Weekly Inspiration

Ma egy eléggé "rázós" témával indítanám az inspirációs válogatást. Talán tudjátok, hogy múlt héten elindítottam egy kéthetes bikini alak kihívást. Ennek kapcsán a hétvége folyamán egy olvasótól kaptam egy emailt amiben eléggé számon kérő hangnem szóvá tette, hogy miért sugallom azt az olvasóknak, hogy teltebb alakkal nem lehet strandra menni, illetve mindenáron le kell fogyni, hogy ahogy ő fogalmazott "valamit érjenek"?
Én személy szerint nem érzem azt, hogy ez lenne a sorozat üzenete, vagy hogy bármikor is arra utaltam volna a blog 4 éves történetében, hogy egy ember csak akkor érvényesülhet, ha vékony. Én abban hiszek, hogy a siker és a boldogság alapja, hogy elfogadjuk és szeressük önmagunkat. És igenis, van aki teltebb alakkal érzi jól magát és teljesen elégedett a külsejével így. Hozzá kell tenni ehhez, hogy más xs-es mérettel sem biztos, hogy jól érzi magát a bőrében. 
Ahogy, azt a levél írójának is írtam, nem biztos hogy mindenki elégedett a külsejével. Igen, vannak olyanok, akiknek problémát okoz, hogy fürdőruhában mutatkozzanak a strandon. Erre nekem az az első reakcióm, hogy nem kell vele foglalkozni és tegyük azt amit akarunk. De meg kell érteni, hogy vannak olyan emberek, akiknek ezt hiába mondjuk, ettől nem érzik magukat jobban. Ami pedig a leglényegesebb dolog kellene hogy legyen a külsőnket illetően. 
Ahogy sokszor említettem ilyenkor két dolgot tehetünk. A nehezebb, legalábbis szerintem, hogy elfogadjuk magunkat. Igen, ez sokkal nehezebb a legtöbb ember számára, mint változtatni. De erre gyakran csak akkor döbbenek rá, amikor végül rászánják magukat és életmódot váltanak. 
Most lehet azzal jönni, hogy a teltebb szexi, és fujj fujj body-shaming. De ha az egészséged forog veszélyben és a külsőd gátol olyan egyszerű ás élvezetes dolgokban, mint a strandolás, akkor bizony változtatni kell, így vagy úgy. Elméletben vagy gyakorlatban. 
Ha te el tudtad fogadni magad olyannak amilyen vagy, attól nem várhatod el, hogy más is így tegyen és egyszerűen NINCS JOGOD kérdőre vonni, megszólni, lenézni, stb... azt az embert aki változtatni akar. Mindannyian mások vagyunk. Van aki épp attól szenved, hogy nem tud felszedni pár kilót. Igen, ismerek olyan lányt, aki azért nem vetkőzik fürdőruhára, mert állandóan megszólják, hogy anorexiás és "Jesszus de vékony vagy!" Ami sokak szerint egyáltalán nem sértő. De ha egy teltebb alakú lánynak mondod azt, hogy "Jesszus de kövér!" akkor az már gonoszság és szemétség és az internet elveszti a fejét miatta. Szerintem egyik miatt sem kellene piszkálni a másikat, ahogy nem szabad valakit az orra vagy a füle miatt gúnyolni.
Ami viszont tény, hogy lefogyni néha sokkal egyszerűbb, mint hízni. Én azt kívánom bár olyan világban élnénk ahol mindenki jól érezheti magát, legyen 80 vagy épp 40 kiló, de sajnos nem így van. Írhattam volna hosszú ömlengő szöveget arról, hogy fogadjuk el magunkat, húzzunk bátran bikinit és menjünk ki a strandra. De vannak olyan emberek akiknek ez kevés és nem segítek vele. Önmagunk elfogadása nem külső nyomásra történik, hanem belülről fakad. 
Épp ezért inkább egy olyan sorozatba vágtam bele ami megmutatja, hogy egy egészen pici változtatással már ilyen rövid idő alatt is komoly eredményeket lehet elérni. Mert előfordulhat, hogy valaki épp ettől kap olyan löketet, ami után képes lesz tartósan változtatni, hogy a végén tényleg jól érezhesse magát a bőrében. 
Mert hiába a sok body shaming ellenes kampány és a teltebb alak imádatát hirdető Facebook idézet, vannak olyan lányok, akik nem érzik jól magukat a bőrükben és szerintem borzasztóan gonosz általánosítás, hogy egy teltebb alakú lány sem képes lefogyni, mert igenis vannak olyanok akik végül megvalósítják a céljaikat. 
Szóval teljesen mindegy, hogy melyik táborba tartozol. Ha jól érzed magad a bőrödben, akkor szerencsés vagy és jó Neked. Ha pedig komplexusokkal küzdesz és változtatni szeretnél akkor hajrá. De ne akarj általánosítani és a saját érzéseidet másokra kivetíteni mert ez sajnos nem ilyen egyszerű. Attól hogy te elégedett vagy a külsőddel nem biztos, hogy egy másik lány ugyanolyan mérettel boldogan néz a tükörbe. És igen ezt minden méretre el lehet mondani.
Ennek a hosszúra nyúlt bevezetőnek a lényege tehát: Ha te jól érzed magad, akkor az teljesen jó. De ne akard lebeszélni azt, aki változtatni akar, hogy ő is jól érezhesse magát. :)


