Weekly Inspiration

Nem szeretem a tömeget, különösen nem zárt helyen. Az utcán nem különösképp zavar, de a tömegközlekedésben és a bevásárlóközpontokban nagyon tud idegesíteni. 
Ennek ellenére a múlt héten három nap is elment Glamour Napozni és persze egy vidéki város nem ugyanolyan mint Budapest, de volt néhány észrevételem. 
Ami először is feltűnt, hogy az üzletek személyzete meg sem próbálja megakadályozni a pusztítást, még azokban a drogériákban sem, ahol a biztonsági őr egyébként a válladon lógva követ, épp hogy a kezedet nem fogja meg. A pénztárosok fásultan, unottan, mit sem törődve végzik a munkájukat, a kuponokat lehúzzák azokhoz a termékekhez is, amire nem lenne érvényes, minden mindegy, legyünk már túl rajta alapon. Nyilván én is így lennék vele ha előtte már 546 embernek kellett volna elmagyaráznom, hogy az adott termékre nem érvényes a kupon. 
A másik véglettel is találkoztam, az akadékoskodó kioktató hangnemű, mindenbe belekötő változatba, aki a szemem előtt kiabálta le egy idős néni fejét, mert véletlenül Rossmannos kupont adott oda a DM-ben. 
A vásárlókat sem kell félteni. Egyébként is zavar, ha azt látom, hogy valaki kibontogatja az eladásra szánt termékeket, főleg akkor ha teszter is van. Láttam a Müllerben szétbarmolt Sleek palettát, amit a leragasztott dobozból vettek ki és valaki egész egyszerűen a körmével kaparta ki belőle a szemhéjpúdert. Hol van ilyenkor a biztonsági őr? 
Láttam olyan lányt, aki szépen kirúzsozta magát a L'Oréal pultnál, majd visszatette a rúzst és távozott. Én egészen biztosan kifizettetném vele a terméket. 
Általános volt a lökdösődés, kiabálás, láttam olyat, hogy valaki a másik kosarából lopta ki az utolsó Maybelline spirált, amikor az illető elfordult és olyat is tapasztaltam, hogy a próba fülke előtti sorban álláskor, mikor egy csinos, kedves mosolyú teltebb lány bement a fülkébe, valaki felkiáltott a tömegben, hogy - idézem - "erre a bálna testre kár pénzt pazarolni, miért nem megy inkább a Mekibe?!" 
És elszomorodtam, mert nevetünk az amerikai Black Friday őrületen, de biztos vagyok benne, hogy ott sem így kezdődött a dolog, hanem az évek során fajult idáig és azt látom, hogy évről-évre egyre rosszabb a helyzet nálunk is és sokan úgy állnak hozzá a dologhoz, mintha az életük múlna azon a 20%-on.
Különösen a blogger és vlogger körökben lett státusz szimbólum a Glamour Napi Haul, amit lehetőleg minél hamarabb fel kell tenni és minél nagyobb a rakás, annál jobb, így nyilván le kell fotózni a tampont, a mosószert, az üdítőt és az apának vásárolt eldobható borotvaszettet is. 
Mindezek után szükségem is volt pár nap szünetre, mert az egész "élmény" olyan szinten lefárasztott, mint a karácsonyi bevásárlás és készülődés egyszerre. Remélem ti pozitívabb élményekkel tértetek haza. :) Azért kíváncsi lennék, ti mit gondoltok erről!


Ősz a városban. Ennek is megvan a maga varázsa.


Örök darabok.


Szerelem első látásra!


Újabb csoda a smink istennőtől.


Őszi ombre.


Imádnivaló.


Yep! :D


Ez a kilátás egy bögre teával és egy jó könyvvel.


A kedvenc teáim a zöld tea sok citrommal, illetve az earl grey citrommal, de nagyon szeretem a chai teát pici tejjel és a sötét, testes, illatos, fűszeres gyömölcsteákat is. :)


Imádom!


