Karácsonyi Nyereményjáték!!!!!!!!!!


Ahogy ígértem, egy kis játékra invitállak titeket, egyrészt, mert nemrég a blog elérte az 500 feliratkozót és bár nem vagyok a számok megszállottja, úgy gondolom, hogy ezt a szép kerek számot illik megünnepelnünk. Másrészt pedig a karácsony okán szeretnélek meglepni titeket és megköszönni, hogy egész évben itt vagytok és olvastok, írtok a bejegyzésekhez :) 
Szóval összeállítottam ezt a kis csomagot, amit egy szerencsés olvasó megnyerhet. Azért csúszott a játék, mert vártam még egy nyereményt, de mivel nem érkezett még meg, ezért elindítom a játékot itt és lesz egy külön játék Facebbok-on is azért a másik nyereményért. :) 


Tehát jöjjenek a szabályok: A játékra csak 18 éven felüliek jelentkezhetnek, ha 18 éven aluli vagy, kérj engedélyt a szüleidtől. A játékra külföldi postacímmel is lehet jelentkezni. Egy személy csak egyszer jelentkezhet, de több esélyt is lehet szerezni. 

A jelentkezés feltételei: 

  • Legyél a blog nyilvánosan feliratkozott olvasója! Kommentárban írd le milyen néven követsz. 
  • Írd meg az email címedet, ahol értesíteni tudlak, ha nyertél. 
  • Írd le kommentárban mit szeretsz legjobban a karácsonyban! 
Plusz esélyek: 
  • +1 esély: Kövesd a blog Facebook oldalát (nevet kérek)
  • +1 esély: Kövess Twitteren (nevet kérek)
  • +1 esély: Kövess Bloglovin'-on (nevet kérek)
  • +1 esély: Kövess Instagramon (nevet kérek)
  • +1 esély: Tedd ki a legelső képet ezen bejegyzés linkjével a blogod oldalsávjába, vagy írj a játékról egy rövid bejegyzést! (linket kérek!)
  • +1 esély: Oszd meg a játékot Facebook-on! (linket kérek!)
  • Oszd meg a játékot Twitteren! (linket kérek!)
  • +2 esély: Ha az elmúlt 2 hónapban legalább 1 bejegyzéshez írtál a blogon. (Linkelj be egy bejegyzést ahová írtál! Utólag írt kommentár nem számít bele!) 
Összesen tehát 9 esély szerezhető!

Jöjjenek a nyeremények! ;) 



A szerencsés nyertes ezt a Pro Techniques ecsetkészletet nyerheti meg. 


Valamint egy csomag körömdíszítő matricát. 


Egy Makeup Revolution rúzst és szájfényt. 


Egy Rimmel szempillaspirált. 


Egy Chillearrings fülbevalót. (Olyan mint egy gömbdísz! *.*) 


És végezetül, hogy a nyertes otthona is ünnepi hangulatú legyen, egy csomag hópelyhes dísz és egy Yankee Candle tart Cranberry Ice illatban is a csomagba kerül. :) 

A játék december 18-án éjfélig tart!

A nyertes kihirdetése után a nyertes vasárnap éjfélig jelentkezhet a nyereményéért.  

Sok szerencsét mindenkinek! :) 

Megjegyzések

  1. Szia:) nagyanna2001@freemail.hu az email címem. A karácsonyban azt szeretem a legjobban, hogy együtt van a családom:)) Anna Nagy néven likeoltam a blog fb oldalát. Köszönöm a lehetőséget. Boldog Karácsonyt:)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon köszönöm a szuper játékot :-) Réka néven követlek itt, facebookon Papanecz Rékaként, email címem: preka87@gmail.com. A karácsonyban azt szeretem, hogy együtt van az egész család. Bloglovinon Réka Réka P. néven, míg instagramon rekareka néven követlek. Megjegyzést pl. ide írtam:http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/weekly-inspiration_30.html

    A játék képét negosztom a blogom oldalsávjában: rekablogol.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  3. Szia! :) Ferkó Petra néven vagyok feliratkozva a blogodra, az e-mail címem: blogofpetra@gmail.com. A Karácsonyban azt szeretem legjobban, hogy együtt van a család, de a város karácsonyi fényeit is nagyon szeretem. :)
    +1 esély: Ferkó Petra néven like-oltam a blogod facebook oldalát.
    +1 esély: Ferkó Petra néven követlek Bloglovinon.
    +1 esély: @petra1027 néven követlek Instagramon.
    +1 esély: a képet kitettem a blogom oldalsávjába: http://blogofpetra.blogspot.hu/
    +1 esély: megosztottam a nyereményjátékot facebook-on: https://www.facebook.com/petra.ferko/posts/931037516986612

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia! katamesztegnyei@gmail.com az e-mail címem.
    Mesztegnyei Kata néven követlek.
    Kata Mesztegnyei néven lájkoltam a Facebook oldalt.
    https://www.facebook.com/kata.mesztegnyei megosztva a játék.
    m_kata néven követlek Instagramon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A karácsonyban pedig leginkább az azt megelőző készülődés a kedvencem. Ahogy kitalálom kit mivel lepek meg. Aztán pedig az otthoni készülődés a családdal. :)

