COTW - Juicy Orange


COTW



A hét színének ezúttal egy igazán frissítő árnyalatot választottam. Legalábbis számomra ebben a melegben nagyon jól esik ezeknek a narancsos-korallos árnyalatoknak a látványa. Igazán nyárias színről van szó, ami nagyon jól mutat a lebarnult bőr mellett. Ha hozzam hasonlóan inkább a Hóferhérkék táborát erősíted, akkor sem kell lemondanod erről a színről, de válassz egy picit korallosabb, lágyabb változatot, ez nagyon szépen mutat a fehér bőr mellett is.
Ez a szín remekiül párosítható a nude árnyalatokkal, a bronzzal és arannyal, a türkizzel és a pasztell barackkal is. A sárgával és a pinkkel merész, igazán egzotikus látványt nyúlt. Fehérrel és feketével klasszikus, szürkével pedig a 80-as évek hangulatát idézi.

Ti kedvelitek ezt a színt? Melyik a három kedvencetek a képről? :)


Nekem a Birkin táska, a csipkesort és a Too Faced szív alakú pirosítója. (De a rövidebb ruha is nagyon tetszik. :P)

Megjegyzések

  1. Isteni ez a szín!Hófehérke vagyok én is, úgyhogy a hosszú ruha, a H&M szandi és a táskák! Na jó, még az egybefürdőruci is nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  2. Én is ezt az árnyalatát kedvelem legjobban a narancsnak, viszont pont ezekből alig találni valamit a boltokban - vagy csak én vagyok a béna :D Így hát nekem nagy bánatomra nem igazán van ilyen színű ruhám :( Pedig innen is elfogadnék úgy nagyjából mindent :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)