Weekly Inspiration

Az elmúlt egy hétben eltűntem picit. Úgy gondoltam jót fog tenni, ha picit kivonom magam a forgalomból, mert bármennyire is imádom a munkám és a blogot, néha azért így is könnyű belefásulni a dolgokba. Egy picit a közösségi oldalaktól is távol maradtam, ami igazi felüdülés volt. Végre jutott idő az olvasásra is. Igazi könyvből. :D 
Pénteken ünnepeltem (vagyis inkább gyászoltam :D) a 27. szülinapomat. A borús hangulatú reggel után hihetetlenül jót tett a lelkemnek, hogy a pénztáros elkérte a személyimet és hüledezett egy sort, amikor meglátta növekvő éveim számát. Sőt, olyan jó fej volt, hogy a szülinapomra való tekintettel még egy Balaton szeletet is kaptam tőle, csak úgy. :)
A hétvégét a tóparti házunkban töltöttük, ahol tavaly pár hónapig laktunk és rájöttem, hogy mennyire hiányzik nekem ez a csend és nyugalom. Néhány barátom is átjött, jól esett végre velük lenni egy kicsit. Bográcsoztunk, kirándultunk, strandoltunk, főzőcskéztünk, sztorizgattunk, amolyan igazi nyári hangulatban. Tényleg maximálisan feltöltődtem ettől a pár naptól és rengeteg ötletem lett a munkámmal és a bloggal kapcsolatban is. Az pedig különösen jót tett, hogy elszakadtam egy kicsit a nettől. Internetközeleben valahogy sosem tudok száz százalékig kikapcsolódni, de most tényleg kipihentnek és kiegyensúlyozottnak érzem magam. 
Ezúttal megragadnám az alkalmat arra is, hogy megköszönjem a sok kedves üzenetet amit Tőletek kaptam, Facebook-on, Ask.fm-en, Instagramon és emailben is. Sokaknak csak most volt alkalmam válaszolni. El sem tudom mondani mennyire sokat jelent, hogy gondoltatok rám. Bárcsak lenne rá alkalom, hogy mindenkinek személyesen is megköszönjem és mindenkivel beszélhessek pár mondatot szemtől szembe is, hiszen sokan vagytok, akiket már évek óta "ismerek" innét. :) Volt akivel már személyesen is megismerkedtem és ez az egyik legszebb dolog a blogolásban, hiszen egytől egyik csodás, inspiráló emberekről van szó, akikkel nagyon könnyen egy hullámhosszra kerültem. Akikkel pedig még nem volt alkalmam találkozni, nekik is köszönöm, hogy itt vannak és olvasnak. Mindenkinek küldök egy hatalmas virtuális ölelést! Valamint csodás hetet és még csodásabb nyarat kívánok mindenkinek! :)


Mesés ez a virágkompozíció! :)


Így azért egy hétfő reggel is megmenthető, nem? :D


Szépséges! :)


Néha hiányzik a szőke haj, mert sokkal szebben mutatnak vele az ilyen fonatok. :P


Annyira szép ez a nyaklánc. :) Már kinéztem magamnak egy hasonló darabot. :P


Csodás ez a jumpsuit! :)


Egyszerűen beleszerettem ebbe a sminkbe! :) Amilyen egyszerű, annyira mutatós. Egy pink ajaksminkkel simán el tudom képzelni egy buliba is. :)


Csodás pirosítók nyárra. :) Én a középsőt választanám. :P


Vettetek mostanában valamilyen Yankee Candle illatot? Erről a képről nekem a Pink Sands a kedvencem, ami egyúttal az egyik örök kedvencem is a márka kínálatából. :)


Tökéletes nyári szett. :)


Na egy ilyen csónak kirándulásra én is beneveznék! :)


Mostanában rászoktam az ilyen limonádékra. :)


Hjajj ez az óra! *.*


Az új háttérképem. :D


Imádom ezt a szettet! :)


Heti álomház! :) Plusz álommedence. :P


Ezzel a kilátással hamar megbarátkoznék, még a tériszonyom ellenére is. :D


Általában nem rajongok a sok élénk színért egymás mellett, de ez a szett nagyon tetszik. :)


Imádom ezt a manit! :)


Alig várom, hogy kész legyen a saját kis sminkelős sarkom. :)


Mesések ezek a színes Loboutin cipellők. :)


Álomkonyha! :)


Szerelem első látásra! :)


Nagyon vad! *.*


Hétvégén ilyet főztem, igaz én gluténmentes tésztával és cukkinivel. :P Isteni finom volt.


Itt most az ágynemű után sóvárgok nagyon. :D


Ohhh!


Azt hiszem be kell szereznem pár ilyen rendszerezőt. :)


Mesés ez a ruha. Igaz, az én mellméretemmel csak nézegethetem, de még az is jól esik. :D


Ezen még mindig szakadok! :D Nálatok mitől kattannak be a cicák? Puszedli a pizzásdobozban lévő műanyagért és a fültisztítóért van oda, Bagira pedig a papírzsepikért rajong. Frankie-t pedig a dobozokkal lehet levenni a lábáról. :) 

Szép hetet Lányok! :)

Meséljetek, hogy telt az első júliusi hétvégétek? Voltatok strandolni? :) Melyik a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. Utólag is sok boldog szülinapot kívánok! ^^ Csodásak a képek, az első 3 a kedvencem most, de a többi is szuper, pl. azok a színes CL cipellők *.*

    VálaszTörlés
  2. Boldog 27-et :) Ha hiszed, ha nem, én meg voltam róla győződve hogy legalább egy 20-assal fiatalabb vagy nálam ... :))) Őrület!

    VálaszTörlés
  3. Utólag is boldog születésnapot!=)
    Nagyon tetszett ez a heti összeállítás, olyan szuper könnyed és nyárias, minden szettet elfogadnék, a limonádé meg jöhet hűsítőnek. =)

    VálaszTörlés
  4. Boldog születésnapot itt is. :* Te idősebb vagy nálam? :O Na, jövök én utánad. ;) Csak előbb legyek túl a 26.-on. :D

    Szép hetet. :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem hiányoztál, de túléltem.
    A második manit és az ágyneműt mentettem. Előbbivel lehet ma meg is próbálkozom.
    A nyári szettben lévő szandálhoz hasonló amit vettem. A szín eggyezik , a pántok száma kevesebb. Az enyémen csak egy széles pánt van mindenhol.

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot! Ne törődj vele én 31 vagyok:)))))) ! A "kültéri képek tettszenek most a legjobban. Én is hiányoltalak már a blogról!!

    VálaszTörlés
  7. Ja a nevem lemaradt (marika voltam)

    VálaszTörlés
  8. Utólag is nagyon boldog szülinapot kívánok! :)
    Az egyik macskám a zöldségekért van oda, a kicsit pedig a kerti locsoló vízsugaráért :D Azt pedig megfogadtam, hogy nekem (legalább) egyszer lesz Louboutin cipőm... érzem, hogy hosszú életű leszek xD

    VálaszTörlés
  9. a narancsos rúzs jajj de bejön <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)