NOTD - Indian Summer


Idén egyértelműen a korallos-barackos árnyalatok a kedvenceim. Mind ruhában, mind körömlakkokban. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül és az elmúlt hetekben nagy kedvencé vált beauty körökben az Essence The Gel széria "24 Indian Summer" árnyalata. Ennek a maninak is ez az egyik fő lakkja. Ha kíváncsiak vagytok rá, nekem mennyire jött be, akkor nézzétek meg a teljes bejegyzést. ;) 



Az Essence lakk nekem két rétegben tökéletesen fed, az ecset a klasszikus Essence ecset. Az állaga pont jó, habár az ecset elég sok lakkot vesz fel, így figyelni kell rá.


A száradási idő a második réteg után nekem 10-15 perc volt, de kellett még egy kis idő, mire megjött a biztonságérzetem utána, hogy nem nyomódik be, vagy gyűrődik fel, ha hozzányúlok valamihez.
A maniban használt körömlakk a Lovely Summer Sand 2-es árnyalata. (Komolyan, egy ilyen szép laknak vétek nem nevet adni.) 
Ez rajtam egy kicsit rózsaszínesebb barack árnyalat.


A Lovely lakkok sokan leszólták, hogy nem kifejezetten homoklakk, inkább aszfalt hatású.


Egyébként ez is két rétegben fed teljesen és a száradási ideje a második rétegnél nekem 5 perc. Ennyi idő alatt teljesen megszárad. A tartósságát tekintve rajtam 3-4 nap után kezd lepattogni, elég nagy darabokban. Alufóliás technikával könnyedén le lehet mosni.


A finishe egyébként elég fényes, annak ellenére is, hogy nem csillámos lakk. A felülete egy kicsit érdes, tényleg nem az a tipikus homoklakk, de ez engem nem zavar. Annyira nem rajongok az érdes, mindenbe beleakadó homoklakkokért.


Itt picit jobban látszik színkülönbség.


De térjünk vissza az Indian Sumerre. Nekem nagyon tetszik a szín. Nem is barack, nem is korall, nem is rózsaszín, hanem mindezek együttese.


Szerintem tökéletes nyári árnyalat.


A tartósságát tekintve viszont én csalódott vagyok, mert bizony már a második napon lepattogott 1-2 körmömön.


Hozzáteszem, hogy nem használtam alap és fedőlakkot, nyilván ezekkel tartósabbá lehet tenni.


Ennek ellenére mióta megvettem a Joy Napokon, nagy kedvencem lett.


Főleg arannyal párosítva szeretem viselni. :)


A felhasznált lakkok. 

Ti megvettétek a Lovely homoklakkot vagy az Indian Summer-t? Mik a tapasztalataitok? Mit szóltok ehhez a manihoz? :)

Megjegyzések

  1. Bevallom nekem egyik sincs meg. Bár szeretnék valami barackos árnyalatot nyárra. Jobban barackosat. Ennek a Lovely lakknak viszont tényleg fura a felülete.
    Nekem Lovely lakkokból gél hatásúak vannak. Nem direkt. A színük tetszett meg, csak itthon néztem, hogy gél hatásúak. Van olyan rózsaszínem ami két normál rétegben nekem nem fed teljesen. Három lehelet vékonyban viszont igen. Arra még rámentem NYC 10 napos átlátszó fedőlakkjával és egy hétig simán bírta. Pedig mosok, mosogatok , virágos kertet gazolok és a gyárban olajosan csavarozok vele. Igaz így a száradása hosszabb volt. A hetedik napon kezdett icurit pattogni, végig fényes volt.
    Ami nekem mostanában nagyon bejön az Miss Sporti Crus You széria. Egy korallos-pinkes?-aranyos van belőle eddig. A lilásat még meg akarom venni. Lovely vagy más felett, NYC fedővel szintén egy hét. Picit érdes, de gyönyörű.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép színe van ennek a lakknak, már hosszabb ideje szemezek vele én is, de még nem szereztem be! :) A régi Essence lakkokból nekem is van, de sajnos alap- és fedőlakkal is csak egy napot(vagy még annyit sem) bírnak az én körmeimen, így félek, hogy hiába az újítás, ez is rosszul teljesítene a kezemen. Mindenesetre gondolkodom még rajta, de egyértelműen gyönyörű ez az árnyalat! :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű ez a lakk, és a vele készített manikűr is :-)

    VálaszTörlés
  4. Szép színe van a lakknak és szuper manikűr lett!!

    VálaszTörlés
  5. A Lovely-ra először azt hittem, hogy felbuborékosodott :S :D Nekem nem jön be ez a csillámmentes homoklakk dolog :P Viszont a mani szép lett, ezek a színek csodásak együtt, szépen kiegészítik egymást, nagyon nyári az összhatás!

    VálaszTörlés
  6. Azt hiszem épp itt az ideje megvennem nekem is ezt az Indian Summer lakkot.:)
    Csodaszép lett! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)