      Törlés
  5. Szia Anna! :)
    Feliratkozott olvasó vagyok Bokor Boglárka néven. Az e-mail címem: bokorbogi93@gmail.com. A karácsonyban a hangulatot, a szeretet, a békét és pihenést szeretem, de főként azt ahogy a szeretteimet látom ajándék bontogatás közben. Mindig izgulok,hogy fog-e tetszeni nekik az ajándékom.
    Fb-on is Bokor Boglárka néven követlek, meg is osztottam :https://www.facebook.com/bokorbogi93/posts/1167844366577502?pnref=story
    Twitter : @bokorboglrka
    Boglovin: Bokor Boglárka
    Insta:bokorbogi93
    Tudtom szerint többször is kommenteltem a blogodra, ugyanis nagyon szeretem a gondolataidat, bejegyzéseidet. De, azért itt van egy:http://frame.bloglovin.com/?post=4650914500&blog=4126285
    Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! Szuper nyeremények! :)
    Üdv, Bogi :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Nemes Adrienn néven vagyok feliratkozva a blogra, az email címem: nemes_adrienn@freemail.hu. A karácsonyban azt szeretem, hogy együtt van a család, valamint a karácsonyi fényeket, a házak díszítését.
    +1 facebook: Adrienn Nemes
    + 1 bloglovin: n_adry
    +1 twitter: n_adry
    +1 twitter megosztás https://twitter.com/n_adry

    VálaszTörlés
  7. Szia! Köszönjük szépen a lehetőséget! Imádom a Karácsonyt, minden évben hónapokkal előtte teljesen be vagyok zsongva a díszektől, fényektől, koszorúktól. Szeretem, hogy ilyenkor mindig együtt van a család és 24-én van a szülinapom. :)
    A blogot nyilvánosan követem Kedves Andi néven.
    E-mail címem: szeandi@yahoo.com
    Fb-on Szécsi Andi, Bloglovin'-on szecsiandi, Instagramon kedvesandi néven követlek.
    A blogomon írtam a játékról: http://kedvesblogger.blogspot.hu/2015/12/blog-es-nyeremenyjatek-ajanlo.html
    November 12-én írtam bejegyzést az Ebay-es posztodhoz: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/teli-ebay-kivansaglista-koromdiszito.html#more



    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    dorajankovics néven vagyok felíratkozva a blogra
    Email címem: dorijankovics@gmail.com
    A karácsonyt azért szeretem, mert ez az ünnep az amikor az egész család együtt van, és mindenki élvezi a karácsony szellemét így mindenki kipiheni magát. Nagyon szeretem, hogy a kis falucska ahol élek, ott is már most ki van díszitve minden és minden este a fényekben gyönyörködhetünk.
    +1 esély: Dóra Jankovics néven követem a blog facebook oldalát
    +1 esély: @dórika0812 néven követlek Instagrammon
    +1 esély: @dorijankovics néven követlek Twitteren
    +1 esély: Megosztottam a nyereményjátékot Facebookon: https://www.facebook.com/dora.jankovics/posts/1075981055769070?pnref=story
    +1 esély: Megosztottam a nyereményjátékot Twitteren: https://twitter.com/dorijankovics/status/672864473158426625

    Előre is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Jelentkezni szeretnék!
    Fel vagyok iratkozva nyilvánosan Eszter Dark. néven:)
    Email:darko.eszter@gmail.hu
    A karácsonyt azért szeretem,mert szeretem amikor a fa ki van díszítve, az egész lakás színesen világít, és nagyon szeretem amikor átadom az ajándékokat!:)
    + esélyek:
    +1 Megosztottam és +1lájkoltam az oldalad Eszter Darkó néven (bocsi,hogy nem tudom linkelni)
    +1 kiraktam a blogomra!:) http://eszpasblog.blogspot.hu/
    Köszönöm,hogy jelentkezhettem!:)

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Nikxa néven vagyok a blog nyilvánosan feliratkozott olvasója.
    e-mail címem: kolozsiniky1@freemail.hu
    Én azt szeretem a legjobban a karácsonyban,hogy ilyenkor van idő a családdal lenni és közösen készülődni és mindig olyan érzésem van,hogy megállt az idő és ez egy nagyon jó érzés! :)
    +1 esély: Niki Koni néven követem a blog Facebook oldalát,
    +1 esély: Nikyy Koni néven követlek Twitteren,
    +1 esély: Nikolett Koni néven követlek Bloglovin’-on,
    +1 esély: nikyykoni néven követlek instagramon,
    +1 esély: megosztottam a játékot Facebook-on : https://www.facebook.com/koni.nikolettjudit/posts/872912589489124?pnref=story
    Twitteren: https://twitter.com/NikyyKoni/status/672871726984904704
    Szuper szép és hasznos csomag lett és köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Szeretnék jelentkezni én is :) V néven követem a blogod, az e-mail címem beautybyviktoriav@gmail.com . A karácsonyban azt szeretem, hogy nyugodtság van, senki nem ideges (jobb esetben), és együtt vagyok azokkal, akiket szeretek.
    Viktória Váradi néven lájkoltam a blog fb oldalát, instán @viktoriavrd néven követlek :)
    És itt írtam megjegyzést: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/10/home-decor-ideas-shades-of-grey.html?m=1

    VálaszTörlés
  13. Szia, Zsofia Főző néven iratkoztam fel a blogra.
    E-mailem: zsofiafozo@gmail.com
    Facebookon Zsófia Főző néven likeoltalak.
    A karácsonyban azt szeretem, hogy együtt van a család, utánna pedig a közelebbi családtagokat is meglátogatjuk.

    VálaszTörlés
  14. Szia!

    Barbi (Beauty & Glamour blog) néven vagyok feliratkozva a blogra.
    Email címem: sz.barbara0429@gmail.com
    A halászlevelet és a mézeskalácsot szeretem benne :D

    Beauty & Glamour blog néven követlek Facen, Twitteren és Bloglovinon is.
    barbiii_sz néven követlek Instagramon.
    Megosztottam a játékot Twitteren: https://twitter.com/beautyglamblog/status/672906373643042817
    Itt írtam pl. hozzászólást: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/weekly-inspiration_18.html

    Köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  15. Horváth-Bors Luca2015. december 4. 23:54

    Szia!

