Who the hell is Bucky? - Avagy egy cicamese


 Augusztus közepe volt. Hűvös, esős szombat este az erdő szélén. Az őszi dzsekimet vittem magammal és bizony mindenki panaszkodott a kellemetlen időjárás miatt. Hajnalra 5-6 fokot jósoltak. 
Rendezvényem volt, hatalmas színpaddal, fénytechnikával, rendezvénysátorral. Feszülten vártam a parkolóban a zenekart, hogy átvegyük még egyszer a menetrendet, amikor megláttam egy kislányt egy parányi, koszos kiscicát nyalábolva szaladgálni. Az anyukája a nyomában volt, buzgón szidta, hogy ne szedjen össze minden bolhás kóbor állatot. A kiscica a földre pottyan,bele egy pocsolyába. Rémülten szaladgált az autók között, menedék után kutatva. Ekkor már többen felfigyeltünk rá és a nővérem megjegyezte, hogy biztosan kidobták az erdőbe. Sajnos falu helyen még ez a leghumánusabb módszer, ahogy az emberek megszabadulnak a nem kívánatos kisállatoktól. 
Újabb autók érkeztek és a kiscica reszkető lábakkal, imbolyogva próbálta menteni az életét, majd az erdő felé vette az irányt. Tényleg olyan hideg volt... és sötét. És ő pedig annyira kicsi volt. 
Nem gondolkodtam sokáig, utána szaladtam és megfogtam. Némán tátogott, sírni próbált, menekülni, amikor magamhoz öleltem. Forró volt a kis teste és reszketett, az orra száraz volt, a szemei csipásak, a bundája csapzott, koszos, bolhás, ápolatlan. Büdös is volt. Beteg, Nagyon beteg. Némán reszketett a karomban, amikor hazaszaladtunk vele a nővéremmel. A kamrába tettem be egy kis tál vízzel és puha májkrémmel, mivel láttam, hogy olyan kicsike, hogy szilárdabb ételt nem tudna még megenni. Miután ivott egy keveset, (enni nem tudott) bebugyoláltam egy törülközőbe és egy régi kabátra fektettem. Nem túlzok. Olyan állapotban volt, hogy biztosra vettem, hogy másnap reggel el kell majd temetünk szegényt. Amikor vasárnap reggel bekukucskáltam a kamrába, láttam, hogy mozdulatlanul fekszik a kabáton és felkészültem rá, hogy a hideg, kicsi, merev testet egy cipősdobozba kell tennem majd. De ekkor felkapta a fejét és rémülten nézett rám. Ekkor vettem észre az üres tálkát a földön. Viszont ha valaki azt hinné, hogy most következik a happy end, akkor téved. Hogy mi történt ezután? Azt rögtön el is mesélem. Hozzatok nasit és papírzsepit, mert hosszú és néhol szomorú mese lesz. (Figyelmeztetés! A bejegyzésben véres, sokkoló fotók is szerepelnek, így csak akkor nyisd meg, ha nem vagy érzékeny a műtéti hegek, varratok és a vér látványára!)


 Két cicánk volt ekkor. A három éves Puszedli és a még kölyöknek számító tíz hónapos Sophie. Egészséges, jól táplált, boldog, ivartalanított cica lányok. Szobacicák, de kijárósak. 
Megvannak az oltásaik, de ennek ellenére nem akartam a közelükbe vinni egy láthatóan beteg kismacskát. No meg persze féltem is, hogy ijedtségükben kárt tennének a tényleg picike, körülbelül két hetes cicában, így őt az első héten a kamrában tartottuk. 

