2015. november 4., szerda

Szeptemberi-Októberi Kedvencek


Az utóbbi egy évben már ritkán szoktam hónapról hónapra kedvences bejegyzést szerkeszteni, mert legtöbbször nem kerül be annyi új termék a kedvenceim közé egy hónap alatt, hogy megérnének egy külön bejegyzést, illetve nem szeretem mindig ugyanazokkal a termékekkel telerakni a bejegyzést. 
Most viszont összegyűlt annyi kedvenc az elmúlt két hónapban, hogy úgy éreztem, kijárna nekik egy poszt. 
Jöjjenek tehát az őszi kedvenceim. (Igen, számomra a szeptember és az október az ősz. A november már a tél előszobája, karácsonyra hangolódás, stb.) Ha kíváncsiak vagytok a teljes bejegyzésre, tudjátok mit kell tenni! ;) 



Testápolás


Ebben a két hónapban két terméket tudnék kiemelni. Az egyik a Dove kókuszos tusfürdője, amit imádok és már legalább három flakonnal elhasználtam belőle. Az illata isteni és sokáig megmarad a bőrömön, ami a használata után puha és hidratált lesz. :) 

A másik szeretett testápolási termékem a H&M Cashmere Haze testkrémje volt, amit még augusztusban szereztem be. A meleg időben az illata túl töménynek és púderesnek tűnt, de most, az őszi hónapokban nagy örömmel vettem elő. A hidratáló hatása szuper, nekem egyelőre bőven elég heti 2-3 alkalommal használni. 


Arc-smink


Ebben a két hónapban legtöbbször sietősen sminkeltem, ezért olyan darabokat próbáltam használni, amik önmagukban is megállják a helyüket. 

A Missha M Magic Cushion Alapozó önmagában is tökéletesen működik, nem kell alá primer, nem kell mellé korrektor és púder nélkül is simán kibír 5-6 órát kifényesedés nélkül. :) A fedése közepesen erős, ami az én ízlésemnek általában egy kicsit sok, de sietős reggeleken mégis többször nyúlok utána. 

A Catrice Camouflage Cream korrektorral évek óta harmonikus kapcsolatban élünk. Sokszor előfordul, hogy csak őt használom egy kis púderrel fixálva. A legutóbbi műtétem után is legtöbbször őt használtam, mivel az arcomon lévő seb és a varratok miatt nem sminkelhettem. Ez a termék viszont nagyon ügyes egy-egy pattanás vagy orr körüli pirosság eltüntetésében. Nekem alapjáraton nincsenek bőrhibáim, tág pórusaim, vagy épp szem alatti karikáim, így általában csak a bőrszín kiegyenlítésére használok enyhébb fedésű alapozókat. 
Ez a korrektor viszont évek óta nagy kedvencem, főleg ha csak az arcom egy bizonyos pontján szeretnék eltüntetni valamit. :) 


Az arc kiemelésére használt termékek tekintetében is a praktikusság és a gyorsaság volt a fő szempontom, a reggeli sminkrutinomban. 


A Milani Luminoso pirosítója, a csomagolás hibái ellenére nagy kedvencem lett. A színe, a ragyogása azonnal élettel telivé teszi a bőrt. Nem kell mellé highlighter sem, nagyon kevés elég belőle, szépen eldolgozható és tartós is. Én a szolidabb sminkjeimben szoktam használni, szeretem hagyni, hogy érvényesüljön egy nude ajakszín vagy egy természetes szemsmink mellett. :) 


A H&M Tawny Peach pirosítója a legeslegjobb vétel volt. A tökéletes natúr, nude pirosító pénztárcabarát verzióban. Nagyon természetes és mindenféle szem és ajaksmink mellé jól illik. Imádom, szeretem, Ha életem végéig csak egy pirosítót használhatnék, tuti ő lenne az. :D 



A Catrice Prime&Fine arckontúr palettája is hű társam a mindennapokban. A természetes, finom színnel visszafogott kontúrt tudok készíteni, a highlighternek pedig gyönyörű fénye van. Néha még szemsminkben is használom őket. 


Szemsmink 


A Rimmel Wonder'Full Wake Me Up uborkakivonatos spirálját nagyon megszerettem. Isteni illata van, minden reggel megszaglászom használat előtt. Szép, természetes pillákat varázsol már egy rétegben is. :) 

A Pupa Vamp! Velvet Matt krémes szemfestéke egy igazán univerzális darab a számomra. Önmagában szemhéjra is tökéletes, mert nagyon tartós még alap nélkül is és jól satírozható. Alapnak is bevált, sőt én még a szemöldökömre is használom illetve használtam, amikor picit sötétebb barna volt a hajam időközben egy világosabb vörösesbarnára váltottam. :) 


