Manikűrvadász 18. Forduló


Mostanában olyan gyorsasággal jönnek az újabbnálúújabb Manikűrvadász fordulók, hogy csak kapkodom a fejem. Mire észbekaptam ,hogy jelentkezek, persze megint lecsúsztam róla, de Niki volt oylan aranyos, hogy engem sem hagyott ki, így végül tőle vadászhattam. :) 
Nehéz dolgom is volt, hiszen az oldalán szebbnél-szebb manikűröket láthatunk. Végül egy igazán nyárias hangulatú alkotást választottam ki.


Ő lenne az. :) Persze tudtam, hogy az én kreációm meg sem fogja közelíteni Niki alkotását, de jól esett picit kilépni a komfortzónámból. :).


Ő pedig az én változatom. Idejét sem tudom mikor készítettem utoljára színátmenetes manit, épp ezért meglehetősen kiestem a gyakorlatból is. Nem lett a legszebb az eredmény.


Mivel konkrétan semmilyen körömdísztőeszközöm nincsen, így a mintát egy fogpiszkálóval készítettem el. :D Utána megkérdeztem Gergőt, hogy mit lát a körmömön és rávágta, hogy egy kaktuszt, szóval annyira talán nem lett tragikus a helyzet, ha mégiscsak a növények családjában maradtunk. :D


Végül is nekem tetszik az eredmény, vidám lett és nyárias. :)


Továbbra sem hiszem, hogy túl ügyes lennék a körmös dolgokban, de igyekszem fejlődni. :)


Most pedig jöjjön még néhány kép. :)





A felhasznált lakkok. :) 

Remélem azért tetszett nektek ez a mani, még akkor is, ha az eredeti alkotásra rá sem merne köszönni. :D 

Nézzétek meg a többiek munkáit is:

Megjegyzések

  1. Először is nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat :) Másodszor pedig nekem nagyon tetszik a te verziód, a kaktusz sztorin jót nevettem :D Egyszer kéne csinálnom olyat, amint tényleg kaktusz van, hmm ... :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű színek és átmenet, tündéri lett!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyo jó lett! :))

    VálaszTörlés
  4. Tetszik a színátmenet, jó lett! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon nagyon jól néz ki ^_^

    VálaszTörlés
  6. Szerintem is nagyon jó, szép a színátmenet és a kaktusz a kedvenc virágom, növényem :)

    VálaszTörlés
  7. Jó lett ez a pálmafás! :) Nem tudom, miért maradsz le mindig, pedig még körlevelet is szoktam küldeni. Ha nem vagy a listán, írj e-mailt és felírlak! És légy résen, mert ha minden jól megy, hétvégén már kint lesz a következő forduló! ;)

    VálaszTörlés
  8. Nem is kaktusz! :) Még ugyancsak jó lett! :)

    VálaszTörlés
  9. Szerintem nagyon jó lett, ügyes vagy! (-:

    VálaszTörlés
  10. Szerintem nagyon béna lett a fa, de az átmenet szépséges!

    VálaszTörlés
  11. @Nikkii, az biztosan nagyon mutatós lenne. :) Ilyen kis sombreroval a tetejükön meg napszemcsiben. :D

    @Nóri, köszi :)

    @Szilvia, köszi :)

    @Szeandi, köszönöm! :)

    @Erina, köszi! :)

    @Judy, köszi!

    @Azrail, köszi! :)

    @Noémi, köszönöm! :)

    @Andi, köszi! :)

    @IsaBella, szerintem csak kimegy a fejemből, annyi mindenre kell figyelnem mostanában, hogy mindig lecsúszok a határidőről. :D

    @Karolina, köszi. :)

    @Myrkky, köszi. :)

    @Kata, köszi. Te biztos, hogy szebbet tudsz. Kerestem is a blogodon, hogy tanulhassak, de sajnos nem találtam. ;)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon aranyos lett! Nem feladni, tovább próbálkozni! Ügyes vagy! :*

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörű manikűr lett! Szerintem nagyon szépek a pálmafák!

    VálaszTörlés
  14. @Ági, köszi! Igyekszem fejlődni. :)

    @Lisa, nagyon aranyos vagy! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  15. Szerintem látszódik, hogy pálmafa és szuper lett ez a mani ^^

    VálaszTörlés
  16. De klassz lett, szerintem nagyon ügyes vagy :) Én is átmenetes manit csináltam a mostani fordulóra, már jó rég nem készült nálam ilyen, pedig megéri vele babrálni, olyan szép a végeredmény! A tiéd szuperül sikerült, cukik a pálmák :)

    VálaszTörlés
  17. :) a blogom nem a divatról szól ugyebár, így megspórolhattad volna a fáradtságot! Tanulni?? Csak gyakorolj!! :D

    VálaszTörlés
  18. Nagyon tetszik ez a mani! :)
    Szerintem nagyon hangulatos...:)

    VálaszTörlés
  19. Szerintem teljesen jó lett, főleg hogy eszközök hiányában alkottad meg - minden elismerésem! :)

    VálaszTörlés
  20. Szerintem is szuper lett, még ha kaktusznak nézték is :).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)