A nap bloggere voltam - Kérdések és válaszok


Nemrég az egyik blogos Facebook csoportban volt egy szuper kezdeményezés, miszerint jelentkezhetünk a "nap bloggere" címre. Vagyis egy adott napon, egy adott személytől kérdezhetnek a csoport tagjai, majd a feltett kérdéseket egy bejegyzésben kell megválaszolni. 
Én ezen hét hétfőjét vehettem birtokomba és izgatottan néztem a sok szuper kérdést, amit hozzám intéztetek. 
Az élet persze közbe szólt, ezért még csak most volt alkalmam megválaszolni őket Fogadjátok szeretettel! :) 


Honnan jött a blogod neve?

Nem agyaltam rajta túl sokat, csak logikusan azt a címet adtam neki, amiről írni szerettem volna. Mikor elkezdtem írni, akkor általában minden blognak púderpuffni, sminktükör, pipereasztal, neszesszer, corner, stb neve volt. Nem akartam beállni a sorba. Tudom, hogy nem a legkreatívabb, legszebben csengő név és többször is megfordult a fejemben, hogy megváltoztatom, de valamiért sosem tettem meg. 

Mi a célod 2016-ban? (blog, magánélet) 

Természetesen szeretnék fejlődni a blogolás terén. Szeretnék egy profi fényképezőgépet, hogy jobb és szebb képeket készíthessek. Szeretnék egy új kinézetet a blognak és több mindenről írni, változatosabb témákat választani. A magánéletemben már akkor nagyon boldog lennék, ha a családtagjaim egészségesek lennének. 

Milyen programmal készíted a képi anyagaidat? Merre szeretnél fejlődni a design területén? 

Nem használok túl sok programot. A feliratokat Picmonkey-vel készítem, ezen kívül még a Photofiltre progit használom meg néha a Photoshopot, de ezeket inkább a fények beállítására, az élesség változtatására. Mindenképpen magasabb szinte szeretnék fejlődni, folyamatosan képzem magam önszorgalomból. Remélem ez azért látszik is. :D 

Járt már nálad troll? Hogyan kezeled a trollokat? 

Nekem az az életfilozófiám egy része, hogy sosem azt nézem, hogy mit mondanak, hanem, hogy ki mondja. Szerintem jól kezelem a kritikát és volt már olyan, hogy egy olvasó tanácsát megfogadtam. Viszont ha valaki név nélkül, rosszindulattal "beszólogat". Megpróbálja elvenni a kedvem, kritizál, fel akar húzni, stb, akkor azzal nem igazán szoktam foglalkozni. Igyekszem kedvesen, kulturált hangnemben leállítani. De ha valaki arra sem kéeps, hogy felvállalja a személyazonosságát, akkor a szememben a véleménye nem mérvadó. 

Melyik a kedvenc témád, amiben szeretsz írni? 

Kevesen tudják rólam, hogy 14 éves korom óta írok és hosszú ideje próbálkozom könyvkiadással is. Vannak előrelépések az ügyben, de erről nem akarok még beszélni. A lényeg az, hogy mindenről szívesen írok ami megfog, megérint. Szeretem a divatot, a szép ruhákat. Imádom a szépségápolási praktikákat, a sminkelést. Ezekről mindig szívesen írok, de a lakberendezés, a gasztronómia is érdekel. Lényegében bármi jöhet, ami kinyílásra ingerli a szó-csapomat. :D 

Mi volt a legnagyobb gyerekkori álmod? 

Hú ez nehéz kérdés. Szerettem volna üveggolyókat, de anyukám mindig elvette tőlem, mert félt, hogy lenyelem őket. :D A viccet félre téve... nem is tudom. Sok álmom volt. Utólag visszanézve nagyon viccesek, de azt hiszem már ezekből látszott, hogy picit másabb vagyok mint a többi gyerek. Nem akartam híres lenni. Vagy nem akartam hosszú szőke hajat. Barbie-t vagy kiskonyhát. Arra emlékszem, hogy szerettem volna egy piros magnót és krétákat amikkel aszfaltra lehet rajzolni. Meg egy értelmező szótért. 

Mi a célod a bloggal? 

Azt szeretném, hogy egy menedék legyen nekem és annak is aki odatéved. Egy olyan kis zug, ahol az ember egy picit elfelejtheti a világ gondjait és talán még valami hasznosat is talál. :) 

kedvenc filmed? Miért? 