Az első napján a lehető legszívszaggatóbb dolgot fedeztem fel. Ezt a kis állatot soha senki nem szeretgette még. Félt minden érintéstől és nem azon a szokványos módon, amikor egy idegennel szemben bizalmatlan egy macska. Hanem összerezzent, némán tátogott félelmében. 
Aztán eltelt egy kis idő, pár óra és a kiscica dorombolni kezdett. Prüszkölve, tortyogva, egész testében dorombolt. Apró lábaival magához húzta a kezemet, mintha sosem lenne neki elég a simogatás. Minden kis porcikájával hozzám dörgölőzött, kérlelt, könyörgött a szeretetért, én pedig sírtam miatta és a sok sorstársáért, akiknek nem jut hasonló esély. Azért hoztam haza, hogy ne az erdő mélyén, a hidegben egyedül kelljen meghalnia. De tudtam, hogy nagyon beteg és ekkor arra gondoltam, hogy legalább egy kis időre megtapasztalhatja az otthon melegét, az érzést, hogy valaki gondoskodik róla, szereti, eteti. 

És talán épp ez adott erőt neki, hogy élni akarjon.


 Kapott orvosságot és lassacskán elkezdett barátkozni az ételekkel is. Eleinte úgy terveztük, hogy odaadjuk valakinek, de senki sem akart egy csúnya, büdös (háromszor kellett megfürdetnem, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki már bomlásnak indult) beteg kölyök macskát, aki nem tudja kinyitni a szemeit a csipától és nincs hangja sem mert olyan náthás és gyenge. 

Ekkor döntöttünk úgy, hogy összeismertetjük a két cicánkkal, mert úgy tűnt, hosszabb ideig marad majd velünk. Puszedli halálra rémült tőle, Sophie pedig egyenesen gyűlölte. Morgott rá és többször meg is támadta szegénykét. 

Ekkor szóba került, hogy Ráchel barátnőm veszi magához, de tényleg annyira beteg volt és picike, hogy a munkája miatt nem tudott volna vele kellőek foglalkozni, így végül nálunk maradt.


 Három fürdetés után így festett. Állandóan kézben akart lenni és mindig a nyakamon és a vállamon feküdt. Nem tudom, hogy a testmeleg, vagy szívdobogás miatt, de mindig ide kepesztett fel, ha ölbe vettem.


 Kezelgettem a szemét az állatorvos által ajánlott bórvízzel és kenőccsel és ahogy tisztulni kezdett, feltűnt, hogy az egyik szeme, nagyon furcsa, mintha nem fejlődött volna ki rendesen és látszott, hogy arra a szemére nem is lát. 
Ekkor már biztosan tudtam, hogy nem tudunk neki gazdát találni, mert valljuk be nem sokan választanának egy olyan kis állatot, aki tartós és igencsak költséges orvosi kezelésre szorul. Nem akarok ezzel senkit sem megsérteni, ezek csupán a tények.


 Sophie lassan, nagyon lassan békélt meg vele. Közel három hét kellett hozzá, hogy abbahagyja a piszkálódást. Puszedlit nem érdekelte, egyszerűen kikerülte, ha a közelébe ment.


 Fun fact. Első látásra kisfiúnak néztem őt, de Gergő úgy döntött, hogy a khm férfiassága mérete alapján nem lehet fiú, hanem egészen biztosan kislány, így az Eperke nevet adtuk neki. 
Aztán, amikor egy hónapos lett, feltűnt, hogy a dolgok bizony nem úgy festenek, mint a "lányainknál" így Eperkéből Bucky lett. Miért Bucky? Nos, mert Bucky a harmadik kedvenc Marvel hősöm Vasember és Deadpool után és mert Buckynak (Winter Soldier, majd később ő lesz Amerika Kapitány a képregényekben) hiányzik egy karja, aminek a helyén egy vibránium robot kar van. A cicának meg hiányzott egy szeme és ő is túl élte a lehetetlent, ahogy a képregényben Bucky a zuhanást a szakadékba. 
Na ezért lett Bucky. 

A fenti képen láthatjátok, hogy a (a képen a bal oldali) szeme furcsa. habár a náthából szépen kigyógyult és sok erősödött, tudtuk, hogy ezzel a szemmel valamit kezdeni kell.


