Weekly Inspiration

Nem szeretek várakozni. Pizzára, buszra, a pénztárnál, telefonra, hogy kijöjjön egy film amit meg akarok nézni, vagy épp arra, hogy felforrjon a víz a teámhoz. 
Kórházban egyenesen gyűlölök várni. Betegként és hozzátartozóként is borzasztó. Egyetlen érzés kavarog bennem. A kiszolgáltatottság. Ha ott várunk, az életünk mintha egy más időzónába kerülne. A percek megduplázódnak, megtriplázódnak. Egy percből negyed óra lesz, majd fél, és így tovább. 
De összességében úgy tűnik, mintha az idő egyre gyorsabban és gyorsabban telne, homokszemekként peregne ki az ujjaink közül. Mintha csak pár hete lett volna az előző karácsony és most már ismét november elejét írunk. 
Van viszont egy másfajta, pozitív várakozás is, ami erre az időszakra jellemző. Ez egyfajta tulajdonság, ami igazából csak rajtunk múlik, hogy mennyit tudunk megőrizni belőle gyermekkorunkból a felnőtt életben. A stressz, a munka, az ünnepi készülődés felnőtt teendői és rohanása mellett sokszor nem tudjuk élvezni és átélni ezt az időszakot. Pedig szinte évről évre egyre előrébb kúszik, idén már október elején mindenhol ki voltak pakolva a karácsonyi díszek az üzletekben. 
Számomra és azt hiszem sokak számára is a "szezon" novemberben veszi kezdetét. 
Én már ekkor elkezdek karácsonyi zenéket hallgatni. Volt, hogy ilyenkorra már pár ajándékot is beszereztem, de legtöbbször igyekszem a fontosabb dolgokat már december elejére letudni, hogy akkor már a tényleg készülődéssel tölthessen az időmet. 
Ez az időszak minden fáradalmával, nyűgjével együtt a kedvencem az egész évben. Várni, ahogy lassacskán megjelennek a karácsonyi dekorációk a bevásárlóközpontokban, az üzletekben, a házaknál. Kitalálni milyet készítsek otthonra? Várni az első adventi gyertya meggyújtását. A napot, amikor hazahozzuk a fenyőfát. Aztán amikor feldíszítjük, végül pedig a sok munka, főzés-sütés, ajándékcsomagolás után fáradtan, de boldogan leülni a szeretteink körében a karácsonyi vacsorához.
Ez az a fajta várakozás, amit szeretek és amitől egy picit ismét gyereknek érezhetem magam. :) 


 A blog Facebook oldalán megkérdeztelek Titeket, hogy jöhetnek e már a karácsonyi témák és képek a blogon és mindenki arra, szavazott, hogy igen. Szóval szépen lassan átvezetem az őszi hangulatot télibe. :)


Csodásak ezek a napos, csípősen hideg, színekkel teli őszi napok. :)


Egyszerű, de mutatós. :)


Még a legegyszerűbb sminket is dögössé teszi egy szép szemöldök, ugyanakkor teljesen mindegy milyen ügyesen használjuk a satírozóecsetet vagy a szemhéjtust, ha a szemöldökünk ápolatlan. :)


Halvány nude csoda. :)


A ködös novemberi napoknak is megvan a maga varázsa.


Főleg ha esténként ilyen forrócsokival kényeztetjük magunkat. :P


Az egyszerű kötött pulcsikat és basic felsőket remekül feldobja egy-egy szép nyaklánc vagy sál. :)


Cicás gazdiknak ez ismerős lehet. :D


Hangulat. :)


Ki kell mennem az erdőbe valamikor, mert nagyon hiányzik már az a nyugalom, amit csak ott kaphat meg az ember. :)


Csini frizura és sapi. :)


A novemberi terveim között szerepel egy adag red velvet cupcake vagy torta elkészítése. :)


Egyszerű, de csinos. :)


Habár Halloween már elmúlt, az elhagyatott házak engem egész évben vonzanak, de szerintem leginkább ősszel és télen varázslatosak. :)


Csini! :)


Hamarosan rendelnem kell egy adag Yankee-t, a listámon szerepel a Salted Caramel illat is. :)


Álomházikó.