Elfújta a szél. Ez a kedvenc könyvem is. Azért, mert emiatt a regény miatt kezdtem el én magam is írni és mert akárhányszor elolvasom, ugyanolyan erővel hat rám. A film pedig fantasztikus, igazi alapmű. 

Ha holnap vége lenne a világnak mit tennél? 

Elmondanám a szeretteimnek, hogy mennyire fontosak nekem. Vennék egy üveg Nutellát, egy zacskó kólás gumicukrot, egy négysajtos pizzát és egy üveg bort, majd elmennék az egyik kedvenc helyemre és felfalnám az összeset. :D 

Vannak rossz szokásaid amiket nem tudsz leküzdeni? 

Igen, persze. Gyakran halogatom a dolgokat és nagyon kritikus vagyok önmagammal szemben. 

Vannak előítéleteid? 

Szerintem mindenkinek vannak. De én abban hiszek, hogy mindenkinek van egy története és anélkül, hogy hallanánk azt, nem lenne szabad ítélkeznünk felette. Egyébként sem, de úgy pláne nem. De nálam mindenki 100%-ról indul, a többit a tettei és a viselkedése dönti el. 

Mit teszel ha elfogy az ihlet? 

Igyekszem olyan dolgokkal foglalkozni amik inspirálnak. Zene, könyvek, filmek, a természet. 

Nagyon szép a designja a blognak. Saját készítésű?

Köszönöm. Igen, részben én magam kreáltam, de volt segítségem is. 

Mi a kedvenc öltözködési stílusod és színed?Kedvenc terveződ?

Nincs kedvenc öltözködési stílusom, mert a stílusom a hangulatomtól függ. Inkább divatfilozófiának nevezném, hogy hiszek az alapdaraboknak. AMiket kombinálni lehet egy-egy különlegesebb holmival, vagy valamivel, amiben meglátjuk saját magunkat. A kedvenc színem a lila. 
Nagyon sok tervezőt tisztelek és szeretek. Coco Chanel, Karl Lagerfeld, Vivienne Westwood, Valentino, Christian Dior... fel sem lehetne sorolni. :) 

Van e olyan divattrend amit ki nem állhatsz? 

Nem nevezném trendnek, de szinte naponta szembe jön velem az utcán a cicanadrág nadrágként való viselése. Illetve a hamisítvány designer táskáktól is frászt kapok. 

Mennyi ideig tart összeállítani egy szettet a blogra?

A Polyvore nagyon addiktív. :D Változó. Van, hogy meglátok egy holmit és tudom, hogy készítenem kell vele egy szettet. Kísérletezgetek, félreteszem piszkozatba. Máskor konkrét elképzeléssel állok neki és öt perc alatt összedobom. Szóval lehet akár öt perc, de lehet több nap is. A trendes-must have list-es összeállítások általában több nap alatt készülnek el. :) 

Mi a kedvenc sminkmárkád és sminkterméked? 

Nagyon szeretem a Catrice és a Maybelline termékeit. High end márkák közül a Lancome és a Pupa. A kedvenc sminktermékem a Catrice tégelyes korrektora és a Lancome Blush Subtil palettája. 

Van e olyan kozmetikum amire régóta vágysz? 

Naná! :D Nagyon sok. Több MAC rúzs, az Anastasia Brow Pomade-je, Benefit pirosítók, Too Faced paletták. Tényleg nagyon sok ilyen termék van, ideje lenne bankot rabolnom. :D 

Mi szerepel a karácsonyi kívánságlistádon? 

Egy kilenc fiókos Ikea szekrény. Más nem jut eszembe. 

Miért kezdtél el blogolni? 

Mert szeretek írni.  A S&B-t hobbiból kezdtem el, mert szeretem a divatot és a sminktermékeket. 

Mennyi időt szánsz egy-egy poszt elkészítésére? 

Ez változó. Ha csak egy sima polyvore szett, akkor annak az összeállításával együtt általában negyed óra. Ha fotózott bejegyzés akkor lehet több nap is. Sajnos nagyon zsúfoltak a napjaim, de igyekszem minden nap posztolni. Próbálok előre megírni több bejegyzést, ha van egy kicsit több időm. 

Volt már olyan, hogy alkotói válságba kerültél? 

Igen, de nem az ihlet hiánya okozta, hanem magánéleti gondok. 

A bejegyzéseidet általában megtervezed vagy éppen ahogy kijön? 

Egy hónapra előre szoktam tervezni, ez alapján fotózok. Aztán lebontom heti és napi szintre. Vannak spontán bejegyzések is, de a 80% előre megtervezett.

Van valami tipped hogyan lehetne rendszerezni az ötleteket? 

