My Summer Wishlist 2015 - Nyári Kívánságlista 2015



Nyárra is összeállítottam magamnak egy kis kívánságlistát ami picit megkésve került fel a blogra. Eredetileg június elején terveztem felrakni és félig meg is írtam a bejegyzést, de aztán el is feledkeztem róla. Mindenesetre gondoltam, hogy megmutatom nektek, miket tervezek vásárolni ezen a nyáron. Igaz, hogy sok mindent már beszereztem, főleg a ruhás részről, de talán lesz olyan, aki hasznosnak találja majd ezt a listát, különösen, hogy közeledik a nyári kiárusítás. :) 
Nagyon örülnék, ha a bejegyzés végén megosztanátok velem és a többiekkel, hogy ti mit terveztek venni, illetve erről a listáról van e olyan amit ti is kinéztetek magatoknak, vagy már meg is vettetek. :) 
Ehhez talán picit segítséget nyújthat a nyár trendi darabjait bemutató bejegyzésem.
Szóval ha kíváncsiak vagytok a nyári kívánságlistámra, nézzétek meg a teljes bejegyzést! ;) 



summer wishlist 2015 1.



  • Laza "pizsinaciszerű" nadrág - Nyáron még az irodában is megsülök farmerban, így mindenképp szeretnék 1-2 ilyen nadrágot, ami szellős, lenge és színes. Ezek szuperek basic felsőkkel viselve és jó hozzájuk a wedge szandi, a saru vagy egy tornacipő is. 
  • Horgolt/csipke mellény - Egy kimonoszerű darabot már beszereztem tavasszal, de szeretnék egy horgolt vagy csipke fehér mellénykét is. Ezek szerintem nagyon jól feldobják a szetteket és még a sima farmer-basic felső összeállításba is bele tudnak csempészni egy kis bohém fílinget. 
  • Basic felső - Ebből minden évszakban veszek párat. Most egy szép menta színűt szeretnék és esetleg egy sima feketét vagy barnát. :) Komolyan sokkal könnyebb összeállítani a szettjeinket, ha beszerezzük ezeket az egyszerű darabokat. :)
  • Fekete-fehér crop top - Szeretnék egy monokróm crop topot, mert ezek nagyon jól mutatnak a színes, magas derekú szoknyákkal és a magas derekú farmersortokkal is. :) 
  • Cropped pólók - Imádom az ilyen lenge fazonú rövid pólókat, szintén magas derekú szoknyákkal és sortokkal viselve. Két Miami feliratút is kinéztem magamnak, ez egy kis személyes jelentéssel is bír az idei nyárral kapcsolatban, amit csak én és a szűk baráti kör ért. :) 
  • Sortok - Tavaly óta szeretnék egy csipkesortot, remélhetőleg idén sikerül is beszereznem. Valamint egy lenge trópusi mintás rövidnacira is vágyom, ami tökéletes lesz strandra. :) 
  • Sportmelltartó - Ezt már tavaly óta szeretnék, de nehéz méretben megfelelőt találni, ami jól tart, de közben kényelmes is. Remélhetőleg hamarosan sikerül. :) 
  • Pizsi - Egy cuki rövidnacis pizsamát is szeretnék, mivel ciki vagy sem, nyáron ha otthon vagyok, ebben érzem magam a legjobban. :D 
  • Világos/bézs táska - Szintén olyan tétel a listámon, ami már tavasszal is szerepelt, de egyszerűen nem találtam olyat ami tetszett volna. A képen lévő darabot szerettem volna megvenni, de természetesen már elfogyott. Ilyesmit szeretnék mindenképpen. :) 
  • Pasztell színű ruha/csipkeruha - Szeretnék egy fehér csipkeruhát vagy egy fagyi színű darabot. A nyári ruháim nagy része inkább sötétebb, azték mintás, így kellene már egy picit világosabb darab is a ruhatáramba. :) 
  • Playsuit - Ezzel picit csaltam, mert miután vázlatban elkészítettem a listát, sikerült is beszereznem a képen látható darabot. De egyet még mindenképp szeretnék, talán egy virágosat. :P 
  • Azték mintás miniszoknya - Ilyet is szeretnék már vagy ezer éve, remélem idén sikerül majd találnom olyat ami tetszik és jól is áll. :) 
  • Türkiz köves ékszerek/gyűrűszett - Nekem nagyon bejön az arany-ezüst színnel kombinált türkiz ékszertrend így szeretnék majd egy ilyen nyakláncot vagy karkötőt. Plusz gyűrűszettből sosem elég. :P 
  • Hajpánt - Ilyen virágos hajpántot is akarok már vagy ezer éve, de sosem találtam élőben olyat ami tetszene. Talán idén. :P 
  • Cipők - Egy új lapos szandálra vágyom és és szeretnék egy lézervágott balerinát és egy világos színű vagy mintás loafert. 