 Sajnos szeptember közepén Bucky nagyon beteg lett. Lázas volt és a kis szeme bedagadt. Itt kiemelném, hogy egy nagyon nagyon jól állatorvosunk van, ő kezelte az összes kutyánkat és cicánkat, de mivel vészhelyzet volt az egyik környékbeli orvost hívtuk ki hozzá, aki tele injekciózta, majd megállapította, hogy a szemének semmi baja, látni fog vele, ha lement a gyulladás. Nyilván egy orvossal nem állok le vitatkozni, főleg, mert egy idősebb emberről van szó, de eldöntöttük, hogy amint letelik a három napos antibiotikum kúra, irány Gyuszi-doki.


 Arról, hogy ekkorra milyen állapotba került a szeme nem készült kép,  és nem is akarom részletesen körülírni, de képzeljetek egy egy vörös, pingponglabda méretű valamit, ami kiállt a fejéből és amitől nem tudta lerakni a kis fejét. Amire a másik orvos azt mondta, hogy rendbe jön. 

Gyuszi-doki egy pillantást vetett rá és csak annyit mondott: Ezt sürgősen ki kell venni. Másnap reggelre hívott vissza minket, addig Bucky gyógyszert kapott, hogy a kis szervezete kibírja az életmentő és rendkívül kockázatos beavatkozást. Az orvos előre szólt, hogy a műtét közben Bucky meghalhat, mivel a látóideg elvágásánál esély van rá, hogy a szív megáll, de úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a kockázatot. Azt is hozzá tette, hogy antibiotikum kúrával le lehetne vinni a gyulladást, de mivel úgyis vak erre a szemére (Komolyan nem tudom mit gondolt a másik orvos!) és nem tudja garantálni, hogy a későbbieknek nem gyulladna be ez a szem, így a a legegyszerűbb, leghumánusabb eljárás, a szem eltávolítása. És szegényemnek tényleg annyira elege volt már a gyógyszerekből és a szurikból. Olyan végtelen türelemmel tűrt mindent, de nem akartuk, hogy tovább szenvedjen. 
Így egy szeptember közepi kedd reggelen, több mint egy órás műtét után Bucky-ól félszemű kis kalóz lett.


 A műtét után a hazaúton. Nagyon jól viselte a beavatkozást.


 A problémát egyébként egy ritka születési rendellenesség okozta. A csarnokvíz nem tudott elfolyni és ez nyomta kifelé a szemgolyóját. 
Amikor hazaértünk az első útja a tányérjához vezetett, mivel szegény előző estétől kezdve nem kaphatott enni. 

Az orvos riogatott minket magas lázzal és fájdalommal és meghagyta, hogy nagyon figyeljünk rá, mivel konkrétan a fél fejét fel kellett vágni.


 Pár órával a műtét után. Igazából kutya baja sem volt. Az orvosunk tényleg egy nagyon rendes, lelkiismeretes ember, aki imádja az állatokat és mindig a számukra legegyszerűbb megoldást próbálja megtalálni, így Bucky három gyógyszerét pici fecskendőkben kaptuk meg, hogy ne kelljen összetört gyógyszert vagy pirulákat erőltetni a kis szájába, amikor egyébként is fájdalmai lesznek.


 A műtét után teljesen kisimult, este már játszott és végre rendesen tudott feküdni és nem csak gubbasztott. A kontroll vizsgálaton minden rendben volt és az orvos direkt felszívódó varratokkal fércelte össze, hogy ne kelljen még egy varratszedéssel is nyaggatni szegényt. Már szenvedett eleget.


 És ekkor kezdődött Bucky új élete.


 Mielőtt sajnálni kezdenétek, hogy szegénynek csak egy szeme van, el kell hogy mondjam ez semmiben nem korlátozza. Ügyes, eleven cica, nagy vadász, játékos, igazi kis energiabomba. Rengeteg szeretet van benne és nagyon-nagyon kötődik hozzám. Puszikat ad, bújik, dorombol és mindenhová követ a lakásban.


 És tudjátok mi a legszebb az egészben? Hogy amikor Bucky nagyon beteg lett, Sophie-ban feléledtek az anyai ösztönök és elkezdett gondoskodni róla. A műtét óta pedig elválaszthatatlanok.


