Tavaszi-Nyári Trendek 2016 (1. rész)


Habár ez a legnagyobb "melóval" járó rovat a blogon és valószínűleg ez kapja a legkisebb figyelmet és visszajelzést, én azért szorgalmasan összerakom és megírom szezonról szezonra, mert remélem, hogy van legalább 1-2 ember, aki szívesen olvasgatja és segítségére van, amit itt talál. 
Ezúttal is összeszedtem Nektek az új szezon legjobb trendjeit, a teljesség igénye nélkül. Azokra az irányzatokra, formákra, színekre, fazonokra és részletekre koncentrálva, amik leginkább beépíthetőek egy átlagos női ruhatárba. Fogadjátok szeretettel az első részt! Remélem, hogy a bejegyzés végén egy-két szóban megosztjátok majd velem és a többi olvasóval a gondolataitokat! :) 


1. Extrém kabátok és ujjak


A tavaszi szezonban nagyon divatosak lesznek az extrémebb kabátok, legyen szó szabásvonalról vagy épp mintáról. Ez talán nem a leghordhatóbb trend, de ha valaki bevállalós, szereti a feltűnő holmikat, akkor ez egy jó mód arra, hogy egy kis extrát vigyen a megjelenésébe. 
A különleges, puffos-fodros ujjmegoldások pedig az egész szezonban jelen lesznek. 


2. Csíkos és kockás 


Az utóbbi években szinte minden szezonban jelen vannak és ez most sincs másként. A szezon egyik must have darabja a csíkos póló és a kockás ing lesz de más holmikon is nagyon trendinek számít a két minta. Csíkosból elsősorban a tengerész-stílus, míg kockásból a nagyobb formák és a lágyabb, pasztelles színek hódítanak. (Spinédzserek stílusban, ohyeah! :D)


3. Bomber


Vannak olyan kabátfazonok, mint a klasszikus fekete bőrkabát és a ballonkabát, amikkel sosem lőhetünk mellé és ezekre mindenképp érdemes beruházni, hiszen 10-20 évig is a ruhatárunk alkotói lehetnek. 
De néha érdemes egy-egy extrémebb darabra is benevezni. Ilyen például a bomber dzseki, ami nagy visszatérő az elmúlt 2 szezonban. Ezúttal a színe,s fényes anyagú, extrém mintás darabok a legdivatosabbak, de egy military zöld is jó választás lehet. A legnépszerűbb persze a virágminta, ami nélkül a tavasz szinte elképzelhetetlen lenne. Tökéletes választás a melegebb tavaszi napokra, de egy borongósabb nyári időjáráshoz is jól passzol.


4. Vállvillantós


Ez a trend akkor volt legutóbb reflektorfényben, amikor még Britney Spears és Christina Aguilera viselték a szobád falán lévő poszteren. Most viszont visszatért és szerintem csodálatos és izgalmas. Szóval elő a vállakkal! ;) 


5. Fodrok


A tervezőket megihlették a klasszikus spanyol népviselet és a viktoriánus kor fodrai és ennek köszönhetően egy nagyon nőies, izgalmas trend hódít ebben a szezonban. Én személy szerint imádom a buja, mediterrán fodrokat és a viktoriánus kor elegáns, törékeny habos-babosságát. Szerintem ez egy olyan trend, amit 1-2 holmival tökéletesen be lehet illeszteni a mindennapi ruhatárba is. 


6. Nadrágfazonok

pants



Továbbra is trendinek számítanak a klasszikus skinny fazonú farmerek, de ebben a szezonban előtérbe kerültek a military zöld, narancs, korall és fehér színek is. A sima most annyira nem divatos, inkább a koptatott és szaggatott verziók. Teltebb alakhoz ezek kevésbé előnyösek, ezért érdemes fontolóra venni akár egy fekete vagy military zöld verziót. A boyfriend fazon is hódít még, de itt is előkerültek az extrémebb darabok.
A trapéz szár ismét nagyon divatos lesz és a magas derék egyre inkább átveszi az uralmat szinte minden fazonban és hosszúságban.
A sima nadrágoknál egyértelműen a bővebb szár népszerűbb. Hódít a pizsifazon, a cigarette és az egészen bő szárú, pliszírozott stílus is.
Sortok közül mindenféle színben és stílusban a magas derék a nyerő. Elsősorban a farmer, de nyáron előkerülnek majd a virágos vászon és csipkés darabok is.