    Luca Horváth-B. néven vagyok feliratkozva, az e-mail címem: horvathborsluca@gmail.com
    A karácsony hangulatát szeretem - a zenéket, díszítést, illatokat, és hogy együtt ünnepelünk a családdal. :)

    Facebookon és Bloglovin'-on Horváth-Bors Luca, Instagramon lucahorvathb néven követlek.

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú, nagyon jó nyeremények vannak... Köszi a játékot!
      Itt a blogon Ami néven követlek, email címem ami.chan27@gmail.com.
      A karácsonyban a pihenést szeretem... amiből gondolom kevesebb lesz, ha egyszer majd saját házam (netalán családom) lesz, de így a szemeszter és a vizsgaidőszak között extra relaxációs a dolog. Illetve nagyon szeretek ajándékokat csinálni-adni, a "várakozás" része az ünnepnek nekem nagyban az ilyesmi - órákat töltök üdvözlőkártyákkal, ilyesmivel, és nagyon szeretem a hangulatát. Ja, és a közös mézeskalácssütés a családommal.

      +1 esély: Noémi Nguyen néven követlek facebookon. (Valahol csak fenn kell lenni rendes névvel :'D)
      +1 esély: Twitteren Ami Nguyen (@murasakinoAmi)
      +1 esély: Bloglovin'-on Ami Nguyen
      +1 esély: Instagramon Ami Nguyen (@decoherence)
      +1 esély: kiraktam oldalsávba itt.
      +1 esély: megosztottam itt Twitteren.
      +2 esély: például itt kommenteltem.

      Törlés
  17. Szia . Jelentkeznék a játékra . Krisztina Redák néven követen a blogod. Email : redakkrisztinaa@gmail.com A Karácsonynak nagát a hangulatát szeretem , illatokat , színeket , díszek..
    -Krisztina Redák néven lájkoltam FB oldalad.
    -Twitteren Redák Krisztina néven követlek.
    -Bloglovin'-on Redak Krisztina néven.
    -Instagramon @redakkrisztinaa néven követlek.
    -Megosztittam Twitteren , valamint Gmail+ -on .
    -Kitettem a blogom oldalsávjába.
    Köszi a lehetőséget . Szuper csomag:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj a linkek lemaradtak .
      Twitter : https://twitter.com/RedakKrisztina/status/673026736540540928?lang=hu
      Gmail+ : https://plus.google.com/109707687003191615536/posts/bJ8dMavy9u9
      Blog: http://rkrisztiii.blogspot.hu/

      Törlés
  18. Linyah néven követlek.
    E-mail: linyah@freemail.hu
    A karácsonyban most legjobban a szabadságot várom... :)
    Kellemes ünnepeket neked! :)

    VálaszTörlés
  19. Szia! Szeretnék jelentkezni a játékra. :)
    Az email címem: reinis.miranda@gmail.com
    A karácsonyban legjobban a készülődést szeretem. A nagy fejtöréseket, hogy kinek mit vegyek, a kutakodást, a legszebb csomagolási technikák után, valamint azt, amikor körbeüljük a fát a családdal és átadjuk az ajándékokat. Nagyon szeretem látni őket ilyenkor.

    Bloglovin-on Miranda Reinis, Instagramon pedig szintén mirandareinis néven követlek. :)
    Kellemes karácsonyi készülődést! :)

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Én is jelentkeznék a játékra :)
    Annamária Prépost / PAncsi néven követlek
    Az e-mail címem: prepost.annamaria@gmail.com
    A karácsonyban egyrészt a készülődést szeretem nagyon, amikor ráhangolódunk, kiválasztjuk az ajándékokat, díszeket, illetve az ünnepek alatti csendes együttlétet is.
    Bloglovinon is Annamária Prépost néven követlek
    Facebookonis Annamária Prépost néven követlek
    Instagramon @pancsi79-ként
    Legutóbb itt kommenteltem: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/cotw-dreamin-of-white-christmas.html
    Kellemes karácsonyi készülődést kívánok Neked is, köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  21. Szia! Szeretnék részt venni a játékban!
    Email: bizsumaniablog@freemail.hu
    A karácsonyi időszakban én jobban élvezem magát a készülődést, a ráhangolódást, a fa kiválasztást és a lakás dekorálását mint magát az ünnepet.
    FB-n Bizsumania blog néven követlek és így osztottam meg a játékfelhívást itt:
    https://www.facebook.com/BizsuMania-blog-977117002320010/?ref=hl#
    Instagram'on keresztül bb_nixon néven,
    Bloglovin'on pedig Nikoletta Bányai néven követem a munkásságod.

    Köszönöm szépen a lehetőséget.
    Kellemes karácsonyi készülődést és Békés Karácsonyt kívánok Neked!!!
    Niki

    VálaszTörlés
  22. Szia! 😊

    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékban! Nagyon jó összeállítás! 😊

    - Brigitta Pavusa néven követlek itt
    - brigci14@freemail.hu az e-mail címem
    - Mivel most lettem egyetemista picit megváltozott nálunk a karácsony. Viszont egy örök, hogy együtt van a család és Szenteste elmegyünk közösen az éjféli misére. Szerencsére ebben az évben a barátom is csatlakozik hozzánk az ünneplésben! ☺🎄🎉

    + 1 esély: Brigi Pavusa néven követlek Facebookon
    + 1 esély: brigipavusa néven pedig Instagramon
    + 1 esély: megoszottam a nyereményjátékot Facebookon!