 Összebújva alszanak és hatalmas birkózás és fogócska csatákat rendeznek.


 Együtt is esznek.


 Mosdatják egymást.


 És tényleg állandóan együtt vannak.


 Puszedli nehezebb dió volt és a mai napig távolságtartó vele. Bucky még kiscica és nagyon bújós, de Puszedli nem szereti, ha más macska hozzáér, így eleinte csak azt engedte meg Buckynak, hogy a lábát rátegye, amikor alszanak.


 Bucky időközben teljesen felépült. A varratok szépen kipotyogtak.


 Kis gombóc, nagy gombóc.


 Bucky párnának sem utolsó.


 Ölelkezni is szoktak.


 És végre Puszedlivel is jól kijönnek. habár a művésznő továbbra is gyakran fúj rá.


Hát nem gyönyörű? :) Bucky különleges cica. Okos, szófogadó, türelmes és végtelenül hálás. Mostanra a bundája gyönyörű hófehér, nagyon vigyáz rá, rengeteget mosakszik. Hasonlítsátok össze az első képekkel! :)

Mindig azt mondják, hogy a befogadott állatok a leghálásabbak és tapasztalatból tudom, hogy ez igaz. De tudjátok mit? Én is hálás vagyok a sorsnak, hogy velünk van. Igen, sokat kínlódtunk vele, sokat aggódtunk miatta. Néha hatalmas rumlit csinál és van, hogy már hajnalban felébreszt minket, mert Őfelsége éhes. De imádjuk és már el sem tudjuk képzelni, hogy odaadjuk valakinek. 

Még azelőtt, hogy meghalt volna, megígértem Dexternek, hogy ha tehetem, minden kóbor vagy bajba jutott állaton segítek, akin csak tudok. Nem fordítom el a fejem, ha az utcán ilyet látok és nem görgeteg tovább ha a Facebook-on felugrik egy olyan poszt, hogy valaki gazdát keres egy cicának vagy kutyának, hanem én is megosztom, mert lehet, hogy pont így talál majd szerető gazdát.

Bucky története szerintem tökéletes példa rá, hogy attól, hogy egy állat az utcán élt, nem fajtiszta, vagy épp nem tökéletes, még megérdemel egy esélyt. Én sem vagyok tökéletes, Te sem vagy az. Senki sem. Igen, vehetsz százezrekért fajtiszta cicát és kutyát, olyan cukit amit a neten láttál. Aranyosak, szépek, jól mutatnak a fotókon. De egy keverék állat mindig különlegesebb. Ilyen csak Neked van. Utánozhatatlan. Ezt csak az értheti meg, akinek volt már ilyen kis kedvence. 

Nem tartom magam különösebben jó embernek. Számtalan hibám van. Türelmetlen vagyok, néha bizonytalan, makacs és bizalmatlan. De azt tudom, hogy Dexter nagyon büszke rám a kutyamennyországból, amiért hazavittem Bucky-t és esélyt adtam neki, hogy igazi otthona és igazi családja legyen. 

Tudom, hogy nem lehet minden bajba jutott állaton segíteni, de mégis tehetünk érte, hogy picit javuljon a helyzet. Először is sosem szabad felelőtlenül állatot vállalni. Biztosnak kell lenned benne, hogy a körülményeid megfelelőek. Ha költözés előtt állsz ne vállalj állatot. Lehet, hogy az új helyen nem látják szívesen. Egy cica vagy kutya tartása költséges dolog. Fontos az ivartalanítás, hidd el, sok kellemetlenségtől kíméled meg magad, ha pénzt áldozol erre és kevesebb az esély rá, hogy a cica vagy kutya idősebb korában daganatos lesz. 
Ha kóbor, bajba jutott állatot látsz a lakóhelyeden fotózd le és oszd meg, lehet, hogy valaki kétségbeesetten keresi. Ha szükséges értesítsd a közeli menhelyet. 
Ha teheted segíts a menhelyeknek. Ne dobd ki a felesleges lepedőt, ágyneműt, a régi kabátokat, hanem vidd el nekik. Ezzel puha fekhelyet adsz egy-egy gazdátlan állatnak. Ha teheted vigyél nekik konzervet vagy tápot. 
A megosztások is segítenek. Nem, nem arra gondolok, hogy megkínzott állatok fotóit repostold. Ettől semmi sem változik. De ha egy ismerősöd gazdát keres egy kis állatnak segíts neki azzal, hogy a te ismerőseidhez is eljuttatod a hírt. 

