Weekly Inspiration

Október első napjának reggelén a kockás sálamba burkolózva szaladtam a buszra. A fű dérszellemektől fehérlett és a parkban néha koppanva ért földet egy-egy gesztenye. Mi is az a dérszellem? Én azt az állapotot hívom így, ami még nem dér, de nem is harmat. Olykor zúzmarafantomként is szólítom.
A hideg levegőben érződött, hogy ez még nem az igazi, nem a valódi október, itt kérem később napsütés és meleg lesz, kabátot kézben cipelős meleg. 
Szeretem az októbert. A hangulatát, az illatát, a fényeit, a színeit. Az ősz esküvője, örömünnepe, születése. 
A füstszagú levegő, a napfényben meg-megcsillanó ökörnyálak és a fák....Először haragos zöldek, végtelenül, összemosódva. Az ember felkapja a fejét, ha a majdhogynem monoton (Hogy lehetne igazán monoton ez a mély, titokzatos zöld?) sort megtöri egy-egy sárgába forduló, vagy elpiruló bokor. 
Aztán, egy éjjel az ősz dermedt halálcsókot lehel a levelekre. Megjelennek az élénk sárgák, amikből később arany lesz. A bordó, a barna, a színes, a foltos és persze mindig akad egy-két makacsan zöld is közöttük, aki görcsösen kapaszkodik a nyár csontvázába. 
Egy nap pedig feltámad a szél és táncba hívja őket. Táncolnak az aszfalton, a városi járdákon. A park kis ösvényein, a pocsolyákon és a kis tó tükrén. Úgy táncolnak, mintha nem tudnák mi az a halál, bánat, elmúlás. Vagy talán mégis tudják?


Ha az őszre gondolok, nekem mindig az október ugrik be. :) 


Az a kabát! *.* 


Hangulatos. :) 


Csodás ez a smink!


Nagyon tetszenek az ilyen manikűrök. :) 


Szeretnék egy hasonló oversize kabátot. :) 


Az utóbbi hetekben eljátszottam a gondolattal, hogy levágom a hajam, mivel időhiány miatt legtöbbször csak kontyba feltűzve hordom. Viszont ismerem magam annyira, hogy akkor meg hiányoznának az oldalfonatok. :D


Ennek biztosan csodás illata lehet! :) 


Ősz színű csoda! :) 


Jó lenne most itt sétálgatni! :) 


Kell nekem az a farmer! *.*


Nyami! :P


Egyik nap romantikus stílus, másnap vagány. :) Ti váltogatjátok a szettjeitek hangulatát-stílusát, vagy mindig hasonló stílusban öltözködtök? :) 


Mindig is lenyűgöztek a japán kertek!


Mert nude-ból sosem elég! :) 


Minimalista maximalizmus! 


Egy újabb dolog, amit imádok: A vadszőlővel benőtt házak! :) Olyan hangulatosak. 


Készítettetek már valamilyen őszi dekorációt? :) 


Füstös tusvonal. Szexi és minden alkalomra tökéletes. :) 


Nagyon otthonos ez a nappali. :) 


Imádom az ilyen kékes-szürke lakkokat! 


Nincs jobb ilyenkor, mint beleburkolózni egy puha kötött plédbe és olvasgatni. :) 


Forró csokit valaki? :) 


Hozzá egy kis kakaóscsigát? Hétvégén sütőtökös fűszereset készítek majd, ehhez recept is. :P 


Alig várom, hogy a lehullott levelek között sétálhassak. :) 


Szépségek! :) Legszívesebben megdögönyözném őket! :D 

Szép Hetet Lányok! :) 

Mi a kedvencetek az októberben? Készültök valamilyen különleges alkalomra? Melyik a kedvenc képetek? :) 

Megjegyzések

  1. Nekem az október mindig az egyetem kezdetét jelenti. Holnap utazom vissza Brassóba, szerdától rajt van. Még mindig nem sikerült megszeretnem az októbert, bár képeken tényleg csodás!!! A két smink és a csillámos lakk a kedvenc most, bár nehéz volt választani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, jól kezdődött a szemesztered! :)

