2016. március 8., kedd

Örök klasszikusok az Avontól


Először is, engedjétek meg, hogy minden nőtársamnak Boldog Nőnapot Kívánjak! Ennek jegyében született meg ez a bejegyzés, fogadjátok sok szeretettel!
Ahogy a ruhatárunkban a kis fekete és a fehér blúz, úgy a szépségápolásban is vannak örök klasszikusok, amikkel megkönnyíthetjük a mindennapjainkat. 
Két ilyen termékről lesz szó ebben a bejegyzésben. Az egyik a vörös rúzs, a másik pedig a visszafogott, nagyon halvány rózsaszín lakk. Előbbi tökéletes választás, ha ki szeretnél tűnni a tömegből, egy kis rafinériát vinnél a megjelenésedbe, vagy épp gyorsan szeretnél egy látványos sminket kreálni. 
A másik pedig a visszafogottságával és klasszikus eleganciájával tökéletes hétköznapokra, állásinterjúra, esküvőre, vagy randira. 
Az Avon kínálatából választottam ki két ilyen terméket, ezeket ismerhetitek meg részletesen a teljes bejegyzésben. 




Februárban debütáltak az Avon matt rúzsai és szinte azonnal sokak kedvencévé léptek elő. Én a Red Supreme árnyalatot próbáltam ki a 15 színt felvonultató kollekcióból. 
A kínálatban találunk csodás nude és halvány rózsaszín árnyalatokat, merész pinkeket és több gyönyörű vörös színt is. 


A csomagolás nagyon tetszetős, teljesen matt, és tapintásra is minőségi, a színt és a nevet egy kis matrica jelölni. Nekem egyedül a kupakon lévő átlátszó kis ablak nem tetszik, ettől kifejezetten olcsó hatást kelt. 


Nehéz drogériás szinten jól működő matt rúzst találni. Általában foltosak, szárítanak és nehéz őket felkenni. Szóval fel volt adva a lecke az Avonnak. 


Maga a rúzs tényleg egy kicsit tömörebb, de az ajkakkal érintkezve mégis könnyedén siklik. Pont annyira kemény csak, hogy precízen lehet vele dolgozni ecset nélkül is. 


A fedése zseniális, swatcholva egy rétegben így fest. 


A számon kétszer húztam át. 


Felkenve nem lesz teljesen matt, amolyan krétásan matt. Nem lesz foltos és egyáltalán nem szárít. Nagyon szép intenzív színt kapunk. 


A tartósságát tekintve átlagosnak mondanám. Az ivást jól bírja, de evés után érdemes újrakenni. Ekkor viszont hajlamos egy picit foltossá válni. 

Összegzés: Ha valóban jól működő matt rúzst szeretnétek baráti áron, akkor mindenképpen nézzétek meg a kínálatot. Szerintem A Red Supreme egy tökéletes piros rúzs és a felvitele is könnyű, nekem nem kellett hozzá sem ecset, sem ajakkontúr. Nyilván így nem lesz Instagram-tökéletes, de valljuk be? Ki az aki a való életben (nem blogra vagy instagramra fotózva) egy gyors sminknél ezekkel élne? 

Értékelés: 5/5


A második testalanyom a Nailwear Pro+ lakkcsalád Pastel Pink árnyalata volt. Ez egy tökéletes halvány pasztell rózsaszín. A lakk üvege szögletes és a kupak is, ami miatt nekem picit nehezen állt kézre. Az ecset klasszikus szögletes, emiatt elég nehezen tudtam precízen felvinni. Az állaga sűrű és az ecset hajlamos túl sokat felvinni. A fenti képen két réteget láthattok és sajnos így még eléggé foltos, a tökéletes fedéshez kell a 3. réteg. Viszont így nagyon-nagyon nehezen szárad, mindenképp kell hozzá egy lakkszárító termék, ha nem akarunk 1 órát tétlenségben tölteni. 
Szóval nem egy könnyű eset, de a szín miatt megéri bíbelődni vele, mert ez az egyik legszebb pasztell rózsaszín lakk amit valaha láttam. 


Én egy pelyhes topperrel feldobva szeretem legjobban viselni, de nagyon jó alap nyomdázáshoz és mintákhoz is, és azt hiszem önmagában ennél szebb hétköznapi lakkot nem is lehetne kiválasztani, ha már unjuk a nude színeket. 


Egy szép topperrel szerintem nagyon nőies, visszafogott, hercegnős manikűrt kreálhatunk vele. 




Összegzés: Sajnos nem az a lakk, amiből felkenünk 2 réteget és negyed óra alatt kész manikűrünk lehet. Érdemes egy fehér alaplakkot használni alá. A tartósságát tekintve átlagosnak mondanám. Rajtam 3-4 napot kibírt, anélkül, hogy lepattogott volna. A szín csodaszép, igazi klasszikus. Ráadásul a 10ml mennyiség hosszú ideig elegendő.

