2016. november 14., hétfő

Weekly Inspiration

Szeretném megköszönni Nektek azt a sok kedves szót és megnyilvánulást, amit Bucky története kapcsán kaptam az elmúlt napokban. Jólesően olvastam, hogy mennyien fogadtatok örökbe kisállatokat. Én azt gondolom, hogy a világ jobbá tétele apró dolgokon múlik. A háborúkba, a politikába, a gazdaságba nem sok beleszólásunk van, mint különálló személy, de a közvetlen környezetünket egy kis odafigyeléssel élhetőbbé tehetjük, azon kívül is, hogy segítünk a bajba jutott állatokon. A környezettudatosság, a szelektív hulladékgyűjtés az első lépés a bolygónk megmentése érdekében, amit minden ember véghez vihet. 
Figyeljünk egymásra, az idősekre, a rászorulókra. Ha tudod, hogy a szomszédban idős ember lakik, beszélgess vele ha teheted, ha esetleg feltűnik, hogy egy ideje nem láttad, akkor keresd fel, hogy minden rendben van e. Neked csak egy percet jelent ez, de lehet, hogy épp segítségre szorul és az életét mentheted meg. 
Ha nagy, nehéz anyagi körülmények között élő család van a környezetedben, lepd meg őket néha 1-1 tál süteménnyel. Mondd azt, hogy családi eseményről maradt meg és nem akarod, hogy kárba vesszen. Ha van felesleges játék vagy ruha a családban, vidd el nekik. 
Ha a rokonságodban kisgyermekes anyuka van ajánld fel, hogy 1-2 órára vigyázol a kicsire, hogy ő el tudjon menni fodrászhoz, bevásárolni vagy akár csak nyugodtan tudjon a házimunkára koncentrálni. Ha pedig van egy idős nagyszülőd vagy rokonod, akkor néha segíts neki a házimunkában, ha nem is kéri, lehet, hogy nehezére esik már és így legalább egy kis időt együtt töltötök, ami talán a legfontosabb. 
Még sorolhatnám, hogy milyen apró dolgok vannak, amikkel szebbé és jobbá tehetjük a közvetlen környezetünket, de nem teszem meg, inkább titeket kérdezlek, hogy milyen ötleteitek vannak erre? Van esetleg olyan dolog amit ti rendszeresen megtesztek?


Nálatok esett a hó hétvégén?


Kell nekem egy ilyen kardigán!


Csodaszép


Tökéletes


Gyönyörű ez a szín.


A cukormázas fánk az egyik gyengém. :D


Wawawooom


Egy jó matt paletta igazi alapdarab.


Hangulatos kuckós. Az asztal a kedvencem.


Imádnivaló ez az adventi koszorú.


Csini és laza egyszerre.


Legcukibb rókás mani.


Tapasztalatból tudom, hogy a hófehér konyha maximum annak praktikus aki nem főz napi szinten, de ettől függetlenül nagyon szép ez a berendezés.


Gyűrűszerelem


Lassan itt a puncs és forrócsoki szezon.


Ecsetpornó


Hangulat


Maga a tökély!


Kecskesajt, füge, friss saláta és zöldfűszerek. Mellé egy kis pármai sonka és egy langyos baguette és már kész is a lakoma.


Voltatok már az új NYX üzletben? Én még nem de nemrég kaptam egy a Lingerie vonalból egy Teddy és Babydoll árnyalatot és imádom őket.


Mutatós


Dögös


Hashtag életem.


Egy jó bolognait valaki?


Meseszép ez a bögre.


All black.


Rejtett szemhéjjal ez persze kivitelezhetetlen számomra de azért whao!


Istennős


Háttérképgyanús


Gyönyörűség!

Képek: Weheartit/Pinterest/Tumblr

Szép Hetet Mindenkinek! 

Melyik kép volt a kedvencetek? 

3 megjegyzés:

  1. A forró csokit kérném szépen :-) a bevezetőhöz annyit fűznék hozzá, hogy <3 és, hogy kisgyermekes anyukaként egy előbb említett forró csokival is kiegyeznék a fodrász helyett :-) :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper bevezető. Sajnos közelebbi tapasztalatokat gyűjtöttem a fekvőbeteg osztályokról és a nővérek hatalmas munkájáról, szóval az én tervem a kórházban való önkéntes munka. Lehet, hogy nekem csak egy áthúzott ágy, de nekik 5 perc szünet a 12 órás műszak során.
    Mindenesetre előtte betolok egy nutellás forrócsokit és egy színes fánkot a teljes cukorkóma érdekében :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a bevezető:) Én nem olvastam el a Bucky-s bejegyzést, mert nagyon-nagyon nem bírom a véres vagy ilyesmi állatok látványát, de hát sokszor említed, így ha nem is tudom, hogy pontosan mi a történet, azt látom, hogy most nagyon jó neki, és ez a legfontosabb:) Fontosak az apró jótettek az életben, habár én nagyobb dolgokban is hiszek (aktivizmus, önkéntesség, ilyesmi).

    A NYX-ben már voltam, többször is:'D Nyilván a szájfényekre-rúzsokra tapadt egyből a szemem; megállapítottam, hogy a Teddy és a Honeymoon baromi jól állnak, szóval lesz még mit beszerezni:D Előben színre-állagra a Cosmic Metals bűvölt el nagyon, viszont a Lip Lingerienek tényleg nagyon meggyőző a tartóssága. Szóval az előbb említett két árnyalatot biztos beszerzem, a Cosmic Metals lilás-kékes árnyalatait is szeretném, egy-kettőt a Soft Matte-ból, egy lottó ötöst, a lilákat a Liquid Suede-ból, esetleg néhány kéket és barnát...

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...