Tavaszi Kedvencek 2016


 Egyre ritkábban írok már kedvences bejegyzéseket, mivel ritkán fordul elő, hogy havonta összejönne annyi új termék, amiért érdemes lenne külön bejegyzést írni és nem szeretem ismételni magam, hogy hónapról hónapra ugyanazokról a termékekről írjak. 
Plusz ha valami beválik, akkor legtöbbször újraveszem, így például korrektorból, szempillaspirálból, szemöldökformázási termékekből ugyanazt használom már körülbelül egy éve. 
Viszont úgy gondolom egy-egy évszak lezárásaként készítek majd egy ilyen bejegyzést, hogy megmutassam nektek, mik voltak azok a termékek és random dolgok, amiket abban az időszakban nagyon szerettem. Ezúttal a tavaszi kedvenceimet mutatom meg Nektek. 




 A kedvenc testápolóm a Victoria's Secret Amber Romance volt, ami egy édes, ugyanakkor kicsit fűszeres gyömbéres illat. Amolyan igazi kényeztető termék, amit egy hosszú nap lezárásaként egy forró fürdő után felkenek és máris jobban érzem magam. 
A Brilla Choco pro arcpakolás szintén oszlopos tagja a relaxálós szépségápolási rituálémnak. Hetente egyszer használom, szintén egy forró fürdő kíséretében. 
A melegebb idő beköszöntével lecseréltem az édes vaníliás és kókuszos tusfürdőimet és akkor kezdtem használni a Fa kókuszvizes tusfürdőt, amit először a Henkell blogger dobozban kaptam meg, de azóta már kétszer újravettem. Üde zöld, kókuszos illata van, ami sokáig megmarad a bőrön is. Edzés után is ezt szoktam használni.


 A Natics márka nálam kiütéssel győzött az arcápolásban. Mindhárom általam próbált arcápolási termékük nagy kedvencem lett. Az arcelmosó még félig van, holott minden nap használom. A Hydra N szérum most fogyott el, mindenképpen újra fogom venni, mert sosem volt még ilyen szép a bőröm, mint mióta ezeket a termékeket használom. 
Sminklemosásban a Balea olajos lemosója a nyerő nálam, ezt is újravettem már egyszer. 
A szempilláimat pedig a Realash szérumával ápolom, amiről elöljáróban annyit, hogy egy csoda és bővebben holnap olvashattok majd róla a blogon! :)


 Szintén a Henkell-dobozban lapult ez a három Schwarzkopf Essence Ultimate termék, amiket nagyon megszerettem. Az illatuk valami fenomenális, én simán viselném parfümben is és a hatásukkal is nagyon meg vagyok elégedve. Ha szeretnétek róluk bővebben olvasni, akkor kommentárban jelezzétek, és akkor írok róluk egy teljes bejegyzést. ;)


A körömlakkozásban két segítségem volt, amik rövid időn belül nagy kedvenceim lettek. Mindkettő a Müllerben kapható Aveo márka körömlakkleosóit, nagyon szeretem, már körülelül öt flakonnal elhasználtam belőle. A körömlakkszárító spray-t most vettem meg először, és szintén nagy kedvenc lett, ha szeretnétek erről is bővebben olvasni, akkor jelezzétek. 
Az Essence tükrös fésűt még év elején vettem kiárusításon és azóta is jó barátom, mindig a táskámban lapul.


Arcra való termékek közül elsőként a L'oréal Infallible 24-H Matte alapozót emelném ki elsőként, ami a melegebb időjárásban is teljesen jól működött. 
Pirosítóból és highlighterből a Catrice hármas palettája volt a kedvencem, amiben szerintem tökéletes tavaszi és nyári árnyalatok vannak.


Nagyon megszerettem az ebayes Real Techniques dupe ecsetkészlet két tagját is. 
A lapos kontúr ecsetet én személy szerint alapozóhoz használom. Kellően tömör ahhoz, hogy a folyékony és krémesebb alapozókat is gyönyörűen el lehessen dolgozni vele. Ugyanakkor mindegyik ecset nagyon puha és a mosástól sem romlott a minőségük. 
A púderecset is tökéletes darab. Épp a kellő a mennyiséget veszi fel, nagyon puha és a mérete is megfelelő.


