Őszi Haul 1. rész - Glamour Napok, Balea, Ebay, Drogériás szerzemények, Zara, Pink Panda, Tesztelésre érkeztek, stb...


 Ebben a bejegyzésben az ősz első felében zsákmányolt kincseket, illetve néhány tesztelésre érkezett újdonságot mutatok meg nektek, valamint a Glamour Napok zsákmányát is itt mutatom meg, mert nem akartam nekik külön bejegyzést írni. 
Ruhafélékből nem vásároltam sok mindent, inkább néhány alapdarabot szereztem be, amikre tényleg szükségem volt, és amikre megérte beváltani a kupont, mert ritkán jutnak el a leárazásokig. 
Két részre szedtem a bejegyzést, a következőt valószínűleg a Joy Napok után teszem majd fel. Addig is remélhetőleg ezt is szórakoztatónak és érdekesnek találjátok majd. :) (A képek minőségéért előre is elnézést kérek, mivel épp fényképezőgép híján voltam, így telefonnal készültek.)



 A Glamour Napok drogériás zsákmánya számomra ennyi volt. Nyilván, csak a blog szempontjából érdekes dolgokat tettem bele. Sokaknál láttam, hogy 3-4 doboz fogkrémet, mosószert, tampont, popsitörlőt is lefotóztak a blogra, na én ilyen nem szoktam csinálni. :D Én is fel szoktam használni a háztartási és egyéb drogériás kuponokat, de magamból kiindulva szerintem nem sokan kíváncsiak rá, hogy XY blogger melyik öblítőt vagy tampont használja. Én biztosan nem. De azt hozzá kell tennem, hogy a mosószeres, fogkrémes kuponok tényleg nagyon megérik.


 Én a hajfesték vásárlást is a kuponos akciókhoz szoktam igazítani, mert szerencsére már a legtöbb márka kuponjával több terméket is meg lehet venni. Mivel nyár óta szőke hajam van, így ezt a Syoss világosítót szoktam használni. Most két dobozzal is vettem belőle, így az idei évben már nem kell újravennem. 
Hajfestékből most a Garnier Colour Naturals Nude Blond árnyalatát használom, amihez egy piciny rózsaszín hajfestéket szoktam tenni, így egy kicsit rezesebb rose gold árnyalatot kapok. Négy darab ilyen festéket vettem. (Ha a győri Árkád DM ülezében valaki hiába kereste, akkor sorry, konkrétan az összeset kipakoltam a polcról. :D) Így idén már hajfestékre sem lesz gondom. A Nivea kuponnal főleg Gergőnek vettem piperecuccokat, magamnak csak a kedvenc Nivea Pearl&Beauty deómat szereztem be.


 A Rossmann dekor kuponnal egy Essence szemöldökceruzára csaptam le, A DM-es Maybelline kuponnal pedig a Lash Sensational Luscious spirált szereztem be, mivel Győrbe az újdonságok közül alig néhány dolog érkezett meg.


 A Müllerben a Maybelline kupont erre a púderre használtam fel.


 Szintén a Müllerben a végösszeges kupon miatt vettem meg a Matte Me folyékony rúzsok közül a Vino Tinto árnyalatot. A paletták és pirosítók sajnos már elfogytak, amikor eljutottam az üzletbe. 
A Rossmann és DM Rimmel kuponokat is felhasználtam, még pedig a rose gold csomagolású Kate rúzsokból szereztem be kettőt.


 A Boho Nude és Rock'n'Roll Nude árnyalatokra esett a választásom, de a Joy Napokon a Retro Redet is be szeretném majd szerezni. :)


 Itt pedig az ősz elején vásárolt drogériás, ebay, webshopos és sminkes szerzeményeket láthatjátok. 

Újravettem a L'Oréal Infallible Matte alapozót, de ezúttal a Vanilla árnyalatra csaptam le, mert nyáron összeszedtem egy kis színt, így a legvilágosabb most túl fehér volt. Ezt még egy DM végösszeges kuponnal szereztem be. 
Mivel elfogyott a Holike Holike Clearing Petit BB-m, ezt is pótolnom kellett. Megmondom őszintén nekem a Clearing Petit nem lett a kedvencem, mert a legvilágosabb árnyalat is túl sötét volt a bőrömhöz még nyáron is. Helyette a Sweet Cottont szereztem be, ami színben tökéletesen passzol. Hamarosan lesz majd róla teszt is. Innét rendeltem.

Beszereztem a Benton Snail Bee High Content esszenciáját is, erről is hamarosan olvashattok majd egy részletes bejegyzést a blogon. Én Innét rendeltem.

Mivel nyáron voltak problémáim a bőrömmel az őszre rákészülve megrendeltem a La Roche Posay  Effeclar Duo arckrémet és a Serozinc permetet. Ebből a webshopból szoktam rendelni a La Roche Posay termékeket, érdemes figyelni a webshopot, mert szoktak lenni akcióik. Róluk is írok majd részletesen, ha van rá igény. :) 



 Még nyár végén szereztem be néhány Balea újdonságot. A citromos borotvahabot, a jégkrémes testápolót és a vattacukros tusfürdőt. Utóbbi nagy kedvencem lett. 
A Balea Frangipani balzsamról egy Facebook csoportban olvastam csupa szépet és jót, így végül nem tudtam ellenállni neki és beszereztem. 