A sok olvasás után, pedig itt egy kis dinnye. :D


Néha a legjobb dolog, amit saját magunkkal tehetünk, hogy egyszerűen nem foglalkozunk mások véleményével és csak a belső hangunkra koncentrálunk.


Gyönyörű. *.*


Egyszerű de nagyszerű smink. :)


Szépséges ez a mani. :)


Háttérkép gyanús. :P


Pénzt mondjuk nem adnék ki egy ilyen nadrágért, de attól még nagyon jól néz ki szerintem. :)


Csodás az összhang. :)


Annyira szépek ezek a rúzsok! :) Az elsőt és az utolsót elfogadnám. :P


Jajjj ha ez élőben lehetne előttem. :P


Az egyik legegészségesebb és legegyszerűbb finomság a zöld smoothie. Minden étkezésre tökéletes és akár magaddal is viheted a suliba és a munkába. :)


Masni! *.*


Álomházikó. :)


Na itt jó lenne tapicskolni, ugye? :)


A legegyszerűbb basic darabokból is csini szetteket lehet összedobni. :)


Itt azt hiszem ellenék. Jajj nézzétek ezt a rendet! Imádom! *.*


Nagyon tetszik ez a berendezés! :)


Na gyere szépen anyucihoz! :D


Meg ti is! XD


Csini! :)


Oh ez a csempe! *.*


Csodaszép ez a frizura. :)


Egy kis trópusi hangulat. :)


Gyönyörű ez a ruha!


A legszebb smink amit mostanában láttam. :)


Na ki örülne (még rajtam kívül) ennek a gyűjteménynek? :)


Ez a medence megér szerintem egy párperces szájtátva bámulást. :D


Ritkán hozok menyasszonyi ruhás képeket, de ez a ruha olyan szép, hogy kár lett volna kihagyni. :)


Kis vattapamacs. ^^ 

Szépé Hetet Lányok! 

Mit gondoltok a nyitósorokról? Melyik a kedvenc képetek? Mi jót csináltatok hétvégén? :) 

Én egy futóversenyen osztottam vizet azoknak a zakkant résztvevőéknek, akik ebben a melegben is elindultak. Strandolni és pizzázni is voltunk és megettem egy fél görögdinnyét egyedül. *Büszkefej* :D

Megjegyzések

  1. Egy fél dinnyét???? Én már egy nyolcadtól is tele vagyok. :D
    Nehéz kérdés ám szerintem a bevezető, mert valóban könnyebb változtatni, mint őszintén elfogadni. De nagyon fontos, hogy a külső változtatás mellett folyamatosan dolgozzunk az elfogadáson is, mert sokszor lehet, hogy nem fogjuk észrevenni a változást, még mindig csak a hibákat látjuk, pedig a környezetünkben már mindenki óva int a további fogyástól, később pedig a képeket visszanézve, már te is látni fogod, hogy lehet hamarabb meg kellett volna állni.

    VálaszTörlés
  2. @Ági, igen, persze nem egyszerre hanem egy délután folyamán mindig rájártam. :D Ebben teljesen igazad van. Szerintem fontos, hogy ne csak a hibáinkat lássuk meg, hanem találjunk olyan dolgokat magunkon, amit szeretünk. :) Ha az ember nem képes kibékülni önmagával fogyás után, vagy ha változtat a külsején, akkor a gond nem is a külsővel van, hanem a belsővel. Sokan a plasztikai sebészettel is így esnek túlzásba.