Makeup Revolution Iconic 3 mellett, ami örökös kedvencem, az elmúlt pár hónapban ez a három paletta volt még állandó társam a napi sminkrutinban. 
Ebből kettő Sleek paletta, az egyik a "A New Day", a másik pedig a "Garden Of Eden".


Az I Heart Makeup Salted Caramel paletta ugyan nem tökéletes darab, de így is sokszor nyúltam utána, főleg a barna árnyalatok miatt.


Ajakra való termékek közül most főleg a nude árnyalatok voltak a kedvenceim.


Szájfényt az utóbbi időben egyáltalán nem használtam, kivétel ez alól a Catrice folyékony rúzsa. 
Maybelline Color Drama "630 Nude Perfection"
Revlon Lip Butter "Lollipop"


Színminták: Catrice, Maybelline, Rimmel, Revlon, Avon.


Körömlakkokból ők voltak a kedvenceim az elmúlt időszakban.




Az egyik kedvenc kombinációm az Avon Nailwear Pro+ rózsaszínje egyik régebbi Catrice nude pelyhes topperrel feldobva. 

Kedvenc ruhadarab és kiegészítő


A legkedvesebb kiegészítőim a Shein-ről rendelt táska és sál voltak.


A kedvenc parfümöm tavasszal a Burberry "Body" kreációja volt, ami szerintem egy tökéletes tavaszi illat. Légiesen könnyed, nagyon kifinomult. 


A kedvenc ékszerem a Rossetti Bizsu arany színű leveles karkötője volt, amit hétköznapokon és elegánsabb szettekkel is szívesen viseltem és sok dicséretet kaptam rá.
A másik kedvencem ez a kis ebayes álomcsapda nyaklánc volt.


 A kedvenc outfitem tavaszról ez lenne. Tudom, hogy nem valami tavaszias, de én nagyon szeretem. :)

 Kedvenc étel/ital:


 Még márciusban álltam rá, hogy a reggeleke zöld turmixal indítom és a délelőttök folyamán csak minimális szilárd táplálékot eszem, helyette viszont nagyon sok folyadékot és turmixot. Ez teljesen bevált nagyon energikusnak éreztem magam tőle. Májusban abbahagytam, de most újra elkezdtem zöld turmixokat inni reggel és délelőtt. Az egyik kedvencem, a kivi-spenót-banán kókuszvízzel, zabpehellyel, chia maggal és görög joghurttal. Nagyon eltelít, de mégsem érzem magam nehézkesnek, mintha alaposan bereggeliznék. 


Kedvenc film: 


Igen, februárban jött ki a film, de én tavasszal, mióta kijött dvd-n körülbelül tízszer láttam és imádom. :D
Kedvenc sorozat 



Tudom, hogy magyar szinkronnal is megy, és kíváncsiságból megpróbáltam megnézni egy részt szinkronnal, de 15 perc után kikapcsoltam, mert iszonyatos volt. Könyörgöm, ha elkezditek, mindenképp eredeti szinkronnal és/vagy felirattal, mert a magyar szinkron elrontja a poénokat és rengeteget elvesz az élvezeti értékéből azáltal, hogy nem Tom Ellis hangja és akcentusa szólal meg. :D



A belga Cordon sorozat amerikai változata. Limitált sorozat és csak 13 részes az egész, most tart a felénél.
Nagyon tetszik, hogy részről részre nő benne a feszültség. A színészi alakítások zseniálisak. És Chris Wood izomtrikóban meg rendőr egyenruhában... khm... engem már ezzel megvettek kilóra, még mielőtt kijött volna az első rész. :D Csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánlanám, mert néha egészen gyomorforgató. (Kivéve ha Chris Wood-ot mutatják izomtrikóban. :D)

Kedvenc zene



A Lucifer egyik zenéje és nagyon a szívemhez nőtt.



Vidám kis tingi tangli zene, jól jött a hajtós sohasem véget érő munkanapokon. :)



Ez még tavaly lett a kedvencem, de idén tavasszal is rengeteget hallgattam.



Kicsit sötétebb hangulatú zene, de szintén nagy kedvenc.