Ősz a tóparton.


Az egyik kedvenc őszi illatom.





Ágynemű szerelem.



Odavagyok ezért a dzsekiért.



Imádnivaló ez a fürdőszoba.


Nekem egy meleg kardigán igazi must have darab őszre.


Imádom a különleges kandallókat és cserépkályhákat és el sem tudom képzelni az otthonomat nélkülük. :)


Minden második szombat nálunk pizza és filmnézős nap. :) 


Ha a praktikussági oldalát nézzük a fehér a lehető legrosszabb választás a konyhába, de egyébként nagyon tetszik.


S'more time!


Imádok a lehullott levelek között sétálni. .)


Ez így van. :D


Talán már említettem egyszer-kétszer, de azért újra elmondom. Imádom a régi házakat. :D


Ha ősz akkor fahéjas csiga vanília öntettel. :P


Hangulatos.


Ha valaki látott esetleg hasonló rucit, ossza meg velem az infót léci!


Dögös!


Nagyon szép ez a mani!


Blaze gyere a mamához! *.*


Éljen a tökszezon!


Tündérhecegnős.


Ezt csak a Stranger Things rajongók tudják értékelni. Szinte hallom a főcímzenét is... :D


Cukika! 

Képek: Tumblr/Pinterest/Weheartit

Kitartás! Már csak két nap van hátra hétvégéig! Mik a terveitek? Melyik volt a kedvenc képetek? :)


Megjegyzések

  1. Igaz a telt lányok járkáljanak meztelenül nem? Jó hogy már nem azt mondta bitófa nekik! A kövérekbe kötnek bele, ahelyett hogy a pedofilokkal, gyilkosokkal és fenyegetőzőkkel törődnének. Nem is értem, úgy általában a kövérség nem bánt senkit mégis ez a legnagyobb probléma a világon. Mert éhezés nincs, szegénység nincs, korrupció nincsen. Kit érdekel ki kövér, ki sovány? Ki Schwarzenegger? Lépjünk már ezen túl emberek!
    Én már évek óta nem járok Glamour-napozni, nem csak a tömeg, hanem parasztvakítás miatt...meg a belenyúlkált termékek miatt. Mindent kibontanak, megszaglásznak.
    A cuki kiskutyás kép viszont feledteti velem a dühömet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem mindig nagyon felháborít, ha valaki így viselkedik.
      Ruhát én sem nagyon szoktam már venni, csak olyan darabokat, amiket a leárazáson nehéz kifogni. Basic cuccok például, vagy egy jó farmer.

      Törlés
  2. Szeretem a kuponos akciókat, ami nem tetszik az az, ahogyan végződik. Nem kellene más csak egy kis tisztelet a többi ember iránt. Vagyis: nem lököm fel, nem kapom ki a kezéből/kosarából az utolsót, nem tolakszom, nem üvöltök rá, nem sértegetem. Egyetlen egy termék sem ér annyit, hogy valakinek tönkretegyem a napját.
    Mindenesetre ez a szuper képsor az én napom nagyon feldobta, az édességes képek pedig remek desszert ötleteket adtak a hétvégére. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek Veled! :) Örülök, hogy tetszett a képválogatás és köszönöm, hogy írtál! :) <3

      Törlés
  3. Diákmunkaként kasszáztam, Glamour-napokon is, rémálom volt... Tülekedés, agresszió, ahogy mondtad, mintha életek múlnának azon a 20%-on. Ez az oldala nagyon nem hiányzik.