      Törlés
  2. Pont ma forrócsokiztam...*-*
    Egyébként nem tudok választani kedvencet megint...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még idén nem ittam, csak fehércsokis mocha-t. :P

      Törlés
  3. Gyönyörű képeket válogattál össze, de a bevezető vitte nálam a prímet :) Az októberről mindig barátnőmék esküvője jut eszembe: gyönyörű képek készültek róluk, Tatán, az Angolparkban a lehullott falevelekkel a háttérben <3 Illetve ebben a hónapban születik majd az unokahúgom (ha jól jósolta a doktornő), úgyhogy az októbert most már hozzá is kötöm <3

    VálaszTörlés
  4. Dér Jankó ^_^
    Csodásak a képek. Kivételesen mindegyik egyformán tetszik, és hangulatos. :)
    Azt a maniűrt lehet megcsinálom, nagyon elegáns:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is el akarom készíteni, olyan szép. :)

      Törlés
  5. Cicáááák :D alig várom, hogy a mieink is itt legyenek! Nah ilyen szürke körömlakk nekem kell, és remélem glamour napokon sikerül is találnom :D Sajnos még nem sok őszi díszt készíttettem (pedig 3 ról még videó is készült, csak nem sikerült még megszerkesztenem őket, de remélem ma du lesz időm).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem sok fotó készül majd a cicáitokról. :)

      Törlés
  6. A vadszőlővel benőtt ház olyan, mint egy festmény! Nagyon tettszik. Én váltogatom az outfitek stílusát hol elegáns, hol romantikus , hol meg sportos.
    A hajad le ne vágasd, gyakran én is csak kontyban hordom, de ha meg hirtelen kell egy jó frizura akkor én is fonom vagy half up half down frizut választok. Olyankor meg milyen jó hogy hosszú hajunk van ;)
    (Marika)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta már lebeszéltem magam a hajvágásról. :) Köszönöm, hogy írtál. :)

      Törlés
  7. Várom, hogy itt is ilyen szépek legyenek a levelek... Amúgy az én stílusom mondjuk az elegánstól a fura lázadóig megy, de nagyrészt mindig feketét hordok, és mindig van egy kis rocker felhang.
    (Én nem tudom, mit csinálnék ennyi nude rúzzsal... Egy adott bőrszínhez szerintem ritkán illenek ugyanannyira a sárgásabb illetve rózsaszínesebb árnyalatok, az enyémhez legalábbis biztos nem:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nekem is eszembe jutott. Rajtam borzalmasan néznek ki a sárgás nude rúzsok. :D

      Törlés
  8. A mostani lett az eddigi kedvenc kép válogatásom tőled! :)

    VálaszTörlés
  9. Október? Hmmm...színekben pompázó természet, füst illat, ...igazából nem tudom. Szeretem úgy egészben.
    A képek mind csodásak . Mindegyikben találtam olyat ami tetszik.
    A hajadat pedi le ne vágastd. Hiányozna. Minap zsörtölődtem munkahelyi ötözőben: Miért nem tartja a csavarást a hajam. Erre valaki: Biztos már nehéz, mert sok ( dejó lenne ha som lenne , vékonyés kevés :( ) . Ragaszkodosz a hosszú hajhoz?
    Én: Nincs az az isten, hogy levágassam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy egy lépcsőzetes vágást kellene kipróbálnod, hogy a felső réteg rövidebb legyen és úgy jobban megmaradna a hullám. :)

      Törlés
  10. Ez a válogatás most nagyon bejött, pedig nem szívesen olvasom el az inspirációs posztokat, csak néha a Tieidet és Reniét. Látszik, hogy sokat dolgoztál vele, nem csak 2-3 odavetett mondattal tudod le az egészet, és ez iszonyúan megbecsülésre méltó. A bejegyzés eleji elmélkedés is, rendesen októberesre sikeredett- ha lehet így fogalmazni. Ha nem, én akkor is így mondom! :D
    A japán kerttől beájultam, annyira szépen néz ki, lehet keresek egy hasonló képet háttérnek a laptopra. A nude rúzsokkal és betaláltál, nem tudom hogy érzel rá ezekre, hogy két olyan képet egymás alá rakj ráadásul, amikkel úgymond tudok hasonulni a bejegyzésedben.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)