Mellé pedig a tökéletes hálószoba. :)


Csini ez a bakancs. *.*


Egy kis hangulatvilágítás ami még nem kifejezetten karácsonyi, de a hosszú, sötét estéken feldobhatjuk vele az otthonunkat. :)


S'more süti! Whaaaat? :D Ezt ki kell próbálni. :P


Csodás ombre mani. :)


Gyönyörűségek. :)


Káprázatosan szép ez a smink. :)


Gyönyörűség! :)


Ki imád még rajtam kívül a karácsonyi kütyükkel megpakolt polcok között nézelődni? :)


Ma reggel már készülődés közben is karácsonyi zenét hallgattam. :) 

Szép Hetet Lányok! :) 

Fotók: Pinterest/Tumblr/Weheartit

Ti mikor kezdetek hangolódni a karácsonyra? A tényleges készülődést mikor kezditek el? Melyik volt a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. Idén különleges karácsonyunk lesz, most először ünneplünk 24-én kettesben (hármasban). Éppen ezért már én is érzem, hogy ebben az évben nem december elején kap majd el a hangulat, hanem már novemberben is hangolódni fogok az ünnepre :) Úgyhogy én is nagyon várom a karácsonyra felkészítő bejegyzéseket :)

    VálaszTörlés
  2. A poszt első bekezdéséhez: én is utálok várni, várakozni, bármire várni. Sőt, azt utálom, ha várakoztatnak. A karácsonyhoz pedig: kiskoromban imádtam készülődni. Aztán volt néhány év, amikor nyűg volt minden. Elmúlt a varázs. A szüleim elváltak, és karácsonyi "ajándékként" mindig 2 karácsony volt, mindenből sok, nem egy meghitt... Aztán 2 évvel ezelőtt megint éreztem valamit. Hogy a karácsony jó és kezd meghitt lenni. Az előző évi még különlegesebb volt, mert távol voltam otthonról, és konkrétan 24-én a szülinapomat ünnepeltem és 25-én egyedül feküdtem le Anasztáziát nézni a karácsonyi "menüvel", de mégis különleges volt.
    Erre fel az idei megint különleges lesz, mert dolgozni fogok, valahol messze... Sosem dolgoztam még karácsonykor, szilveszterkor. Nos, ezt most ki kell próbálnom :)

    VálaszTörlés
  3. A várakozásban a bizonytalanságot utálom. Mikor nem tudom, hogy mi lesz az eredmény. Legyen az egészségügyi, pénzügyi vagy bármilyen dolog ami számomra negatívan tud végződni. Olykor megrémiszt, hogy nem tudom emiatt a további teendőket...stb
    Persze más az ünnep várás. Azt szeretem. Mondjuk ott van a kinek mit kérdés vagy a gyerekkori negatívumok, de mindig bízok, hogy most más lesz. Szeretem az illatokat, színeket, fényeket, havat...stb Meg még nagyon sok mindent amit most nem is igazán tudok leírni. Van olyan ajándék ötletem, ami már október végén kirajzolódott bennem. Hála neked! Még időben ide is fog érni. Így azt hiszem idén nálunk is előbb kezdődik a készülődés.
    A képek szépek. Most az ombre mani és a smink a kedvencem. No meg az a kis gyűjtemény ott a smink előtt. Elfogadnám . A mait és a sminket is kis fogom próbálni. Utóbbit lehet még ma este. Éjszakás vagyok a héten. Többen megjegyezték már, hogy néha kicsit erős a smink, ez nem buli. Hát mivel szinte csak dolgozni járok, meg magam örömére teszem, így nem érdekel mit mondanak. A csokit meg szívesen bedobnám indulás előtt lélekemelőnek.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon hangulatosak a képeid, olyan jó volt végignézni őket egy meleg kakaó mellett tegnap délután. Igazán jól esett a lelkemnek, köszönöm szépen Neked! Már nagyon várom a karácsonyt, főleg úgy, hogy idén a vőlegényemmel kettesben töltjük a Szentestét. Együtt készülődünk, dekorálunk, tervezünk, főzünk, vásárolgatunk. Igazi közös projekt lesz ennek kivitelezése. :) Izgalmas heteknek nézünk elébe! :) Izgatottan várom a többi karácsonyi bejegyzést!

    VálaszTörlés
  5. A kötött sapka és a sminkcuccok a kedvenceim :)
    Ami a karácsonyt illeti, nos, én nagyjából június óta rá vagyok hangolódva :D Igazából nálam ez úgy működik, hogy kb. kiélvezem a tavaszt, meg a nyár első hónapját (amikor még nem pusztulok meg a melegben), de onnantól kezdve dúdolom a karácsonyi dalokat és alig várom, hogy elérkezzen a december :) Engem nem zavarnak a korai karácsonyi kirakatok sem, én a szívemben amúgy is egész évben hordozom a karácsony szellemét :) Idén pedig tervezek kicsit előre vásárolni, nem akarom a decemberi ráhangolódást elrontani a tömött bevásárlóközpontok bejárásával. Amit tudok beszerzek most és a decembert csak a készülődéssel, ráhangolódással szeretném tölteni :)

    VálaszTörlés
  6. Én már augusztusban karácsonyi zenéket hallgattam :D Aztán visszább fogtam magam, de már újra elkapott a karácsonyi láz, szóval innen is most a karácsonyos képek a kedvenceim :P

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)