    Most viszont a vásárlás meglepően könnyen ment. Ruhákat már nem igazán veszek ilyenkor(szezonközi- vagy végi leárazásokon sokkal inkább), a drogériás jobban megéri. Kalandos volt, mert a sokadik újságosnál se volt már kuponnal rendelkező újság csütörtökön (nem is tudom, mit képzeltem amúgy:D), de egy lány, mikor meghallotta, hogy kupont keresek, kivette a sajátját a táskájából, és nekem adta, mondván, ő már megvette, ami neki kell, a többit nekem adja. A drogériában sem volt tülekedés, sokan voltak, de mindenki meglepően normálisan viselkedett, az egyik eladó is segítőkész volt, mikor fizettem, megjegyeztem, hogy kár, hogy elfogyott a mosószer, és szólt, hogy várjunk egy kicsit, hoznak ki a raktárból. Lehet, hogy ez azért volt, mert egy kisebb, nem a város legforgalmasabb pontján lévő DM volt, de élménynek mindenképp megnyugtató volt :).

    Nem hoztam sok mindent, féláron egy L'oréal Infallible alapozót, ezt most próbálom először, teljes áron nem akartam megkockáztatni, a szokásos Maybelline spirált és egy Astor rúzsceruzát, meg becsúszott egy be nem tervezett Rimmel körömlakk is. Meg ugye az ominózus mosószert és néhány intim holmit. A felhajtás jogos, mert több ezer forintot spóroltam, de ezt megkapom úgyis, hogy bunkón beszólok mindenkinek és elcseszem a napját, és megkapom úgyis, hogy nyugodtan végigvárom a sort...

    VálaszTörlés
  4. Én azt hiszem tavaly ősszel glamour napoztam először, korábban abszolút nem érdekelt. Vegyesek az érzéseim, mert én is utálom a tömeget. Igazából én már azt szoktam mondani, hogy utálom az emberek 95%-át mert annyira el van fajulva a világ...
    Sosem voltam az az igazán shopping királynő, a ruhavásárláshoz kifejezett hangulatomnak kell lennie mert nagyon ritkán találok olyat, ami jó is. Tetszen, legyen a méretem és ne álljon úgy rajtam mint egy zsák, ne legyek benne még nagyobb darab stb. Próbálom úgy időzíteni a dolgokat, hogy nyitásra megyek, korábban már körbe járom a boltokat, felpróbálom ami tetszik, hogy már csak célirányosan tudjak menni, lekapni a polcról aztán fizethetek is.
    Eddig sikerült is elkerülni a tömeget, viszont most péntek délután beugrottunk a müllerbe és itt is lefosztás, gányolás, volt ám minden. Már karácsonyra is vásároltak nagyon sokat. Jó hát saját dolga, hogy ki mikor mit vesz meg, de a mellette lévő boltokba már tényleg csak befutottam mert olyan érzésem volt, mintha mindenki azért vásárolna mert muszáj. Kötelező mert most shopping ünnep van és olcsóbb és vérben forog a szemem! Úgyhogy nagyon gyorsan ki is fordultunk.
    Szeretem is mert ha ésszel csinálja az ember, akkor tud rajta spórolni. Én pl most csak drogériákba mentem és ami nem volt szükséges az egyedül a szájvizem meg a műszempillám volt. Minden más kifogyóban volt és kellett.

    Gondoltam idén bepróbálkozok egy joy napokkal is... hátha lehet egy sikeres köröm a ruhaboltokba. De ahogy elnéztem, egy olyan kupon sincs, ami nekem kéne szóval :'D