Nekem van egy kis füzetem, amibe beleírom az ötleteimet. Aztán ezután bekerül a havi-heti tervbe. Odaírom mellé, hogy vázlatolni, fotózni. Ha lefotóztam, akkor odaírom, hogy szerkeszteni, megírni. És így tovább. Így pontosan tudom, hogy hol tartok egy adott ötlet megvalósításával és nem kapkodok ide oda. :) 

Van valami ami inspirálni szokott-az életben és a blogbejegyzésekkel kapcsolatban?

Rengeteg ilyen dolog van. Az évszakok, a természet, zene, könyvek, filmek, az életem történései. De lehet akár egy illat, vagy egy esős nap reggele is. 

Mit tartasz a blogodon a legjobbnak?

Azt hiszem az írásban erős vagyok. 

Látom, hogy van Askfm a blogod mellé, hasznosnak tartod?

Szerintem hasznos, mert sokszor kapok olyan kérdéseket, amiket talán nem szívesen tennének fel emailben vagy kommentárban névvel és "arccal". A trollkodásokra ott nem szoktam reagálni. 

Hány éves vagy? 

Örök gyerek vagyok egy 27 éves testében. :) 

Nem sokszor írsz személyes posztot, miért?

Alapjáraton egy szókimondó ember vagyok, aki nem rejti el az érzéseit, de a negatív tapasztalatok miatt eléggé nehezen bízom az emberekben. A problémáimat nem sok emberrel osztom meg. Irigylem azokat, akik gond nélkül beszélnek a nehézségeikről és megkönnyebbülnek ezáltal, de nekem nagyon sokszor kellett azzal szembesülnöm, hogy ha ezt megtettem, akkor süket fülekre találtam és egyedül kellett küzdenem, így gyakran már megszokásból sem osztom meg a személyes dolgaimat. Az elmúlt pár hónap egy kicsit fordulópont volt, mert annyi negatív dolog történt velem amit már nem tudtam úgy kezelni, hogy az ne érződjön a blogon, így azt éreztem, hogy beszélnem kell róla, hogy az olvasók tudják mi áll a háttérben. Nagyon-nagyon jól esett az a sok kedvesség és támogatás amit kaptam.

Előre készíted a bejegyzéseket, vagy általában aznap írod meg, amikor kiteszed?

Előre szoktam dolgozni, de gyakran megesik, hogy posztolás előtt még belejavítok. 

Divatkövetőnek vallod magad?

Inkább divatmegfigyelőnek. Csak azt hordom, amiről tudom, hogy jól áll nekem és ami belepasszol a stílusomba. 

Melyik volt a kedvenc bejegyzésed eddig a blogodon?

Sok ilyen van. Általában azok, amikre olyan visszajelzéseket kapok, hogy hasznos volt az olvasóknak. 

Milyen számodra egy tökéletes nap? 

Amikor mindent meg tudok valósítani amit elterveztem és marad időm a kikapcsolódásra, sporta, a családomra is. :) 

Van olyan blogger aki különösen inspirál téged?

Nagyon sok ilyen személy van. Nem is tudnék mindenkit felsorolni, szóval inkább meg sem próbálom. 

Hogyan képzeled el az álomnyaralásod? 

Egy lakókocsival elindulok New Orleans-ból át a déli államokon, keresztül Amerikán Kaliforniába, majd fel Kanadába. :) Ez elég szuper lenne. :D 

Mit viseltél a mai nap? 

A kérdésben említett nap a hétfő volt, amikor is egy fekete farmert viseltem egy hosszú blúzzal és egy szürke kardigánnal. Hozzá bakancsot és egy kockás sálat. Semmi extra. :) 

Mi dönti el, hogy egy-egy reggelen mibe bújsz bele? Sokat gondolkozol rajta vagy spontán érkezik az "ihlet"?

Az időjárás a legfontosabb tényező, aztán leginkább a hangulatomnak megfelelően választok, illetve az is szerepet játszik a döntésben, hogy az adott napra mik a terveim. Ha tudom, hogy ezer helyre kell rohannom, vagy épp képeket kell rakosgatnom a galériában, akkor kényelmes holmikat választok. De ha rendezvény lesz, vagy megbeszélés, akkor ki szoktam öltözni egy picit jobban, főleg mert általában fiatalabbnak gondolnak a koromnál és emiatt sokszor úgy érzem, hogy nem vesznek elég komolyan. 

Miről írnál, ha nem tetszene az éppen aktuális divat?

Rengeteg dolog foglalkoztat, ahogy korábban is említettem. Ezek közül válogatnék. 

