2016. február 9., kedd

NOTD - Heartbreaker


 Mindig is ámuldozva figyeltem a szebbnél szebb nyomdázott manikűröket, de sokáig visszatartott a kipróbálástól az a tény, hogy utánaolvastam mennyire macerás és aprólékos dolog ez a nyomdázás. Aztán pár hónapja úgy döntöttem, hogy ideje megpróbálkozni vele és elkezdtem beszerezni a kellékeket. 
A harmadik próbálkozásom eredményét mutatom meg nektek, ami egyben egy Valentin-napi manikűr is, illetve egy olyan termékről is írok benne, ami számomra egy kicsit megkönnyítette a nyomdázást. ;) 



 Nemrég beszereztem a Rival de Loop új szívecskés-csillámos-pelyhes topperét, ami szinte kiabált valami extra rózsaszín manikűr után. 


 A topper egyébként meglepően könnyen használható, mert már egy rétegben is elég pelyhet vesz fel és eloszlatni sem olyan nagy ördöngősség. Viszont a szívecskék eléggé vaskosak és elállnak a köröm felületétől, ami meglehetősen kényelmetlen. Én kentem rá fedőlakkot, de így érezni lehetett őket.


 Viszonylag gyorsan szárad, de nálam a szívecskékből már a második napon lejött 1-2 darab.


 A nyomdázáshoz én egy Catrice lakkot használtam és a Moyra Damask Drapery nyomdalemezét. 
Persze még nagyon kezdő vagyok, épp ezért kérek mindenkit, hogy ezt vegye figyelembe. Építő jellegű kritikáknak persze nagyon örülök. Gyakorolhattam volna többet is, de úgy vagyok vele, hogy szerintem fontos dolog a fejlődés és mindenkinek el kell kezdenie valahol és nincs abban semmi szégyellnivaló, ha az ember kezdő. :)


 A nyomdázásnál nekem nagy segítség a Born Pretty Store Liquid Peel Off Tape lakkja. Ezt a bőrre kenve könnyedén megszabadulhatunk a nyomdázáskor bőrre jutott festéktől.


 A használata nagyon egyszerű. Egy viszonylag vastag rétegben felkenjük a bőrre a köröm mentén, majd hagyjuk megszáradni.


Ezután következik a nyomdázás. Végül egy csipesszel a fellazítjuk a fehér festék szélét, majd lehúzzuk a bőrről. Nekem egyben lejött az egész és csak közvetlenül a körömágybőrnél maradt festék. Szerintem nagyon praktikus, főleg mert amikor fültisztítóval és ecsettel próbálkoztam, mindig sikerült belenyúlnom a festésbe és a mintába is. 

Végezetül, pedig szeretnék Nektek kedveskedni egy 10%-os kedvezménnyel a Born Pretty Store webshopban. Használjátok a lenti kódot a vásárlás végén. ;) 


Ti készítetek valamilyen manikűrt Valentin-Napra? Próbáltátok már ezt a Rival de Loop lakkot? Melyik nyomdalemezt ajánlanátok kipróbálásra? :)

3 megjegyzés:

  1. Szerintem szép manikűr lett. Viszont nyomdázólakkal még jobban fog menni a dolog :)
    A Born oldalán vannak saját márkás nyomdázólakkok,nagyon szuperek,ajánlom figyelmedbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a te véleményed nagyon sokat számít a szememben! :) Igen, már szemezgettem velük, illetve egy fekete van is tőlük.

      Törlés
  2. Nagyon cuki lett! :)
    Petra plate nyomdapalettám van és remekül működik, meg pár olcsóbb azokkal sincs gondom.

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...