    VálaszTörlés
  5. Nekem vegyesek az érzelmeim a Glamour Napokkal kapcsolatban. Emlékszem mikor még KETŐŐ!! darab kupon volt csak benne. Egy 50% hajfestékes és egy 50% sminktermékes amivel csak egy terméket lehetett venni. Akkor jelent meg L'Oreal Million spirálja először. Akkor még nem volt gyerekem. Külön laktunk anyósoméktól és úgy voltam vele. ennyit megengedhetek magamnak. Szuper választás volt, minőőségben mennyiségben. Következőn egy négyes Maybeline aranyos-bronzos mini palettát vettem. Azóta is kincsként őrzöm. Abban az időben még kevesen kuponoztak. Kedvesebbek voltak az eladók is. Volt amelyik azt mondta még ők sem tudják teljessen, hogy hogyan is működik, bocsánat ha valamit nem tudnak. :) Székesfehérváron a Távirda utca kis DM-ben voltam mindkét alkalommal. Azóta sokkal több a kupon és bizony sokszor nekik sem egyértelmű, hogy mit hogyan. Dolgoztam eladóként és néha borzasztó nehéz megállni, hogy minden helyzetben megfelelő módon viselkedjünk. Ugyan akkor jó volt látni tavaly is, hogy idősebb nők is kuponoztak. Jó volt velük egy-két mondatot váltani. Ahogy ők adtak tanácsot vagy együtt segítetünk az első kuponozóknak. Együtt nevettünk! Tavaly az első nap délelőttjén összekapkodtam a drogériás holmikat, akkor még nyugi volt. Második nap este felé vittem sogornőmet ruhát venni, akkor már tömeg volt. H&M -ben és C&A-ban vásároltunk. Az eladók feszültek, de rendesek voltak. DM-ben, illetve Rossmanban segítettem sogornőmnek össze kapkodni ami kellett neki. Akkor mi is oda adtuk az összes megmaradt kuponunkat egy 16körüli lánynak és az anyukájának. Nem értették mi van, mert még nem kuponoztak. Azért őket választottuk, mert előtte halottuk, hogy a lány valami Asztoros holmit szeretett volna, de anyuka nem akart annyit kiadni érte. Aztán össze mosolyogtunk velük mikor jöttünk ki, mert egy Maybeline spirált és egy Astor púdert kapot. Szintén Székesfehérváron történt az eset.
    Első alkalomnál döntöttem úgy, hogy bizonyos termékeket érdemes ekkor megvenni. Kb azóta olvasom a blogodat is. Hatásodra is kicsit, de megváltoztak a szokásaim. Nem veszek meg mindent ami megtetszik, mert többször jártam úgy, hogy mással nem tudtam párosítani. Ruhában a basic felé húzom én is egy ideje. Próbálom a kiegészítőkkel menteni a szezonokat. Kozmetikumokból ugyan csak drogériásra futja, de a noname termékeknél még mindig jobbak. Ilyenkor én is inkább a kifogyott dolgokat veszem meg. Most sem volt másképp. Arctisztító ( lemosó és tonik), sampon, hajformázó dolgok. Most dekorból csak púdert vettem. Tavaszi kuponoknál és szezon közötti leárazásoknál jól sikerült vásárolnom, így se spirál se más nem kellett. Póderem félig van még, de most olcsóbb volt. Igaz nem Rimmel Stay Mattot hoztam, sem Maybeline matt púdert, mert nem volt sehol. Rimmel Lasting Finish lett belőle. Eddig elégedett vagyok vele. C&A-ban gyerekruhából vásároltam be ismét, illetve magamnak vettem két basic felsőt. Próbafülkénél sokan voltak, de szinte rögtön sorra kerültem. H&M-ben voltunk még. Na ott rosszabb volt. Férjemnek vettünk két pulcsit és találtam farmert ami csodával határos nekem. Így áldoztam és kivártam a sort. Megérte. Egyszerű, magas derekú, csőszárú, denim színű és pont jó! És olcsóbb volt, mint a kínaiban! Sajnos az általad is mutatott poncsóból nem volt, szerettem volna megnézni. Ami meglepett, hogy a férfi ruhaosztályon találtam magamnak egy felsőt. Ruhákat én is inkább leárazáson veszek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Negatívumok: Kisfiam is velünk volt-nem volt kire hagyni--H&Mben úgy követett minket a biztonsági őr....gyerek miatt, mert mikor farmert próbából megszabadultam, akkor is ott loholt körülötte, a gyerek jegyezte meg hogy követi. Gyerekre még a szintén gyerekkel levők sem nagyon voltak tekintettel, főleg közlekedés szempontjából. A frusztráció iszonyat nagy volt. C&A-ban szerintem a ruhák egy részét felárazták vagy a normál árasra tették ki, hogy leértékelt. Igaz a kettőn egy tizest spóroltam így is. Fehérváron a legforgalmasabb drogéria szerintem a plázai Rossmann. Szerintem azért készülhetnénk nagyobb készlettel is dekorból, mert itt is ki volt fogyva Rimmel és Maybeline spirál, púder, alapozó teljesen. És a már mások is által emlegetett rongálás. Amit megpsóroltam azt ugyan el is költöttem a Decatlonban súlyzó, gumikötél és L-carnitin formájában. Tefál serpenyőt szerettem volna még, de a gyerek miatt már nem mentünk több helyre. Összeségében jól jártunk, de egyre nyomasztóbb.