    VálaszTörlés
  3. Általában ezeket a poszt eleji eszmefuttatásokat csak némán bólogatva szoktam elolvasni, mert annyira egyetértek, hogy felesleges lenne bármit is írnom...éés szerintem most is nagyjából ezt fogom csinálni, mert nem akarom kifejteni, hogy mennyire elegem van abból, hogy az emberek nem csak magukat nem fogadják el, de még másokat se képesek (láttam vitákat, ahol anyázásig fajult a vékony-teltebb kérdés - mindkettőnél volt olyan, aki szerint a másik undorító...és abba nem gondoltak bele, hogy akiről/akikről beszélnek az esetleg teljesen elégedett magával), és hogy még a segítőszándékban is fogást keresnek, hogy kötekedhessenek...nekem is van olyan ismerősöm, aki egyébként teljesen átlagos testalkatú, és mégse szeret strandra járni, mert szerinte nagy a hasa, és nem érzi jól magát úgy, ahogy kinéz, és esetleg nem tudja, hogy hogyan kezdhetne neki a változtatásoknak, vagy nem hiszi, hogy sikerülhet változtatni, ezért nem kezdi el...az ilyeneknek szerintem nagyon hasznosak azok a posztjaid...

    Mindegy, a képek megint csodálatosak, az utolsó MAC rúzs ide is jöhetne!!! *-*
    És én szégyenszemre még csak tegnap "estem túl" az első nyári dinnyémen...:D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép képeket válogattál össze a háttérkép gyanús és a manikűrök, meg minden *-*
    A bevezetőre csak erősen bólogatnék, mert minden egyes szavával egyet értek. Véleményem szerint meg igen is hasznos posztokat osztasz meg másokkal, szívesen olvasom őket.

    VálaszTörlés
  5. Nem is tudom, én sosem értettem egyet ilyen szempontból az életfilozófiáddal, nem voltam sosem vékony és annyira sosem érdekelt, hogy nem vagyok. (Mondjuk ez úgy belegondolva, hogy mondjuk a H&M-ben 34-36-os méret vagyok, egy picit tényleg érdekes. Nem csoda, hogy a vékony lányokra minden bő.) Viszont azt sem éreztem sosem, hogy túlságosan erőszakos vagy egyoldalú lennél ezzel kapcsolatban. Ha tudom, hogy nem érdekelne poszt, nem olvasom el. Az a heti háromszor sport amit tényleg mindig emlegetsz meg szükséges lenne az egészséghez... na nem mintha nekem átalában meglenne...

    A Giambattista Valli MAC rúzskollekció viszont nagyon szép, már tavaly novemberben nézegettem.
    A plumeria pedig a kedvenc virágom. Annyira jó illata van, és nagyon cuki a húsos szirmaival.

    VálaszTörlés
  6. Ide nekem azt a bordó MAC rúzst!
    Viszont a nadrág, te jó ég :D Sosem értettem ezt a divatot, szerintem egyáltalán nem nőies. De persze ízlések és pofonok :)
    A felvezető szöveg meg ismét nagyon tetszett. Én speciel jócskán túlsúlyos vagyok, és szeretnék is megszabadulni a feleslegemtől, DE addig sem érzem magam rosszul a bőrömben. Élem az életem, ahogy tudom és ahogy jól esik, de közben folyamatosan küzdök azért, hogy elérjem az álmom :) Ehhez tőled is kaptam segítséget, hiszen remek recepteket, videókat osztasz meg, amik inspirálnak :) Kitartás és ne törődj azokkal, akik félreértenek - mi tudjuk, hogy jót akarsz nekünk :)

    VálaszTörlés
  7. Mindig lesznek, akik elégedetlenek valamivel, akiknek semmi sem tetszik, akik belekötnek valamibe. Szerintem tudod Te jól, hogy a blogod olvasóközönségének nagy része ismer Téged és hogy sose feltételezne rólad olyat, hogy elítélnél bárkit is bármiért, főleg nem azért, mert teltebb.
    A képek csodásak megint csak, kedvenceim a vizes képek, a virág, a smink, mani, tetoválás, gardrób, nyaklánc és a DINNYE! :D

    VálaszTörlés
  8. Köszi Lányok! :) <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  9. Lenni vagy nem lenni?

    Ellennél ott, vagy ellenél?

    Gyorsan javítsd!

    Bori

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)