Mit gondolsz, mit adott neked a blogolás, bloggerség?

Először is egy hobbit, amit imádok. Aztán rengeteg olyan ember ismertem meg, akiket a szívembe zártam. Az általános műveltségemet is fejlesztette és sok hasznos dolgot is tanultam. :)

Mit üzensz a kezdő bloggereknek? 

Első sorban azt, hogy ne az ingyen cuccok miatt csinálják. Ha ez a cél, akkor nem is érdemes elkezdeni. A legfontosabb, hogy a blogolásban örömet leljünk. Érdemes odafigyelni a kritikákra, de nem kell foglalkozni a rosszindulattal. Mindenki volt kezdő, nem kell elkeseredni, ha nem tudunk azonnal profi szintet hozni. Nyugodtan kérjenek segítséget és ismerkedjenek a tapasztaltabb bloggerekkel. Szerintem fontos az őszinteség és a véleményünk felvállalása. Fontos megtalálni a saját stílusunkat, a saját "hangunkat". Nem szabad utánozni valakit, csak mert ő már sikeres. Inspirálódni lehet, de mindent úgy, hogy önmagunkat adjuk vissza ezáltal. Fontos az is, hogy elég időt szánjunk egy egy bejegyzésre. Nem az számít, hogy milyen drága termékről írunk, hanem az, hogy hogyan. Egy kétszáz forintos szemhéjpúderről is lehet érdekes tesztet írni és egy húszezres palettáról is készülhet csapnivaló bejegyzés. Az is fontos szerintem, hogy vállaljuk fel a véleményünket és támogassuk a többi bloggert legalább azzal, hogy ha van időnk egy-egy bejegyzéséhez írunk pár szót. Kapásból ezek jutottak eszembe. 

Köszönöm a kérdéseket és a sok kedvességet, mait kaptam a kérdezőktől! :) 

Megjegyzések

  1. Érdekes volt olvasni, köszönjük :)

    VálaszTörlés
  2. Jó volt kicsit jobban megismerni :) Sok sikert a továbbiakban is! :)

    VálaszTörlés
  3. Annyira jó volt olvasni, nagyon tetszett ez a kezdeményezés, talán az egyik legjobb a maga nevében. Igaz nem tettem fel kérdést, pedig terveztem, de így is elég sokra kellett válaszolj, úgyhogy nem bánom. Ha oda jutok, úgyis egy valag kérdést tettem volna fel Neked és a végén azt kérded csak, hogy miért?:)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy az én kérdésem is megválaszoltad!
    Sok olyan válaszod volt, ami miatt még pozitívabban tekintek rád és a blogodra is! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm! Jó volt picit jobban megismerni! Érdekes bejegyzés volt! :-)

    VálaszTörlés
  6. A "vége a világnak" válasz a legnagyobb forma:D
    Így ezt olvasva elgondolkodtam századszorra is, hogy vajon milyen blogot is írok. Még anno a wordpressen főleg zenéről, sorozatokról, meg kicsit naplószerűen írtam (ójaj de fiatal voltam), aztán amikor áttértem bloggerre, elkezdett divat/beauty irányba menni... Az utóbbi évben megintcsak zenéről írok irdatlan sokat.
    Hát arról írok a legszívesebben, ennyi. Hogy a potenciálisan lehetséges olvasókörben ez senkit sem érdekel? Ej, hát van ilyen. Hogy a metálos-akármilyen közösség nagyja sírva menekülne egy beauty haul poszttól? Ejj na. Nem hiszem, hogy az üzletszerű divatblogolás nekem menne, túl lehatárolt. (Meg aztán olvasni se igazán szeretem az ilyeneket, nem az én közegem.)

    Azért az nagyon meglátszik nálad, hogy tényleg alaposan kigondolod a posztokat. Itt lenne az ideje, hogy én is megírjam a néhány alaposabban kigondolt posztomat. Nagyon szeretnék néha kicsit líraibbat, személyesebbet, elvontabbat írni, csak kicsit mindig félek. Ahh meg azt a sok review-t a kedvenc sorozataimról/könyveimről, ami itt érlelődik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem arról írj, ami érdekel és ami megihlet. Ha van benne szív, akkor valakit biztosan megszólít majd az adott téma. :)

      Törlés
  7. Nagyon szeretem a személyesebb bejegyzéseidet is, érdekes volt olvasni! :) az utolsó válaszod pedig teljesen igaz!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó volt olvasni a bejegyzést, végig mosolyogtam :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)