Weekly Inspiration

Hű, nem is tudom hol kezdjem. Közeledünk az év végéhez, már november van. Eltelt a Halloween-Mindenszentek gyertyafényes, temetői virág illatú néhány napja és lassan kezdődik a karácsonyi őrület. 
Biztosan észrevettétek, hogy itt a blogon az utóbbi időben eléggé ellaposodtak a dolgok. Az az igazság, hogy ez is egy olyan időszak volt a számomra, amikor minden összejött. A magánéleti problémákba nem szeretnék belemenni külön, de miután a számítógépem bemondta az unalmast, a fényképezőgépem döntött úgy, hogy szabadságra megy a szervíz-szigetekre, ráadásul szinte minden hétvégére jutott egy-egy rendezvény, és a hétköznapok is zsúfoltak voltak. Körülbelül tíz félkész bejegyzés vár a sorára, hogy befejezzem-posztoljam őket, de volt olyan öt nap, hogy fel sem tudtam nézni a bloggerre. Nem kifogásokat akarok keresni és nem magyarázkodom, csak szeretném ha tudnátok, hogy nem veszítettem el a motivációmat, a kedvemet, csak egyszerűen sokszor, amikor este kilenckor végeztem mindennel és leültem a gép elé, akkor már csak egy kiadósat bőgni lett volna kedvem. Szerencsére ez az időszak a végéhez ért és a november megint picit nyugodtabb lesz, így remélem utol tudom érni magamat. :) Ha van esetleg kérésetek ötletetek, hogy milyen témájú bejegyzéseket látnátok szívesen a blogon, akkor nagyon örülnék, ha ezeket megosztanátok velem és igyekszem majd eleget tenni nekik! :)

Habár én már november karácsonyi lázban égek, azért még igyekszem kiélvezni azt a néhány őszies napot, ami előtt beköszöntene a sötét, komor, esős november.


Ilyenkor szeretek a legjobban kocsival utazni, főleg a Bakony és a Hanság a kedvenc részem, de az ausztriai határ melletti kis falvak is nagyon hangulatosak.


Imádnivaló ez a bakancs.


Éljen a meleg pulcsis-hatalmas sálas időszak.


Gyűrűszerelem


Az ősz emlékeztet rá, hogy a világon minden mulandó.


Colourpop szépségek.


Novemberi dekor ötlet. Decemberben fel lehet dobni még pár masnival és fenyőággal is. ;)


Meseszép


Szalagavatóra?


Mesés őszi manikűr.


Imádok a lehullott levelek között sétálni.


Egyik kedvenc vacsim. Az édesburgonyát megtisztítjuk és héjastól szeletekre vágjuk, majd olívaolajjal megkent sütőpapírra tesszük őket. Meghintjük sóval és körülbelül húsz percig sütjük őket, ezután megszórjuk parmezánnal és fűszerekkel és arany színűre sütjük. Köretnek is tökéletes, de én legjobban fokhagymás-tejfölös mártogatóssal, vagy friss salátával szeretem. :)


Őszi csini.


Ki ne örülne ennek a gyűjteménynek? :D


Imádom az ilyen konyhákat. Nekem is ilyen polcom és üvegeim vannak az Ikeából. Utóbbiak még dekorációnak is szuperek, mert nagyon jól mutatnak egymás mellett a rizzsel, tésztával, zabpehellyel vagy lencsével megtöltve. ;)


Sajnos októberben nem sok időm volt olvasásra, összesen egy könyvet végeztem ki. (Kiera Cass- The Crown) Ti mit olvastatok mostanában? :)


Odavagyok ezért a dzsekiért.


Nagyon tetszik ez a nappali.


Mini almás pite croissant leveles tésztából. Nyami!


Egyszerű de mutatós.


Hangulat.


Ékkő a körmökön.


Imádnivaló ez a dzseki.


Abszolút megéri a hypot!


A műszempilla nélkül hétköznapra is tökéletes ez a smink.


A legjobb drogériás matt folyékony rúzsok.


Fő a kényelem.


Mesebeli


Odavagyok ezért a pedáns rendért.


Telefon háttérkép?


Nagyon tetszik ez a tükrös dísz.


Fekete szépség. 

Képek: Pinterest/Weheartit/Tumblr

Szép Hetet Lányok! Remélem kipihentétek magatokat! :) 

Ti készülődtök már a karácsonyra vagy még kiélvezitek az őszt? Melyik volt a kedvenc képetek? :) 

Megjegyzések

  1. Először a képek: a Colour Pop púderek jöhetnek azonnal, és azt az édesburgonyás receptet is tuti kipróbálom. Az almás croissant is próba-gyanús, és az a kövekkel díszített manikűr! Talán a legszebb, amit eddig láttam :) Végül pedig a folyékony rúzsok jönnek, mindegyiket elfogadnám :P
    Ami pedig a felvezetőt illeti, szívből kívánom, hogy forduljon jobbra a helyzeted - sajnos a baj mindig csőstül jön, nekem is nehéz volt ez az időszak, csak más okokból. Bízom benne, hogy a november már mindkettőnk számára szebb és jobb dolgokat tartogat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Remélem minden rendbe jön Nálad is! :)

      Törlés
  2. Szépek ezek a sminkkollekciók, viszont kinyitom a fiókomat, és nem túl nőiesen káromkodom. Túl sok holmi, túl kevés hely,és rengeteg pénz, amibe ezek a szépségek kerültek/kerülnek. Azt hiszem, ha három életem lenne, és minden egyes nap sminkelnék magamon kívül még két embert, akkor se nagyon tudnám elhasználni az összes szemhéjpúderemet és pirosítómat. Ennek ellenére mindig akad egy-egy új darab, ami "kihagyhatatlan"... Mint például egy matt Sleek lip cream :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tavaly kaptam egy Alex szekrényt, hogy elférjek. Hát idén megint lehetne egyet kérni a Jézuskától. :D

      Törlés
  3. azok a sleek szájra valók *-* mind kell :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szuperek! :) Legközelebb egy Velvet Slipper jön majd velem haza. :)

      Törlés
  4. Szuper képválogatás,nálam a tájképek nyertek most :) A sleek folyékony rúzs tényleg nagyon jó, utóbbi idők legjobb vására nálam :)
    Kriszti

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)