Szépségápolás/Lakberendezés


  • Benefit Porefessional - Rachel barátnőm a nyarat Amerikában tölti, így megkértem, hogy szerezzen be nekem pár dolgot, amik nálunk nem vagy csak nehezen elérhetőek. Az egyik ez a primer, ami beauty körökben már szinte legendásnak számít. :) 
  • Nyx kontúr paletta - Ez nálunk is kapható lesz, de biztosan az amerikai árnál sokkal drágábban, így ez is felkerült az USA-wishlistre. :) 
  • Anastasia Beverly Hills dipbrow pomade - Régóta ki szeretném már próbálni ezt a terméket, mert szinte csak jókat hallottam róla. :) 
  • Yes to cucumbers arctisztító kendő - Ingrid Nilsennél láttam először ezt a terméket és azóta még sok más youtube guru is kifejezte imádatát iránta, így én is szeretném kipróbálni, hogy tényleg olyan szuper e. :) 
  • NYX Butter rúzsok - Ezekkel és régóta szemezgetek. Szeretnék sötétebb árnyalatokat is majd őszre. Ezek is az USA listán szerepelnek. :)
  • Eos ajakápoló - Nálunk jóval drágább mint Amerikában, ráadásul több helyen is hallottam, hogy rengeteg a hamisítvány, így azt hiszem az a legbiztosabb ha Amerikából hozatom. :) 
  • Sminkfixáló spray - Azt a listát, amit az itthon itthon is könnyen beszerezhető termékekről állítottam össze magamnak, egy sminkfixáló spray nyitja. Régóta szemezek a NYX termékével, de a MUR hasonló darabjáról is jókat olvastam. :) Ráadásul az sokkal olcsóbb is. 
  • Pirosító - Több mint elég pirosítóm van, de egy ilyen I heart makeup darabot még nagyon szeretnék a gyűjteményembe. :) 
  • L'Oréal Infallible Pro-Matte - Mivel a L'Oréal BB nem igazán vált be, így azt hiszem beszerzem az új alapozójukat, amiről rengeteg pozitív dolgot olvastam. 
  • Etude House BB Cushion - Nagyon birizgálják a fantáziámat ezek a párnácskás BB krémek és az Etude House terméke árban is egészen korrekt, így azt hiszem teszek majd vele egy próbát. 
  • Önbarnító - Nagyon bejött a Sun Dance önbarnítója, már tavaly óta azt használom, de szimpatikusak a L'Oréal termékei is, így lehet hogy teszek majd velük egy próbát. 
  • Lakkok - Két lakk szerepel csupán csak a listámon, az egyik az ILNP Music Box árnyalata, a másik pedig a Bourjois pasztell rózsaszín darabja. 
  • Neszesszer - Szeretnék egy vidám nyári darabit, amit magammal vihetek a strandra vagy munkába is, az sos-termékekkel. :) 
  • Flash Tattoo - Nyári bakancslista része kipróbálni. ;) 
  • Mécsestartók - Nagyon tetszenek ezek a mécsestartók, szeretnék belőlük párat a lakásba és néhány színeset a kertbe is. 
  • Díszpárnák - Ugyanaz szerepel a nyári listámon, mint a tavaszin, szinte. Mivel tavasszal a lakberendezésre szánt keretet sajna dokikra, gyógyszerekre meg a műtétre költöttem, így megint tolódott a beszerzésük. Szeretnék néhány aranyos díszpárahuzatot. 
  • Éjjeliszekrény-Alex szekrény - Utóbbiból a 9 fiókos verzió természetesen. :D 
  • Yankee illatok - Ezek nagy részét már be is szereztem, nem sokkal azután, hogy a lista elkészült. :) Hamarosan lesz róluk bejegyzés is. :)
Ennyi lenne a "kis" listám. :) Remélem szórakoztatónak és hasznosnak találtátok ezt az írást. :) 

Ti mit terveztek beszerezni erre a nyárra? Az én listámról van olyan, aminek ti is örülnétek? :) 

Megjegyzések

  1. Az a csipkeruha nagyon tetszik! Néztem is feketében, de abban nem volt szép...viszont ez meg már túl sok világos lenne nekem...:(
    Amúgy szerintem a H&M nyári darabjai most nagyon betaláltak - annak ellenére, hogy nagy részüket nem tudnám magamon elképzelni, olyan jól néznek ki...:D

    VálaszTörlés
  2. Jó lista , tettszenek az általad választott ruhák színei. Biztosan jól állnak majd rajtad. Meg lehet kérdezni milyen műtéted volt?
    (Marika)

    VálaszTörlés
  3. @Marika, egy allergiás reakció szövődményeként lett egy borsónyi ciszta az arcomon és azt távolították el. Sajnos nem sikerült 100%-ban így a jövő héten meg kell ismételni.

    VálaszTörlés
  4. Komplikáció mentes műtétet kívánok és mihamarabbi gyógyulást! :)
    Ez szuper fagyi színű ruhát szeretnék én is, mert augusztusban lagziba kell mennem.:D

    VálaszTörlés
  5. A sminkeket, párnákat és a YC illatokat elfogadnám :P Én is pont most várom a YC rendelésem, nagyon kíváncsi leszek néhány új illatra.

    VálaszTörlés
  6. Hmmmm, szépségek!
    Több mindent szerettem volna nyáron, de mást tartottunk fontosabbnak. Így sok a lemondás. Egy két basic felső lesz és egy szandál. Meg egy fürdőruha, aminek a vásárlásától már most félek.
    Azt az Ikea szekrényt már tavaly is akartad. Vagy rosszul emlékszem?

    VálaszTörlés
  7. Overált én is szeretnék, igaz már van egy nekem, de nagyon praktikus olyankor amikor nem tudom eldönteni, hogy éppen mit vegyek fel aznap. Már beszereztem egy szandált illetve egy rojtos táskát a nyárra. Szeretnék még én is nyári ruhát,rövid nacit,felsőket meg egy napszemcsit.:)
    Az a csipkés mentazöld ruha nagyon tetszik illetve a korallos overál, nagyon jó lista. :)

    VálaszTörlés
  8. Remélem minden rendben ment a műtéttel, ha már sor került rá, ha meg még nem, akkor szorítok, de biztos minden rendben lesz!
    A listák pedig szuperek, jó néhány dolgot elfogadnék róluk, hasonlóak szerepelnek az én fejemben lévő kis listán is!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)