Weekly Inspiration

Ültünk a parton. A lombok között a nyári madarak neszeztek, a nádasban békakórus ricsajozott. Jó illata van a víznek ilyenkor. Nyár illata. Nevetés illata. Hosszú, lusta napoktól, aranyló búzemezőktől és kék égtől kapta ezt az aromát. 
Itt ültünk mi hárman. Ő, a nagy Ő-vel, mellettem, napszemüvegben, amit úgyis elhagy majd valahol idén is. Barnára sülve, teljes ellentétben az én hófehér bőrömmel. Az ellentétes pólusom, a fény az árnyékomban. Öt éve már, hogy megláttuk egymás egy késő júniusi éjszakán. Úgy látott meg, amilyen vagyok. Kicsit őrültnek, kicsit különcnek, elkülönülve a világtól, a saját kis buborékomban. 
Itt ül mellettünk Simlis is, a szeplős vállával. Körülette őskáosz, csoki papír, sörös doboz, dohányos zacskó, telefonok, a bicskája, de az új, mert a régit elvesztette akkor, amikor a Zsolti sapkáját.. Jóbarát. Így egyben, mint a sorozatban. Ő az aki, hétköznap este beugrik egy órára, megeszi a maradékot, vagy segít kivinni a régi mosógépet. Akivel  majdnem még gyerekként ittuk a macifröccsöt a játszótéren, mert játszani már nem lehetett nekünk, de még otthagyni sem tudtuk a kopott hintát meg a törött mászókát. Ő volt az, akinek belesírtam a telefonba és nem kérdezte, hogy mi a baj, csak annyit mondott, hogy jobb lesz így. 
Mosolyog rám. "Jó ez a hajszín. Ez eddig a legjobb." - mondja. Pedig látott már rózsaszín hajjal is. Arra is azt mondta akkor, hogy ez a legjobb.
Ott ültek mind, a kis falkám, az éjjel nappali bolt előtt a járdaszegélyen mikor befutottam egy késő júniusi estén, mert késett a vonatom. A vécében öltöztem át akkor és két napja nem aludtam. A fehér szegecses övem volt rajtam és tornacipő meg egy túl rövid farmerszoknya. Nevettek a hajamon és megöleltek. 
És megölelnek, most is, mert habár mind megváltoztunk az évek alatt és semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük, elvesztettünk tárgyakat, de egymást nem veszítjük el soha. 


 Az a kimono! *.*


 Whao!


 Szerelem első látásra.


 Egyszerű de mutatós.


 Fügés-levendulás sajttorta... nyami! :P


 Szívesen teleportálnék most ide! :D


 Nude tökéletesség.


 Mint egy kincs az óceán mélyéről.


 Egy fincsi mojitot valaki? :)


 Imádom a hangulatos kis virágboltokat.


 Kerti oázis.





A színek!




Lasagna helyett.


 Ház-szerelem.




City Safari


 Imádom a színeit.




Új háttérkép.


 Csokiskekszes cupcake, avagy goodbye diet! :D


 Ekkora méretben talán nem a legpraktikusabb ez a szőnyeg a konyhába, de az tény, hogy nagyon feldobja. :)


 Kiakadt a cukiságmérő!


 Neon és pálmafás... avagy a tökéletes nyári manikűr.


 Egyre inkább csábítanak ezek a Morphe paletták. Na nem pont ez, mert idejét sem tudom már mikor viseltem zöldön kívül más színes árnyalatot a szememen. De azért, na! :D


 Kövezzetek meg, nekem tetszenek ezek a szandik! :)


 Hm, milyen smink is készüljön hozzá?


 Mondjuk ilyen? :)


 Kell nekem egy csíkos ruhácska!


 Ez valami mesés!


 Itt egy jó könyvvel, meg egy finom koktéllal, most szívesen eltölteném a napot. :D


 Álomszép!


Nyusziszépségek! :) 

Képek: Pinterest/Weheartit!Tumblr

Ha bárhová mehetnétek, hová utaznátok nyaralni? melyik volt a kedvenc képetek? :)



Megjegyzések

  1. Nagyon szeretem a leírásaidat, jobban várom őket, mint a képeket :-D A mostanit olyan érzés volt olvasni, mintha én is ott lennék Veletek. Remélem, tényleg megmaradtok egymásnak örökre, mert ritka az ilyen barátság <3

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom Katyhoz, ezek a felvezetők mindig annyira jók! Nagyon jellegzetessé teszed ezzel a képválogatásaidat, így ez csak hozzád köthető :) Szintén úgy éreztem, mintha ott lennék veletek, imádtam!
    Azért a fotók között is van kedvencem, pl. a kimonó, a kék tusovonal, a mojito (jaj de meginnék most egyet!), a csokis kekszes muffin, bár arra ránéznem sem szabad :P, de ami szíven ütött az a paletta volt *.* Oh, mennyi mindent tudnék kezdeni ilyen pompás színekkel!

    VálaszTörlés
  3. A pálmafák! A tengerpart!! Divat ide vagy oda, készséggel beáldozok néhány réteget egy kis trópusért. Leginkább körülbelül a Malajzia-Japán-Pápua Új Guinea háromszögben lennék valahol:D (vagyis inkább:'D).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oda én is szívesen mennék, meg főleg Indonéziába, bár ahogy magamat ismerem, tuti két nap után meghalnék valami dengi lázban. XD

      Törlés
  4. Hova mennék...?? Vissza, vissza, vissza az óceánhoz! ♥♥♥♥ Azt hiszem örök szerelmem lett mint a hó, a hegyek, a napsütés, a csoki, a karácsony, a színes haj, a sárgadinnye meg ilyenek..:) Aki egyszer látta, mindig hiányolja a kiszámíthatatlan óriást..fú de még mennyire!
    Ja a hajszíned szerintem most perfekt! Eddig olyan hideggé tette az arcodat a barna de ez a szőke, ez szerintem el lett találva.
    Engem a neon pálmafák ihlettek meg, csudaszépségesek, nyárba valóak, nyálcsorgatóan szépek!

    Egyszer megkritizáltam egy hasonló manidat és eltűnődtem a reakción meg úgy mindenen. Attól függetlenül, hogy pl öltözködésben, színekben abszolút nem egyezik az ízlésünk és a blog dizájnja sem tetszik, de ez a blog tényleg az egyetlen, amire hetente többször is benézek és teszem ezt évek óta! Valamit szeretni nálam egy azzal, hogy ha látom hogy nem oké, vagy nincs szimmetria, egység (...) akármi, elmondom, de nem szeretem kevéssé! Ez az alapja minden kapcsolatnak. Tudom hogy itt-ott hibádzik, de attól még szeretem.. És mi volna az igaz szeretet megnyilvánulása, ha nem az, hogy akkor is szeretem, ha nem perfekt?!

    Dicső minden igaz barát! Ritka kincsek Ők ♥ Ajándékok.. Kevesebbek lennénk nélkülük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Kata!:)Nagyon jól esett, amit írtál. :) <3

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)