7. Márványos kötött

marled knit



A tavasz egyik kedvelt mikrotrendje lesz a márványos kötött anyagú holmik viselése. Lehet pulcsi, ruha vagy top. Nekem tetszik ez a minimalista, de mégis mutatós trend.


8. Mellénymánia

vests

vests by missmoonangel featuring a red vest


Az egyik legtrendibb és legpraktikusabb trend, ezen mellények hódítása. Egyszerre lezser és mégis elegáns viselet és akár nyáron is hordható. Elsősorban a bő, military vagy szafari stílusú waterfall fazonú darabok hódítanak. Nekem az egyik kedvenc trendem a szezonból.


9. Virágos romantika

floral



A tavaszi kötelező virágözön trend ezúttal egy lágy, romantikus vonalon jelent meg. Rengeteg bézs és pasztell szín, tapétaszerű mintákkal. Hosszú évek óta ez a legszebb virágos trend szerintem. :)


10. Hasított bőr

suede

suede by missmoonangel featuring a man bag


Az elmúlt két szezonban olyan népszerű hasított bőr sem hajlandó mozdulni a divatvilág színteréről és szerintem ezt nem sokan bánják. Ezúttal elsősorban a kicsit hippis, 70-es éveket idéző stílus dívik, rojtokkal tarkítva. Sok a szoknya és a kabát, de ha elég merészek vagyunk ruhaként is viselhetjük. Cipőben és táskában pedig szinte kötelező, habár kifejezetten kényes anyag, még akkor is ha nem eredetit választunk. Nagyon jól passzolnak mellé a rojtos és virágos holmik és jól megfér a farmerral is.


11. Apropó farmer...

denim



Ebben a szezonban sok 90-es években menő trend újraéled, így van ez a farmer-mindennel is. Szoknya, cipő, táska, ruha és persze a klasszikus ing és dzseki. Jó érzékkel kell hozzányúlni ehhez a trendhez, hiszen könnyen közönségesbe mehet át az outfitünk vele, de ugyanakkor az egyik legjobban variálható stílus és kényelmes is. ;)


12. Cipők

shoes



A tavaszi-nyári szezon legtrendibb darabjainál ismét a kényelmen volt a fő hangsúly. Továbbra is divatosak a sliponok, ezek közül is egyre népszerűbbek a különleges darabok. A holografikus, mintás és extrémebb szabású-díszítésű modellek. A klasszikus balerinacipő is maradt, de most a minimalista, kecses, igazán nőies részleteket viselő darabok kerülnek előtérbe. Fazonban a hegyesebb orr hódít. Nagyon-nagyon divatosak lesznek idén a fűzős és pántokkal díszített balerina cipők is.
A szandáloknál a sok-sok pántos fazonok divatosak most, magas sarokkal és sima lapos változatban is.
A bokacsizmák közül már 100%-ban a vastag sarok hódít. Még megtalálhatóak itt-ott az eredeti xut out fazonok is, de egyre inkább a sarok és az orr-kivágáson van a hangsúly. Illetve a V-kivágás is nagyon divatos most.
A rojtos bokacsizmák egész tavasszal és nyáron is divatosak lesznek.
A sportosabb fazonok közül az igazi klasszikusok kerültek elő. A Nike Air Max fazonnak leáldozott, ha márkahű vagy, akkor az Air Force-ot válaszd inkább. Helyét az Adidas Superstar és az ilyen fazonú cipők vették át. De ismét hódít a Converse és a klasszikus Vans is.


Ez volt tehát az első rész, a következőből megtudhatjátok, hogy milyen szoknyafazonok, táskák, ékszerek és egyéb trendek hódítanak ebben a szezonban.

Melyik volt a kedvencetek? Van olyan amit már viseltek? Van olyan, ami egyáltalán nem tetszik?