A Pink Panda ingyenes szállítás akcióját kihasználva megrendeltem a Real Techniques sminkszivacsát, aminek csak a csomagolását láthatjátok, mivel a fotózáskor épp csúnya, lusta blogger voltam és kimosásra várt. :D


 A másik Pink pandás zsákmány a Flawless paletta volt a Makeup Revolution-től, amire régóta ácsingóztam már. 
Szintén ebay-es kincs a Mizon csiganyálka gél krém is, amit innét rendeltem.  Bőr regeneráló, feszesítő, ránctalanító és enyhe hidratáló hatása van. 

Már nyár óta ácsingóztam a Zara Dark Emerald parfümre, amiről tudtam, hogy ha beszerzem a kedvenc őszi illatom lesz majd. 
A NYX Lip Lingerie Teddy árnyalatát Gabi barátomtól kaptam, aki volt olyan édes-drága, hogy a külföldi útja során levadászta nekem, mivel akkor még nem tudtam, hogy itthon mikor nyílik meg az üzletük. (Pénteken nyílik meg az ALEE-ban.:)


 Az Avontól is érkezett két szuper újdonság. Az egyik a Secret Fantasy Wonderland parfüm, amiről a héten olvashattok majd tesztet.






A másik pedig az új True Colour négyesek közül a szürke színösszeállítás. Róla is hamarosan érkezik majd teszt.


 A H&M kuponnal egy sima fekete, magas derekú farmert vettem, iletve nem tudtam otthagyni ezt az asszimetrikus oversize cropped pulcsit sem, aminek nagyon érdekes lilásszürke taupe színe van.


 Rövid időn belül a kedvencem lett a H&M pulcsi.


 Ezt a cirmoscicás Only pulcsit a tesómtól kaptam.


 Szintén nem kuponos szerzemény, de abszolút megérte ez a Zara basic felső, aminek nagyon huncut kis hát dekoltázsa van és egy picit rövidebb fazon, így jól mutat a magas derekú nacijaimmal. :)



Végezetül pedig szükségem volt egy fekete bakancsra, mert az előző már eléggé leharcolt állapotban volt. Végül ezt a Deichmann modellt szereztem be és imádom, a legkényelmesebb bakancs, amit kívánni lehet a rohanós hétköznapokra. :) 


Ez volt tehát az őszi zsákmányok első fele. Remélem érdekesnek találtátok ezt a posztot. Ti miket szereztetek be mostanában? Miről olvasnátok bővebben? :)

Megjegyzések

  1. Pont ma raktam ki én is...Amúgy hasonlóakat vettünk...:D

    Nekem is lett Kate rúzsom, Sleek rúzsom, és essence szemöldökceruzám...:D
    (A Flawless paletta meg régebb óta megvan, és kedvelem nagyon - a matt palettán minden szín egyforma rajtam, de ezek kijönnek szépen az én bőrömön is, talán a legjobban sikerült az eredeti hármas közül! :))

    A rúzsokról - főleg a Sleek-ről, mert én is kinéztem ezt az árnyalatot is - illetve a palettáról, mert kíváncsi vagyok Neked mennyire vált be. :)

    http://fairyindawn.blogspot.hu/2016/11/oktoberi-zsakmanyok.html -> többi zsákmány itt! :)

    VálaszTörlés
  2. A Sleek lip creamet Glamour után szereztem be, bár nagyon gondolkodtam egy hasonló árnyalatú rúzson, Glam napon pedig hazajött velem egy Kate Moss rosegold csomagolású retro red rúzs.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó dolgokat vettél :) Az a Sleek ajakkence egyből feltűnt, csodaszép *.* Kár, hogy a közelemben nincs Müller, így én ezekről a jó dolgokról mindig lemaradok. Az Avon parfümöt megrendeltem magamnak és nagyon szeretem, mostanában fogékonyabb vagyok az édes illatokra. A NYX boltot pedig meg is látogatom pénteken a nyitáskor (biztosan nem vagyok normális, tuti irtó nagy tömeg lesz :D) és lecsekkolom ezeket az ajakra valókat, ez a Teddy árnyalat is nagyon jól néz ki :) Ja, és a bakancs is tetszik, van is hasonlóm, pont a Deichmanból :)

    VálaszTörlés
  4. Azon a Mizon csiganyálas krémen gondolozom, met egyébként szeretem a márkát, de ugye azért az nem 100% vegán:D Micsoda problémák:D Illetve azért még szerintem nekem nem annyira kell semmiféle ránctalanító hatás, és nagyon sok hidratálóm lesz a dm box-szal. Szóval talán majd kicsit később kipróbálom. Mostanában egy csomó sheet mask-ot rendeltem, egy része már megérkezett, egy része meg majd. Legalább nem fogynak olyan gyorsan :D

    A Teddy-nek meg a két Kate Moss rúzsnak szívesen látnám a tesztjét, mert eléggé fontolgatom a megvásárlásukat (főleg az elsőét).

    VálaszTörlés
  5. A Balea vanília fagyis kréme nekem is megvan. Az illata szuper, remélem, hogy a hidratálással is meg leszek elégedve. Joy napokon szeretnék egy Kate Moss rúzst beszerezni, de már annyit nézegettem, hogy el sem tudom dönteni melyiket szeretném igazán. Illetve egy csizmára lenne még szükségem, de egyelőre vagy túl vaksi voltam vagy tényleg nem volt olyan amilyet szeretnék :D

    VálaszTörlés
  6. azt a bakancsot én is nézegettem már, lehet az ajánlásodra megveszem :) lényeg, hogy kényelmes legyen

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)