Ha pedig van otthon egy kis kedvenced, akkor minden egyes nap mutasd meg neki, hogy mennyire szereted. Az ő életük egy ember életéhez képest rövidke. A mi életünkben ők csak egy-egy fejezetet jelentenek még akkor is ha sosem felejtsük el őket. De nekik mi vagyunk az egész élet. 



Köszönöm, hogy elolvastátok Bucky történetét! Hatalmas, nedves cicanózis puszit küld mindenkinek! :)

Megjegyzések

  1. Otthon kertes házunk van, és mindenki zavarja, mérgezi a macskákat. Nem egyszer találtam dobozban kiscicákat. A szomszédoktól is mindig átjöttek hozzánk, szép lassan odaszoktak, mert nem zargattuk őket folyton, úgyhogy volt, hogy 10-15 db cicánk volt, néha több, néha kevesebb. Némelyiket én neveltem fel, mert elsőalmos nagyasszonyaink nem igazán értettek a kölyökneveléshez.
    Bucky története aranyos, és örülök, hogy olyan gazdira lelt, mint te. :)

    VálaszTörlés
  2. <3 A papírzsepi tényleg kellett. Bucky igazán jó helyre került, bárcsak minden kis állatka szerető családba kerülne! Boldog éveket kívánok nektek együtt <3

    VálaszTörlés
  3. Édes <3 Köszönöm, hogy megmentetted az életét! És egyetértek Rékával, bárcsak sok állatkának ilyen gazdája lenne. Vagy, ha az emberek felelősség teljesen gondolkodnának.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy megosztottad a történetet, hálás vagyok érte, hogy olvashattam. Bőgtem ám, mint állat, a könnyeimen át ragyogott a monitor, mire végére értem.
    És most itt hagyom nálad a szívem egy darabkáját tiszteletem és szeretetem jeléül.

    VálaszTörlés
  5. Tökéletes példa arra, hogy a szerető gondoskodás, kitartás, szeretet és türelem megmenthet egy ilyen picike kis életet! :) A cicus a lehető legjobb helyre került. Ha egyszer lesz saját lakásom, első dolgom lesz elhozni a menhelyről egy cicát, hogy új életet kezdhessen, biztosan nem vennék kisállatot úgy, hogy a menhelyen több ezer állatka várja, hogy új és szerető otthona legyen.

    VálaszTörlés
  6. Annyira örülök, hogy ilyen szerető gazdija lett a cicusnak, mint amilyen te vagy <3
    Nekem is volt egy kis Bucky-m, de csak 3 napig. Én Lénának neveztem el. Anyósomék kutyája elkapott a kertben egy kiscicát, szóltak nekünk, hogy ott van náluk, ha kell, vigyem el, de húzza a hátsó lábát. Másnap este mentünk oda, szegény nagyon rossz állapotban volt. Azonnal be a házba, melegíteni, megetetni. Nagyon bújt hozzám, a nyakamhoz ő is, annyira kis hálás volt.
    Ott aludtunk, másnap hazavittük. Nagyon húzta a hátsó lábát, de aktív volt, evett, mászkált, minden. Úgy döntöttünk, hétfőn irány az orvos(hétvégén nincs állatorvosi ellátás). Tudtuk, hogy nem lesz teljesen ép, sántítani fog, de nem számított, meg akartuk tartani.
    Aztán vasárnap este hirtelen legyengült. Alig ,mozgott, főleg feküdt. Akkor már tudtam, hogy meg fog halni. Egész éjszaka mellette voltam, egész éjszaka sírtam, reggel fél hét körül ment el. Még most is elsírom magam, ha eszembe jut. Ez két hónapja történt. Még mindig vannak fényképek a telefonomon róla, nem akarom elfelejteni őt.
    Van már egy cicám, de szeretnék még egyet mellé, mert a testvérkéje elköltözött. Léna lett volna a másik cica. Úgy döntöttem, hogy ellátogatok a helyi menhelyre és ha megtalál ott engem a jövendőbeli kiscicám, akkor hazahozom magammal.