    Nagyon szeretném megnyerni ezt a csajos csomagot!! 😊😍🍀🍀🍀🎅🎄🎁🙅🙆🎉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. A Facebook-os megosztás linkje: https://www.facebook.com/brigi.pavusa/posts/983104871746784?pnref=story

      Törlés
  23. Szia Anna! :)
    Én is szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra!

    - Dóri (nail-maniacs) néven követem a blogot
    - e-mail címem: dori98@freemail.hu
    - mit szeretek legjobban a Karácsonyban? A 24-i délutáni gyertyás istentiszteletet és azt, hogy másnap 25-én (300 km utazás után) egy asztalnál ül az egész család. Ilyenkor rengeteget beszélgetünk és jókat nevetünk :)
    - Facebookon Dóri Birtalan névvel lájkoltam az oldalad
    - Twitteren @BirtalanDori néven követlek
    - Bloglovinon Dóri Birtalan
    - és Instaramon @nailmaniacs névvel követlek
    - kitettem a játék képét a blogom oldalsávjába: www.nail-maniacs.blogspot.hu
    - megosztottam a játékot Twitteren: https://twitter.com/BirtalanDori/status/673121114512576513
    - és itt van az egyik kommentem: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/weekly-inspiration_23.html#comment-form

    Köszönöm szépen a lehetőséget! :)
    Kellemes Karácsonyi készülődést kívánok!

    VálaszTörlés
  24. Szia! Szeretnék jelentkezni. :)
    Andrea Pásztor néven követem a blogod.
    email: pasztor.andi93@gmail.com
    Karácsony a kedvenc ünnepem a legeslegszebb ünnep egész évben, szeretem a hangulatát, a fényeket, ajándékozást, sok sok finomságot. Már csak a hó hiányzik évek óta akkor lenne igazán tökéletes. :)
    Facebook: Andi Pásztor
    Twitter: @PasztorAndi
    Bloglovin: Andi Pásztor
    Instagram: @pasztor_andi
    Megosztottam: https://twitter.com/PasztorAndi/status/673126125908959234
    Köszi a lehetőséget. :)

    VálaszTörlés
  25. Szia!

    Köszi a szupi játékot!!! O néven követlek, lenardorsika@gmail.com az email címem. A facebookon Orsi Lénárd, az instán orsilenard, a bloglovinon Orsolya Lenard néven követlek. A karácsonyban a legjobban az illatát szeretem, a pizsiben flangálást napokig és azt, hogy együtt vagyunk a családommal :)

    VálaszTörlés
  26. Szia! Szeretnék jelentkezni. Anniie néven követlek, e-mail címem: 4nn11i.anniie@gmail.com.
    A karácsonyban azt szeretem a legjobban, hogy együtt van a család és nyugalom van.
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  27. Szia! Szeretnék én is jelentkezni:
    Nancykeh Makeup néven követlek itt, nancykehmakeup@gmail.com a címem, instagrammon: nancykeh_makeup néven követlek, követlek facebookon is Nancykeh Makeup néven! :)
    A karácsonyban azt szeretem a legjobban, hogy együtt lehet a családommal és persze azt a rengeteg szikrázó fényt, illatot és dekorációt! Nagyon hangulatos mindig és magával ránt!

    VálaszTörlés
  28. Szia! Gratulálok az 500 feliratkozóhoz :)
    addry néven vagyok felíratkozva a blogra. Email címem: kalapos.adry@gmail.com. A kedvencem a karácsonyban az, hogy olyan családtagjaimmal is találkozhatok, akikkel évközben nem igazán tudok. Meg persze a fadíszítés :)
    +1: Adrienn Kalapos néven követlek Facebook-on
    +1: simply adry néven követlek Twitter-en

    VálaszTörlés
  29. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  30. Szia!
    Hegedüs Mariann - Mariann567 néven olvasom a blogod!
    Email: hegedus.mariann90@gmail.com
    A karácsonyban sok mindent szeretek, a hangulatot, hogy meghitt, az ételeket, a szeretetet, hogy jó adni és kapni, az együttléteket.

    Plusz esélyek:
    +1 esély: Kövesd a blog Facebook oldalát -> Hegedüs Mariann
    +1 esély: Kövess Twitteren -> Hegedüs Mariann (@h_mariann1)
    +1 esély: Kövess Instagramon -> hmariann567
    Oszd meg a játékot Twitteren! - > https://twitter.com/h_mariann1/status/673157547432525825


    Szuper csomag! Köszönöm a lehetőséget!!

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  32. Szia.
    Nagyon tetszenek a nyeremények, nagyon örülnék, ha én lehetnék a szerencsés nyertes.
    Adrienn Simon néven követem a blogot, mint nyilvános feliratkozó.
    Kérlek mindkét e-mail címre írj nekem levelet, ha nem gond( sadry007@freemail.hu, simona221@outlook.com)
    Legjobban a karácsonyban azt szeretem, hogy valahogyan mindenki tudat alatt sokkal nyitottabb, elfogadóbb és önzetlenebb ebben az időszakban, mint az év bármely más szakaszában. Természetesen a családdal töltött időt, az időjárást, és a stresszmentességet is imádom ilyenkor.
    +4 esély:Facebook: Adrienn Simon, Twitter @Simon_Adrienn, Bloglovin:Simon Adrienn, Instagramon pedig simonadri21 névet követlek.