Kedvenc Könyv: Emma Donoghue - A szoba 


A végére pedig hoztam egy kis statisztikát, igaz csak május hónapról: 

A három legnézettebb bejegyzés: 




Oldalmegjelenítések száma május hónapban: 

10910 

Nektek mik voltak a kedvenceitek idén tavasszal? :)

Megjegyzések

  1. Húha , jó sok minden! A Relash tesztet várom , én az Alverde hasonló termékét használom , az 'enyhén' alacsonyabb árkategóriájú , de egész jó termék. Szívesen olvasnék az Aveo lakkszárítójáról , eddig jókat hallottam róla , illetve hogy az Aveo lakklemosó nem szárítja a körmöket?! Az Isana mandulásért mindenki oda van , Én is azt használom , de néha úgy kiszárítja hogy szó szerint lemezesre törik miatta a körmöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez az egyetlen eddig ami nem szárította ki a körömágybőrt. :)

      Törlés
  2. A Lucifert én is el akarom kezdeni, láttam a beharangozást és bejött, de lehet csak mert kicsit hajaz az egyik J. R. Ward könyvre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen kezdd el! Zseniális! :D

      Törlés
    2. Lehet új kedvencet köszöntünk akkor.:D Barátommal tervezem megnézni, hátha lesz még egy közös sorozatunk amiért odáig leszünk, a Kaliforgiát is mindig együtt néztük. Bezzeg a Trónok harcát...

      Törlés
  3. Nagyon tetszett ez a kedvences bejegyzés! :)
    A Balea olajos sminklemosóján én is gondolkoztam, de nem igazán szeretem a vattakorongos dörzsölős sminklemosókat. Valahogy az eddigiek, amiket próbáltam, nekem nem váltak be :( Mennyire volt hatásos számodra ez a termék? Könnyen lehozza a sminket? és a vízállót? Én az elmúlt több mint fél évben inkább géles arclemosókat használtam (az ekcémás bőrömre). Először a külföldről vásárolt 'minden mentes' Simple wash gel-t, majd a Balea géles lemosóit (ultra sensitive és mildes), és most májusban a Nivea Aqua Sensation-jét. Ezek közül nekem a Simple vált be a legjobban, imádtam, semmilyen negatívumot nem vettem észre használatkor, se utána, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy nálunk még nem kapható ez a márka, pedig külföldön mindenki nagyon dicséri...
    A Niveában nagyon reménykedtem, de kicsit csalódtam, mert nem találtam olyan hatásosnak mint az előbbieket, és csípett is. A micellás vizüket is próbáltam, de ő még gyengébben teljesített, abból még van 1 flakonnal...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem vattakorongos. :) Száraz bőrre kell felkenni kézzel és belemasszírozni, majd vízzel lemosni. Én a micellás vízzel szedem le a szemsminket és a Balea lemosóval csak a szemsmink maradékát és az alapozót szoktam leszedni. Mindent lehoz, és nem hagy olajos érzést a bőrön, de ugyanakkor nem is szárít.

      Törlés
  4. Engem érdekelne a lakkszárító spré - én az avonét használom, de vannak hiányosságai.

    Egyébként tetszett a bejegyzés, felfedeztem néhány saját kedvencet is (a sleek paletta pl ugyanebben az árnyalatban, a maybelline ajakszínezőceruza egy másik árnyalata, és nagyon kíváncsi vagyok a L'oreál alapozóra amióta láttam nálad a bejegyzést - hasonló a bőrtípusunk leírás alapján, ezért általában a Te tesztjeid többet nyomnak, mikor kinézek egy terméket, és még bizonytalan vagyok a vásárlást illetően...viszont még mindig túl sok alapozóm van). :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom mást is érdekelni, úgyhogy írok majd róla bejegyzést! :)
      Az alapozót szerezd be, most 25% kedvezmény van a L'Oréal termékekre a Rossmannban! ;)

      Törlés
  5. Jaj az a táska egy csoda, már a szerzeményes posztodban is csorgott a nyálam utána :D A Realash nekem is nagyon bevált, azt tényleg nem a marketing adja el, hanem a tényleges hatás. A Natics pedig nagyon felcsigázta a kíváncsiságomat, ha elfogy az a rengeteg kence ami itthon van, akkor megpróbálkozom vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még lehet kani Sheinen és több színben is van. :)
      A Natics csodálatos, minden terméküket imádom!

      Törlés
  6. A körömlakszárító sprayről szívesen olvasnék! :) Nagyon tetszett ez a bejegyzés is, illetve a Containment sorozat felkeltette az érdeklődésemet. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Kukkants bele szerintem, nagyon izgalmas sorozat!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)