    VálaszTörlés
  7. Minden tiszteletem a tiéd. Csodálatos dolgot tettél ezzel a kis drágával, megmutattad neki, hogy van jobb világ, van szerető gazdi és vannak gondoskodó kezek, sőt, ahogy látom még pót-anyu is. És persze Bucky-nak is minden tiszteletem, hogy ilyen végtelen türelemmel viselte a kezeléseket. Csodaszép kiscica, a közös bújós képek a kedvenceim.
    Mi jelenleg csak halakat tartunk, és valószínűleg sosem lesz már háziállatunk, bármennyire is fáj miatta a szívem. Sajnos napi 12 órát vagyunk távol, ez pl. egy kutyának kínzás lenne, a többi állatra pedig allergiás vagyok. Azt hiszem ez a sors furcsa fintora, hogy pont én, a hatalmas állatbarát nem tarthatok állatokat itthon :( Bár még reménykedem, hogy elfogadható szintre tudom feltornázni a macska allergiámat és esetleg én is örökbe fogadhatok egy Bucky-t :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon megindító történet! Én azért mégis úgy érzem, van happy end, mert a kis Bucky szerető gazdára, családra talált. Nagyon jó olvasni, hogy léteznek Hozzád hasonló emberek! ♥ Mihozzánk szomszédtól költözött át eddig négy kiscica. Tavaly nyáron történt, hogy az udvaron találtam egy szintén pár hetes kis picike cicát, aki úgy tűnt, hogy fél szemére vak. Nem derült ki soha, honnan kerülhetett ide, Anyu szerint talán valaki bedobta hozzánk.. Előbb nem lehetett megsimogatni, de az ételt elfogadta, nagyon nehezen szelídült meg, a szemét elkezdük kezelni, és kiderült, hogy nem vak, idővel teljesen meggyógyult. Az ilyen kis állatok igen hálásak tudnak lenni! Ő kislány, azóta is velünk van, csak közben ivartalalnítva is lett már. (-:

    VálaszTörlés
  9. Bárcsak minden állatka ilyen szerencsés lenne és ilyen gazdija lenne mint te!

    VálaszTörlés
  10. Ó, az a rózsaszín orrocska, és a hálás tekintet... gyönyörű cica! Bucky nagyon szerencsés, hogy hazavitted, és ezt a sok viszontagságot vállalva otthont adtatok neki. Örülök, hogy felépült, és másik két cica is elfogadta őt.

    VálaszTörlés
  11. A véleményem már tudod erről az esetről. Igazán jó ember vagy, Te nem csak beszélsz arról mit kellene csinálni, meg hogyan, hanem teszel is első kézből érte. Sokkal emberközelibb vagy mint néhány más blogger, akiket csak pattogni látok, hogy ezt kéne csinálni, meg amazt, jaj segítsünk. Közben meg nagy ívben lesz*rja az egészet az illető és SAJÁT magáért nem tesz keresztbe egy fűszálat sem, nem hogy más miatt. Ez a durva.
    Sophie pedig igazán együtt érző és nagyszívű, hogy már az elejétől fogva a szárnyai alá vette Bucky-t. Hasonló a gazdájához, és tényleg van benne valami, hogy az állat hasonlít a gazdájára is egy bizonyos nagy százalékban. :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon aranyos és igazán szerencsés, hogy ennyire szerető gazdikhoz került,mint Ti. Minden tiszteletem! Én is nem rég kaptam egy cicát, szegény eléggé vad volt, senki sem szeretgette. Most már ül az ölemben és dorombol, meg a tacskónkkal együtt alszik. :)
    Szerencsés cica vagy Bucky, sok egészséget és boldog cica életet kívánok Neked gazdiid körében. :)

    VálaszTörlés
  13. Annyi szomorú történetet hallottam mostanság, és pont ezért jólesik és megnyugtató, hogy vannak még ilyen kis csodák.