    VálaszTörlés
  33. norcsoo néven vagyok feliratkozva
    e-mail: korannori@gmail.com

    Plusz esélyek:

    +1 esély: Fb: Nóri Korán
    +1 esély: Twitter: koran_noree
    +1 esély: Bloglovin': norcsoo
    +1 esély: Instagram: norcsoo_
    +1 esély: Fb megosztás:

    A legjobban az egész hangulatát szeretem. Az illatokat, a fényeket, a várakozást. :)

    VálaszTörlés
  34. Szia! Szeretnék jelentkezni a játékra.:

    a blog nyilvánosan feliratkozott olvasója vagyok - Turcsek Gabriella
    email címem - gabriella.turcsek@gmail.com
    a Karácsonyban a fényeket, illatokat kedvelem a legjobban

    Plusz esélyek:
    +1 esély: Követem a blog Facebook oldalát (Turcsek Gabriella)
    +1 esély: Követlek Twitteren (@gabcsiiii)
    +1 esély: Követlek Bloglovin'-on (Turcsek Gabriella)
    +1 esély: Követlek Instagramon (@vidamgabica)
    +1 esély: Kitettem a blogom oldalsávjába a nyereményjáték képét (www.turcsekgabi.hu)
    +1 esély: Oszd meg a játékot Facebook-on! (https://www.facebook.com/turcsekgabriella/posts/1096323373724713)

    Köszi a lehetőséget! :)

    Nálam is van egy nyereményjáték: http://www.turcsekgabi.hu/2015/11/karacsonyi-nyeremenyjatek-gabcsi-blogja.html

    VálaszTörlés
  35. Szia!
    Szeretnék én is jelentkezni a nyereményjátékra!

    -itt zsoXcore néven követlek
    -zsoxcore@hotmail.com
    -a karácsonyban az szeretem a legjobban, hogy a család együtt lehet

    Plusz esélyek:

    +1 esély: Kövesd a blog Facebook oldalát: zsoxcore (smink és ami hozzá tartozik)
    +1 esély: Kövess Twitteren (zso_takacs)
    +1 esély: Kövess Bloglovin'-on (zsoxcore-3145447)
    +1 esély: Kövess Instagramon (zso_takacs)
    +1 esély: Oszd meg a játékot Facebook-on! (https://www.facebook.com/zsoxcore/posts/1020721641332667)


    VálaszTörlés
  36. Szia,
    köszi a szuper játékot :)
    Rami néven követlek
    stilusesegyeb@freemail.hu
    A karácsonyban azt szeretem a legjobban, mikor együtt van az egész család :)
    +1 esély: Kövesd a blog Facebook oldalát : Róth Ramóna
    +1 esély: Kövess Twitteren stilusesegyeb
    +1 esély: Kövess Instagramon stilusesegyeb
    +2 esély: Ha az elmúlt 2 hónapban legalább 1 bejegyzéshez írtál a blogon. (Linkelj be egy bejegyzést ahová írtál! Utólag írt kommentár nem számít bele!) Kommenteltem pl ide:
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/karacsonyi-otletsarok-1-resz-takaritas.html

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Kajner Kata néven követlek itt a blogon.
    E-mail cím: kajner.kata@gmail.com
    A legjobban a karácsonyfa feldíszítését és az ünnepi finom ételek elkészítését szeretem a legjobban a karácsonyban.
    Plusz esélyek:
    +1 esély: Kövesd a blog Facebook oldalát (nevet kérek): Kajner Kata
    +1 esély: Kövess Twitteren (nevet kérek): @kajner_kata
    +1 esély: Kövess Instagramon (nevet kérek): @kajnerkata

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  38. Szia! :) dalmico17 (Dalma Lippai) néven vagyok feliratkozva a blogodra, az e-mail címem: dalma.lippai@gmail.com.
    A legjobban a karácsonyi fényeket szeretem és az ajándékozás élményét :)
    +1 esély: Dalma Lippai néven like-oltam a blogod facebook oldalát.
    +1 esély: Dalma Lippai néven követlek Bloglovinon.
    +1 esély: dalmucl néven követlek Instagramon.
    +1 esély: twitteren @DalmaLipstic néven követlek
    +1 esély: megosztottam a nyereményjátékot twitteren: https://twitter.com/DalmaLipstic/status/673240933798948864

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  39. Hello! Nagyon köszi a játékot és kellemes ünnepi készülődést majd ünnepeket! :)
    Blog: Krisztinka
    Email: kkrisztina86@freemail.hu
    A karácsonyban a bejlglit szeretem a legjobban. :)
    +
    Facebook: Kertész Krisztina
    Twitter: k_krisztike
    Bloglovin: Krisztinka
    Instagram: krisztie
    Oldalsáv: http://miserydreamlove.blogspot.hu/
    Twitter: https://twitter.com/k_krisztike/status/673436988926787584
    Komment: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/weekly-inspiration_23.html#comment-form

    Kösziiii boldog Mikit!

    VálaszTörlés
  40. Glitterfinger Lexa néven követlek GFC-n.
    Email: glitterfingersss@gmail.com
    A karácsonyt leginkább a hangulatáért szeretem. A gyertyafény(vagy égősor), az illatok (fenyő, süti, szaloncukor, a csípős levegő), sajnos mostanában egyre ritkább a fehér karácsony, de régen azt is imádtam benne. Plusz ilyenkor mindig elutazunk a rokonokhoz a Mátrába.
    Plusz esélyek:
    Bloglovin: Lexa - Glitterfingersss blog (ha minden igaz ezen néven követlek, bár mióta nevet változtattam nem igazán tudom, hogy a régi nevet ilyenkor átírja-e nálad :S)
    Instagram: glitterfingersss

    Köszönjük szépen a játékot, szuperek a nyeremények :) Boldog Mikut és előre is boldog karácsonyt! :))))

    VálaszTörlés
  41. Szia! Nagyon köszönöm a szuper játékot :-) Zsuzsa Rosta néven követlek itt, facebookon Zsuzsanna Rosta néven, email címem: a301@freemail.hu.. A karácsonyban azt szeretem, hogy együtt van az egész család és csodálatos fenyőillat lengi be az egész lakást. Plusz esély Facebook-os megosztás:
    https://www.facebook.com/kovacs.eniko.927/posts/947535598616346?pnref=story
    Sok ajándékot kívánok neked!:)