Ha természetesebb, hétköznapi sminket készítettem az elmúlt két hónapban, akkor a nagy kedvencemet, a Makeup Revolution Iconic3 palettáját használtam. Ez a paletta telitalálat egész évre. Van benne matt highlight szín, matt satírozószín és a tökéletes crease árnylat is, amit még a szemöldökömre is tudok használni. :) 

Ha erősebb sminket készítettem, akkor szinte mindig a Sleek Vintage Romance palettája után nyúltam. Ez az egyik legszebb, ha nem a legszebb őszi paletta. A minősége tökéletes és a tartóssága is zseniális. Az Iconic3 palettával tökéletes párost alkotnak, kombinálva is szoktam őket használni. :) 


Sietős reggeleken a gyors 5 perces szemsminkemhez a Maybelline Color Tatto Metallic Pomegranate árnyalatát szoktam használni. Egy pufi, tömöttebb ecsettel felviszem és elsatírozom az Iconic3 matt árnyalataival, majd a szemöldökcsontomra és a belső szemzugomba ugyanazon paletta matt highlightszínét viszem fel. Egy kis szemceruza, egy finom tusvonal és spirál és már készen is vagyok. :) 


Ajaksmink


Ajaksminkek terén ebben a két hónapban csak rúzsokat használtam. Itt is a két véglet volt jellemző, vagyis nagyon visszafogott nude és sötét, hangsúlyos bogyószín. 
A nude árnyalatok közül a Catrice egy régebbi Ultimate Colour rúzsa és a Rimmel Lasting Finish by Kate 42-es árnyalatai voltak a kedvenceim. 
A sötét rúzs szintén Rimmel, A Moisture Renew 330-as Sloane's Plum árnyalata. Még tavaly ősszel szereztem be, és azóta is imádom. 


Catrice, Rimmel Nude és Rimmel bogyószín. Érdekes egyébként, hogy a Catrice rúzsért anno, amikor a tesztet írtam sokan odavoltatok, viszont a Rimmel ugyanazon személynek nem tetszett, pedig nagyon hasonlítanak. A Rimmel ugyan pigmentáltabb és egy picit jobban barnába hajló, rózsaszínesebb, a Catrice pedig inkább barackosabb. :) 


Körömlakkok


Lakkok közül ők voltak a kedvenceim az ősz első két hónapjában. :) 


Parfüm/Ékszerek/Kiegészítők/Divat


A kedvencem illatom kora ősszel a Zara Femme parfümje volt. Róla hamarosan érkezik majd egy bejegyzés is. 

A kedvenc ékszereim ezek a nyakláncok voltak. A háttérben látható kockás sál, pedig a leggyakrabban használt divatkiegészítőm volt. :) 


Két random kedvencről is említést tennék. 

Az egyik a Jessup ecsetmárka 222-es számú satírozóecsete. Nem ez a legpuhább ecset a világon, viszont nagyon szépen, egyenletesen lehet vele satírozni és sokkal gyorsabban is mint a pihepuha társaival. :) 

A mások kedvencem ez az ebayes Chesire Cat telefontok volt. Sajnos, már megrepedt, mivel egyszer leejtettem a telefonomat (Az a szívroham! :D) de amíg szét nem esik, addig őt fogom használni. Vagy addig amíg nem találok ésszerű áron valami cuki karácsonyi darabot. :P 



Az egyik kedvenc ruhadarabom, kora ősszel a még bőven 20 fok fölötti hőmérsékletben ez a szürke Abercrombie&Fitch felső volt, ami első látásra egy sima basic felsőnek tűnik, viszont a hátulja, teljesen kivágott. Nagyon szerettem a fekete farmerommal és a már említett nyaklánccal viselni. :) 


Hétköznapi irodai szett. :) 


A szeptember végén vásárolt bordó loafert is volt alkalmam párszor viselni. valamint itt látható élesben a kockás Tally Weijl sál is. :) 


Kedvenc Yankee Candle illat


A legkiemelkedőbb Yankee illatélményem a Cranberry Twist volt, ami egy isteni gyümölcsös aroma, olyan mint egy gazdag gyümölcstea. :) 

Kedvenc Étel:  


Az egyik kedvenc beülős helyem Győrben a Fűszeres, ami egy kávézó-étterem szuper reggelikkel, ebédmenüvel és isteni kávékkal. Élelmiszerbolt is, igazi különlegességekkel. 
Szeptemberben és októberben továbbképzésre jártam Győrbe, így szinte minden nap ott vettem reggelit vagy ebédet, legtöbbször teljes kiőrlésű bagelt fűszeres sajkrémmel és ruccolával vagy a képen is látható feketeerdő sonkás paradicsomos bébispenótos bagelt. :P 

Kedvenc ital: A Fűszeres kávéja, gyümölcsteák. 