    A legjobbakat Nektek!

    VálaszTörlés
  14. Ez nagyon szép történet volt, tényleg kellett a zsepi...:-) Jó ilyet olvasni, még ha össze is szorult tőle a szívem pár résznél.
    Nekem is van cicám, őt én egy menhelyről hoztam el, és bár ő jóval jobb állapotban volt, mert a menhelyen jól bántak vele szerencsére, azért hetekbe telt, mire már nem rettegett mindentől, és évekbe, hogy ne legyen bizalmatlan minden idegen emberrel. Hozzám viszont első pillanattól nagyon ragaszkodott, el sem mozdul mellőlem sokszor ma sem, pedig már 8 éve velem van :-)
    Minden jót Buckynak és társainak meg a gazdinak!
    Üdv,
    Orsi

    VálaszTörlés
  15. Jó lenne, ha mindenki így viszonyulna az állatokhoz. Egy ilyen kis szőrcsomó sokkal önzetlenebbül tud szeretni, mint sok ember.
    Úgy érzem az ilyen történetekkel visszaadsz egy kicsit az emberiségbe vetett hitemből.

    VálaszTörlés
  16. Nemigen szoktam hozzászólni posztokhoz, de ezt bizony megkönnyeztem. Örülök, hogy ez a kiscica pont olyan emberre talált rá, mint te (a sors keze?), mert bizony a legtöbben elmentek volna mellette, pedig ő is egy kicsi èlet.
    Minden jót nektek! :)
    Sz.

    VálaszTörlés
  17. csodás történet. megérintett, hiszen mi egy kutyust fogadtunk örökbe. neki hálistennek nem ilyen betegeskedő a története, de szintén egy kidobott, néhány hetes kiskutyusról volt szó. mindig megkönnyezek, ha utcán kóborló állatokat látok. Bucky csodás helyre került, te pedig egy csodás ember vagy <3 több ilyen kéne ebbe a világba.

    VálaszTörlés
  18. Most találtam a blogodra a Yankee C. keresésem kapcsán, de rögtön elkalandozott a figyelmem erre a bejegyzésre.
    Örülök, hogy ilyen emberek vannak közöttünk mint te is. Egy ilyen kis állat mellett valóban sokan elmentek volna, hisz csak a gond és a költség van vele gondolnák... ez részben igaz is, hiszen az orvosi költségek sokszor bizony magasak (mihez képest ugye?!.. egy fast fashion boltban sokszor könnyű szívvel otthagyunk 15-20.000 Ft-ot, de ha az állatorvosnak kell adni az már ugye nem olyan szívesen)de úgy gondolom mindezek ellenére tényleg megéri. Azt a szeretetet amit egy ilyen kis megmentett állat tud adni felbecsülhetetlen. A férjemmel nekünk 13 cicánk van , (ivartalanított mind) nagy részük mentett, és olyan kedvesek, hálásak, és mind egy igazi egyéniség..sokan kérdezik van-e nevük. Hát persze hogy mindnek van neve, hisz mindegyik csodálatos, egyedi kis lény, legtöbbjük hallgat is a rá. Sokszor órákat tudnunk azzal tölteni, hogy nézzük őket a kertben, ahogy játszanak, kergetik egymást vagy épp vitatkoznak.:-)
    Na de nem akarom szaporítani a szót, abszolút helyesen cselekedtél, hogy nem hagytad magára ezt a kis állatot, szó szerint te voltál neki az utolsó reménysugár. Sophie pedig egy angyal, itt látszik hogy mennyire nagy szívük van a cicáknak is! Köszönöm, hogy megosztottad a történeteteket! Csodás, szeretetteljes életet kívánok mindannyiótoknak!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)