    VálaszTörlés
  42. Szia! :)
    Patera Kamilla néven követem a blogot, emailem: kami.lla5553@gmail.com
    A karácsonyban leginkább a hangulatot szeretem, akkor is, ha nem ünneplünk nagycsaládosan, és nem díszítjük fel az egész lakást, meg hasonlók :)
    +1: Facebookon: Patera Kamilla
    +1: Twitter: @PateraKamilla
    +1: Bloglovin': kamiii
    +1: Instagram: @behindmymakeupblog
    +1: megosztottam Facebookon a játékot: https://www.facebook.com/behindmymakeup/posts/925341957531594

    Köszi szépen a játékot, további kellemes hétvégét! :)

    VálaszTörlés
  43. szia!:) ildikó farkas néven követem a blogot
    email: farkas.ildike@citromail.hu
    A karácsonyban azt szeretem hogy együtt van az egész család, jókat beszélgetünk és meglepetést okozunk egymáésnak az ajándékokkal.
    +1: Facebookon: ildikó farkas
    +1:instagram: @farkasildii
    +1: bloglovin: farkasildi

    VálaszTörlés
  44. Lapath Katalin néven követlek e-mail: lapathkatalin@gmail.com A bejglit szeretem! Katalin Lapath néven követlek FB-on és itt a link a megosztásról: https://www.facebook.com/katalin.lapath/posts/923311644384760?pnref=story

    VálaszTörlés
  45. Szia,
    Köszönöm a lehetőséget és nagyon kellemes adventi időszakot!
    Feladatok:
    Patrícia Kutasi néven követlek.
    patriciakutasi1206@gmail.com
    mit szeretsz legjobban a karácsonyban: Azt, hogy a család együtt van, együtt eszünk, beszélgetünk és a fát persze.
    Plusz esélyek:
    +1 esély: Kövesd a blog Facebook oldalát: Patrícia Kutasi
    +1 esély: Kövess Twitteren : Patrícia Kutasi
    +1 esély: Kövess Bloglovin'-on: Patrícia Kutasi
    +1 esély: Kövess Instagramon: Patrícia Kutasi
    +2 esély: Ha az elmúlt 2 hónapban legalább 1 bejegyzéshez írtál a blogon. (Linkelj be egy bejegyzést ahová írtál! Utólag írt kommentár nem számít bele!) http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/10/instagram-mix-20153.html

    VálaszTörlés
  46. Először is nagyon köszönjük a játékot, csodásak a nyeremények! :)
    Megaera néven vagyok régi követőd, email: ocularisinfernom@gmail.com
    A karácsonyban leginkább a hangulatot szeretem, azt a meghitt, kuckózós érzést, mikor érzed, hogy a kinti fagyok és sötétség ellenére a te szívedben és otthonodban melegség és fény honol :)
    Megosztottam a játékot a blogom oldalsávjában: http://megaera-magical-world.blogspot.hu
    És a komment is meg van, itt épp az egyik kedvenc színemmel készítettél ruha montázst :) http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/cotw-cranberry-twist.html#comment-form
    Még egyszer köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, és lemaradt, hogy a face-oldaladat Körmendi Szilvia néven követem :)

      Törlés
  47. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  48. Szia! :) Pesti Orsolya, Orsi néven vagyok feliratkozva a blogodra, az e-mail címem: pesti.orsolya@gmail.com.
    A karácsony a kedvenc ünnepem, már kiskorom óta. Szerintem ez az egyetlen ünnep, ami igazán a családról, a szeretetről és a befelé figyelésről szól. Hozzá segít minket mindenehez a sötét tél :) Ilyenkor a fények is meghittebbek.

    +1 esély: Pesti Orsolya néven követlek Bloglovinon.
    +1 esély: @orsi.p néven követlek Instagramon.

    Köszönöm a lehetőséget! :) És szép Karácsonyt kívánok Mindenkinek! ^^

    VálaszTörlés
  49. A karácsonyban imádom, hogy reggel pizsiben, mamuszban kislattyoghatok a nappaliba és egy bögre kávé+7 macska kíséretében nézegethetem/szagolgathatom a karácsonyfát. S lehet, hogy én vagyok flúgos, de szeretem az országjárást is, amit az ilyenkor szokásos családlátogatás során csinálunk.

    Vincze Mariann néven követlek a blogon
    Az email címem: vincze.mariann07@gmail.com
    A Facebookon Vincze Mariann néven, az Instagramon pedig vinmaja néven követlek.
    Megosztottam a játékot FB-n: https://www.facebook.com/vincze.mariann/posts/10206682915325900?pnref=story
    A legutóbbi bejegyzés, amihez írtam: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/weekly-inspiration_9.html

    VálaszTörlés
  50. Szia!
    Előre is kellemes ünnepeket kívánok. Kívánom,hogy minden kívánságod valósággá váljon!

    A karácsonyban a havat szeret(ném)em a legjobban, a csillogó fényeket,a családi együttléteket,amik ebben a rohanó világban, igen csak ritkán fordulnak elő,mert szinte összeegyeztethetetlen ha mindenki más beosztásban,munkaidőben dolgozik.