      Bocs a regényért. Az őszi hangulatú képek a kedvenceim. Azt az időt várom. Illetve tetszik a bokacsizma. Jelentem tavasszal leárazáson a C&A-ban vettem egy ilyen rucit. Csak azenyém a bordó alapon tele van apró virágokkal. Lehet ma fel is veszem vastag harisnyával , magas szárú csizmával és farmerkabáttal.

      Törlés
  6. Az ilyen kuponos, tömegnyomoros dolgokat elkerülöm messziről. A bármilyen napos plázákat nagy ívben kerülöm abban a pár napban. Engem kiidegel az a halom ember, tolakodás, nyomakodás, próbafülke meg pénztár a holdban.
    Nekem egy volt kolleganőm csinálja azt, hogy bemegy a Douglas parfümériába, gyakorlatilag magára önti a kedvenc illatát, és távozik. :/
    Ami a molett lányt illeti, erre mondom azt, hogy előbb söprögessen mindenki a saját háza táján, aztán kémlelheti a másokét.
    A tájképek nagyon betaláltak most nálam, az utolsó kép pedig, iszonyat aranyos. :)

    VálaszTörlés
  7. Én is dolgoztam diákmunkaként Glamour-napok alatt, hát az tényleg rettenetes. Idén inkább csak költöttem a pénzt :D A drogériás kuponok miatt nagyon szeretem, sampont, tusfürdőt, sminklemosót stb. mindig ilyenkor veszek, mondjuk hogy ezek tömegét miért kell befotózni a #haul posztokba, azt már nem értem. Mondjuk mindig becsúszik valami nem tervezett, most is vettem egy gyönyörű lila Maybelline rúzst, szóval működik a marketing :'D.
    Ruhát nem nagyon szoktam ilyenkor venni, leárazáskor azért olcsóbb, főleg ha a legfontosabb kritérium az, hogy fekete legyen a darab. Fehérneműt, ilyesmit szoktam venni, most is vettem egy szép melltartót, mondjuk én ilyesmit sem igazán pakolok ki, nem vagyok elég extrovertált ehhez.

    Amúgy ez a kipróbálgatós dolog, na azt igazából megértem ha néha vannak belenyúlt termékek, idegesít nagyon, de sok helyen nincs teszter. (Pl. emiatt milyen jó, hogy a dm-ben legalább van wifi, ha nincs teszter, most már tudok legalább swatchokat keresni neten.) De hogy valaki ott sminkelje magát, az azért elég igénytelen. Ilyesmit szerintem csak parfümmel illik, azt azért tényleg a legjobb a saját bőrünkön, "élesben" kipróbálni, olyat én is szoktam csinálni, mert a papírcsíkra fújogatás semmit se ér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sampon meg a tusfürdő még hagyján, de amikor mosóport, tampont, papírzsepit, csokit meg ilyeneket raknak bele a posztokba, akkor azért nézek. Értem én, hogy akkor vette, de egy beauty blogon nem pont arról szeretnék olvasni, hogy milyen mosószert használ és ez tényleg csak arra megy ki, hogy valaki megmutassa hogy mennyi mindent vett.

