, nekem annyira nem jött be végül, kicsit kesernyés az illata. :D

    VálaszTörlés
  12. Szuper dolgokat vettél! :) A nadrágok fazonja bejön, én is hasonlót vettem, csak korom feketében :P A csipkesort pedig tökéletesen illik hozzád. A Balea tusikból fizu után én is tervezek feltankolni, mert múltkor végigszaglásztam az összes nyári kiadást, és egy kivételével mindet imádtam! :)

    VálaszTörlés
  13. Leginkább a csipkés rövidnadrág tettszik, de biztos jól áll majd minden! Ha lehet tegyél fel outfit képeket.(marika)

    VálaszTörlés
  14. Konkrétan elgyengültem az aztékminta láttán, nagyon-nagyon tetszenek!!! :)
    Gyógyulj meg mihamarabb!!!!!
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  15. Férjemnek és kisfiamnak vásároltam a héten, akkor vettem két Basic felsőt. Egy zöldet és egy kéket. Valami barackos- korrallosat akarok még. Meg fehéret és egy rózsaszínt. Szombaton munka után felmentem munkásjárattal Székesfehérvárra a Tűzzel-VassalFesztiválra. Férjem már ott volt. Bementünk a plázában lévő Deichmanba , gyerekszandált vettünk kisfiamnak. Megnéztem azt a magasított talpú szandált amit tanácsoltál. Már nem volt belőe egy sem. Hát én olyan szomorú lettem... Férjem győzködött, hogy nézzek körül, biztos találok valamit. De nem. Annyira utálom azt, mikor kinézek valamit és nincs. Nem akartam mást, nem akartam válogatni és ....mindegy. Utána még a vásárlástól is elment a kedvem. Pedig Férjem megállított a Shiva előtt, mert tetszett neki egy azték mintás pizsinaci. Mondjuk ezen csodálkoztam. Mostmár kicsit bánom, de akkor nagyon rosszul éreztem magam.

    VálaszTörlés
  16. Jó dolgokat vettél, a kedvencem a csipkesort! :)
    Én főleg egyberuhákat vettem ebben a hónapban, csinosakat illetve elegánsabbakat, amelyek munkahelyre is jók illetve egy-egy üzleti útra, megbeszélésekre is jók lesznek.

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jó kis dolgokat vettél, azokat a nacikat én is néztem már az H&M honlapján, de élőben még nem volt szerencsém hozzájuk. A nyaklánc is szuper, meg a felsők és persze a lakkok is :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)