    NEon Rider néven követlek( Bár lehet,mivel még régi követőd vagyok,így a nem blogger nevemen fogsz megtalálni: Ibolya Jankó)
    FB-n is Ibolya Jankó néven tetszikeltelek még az ősidőkben :)

    ha esetleg nekem kedvezne fortuna, akkor itt tudsz értesíteni: ibolya.janko@gmail.com


    puszi,és vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  51. Szia! Köszi a lehetőséget: a karácsonyban a vásárok hangulatát, az illatokat, a manikűröket és a családomat szeretem. :)
    barkingblondie@gmail.com

    VálaszTörlés
  52. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  53. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a játékra!
    rone2122 néven vagyok feliratkozva a blogra.
    Email címem: rone2122@gmail.com
    A karácsonyban azt szeretem a legjobban, hogy együtt van a család. Imádom a fényeket az egésznek a hangulatát.
    A Facebookon Kalotáné Schmidt Renáta néven követlek.
    Megosztottam a játékot FB-n: https://www.facebook.com/schmidt.renata.7/posts/525884864247401
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  54. Ezen a néven vagyok feliratkozva, az e-mail címem lajkolivia@hotmail.com, facebookon Lajkó Lívia néven kovetlek, es ide irtam legutóbb megjegyzest mert nethianyos vagyok http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/essence-merry-berry-trendkiadas.html?m=1
    Köszönjük a lehetőséget! :)

    A karácsonyi kérdésre meg külön válaszolok idelent, hogy ne kelljen idétlen adatok közé preselnem szegény választ...
    Szóval én azt szeretem legjobban ilyenkor, amikor a csaladtagok vagy barátnők kibontjak az ajándékomat és látom az arcukon, hogy tényleg örülnek, és eltalaltam a vagyukat - nem pedig a betanult kenyszermosoly...mondjuk idén sajnos a költözés miatt csak ajandekcsomagokkal megyek, mert nem volt időm gondolkodni a tökéletes ajándékon...de általában nagyon figyelek minden elejtett félmondatra, hogy tökéletes ajándékot találjak...és többnyire sikerul is...:)
    Oké igazából ennek szülinapokon és névnapokon is örülök...de Karácsonykor szezonális dolgokat is belecsempeszek...:)

    VálaszTörlés
  55. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  56. Szia! Tami'sBlog néven vagyok feliratkozva,
    az e-mail címem: tami.bodnar26@gmail.com,
    facebookon Tami Bodnár néven követlek
    A karácsonyban azt szeretem a legjobban, hogy az egész család együtt van :)

    VálaszTörlés
  57. Szia!
    Köszönjük a játékot! :)
    Bogi Szente néven vagyok a blog feliratkozott olvasója.
    Az e-mail címem: 1839.lexii@gmail.com
    A Karácsonyban szinte mindent szeretek, pl. a finom ételeket, a karácsonyfát, ajándékot találni a szeretteimnek, az illatokat, a színeket/mintákat, a meghittséget...stb. :D
    +1 esély: Boglárka Szente (Lexi) néven like-oltam a blogod Facebook oldalát.
    +1 esély: Lexii néven követlek Bloglovinon.
    +1 esély: lexiii39 néven követlek Instagramon.
    +1 esély: Megosztottam Facebookon a játékot. - https://www.facebook.com/boglarka.szente.5/posts/846634165445139?pnref=story

    Üdv: Lexi

    VálaszTörlés
  58. Szia ^-^
    Nina Toro néven követlek a blogon és facebookon pedig ékezetekkel, azaz Nina Törőként c:
    Az email címem: panka.toro@gmail.com
    Nekem a karácsonyban a kedvenc részem a közös készülődés a konyhában. Az akkori illatok, feldíszített fa, és a szörnyen klisés karácsonyi zenék. :D
    +1 esély: HKnyusz néven követlek twitteren c:

    VálaszTörlés
  59. Szia!
    A blogon Katalin Széll néven követlek.
    Face-en:https://www.facebook.com/katalin.szell.37
    Email címem:katalin.szell@freemail.hu
    Karácsonyban mit szeretek?Nem tudom.Gyerekként a sok ajándékot amit kaptam.Felnőttként azt kellene írnom,hogy a szeretteimmel lehetek.De akik szeretnek és akiket szeretek azok nem csak ünnepnapokon vannak velem.Hanem az életem jó és rossz dolgaiban is mellettem vannak és viszont.

    VálaszTörlés
  60. A blogot Adriána néven követem , bloglovinon Busi Adriána néven követlek , instán busiadriana néven követlek. A facebook oldalt Adriána Busi néven követem. :) A karácsonyban mindent imádok , hogy ilyenkor nem csak a lakás , hanem minden ünnepi díszben pompázik. Szívünket - lelkünket beleadva. A család karácsonykor összegyűlik és mindenki közösen ünnepel. :) Számomra fontos a karácsony , ez a kedvenc ünnepem!

    VálaszTörlés
  61. Oroszi Noémi néven követem a blogodat, facebookon is. Azt szeretem a karácsonyban, hogy általában ilyenkor - szinte egész évben egyszer - összegyűlik a családom. Szeretem a finom ételeket, bár hozzáteszem, nem a klasszikus karácsonyi kajákat. És megmondom őszintén, részemről ennyi. Óriási bajom a karácsonnyal, hogy télen van, és én utálom a telet, a hideget, a sötétet.

    VálaszTörlés
  62. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  63. Jaj még egyszer elnézést, (sok volt ma a munka), email-címem: noemi.gosi@gmail.com

    VálaszTörlés
  64. theodora néven követem a blogod
    theodora19 kukac gmail.com
    A karácsonyban legjobban azt szeretem, hogy sokat pihenhetek és együtt lehetek a családommal. Na meg a díszek és illatok is nagy kedvenceim.