Megjegyzések

  1. Olyan jól esett ezt ágyban, teával végigolvasni, megnézni! :) Beleszerettem a virágmintába, így most mindenhol ilyen darabokat vadászok :) Alig várom a bejegyzés második részét! :)

    VálaszTörlés
  2. Én személy szerint nagyon örülök annak,hogy a magas derekú farmer szépen lassan jön vissza,mert szerintem kényelmes és védi a derekat és mozoghatunk nyugodtan és közben nem kell arra figyelni,hogy valami olyat mutatunk amit nem szeretnénk és mellé még jól is néz ki. :) A hasított bőr ruhák inkább csak másokon tetszenek, de magamon soha. Igényes válogatás lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Az átfogó hetvenes évek trendnek nem vagyok híve (sőt, kifejezetten nem szeretem), de azért meg lehet találni, ami illik hozzám. A csíkost szeretem, főleg a szimpla fekete-fehéret, a magasderekú nadrágokat is. A hasított bőr jó, de mindenhol ez az utálatos teveszín van, meg rojtok, sehol egy szimpla fekete darab.A farmert moderáltan kedvelem, persze farmersortom meg farmerdzsekim nekem is van.
    Amúgy elég vicces, külföldön a holografikus legalább két-három éve nagyon benne van a street fashion-ben, nálunk meg csak egy éve kezd gyűrűzni...

    Ja, amit viszont nagyon utálok, az a bomberdzseki. Tök mindegy, hogy designer és igazi selyem, akkor is furán néz ki a fényes anyagú verzió. A vállvillantós/hangsúlyos vállú dologgal nincs bajom, csak a széles vállam miatt nekem szörnyen áll. Illetve kicsit fárasztó a hatszázadik bloggert ugyanolyan vállvillantós fehér felsőben látni:D

    VálaszTörlés
  4. A kedvencem az a tapétaszerű virágminta, főleg ha olyan régi természettudományos lexikon hangulata van... :)
    A mostani trendek nem igazán jönnek be, bár a hasított bőr cuccokért (és úgy en bloc a '70-es évek stílusáért) időtlen idők óta oda vagyok.
    Ja, és abba ne hagyd ezt a bejegyzéssorozatot, ez az egyik kedvencem a blogodról! ;)
    Orsi

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem ezt a bejegyzés sorozatodat (vagyis az ilyen jellegű bejegyzéseidet), bár ez a mostani az én olvasatomban nagyjából azt a címet is viselhetné, hogy "Mit nem veszek fel idén tavasszal-nyáron SE"...:D
    Vagyis a csíkokkal nincs bajom, illetve a vállvillantással se, és még a márványos kötött is megfordulhat rajtam...
    Viszont a többitől nagyjából menekülnék, ha valaki megpróbálná rám adni...Illetve...van egy olyan érzésem, hogy idén is sokan mértéktelenül és mindenféle ízlést félredobva fogják magukra halmozni ezeket a ruhákat...ami szintén nem hozta meg a kedvemet hozzájuk...

    Akárhogy is, kíváncsian várom a következő részt is majd! :D
    Úgyis kéne fülbevalót vennem - sose hordok, hátha most találom meg az álomdarabot...:)

    VálaszTörlés
  6. Vegyes érzéseim vannak a bejegyzéssel illetve a mostani trendekkel kapcsolatban. Van aminek igazán örülök, pl.a csíkos dolgoknak, vagy a márványos mintáknak,a virágos is szuper. Viszont a fodrok, mellények illetve a trapéznadrágok nagyon távol állnak tőlem.
    Ettől függetlenül nagyon szeretem ezt a bejegyzéstípust. Várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
  7. Nem igazán szeretem, mikor minden szezonban jon egy divathullám, mert akkor CSAK olyan ruhakat lehet kapni... Elozo nagyron is mar a hajamat teptem attol, hogy lattam egy jo folsot, es a kezembe veve latom, hogy crop top... Itt is.. a Farmer cuccok meg oke, a magas dereku nacikkal is nemreg sikerult megbaratkoznom (eltakarja a derekamon az uszogumit, es nem kiemeli!! haha :D ), de a tobbi az annyira nem en vagyok... es emiatt sajnos latom a jovokepemet: iden tavasszal/nyaron elég kevesek tofog vásárolni a pénztárcám legnagyobb örömére :DD
    nem szeretem, mikor bejon egy trend, és boldog boldogtalan azt veszi fel, mert nincs más... sokkaknak nem is all jol... Namindegy :)
    azoktol a bomber kabatoktol már képen látva rosszul vagyok :O
    illetve a válvillogtatas... meg talan altalanos masodikban volt ilyen folsom, emlékeim szerint... :)) ma nem venném fel, tul szeles igy is a vallam/hatam, csak mégjobban kiemelné :D
    amúgy köszi a cikket, hasznos volt nekem, hogy idpben felkészülhessek arra, hogy nagyon nehezen fogok tudni vásárolni kb. az őszi kollekció megjelenéséig :(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)