Értékelés: 5/3 

Én személy szerint utálok 2 rétegnél többet felkenni egy lakkból és nagyon nem szeretem, ha egy lakk nehezen szárad. Ilyenkor 90% esély van rá, hogy belenyúlok. Az ecset és a kupak is nehézkes nekem, de ennek lehet az oka az is, hogy egyébként is ügyetlen vagyok a lakkozásban. Viszont a szín csodálatos és imádom. :)

*A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet! 

Próbáltátok már valamelyik terméket? Van kedvenc vörös rúzsotok és visszafogott árnyalatú körömlakkotok? :) 

11 megjegyzés:

  1. Én sem szoktam szájceruzát használni. Pár méterről úgysem látszik ha nem teljesen tökéletes a vonal. Nekem a másik piros van meg, nem tudom pontosan mi a neve, valami Ruby talán. A képeket elnézve inkább ezt kellett volna választani. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem kb egy éve megvan ez a lakk, de nem vagyok vele megelégedve. Pnt a fedése miatt. Fél üvegcse árválkodik a többi közt jó ideje.
    Volt egy Avon Color Tredes piros rúzsom. Utólag nézve katasztrofális volt. Múlthéten kapta meg egy 15 éves leányzó , az összes kiszanált körömlakk-kal és rég nem használt szemhéjbizgentyűvel együtt.

    Az első vörös színű rúzsomat a múlthéten vettem. Rimmeltől a Diva Red. Rossmanban voltam egészségügyi beszerzésen. Az akciós polc pont útban van a pénztár felé. Ott láttam meg a leárazott termékek közt. 899.- volt. Ott volt a Solani's Plum is. Néztem, de nem vettem meg. Aztán vissza mentem érte és vettem mellé egy leárzott Rimmel Salon Pro lakkot a Katy kollekcióból. Az 5265-ös számot láttam rajta. Ez volt magamnak az ajándék nőnapra. A körmömön most is az van. A rúzst tegnap is viseltem és szerintem ma is fogom. Nagyon megnéztek benne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kedvenc visszafogott körömlakkom pedig a Lovlytól van . A núd szériából . At hiszem Nr5.

      Törlés
  3. Nekem sajnos nem szoktak bevalni az avon lakkok :( lehet, hogy velem van a baj, de nekem mind elkezd lepattogni mar kb. másnap reggel :( emiatt mar abszolut nem is nézem őket az ujsagban :/ pedig nem ertem.. mindig hasznaltam alap es fedo lakkot, es megis.. :O

    VálaszTörlés
  4. Nem éppen releváns, de ez milyen topper a képeken? :) A rúzs nekem is nagyon bevált, a lakknak szép színe van, de nem szeretem a soha meg nem száradó, gyengén fedő darabokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Essence Winter? Wonderful! toppere! :)

      Törlés
  5. A rúzs nagyon "dög". Nagyon tetszik! :)
    Szeretnék egy ilyen színű lakkot már egy ideje, viszont az Avon lakkok nekem nem tartósak. Sok réteg is kell belőlük, meg nehezen is száradnak illetve gyorsan kopnak. Most is a Levander sky van a körmeimen. Vasárnap este kentem fel őket, viszont ma már vállalhatatlan állapotban van. Igaz, egész nap kb. a tavaszi nagytakarítást végeztem, szóval nem kíméltem őket. Viszont, ha nem csinálok semmi különöset akkor sem bírja sokáig. :( Nem tudsz esetleg egy más alternatívát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Bourjois-nak van egy nagyon hasonló rózsaszín lakkja. Ciska írt róla éppen tegnap. :)

      Törlés
  6. Gönyörű az a rúzs :) Már régóta szemezek a piros rúzsokkal, és amikor eljutok a vásárlásig, akkor az utolsó pillanatban mindig visszatáncolok sajnos :/. Pedig azt mondják, hogy minden nőnek kell egy piros rúzs minimum :)
    Az Avon lakkjaimmal én sem voltam soha megelégedve sajnos :/ a végeredmény sosem lett szép, és rajtam 2 napig maradtak meg kopás nélkül. :/

    VálaszTörlés
  7. Uhh....az a rúzs gyönyörű!!! Kezdem bánni, hogy a rubin színűt szereztem be - a rubin a leginkább bőrtónusomhoz illő piros, és úgy gondoltam nem lőhetek mellé, de ez a szín elképesztően jól néz ki! És nagyon jól mutat rajtad...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Kedvenc vörös rúzsom nincs, mert a legtöbb vörösömért rajongok...de színét és finisét tekintve mindenképp a Rimmel Kate matt Kiss of life a befutó, mert az mindenkihez illik szerintem, és matt is...dee...igazából nagyon szeretem az összes többit is...:D)

      Törlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...