    Plusz esélyek:
    +1 esély: Kövesd a blog Facebook oldalát -- Dóri Online Olvasónaplója oldalammal is követlek
    +1 esély: Kövess Twitteren (nevet kérek) -- dora_w89
    +1 esély: Kövess Bloglovin'-on (nevet kérek) -- doraw89
    +1 esély: Kövess Instagramon (nevet kérek) -- dora_w89

    Oszd meg a játékot Twitteren! (linket kérek!) - https://twitter.com/dora_w89/status/674551389679394816

    VálaszTörlés
  65. Vorsi15 néven követlek, a mail címem v.orsi15 kukac gmail.com, és a karácsonyban a nyugalmat, a békességet és a fényeket szeretem :)

    VálaszTörlés
  66. Anka Moja néven iratkoztam fel a blogodra (email: ankamoja89@gmail.com).
    Fb-on és Bloglovin'-on Jobbágy Anna, Instán és Twitteren pedig @ankamoja néven követlek.
    FB megosztás: https://www.facebook.com/anna.jobbagy.9/posts/1112128078811064?pnref=story

    A karácsonyt jelenleg a szabadság miatt várom, de nagyon... :D Egyébként pedig az együtt töltött napokért, a lustálkodós reggelekért, a közös esti mozizásért és Anya töltött káposztájáért szeretem. De nagyon. :)

    Köszönjük a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  67. Szia! :) Soós Alexandra vagyok és leximax néven vagyok feliratkozva a blogodra, az e-mail címem: mancsi13@hotmail.com. A Karácsonyban azt szeretem legjobban, hogy minden olyan meghitt. Szeretek a családommal lenni, a párommal, a párom családjával és imádom a karácsonyi sütiket. :)
    +1 esély: Soós Alexandra néven like-oltam a blogod facebook oldalát.
    +1 esély: leximax néven követlek Bloglovinon.
    +1 esély: @soosalexandra néven követlek Instagramon.

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  68. Szia!
    Fanni Kereki néven követem a blogod.
    E-mail: k.fanni29@gmail.com
    A karácsonyban az addigi készülődést szeretem, az illatokat, és magát a hangulatot.
    +1 Facebook: Fanni Kereki
    +1 Twitter: @F_Ronnie
    +1 Bloglovin: Fanni Kereki
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  69. Szia!

    Viktória Láposi néven követem a blogodat.
    Facebookon megosztottam:
    https://www.facebook.com/viktoria.nagynelaposi/posts/547607158720096?pnref=story
    Email: laposi.viktoria.mfg@gmail.com

    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  70. A karácsonyban azt szeretem, hogy együtt a család, jókat eszünk.iszunk! Az illatokat is imádom...

    VálaszTörlés
  71. szia :)

    Fanni néven követem a blogot, a mail: fannix942@gmail.com :)
    És instán is követlek: fannix21 :))

    a karácsonyban, karácsonyi időszakban azt szeretem, hogy végre vége a munkának, a hajtásnak, a minden este 8 órára való hazaérésnek, együtt lehetek a családommal és a párommal, lazulunk, sütizünk, filmeket nézünk, és soksok olyan dolgot csinálunk, amire az év közben sajnos a sok meló miatt nincs idő :( :))

    VálaszTörlés
  72. Szia! :) Köszönöm a lehetőséget!
    Követem a blogodat Dalma Bazsó néven,
    Email címem: dalmickaa22@gmail.com
    +1: Facebook: Dalma Bazsó
    +1: Twitter: @Dalmicko
    +1: Bloglovin': Bazsó Dalma
    +1: Instagram: @dalmickoo
    +1: Twitter: https://twitter.com/Dalmicko/status/676495364896198656
    +1: Facebook: https://www.facebook.com/BazsoDalma22/posts/946426692077442
    És hogy mit szeretek a Karácsonyban? A készülődést. Az ajándékok vásárlását, csomagolását, mézeskalács sütés és díszítés, a karácsonyfa állítást és azt, hogy együtt a család <3

    VálaszTörlés
  73. Szia :) a Karácsonyban a legjobban a karácsonyfát és a filmeket szeretem *-* Itt: garai.viki néven vagyok, Viki Garai néven követlek facen :) és @_gviki néven vagyok fenn tweeteren :)

    VálaszTörlés
  74. Addig halogatom a jelentkezést, míg majdnem lemaradok róla. :( Szóval. :)
    GFC követés: Ági - Niceties in my life blog
    E-mail: niceties.in.my.life@gmail.com
    A karácsonyban azt szeretem leginkább, hogy ilyenkor azokkal is tudunk találkozni, akikkel az év közbeni rohanáskor nem jön össze.
    +1 esély: Ágnes Váczi
    +1 esély: @VacziAgnes
    +1 esély: Ágnes Váczi
    +1 esély: vaczi_agi
    +2 esély: http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/11/weekly-inspiration_9.html

    VálaszTörlés
  75. csrlea@gmail.com
    csrLea néven követlek
    A karácsonyban azt szeretem, hogy együtt van az egész család.

    VálaszTörlés
  76. Szia!
    Mária Surányi néven követem a blogot
    - e-mail címem: suram@gmail.hu
    - mit szeretek legjobban a Karácsonyban? Az együttlétet, a meghitt hangulatot.
    - Facebookon Mária Surányi névvel lájkoltam az oldalad
    - Twitteren SurányiMária néven követlek
    - Bloglovinon suram néven
    - Pinteresten Mária Surányi néven követlek.
    - megosztottam a játékot a Facebookon:https://www.facebook.com/maria.suranyi/posts/1033801160003637?pnref=story

    Köszönöm szépen a lehetőséget! :)
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés
  77. Szia!
    Zsanett Gaburi néven vagyok feliratkozva, s ugyanezzel a néven követlek Facebookon!
    A legjobban a karácsonyban a hangulatot szeretem, és hogy együtt van a család!
    zsanettgaburi@gmail.com

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)