Weekly Inspiration

Van valami varázsos ebben az utolsó néhány kora őszi napban. Vagy nevezhetjük őket indiánnyárnak is. Amikor reggel már hűvös a levegő és előszedjük a meleg pulóverünket. Amikor napközben még meleg van, de a fény olyan arany színű, mint a megsárgult falevelek. 
Mikor a nyár jeges italai után szívesebben ülünk egy bögre forró teával és kakaóval. Ahogy a természet lassan változni kezd, a költözőmadarak elindulnak, az erdők ragyogóból, haragos zölddé válnak, majd szép lassan megjelennek az ősz színei. A sárga, az arany, a bordó ezernyi árnyalata, a rikító piros csipkebogyókkal és a mélykék kökényekkel. A levegő füstszagú és tiszta lesz, elhallgatnak a tücskök és a vízpart lassacskán álomba zuhan. 
A zajos, vidám nyár után, lassanként ránk borul az ősz sajátos csendje, ami száraz falevelek susogásából, avarban neszező állatok lépteitől, lassú, szürke esőtől és koppanó dióból, makkból és gesztenyéből áll. Az ősz lassan érkezik, úgy mint az első ködös reggelek, amikor a pára komótosan kavarog a dérruhába öltözött fű fölött. Nem olyan mint a tavasz, akit hirtelen megérzünk egy reggelen, amikor megszólalnak a madarak és kibújik az első krókusz. A nyár sem küld előfutárt, egy délután hirtelen itt terem, a forrón tűző nappal, vagy mikor először húzunk sortot. A tél is meglep minket az első jeges hátú pocsolyákkal, és szállingózó hópelyhekkel. 
De az ősz megadja a módját. Igazi belépővel érkezik, díszbe öltözve, ünnepet ülve a természet lassú halála fölött.


Nyárbúcsúztató ruha. :)


Hiányozni fognak a nyári ékszerek.


Csodás ez a szett, különösen a táska tetszik. :P


Whao!


Csodás ez a mani! :)


Mutatós. :)


Tökéletes szett ebben az időben. :)


Világjáróknak. :)


Gyönyörűségek. :)


Egy nude pakolós táska és cipő igazi alapdarab. Utóbbiból egy balerina és magassarkú szerintem nagyon jól kihasználható. :)


A reggelizésre is rá lehet szokni, főleg ha változatos ételeket készítünk. A szendvics vagy pirítós is lehet izgalmas, ha minden nap variáljuk a feltéteket. :)


Még mindig kedvenc :D


Ez a nyaklánc! *.*


Egyszerű de nagyszerű.


Ti mit használtok a mindennapi sminkeléshez? :)


Álomházikó.


Cicaimádóknak. :)


Szeretek ősszel kerti partit rendezni Sokkal jobb ilyen időjárásban grillezni-sütni mint nyáron 35 fokban. :)


Az a bizonyos őszi fény. 

 

 Nagyon hangulatos ez a berendezés. :)

 

Van egy kis eldugott tó a Bakonyban, ahová minden ősszel elkirándulunk. Nagyon hasonlít erre. :)


Azok az imádott őszi sminkek...


No meg körmök! :)


Jajj ez a ruha!


Johnny Depp az új Dior parfüm kisfilmjében... instant szívmegállás. :P


Mintha a tengerimalacka annyira nem élvezné ezt az összebújást. :D De ettől függetlenül nagyon cukik. :) 

Képek: Tumblr/Weheartit/Pinterest

Szép Hetet Lányok! :) 

Ti mit vártok legjobban az őszben? Melyik a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. Csodálatos bevezető lett, és gyönyörűek a képek! A kedvencem a sminkes - a rúzs miatt. :)

    VálaszTörlés
  2. Az a térképes óra már jó ideje kívánságlistán van ebay-en! :D

    VálaszTörlés
  3. Az a virágos ruha álomszép! *_*

    VálaszTörlés
  4. Az a púder színű táska és a csíkos pulcsis-szoknyás szett mindent visz! :) Idén azt hiszem végre én is elkezdek szoknyát hordani pulcsival :D
    Az a konyha, igazi beszélgetős, forrócsokizós zuggal, kell! :D

    VálaszTörlés
  5. Mindegyik nagyon jó, imádom az őszi színeket mind sminkben mind ruhákban. Az utolsó összebújós kép pedig mennyire cuki már:D

    VálaszTörlés
  6. Hivatalos 2ősz-gyűlölő" vagyok (:D), de suliból hazaérve, betakarózva, és egy bögre forró teát kortyolgatva olvastam ezt, és egész szép képet festettél le nekem az évszakról. :))

    VálaszTörlés
  7. Csodállak a bevezető miatt! Egyelőre még nem barátkoztam meg az ősszel, nyarat akaroook, újra 30 fokot! :D
    A konyha és ház kulcsát kérem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) <3 Igen, a novembert cseréljük el még egy júliusra! :D

      Törlés
  8. Én igazi nyári gyerek vagyok, de a szép őszt szeretem. Amikor változik a természet és még kellemes az idő.
    Az 1. képen lévő ruha olyan, mint egy festmény. Sok ruhàt láttam már , de ehhez foghatót még soha!!
    Gratulálok az ízlésedhez.
    (Marika)

    VálaszTörlés
  9. Nekem most a bevezető a kedvencem. És az ősz ♥ Szép hetet Anna :*

    VálaszTörlés
  10. Első kép, az összes outfit, Zoeva ecsetek, Elie Saab ruha <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj és álomház! Az ebédlős képre meg szívesen odateremnék, amikor már javában benne vagyunk az őszben, sőt, megvárnám ott a telet is, nagyon hangulatos...
      Ja és Jóbarátok <3 Épp most nézem újra a teljes sorozatot, a 4. évadnál tartok, hihetetlen, hogy mindig ugyanúgy lehet röhögni a poénokon, azért nem sok ilyen sorozat van szerintem, ami 10évadon keresztül hozza ugyanazt a szuper színvonalat :)

      Törlés
    2. Én tavasszal néztem meg újra! .) Most Szex és New Yorkból nosztalgiázok, aztán jöhet a Gossip Girl. :)

      Törlés
  11. A cicaimádós képtől lefelé majd minden. Főleg az őszi fény, a tó és a koyha. Azt a konyhát el tuom képzelni egy fából és kőből épült házban, a házat egy olyan tónaka partján, melynek a hátsó udvarán olyan szép dekoráció van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abba a házba amit elképzeltél már holnap beköltöznék. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)