Kedvenc Könyv: Holtodiglan

Kedvenc Sorozat: Vámpírnaplók, Szex és New York, Agymenők

Kedvenc Film: Interstellar, Karácsonyi Lidércnyomás

Kedvenc Zene: 








A végére egy kis statisztika a bloggal kapcsolatban: 

A három legnézettebb bejegyzés: 




Oldalmegjelenítések száma: 

35027

Remélem érdekesnek és szórakoztatónak találtátok ezt a bejegyzést. :) 

Nektek mik voltak a kedvenceitek az utóbbi időben? Az én listámról kedveltek valamit? :) 


12 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. a Dove tusfürdők mindent visznek <3 a H&M testkrémjére kíváncsi vagyok.
      az Iconic paletta is kívánságlistán van. gyönyörű színek vannak benne.

      Törlés
    2. Mindenképp szerezd be, az egyik legjobban kihasználható paletta.
      Köszönöm, hogy írtál. :)

      Törlés
  2. Jajj a Rimmel spirálnak az illatát én is imádom és úgy fáj a fogam egy Yankee Candle-re is!:)

    VálaszTörlés
  3. jajj mennyi csodaszép termék!*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Örülök, hogy tetszett a poszt!

      Törlés
  4. Oké...következő alkalommal lehet kitartóbban fogok vadászni már tényleg erre a color tattoo-ra...legutóbb a szokásos spirálom újravásárlása volt az akadály...de olyan szép még mindig...
    A vintage romance palettát meg én is nagyon szeretem, bár én szégyenszemre inkább a felső sorral vagyok el (azok a színek testidegenek, próbálok velük barátkozni...az óaranyt egészen megkedveltem már...:D)...
    A Sloane's plum meg remek rúzs, de kb négyszer vagy ötször tudtam viselni csak, amióta megvan...(előtte nyár volt, és ez nekem egy abszolút őszi árnyalat, most meg még rúzs-tilalmam van...de szerintem most télinek befogom majd, mert még azért szeretném használni, mielőtt száműzöm következő őszig.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Joy Napokon lesz Maybelline kupon is! ;)

      Törlés
  5. Ajj, nem is tudom hol kezdjem.
    Misa alapozót pont a napok a nézegetem. Jómagam tavaszi kiárusítás alkalmával betáraztam Catrice Natt Mouse alapozó Light Beig színéből. ( Sajna kivoták.) Viszont sogornőm panaszkodott, hogy " semmi nem jó neki" . Akkor kölcsön adtam eki, hogy próbálja ki. Ámult rajta. Meg azon is mikor mondtam neki, hogy már nem kapható. Az a gondolatom támadt, hogy megveszem neki karácsonyra. Aztán persze 😉 kipróbálnám én is. 😜
    A Catrice korrektort mindenképp megveszem, mert most nincs korrektorom. Kipróbáltam és szuper. Azt mondjunk hiányolom, hogy idén nincs Catrice kupon Joy napokon. Tavaly azzal vettem meg a Luxuri vonal egy darabját.
    Utóbbi hetekben igen ráálltam az Iconic 2 palettára. Ritka, ha egyáltalán nem használom. Viszont a hármas elkezdte birizgálni a fantáziám. Még egy darabig odázom.
    Spirálból végül én is Rimmel Wonderfullt vettem. Nem az uborkásat. Gondolkodom, hogy veszek most is spirált Joy napokon. Maybeline Sensation....( nem tudom rendes nevét ) -on jár a gondolatom. Tavaszi leárazásig az is el fog fogyni. Viszont ez a Collor Tatto is régóta tetszik.
    A fix listán a korrektor mellett egy fekete filces tus is szerepel és persze ott vannak még az alap dolgok, mint actisztító, sampon, testápoló. Valamiről le kell mondanom.

    VálaszTörlés
  6. Az arcra való termékek olyan gusztán néznek ki egy kupacban :P Ja, és ugyanezt a két szemhéjpúder palettát használom én is mostanában, nem lehet velük mellé lőni :)
    Az a telefontok pedig még mindig nagyon-nagyon tetszik! Kár, hogy nem tudok ilyesmiket rendelni, annyira analfabéta vagyok hozzá :( Na de majd egyszer :P

    VálaszTörlés
  7. Évek óta most vettem újra Dove tusfürdőt, a pisztáciás-magnóliásat, hát mit ne mondjak a flakonban sokkal jobb az illata, mint amikor tusolok vele. A bőrömön furcsa illata van, szappan meg egy mű savanyús pisztáciás illat, így már nem nagyon tetszik, kár érte pedig. A paletták nagyon szépek, még Makeup Revolution palettám nincs, tervbe van véve hogy rendelek, de nem tudom melyiket, nagyon sok tetszik közülük. Sleek palettám van kettő is, ez a Vintage Romance is tetszik, lehet ezt is megrendelem magamnak. Szerinted melyik palettát érdemes megvenni még a Makeup Revolutiontől? :)

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...