      Törlés
  8. dolgoztam glamour napokon rossmannban, illetve volt alkalmam Müller szombaton is dolgozóként tapasztalni az őrületet. sokan szó szerint megőrülnek ezektől a 10-20%-októl. oké, aláírom, van, ami tényleg megéri. Pl én Garnier arctisztítót vettem 400 Ft-ért, ami ajándék, ha azt nézzük, hogy eredetileg mennyibe kerülnek a Garnier cuccok. és sok ilyen márka van. de az, hogy szó szerint, mint a csürhe, lökdösőnek, tolakodnak, türelmetlenek az emberek, mindezt néhány Ft spórolása miatt.
    de nem is kell messzire menni.
    Aki emlékszik, most nyáron volt a ROssmannban a Horgonyt fel! program, akkor is diákként dolgoztam. az egyik kaparóson az volt, hogy 50 Ft kedvezmény az 500 ml-s emotion ásványvízből. Én lehúztam a kupont, de a gép valamiért nem vonta le az összeget. Persze engem vádolt a nő, majdnem rám borította a pultot. :D Hívtam a vezetőt, nem értették ők sem, de kinyitották a kasszámat, és odaadták azt az 50 Ftot. 50 FT! szó szerint.

    értem én, hogy sok kis pénz egy idő után nagy összeg lesz, de nem értem azokat, akik 100-200 Ft miatt türelmetlenkednek másokkal szemben.


    és igen, a haul. :D már már az az érzésem, hogy sokan azért vesznek meg minden vackot, és teszik a képre, mert milyen menő már, hogy ő ennyi mindent vásárolt a glamour napokon... pedig hát.. :D

    VálaszTörlés
  9. Először a képek: miden őszi tájkép, a csizma, a smink, a kétféle ajakkence, a smore, a szemhéjpúderek, a hercegnős ruha és a kutyus favorit!
    A Glamour napokra másodjára mentem el, idén kicsit jobban is belevetettem magam, mint tavaly ősszel. Főleg ruhákat vettem, mert úgy éreztem, hogy fölösleges költenem újabb adag sminkcuccra, mikor így is annyi van, hogy nem győzöm őket használni. Viszont iiiimádom az őszi ruhakollekciókat, ilyenkor kaphatóak a kedvenc színeim, most kell belőlük feltankolni, mert nyáron megint csak élénk neon színű vackok lesznek :P Szóval a nulladik napon letudtam a dm-et, az első napon pedig a ruhákat. Ennyi volt számomra a Glamour nap. Nem tülekedtem, nem idegeltem halálra magam, konkrét lista volt a fejemben és egy fillért sem költöttem impulzus vásárlásra. A ruháknál kicsit bepörögtem, mert nagy volt a tömeg és szerettem volna hamar letudni a dolgokat, különben bepánikolok. Szóval rohantam, mint mérgezett egér és kb. 2 óra alatt bejártam 4 üzletet. Mindent megszereztem, ami kellett, szóval büszke vagyok magamra :)
    Egyébként változatlanul nem értem ezt a hatalmas őrületet a Glamour napok körül. Oké, jó kedvezmények vannak, amiket érdemes kihasználni, de azért ne legyen életre-halálra vívott harc belőle. A dm-ben én tök nyugodtan nézelődtem, de előttem két nő állandóan cöcögve kerülgette a másikat, mert mindig beálltak egymás elé a pultoknál. Olyat is láttam, hogy valaki vakegér módjára ment neki egy babakocsinak, annyira rohant a hajfestékekhez. Nyilván sok múlik 5 percen, amíg megvárja, hogy az anyuka arrébb tudjon menni a babájával.
    A ruháknál szerencsére nem tapasztaltam semmi rosszat, bár amit fentebb említettél erősen megemelte a vérnyomásom. Miért ne vásárolhatna egy molett nő is ruhát magának? Járjon meztelenül talán? Komolyan nem értem az embereket.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)