2017. január 13., péntek

Catrice Tavaszi Szortiment 2017

Ahogy megszoktuk, minden év elején a Catrice és az Essence bemutatja az új termékeit. Az új szortimenttel néhány régi terméktől, búcsúznunk kell. Ezekről most nem készítette külön bejegyzést, mert a Catrice honlapján áttekinthetően, kategorizálva megnézhetitek őket. A kifuttatás egyébként már elkezdődött és a megszűnő termékeket 699 Forintos áron tudjátok beszerezni. 
De most jöjjön a lényeg, vagyis az új termékek. Az őszi-téli szortiment nem hagyott bennem mély nyomot, sőt nem is vásároltam belőle semmit, de ezek az újdonságok nagyon tetszetősek így alig várom, hogy élőben is megnézhessem őket. 


Négy új paletta érkezik a kínálatba, amik nagyon ígéretesnek tűnnek. Kilenc színt találunk majd bennük, köztük egy kiemelő és kontúr árnyalatot is, habár utóbbi egyáltalán nem olyannak tűnik, amivel a szemet kontúrozni szokták, inkább füstösítő árnyalatnak tűnnek. No mindegy. Egy bánatom van csak, hogy a bronzos és nude paletta szinte teljesen ugyanaz, valamint a másik kettő is nagyon hasonló.


A matt palettára nagyon kíváncsi vagyok, habár az előző matt palettájuk nálam rémesen leszerepelt.




Érkezik öt tartós krémes szemfesték is, nem túl izgi színekben.


Tartós szemceruzák is érkeznek.


Drogériás újdonságnak számít a párnás szemhéjtus. Erre nagyon kíváncsi vagyok.


Metálos szemhéjtusok is érkeznek.


A spirálokra nagyon kíváncsi vagyok. Teljesen levett a lábamról ez a szegecses kefe és nyárra egyébként is be akartam szerezni egy vízálló tust.


Egy klasszikus szemhéjtus is bekerül a szortimentbe.


Számomra az új szortiment egyik legleglegje a precíz szemöldökceruzák, amik három árnyalatban kaphatóak. Ezer éve ki akarom próbálni az Anastasia Brow Wiz-t vagy a NYX Micro Brow-t és ezek jó alternatívák lehetnek. Megy a csí ezerrel, hogy működjenek is. 😁


A nude ajakceruzák is ígéretestnek tűnnek.


Érkeznek matt ajakceruzák is, ezekre szintén kíváncsi vagyok.


Folyékony filces ajakceruzákat is kapunk.


Érkezik egy szivacsos ajakkence is, hat árnyalatban.


Ajakhighlight, metálos és füstös fedők szájra.


Fényes ajaktinták.


Fényes rúzsok.


A kínálatba bekerül majd egy olyan kence, ami minden rúzst mattá tesz. Ez érdekesnek tűnik. 
Azt el kell mondanám, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok, amiért a Catrice nem használta ki a folyékony matt rúzs őrületet. Szerintem hatalmas nagy dobás lehetett volna, ha kijönnek egy ilyen sorozattal, főleg ha nem az uncsi piros és rúzsaszín vonalat erőltették volna.


Ajakápoló és radír.


Két primer is érkezik, az első egy bőrtökéletesítő sminkalap.


A másik pedig egy ragyogásfokozó primer.


Érkezik egy új, tartós alapozó is, négy árnyalatban, amit én eléggé kevésnek érzek, de ez nem biztos, hogy többé problémát jelent, de hogy miért, arra mindjárt visszatérünk.


Ápoló korrektor stick.


A másik kedvencem az új szortimentből ezek az alapozó világosító és sötétítő cseppek. Ilyet korábban csak a The Body Shop-tól láttam és ezért forradalminak tekinthetőek a drogériás viszonylatban, hiszen ha csak a Catrice-ra gondolunk a legtöbb alapozóból csak néhány árnyalat elérhető, ami nem minden bőrszínhez passzol. Alig várom, hogy kipróbálhassam őket.


Új, tartós púderek is érkeznek.


Érkezik egy univerzális ceruza, ami korrektor, ajak és száj ceruza is egyben.


Folyékony strobing cerkák is érkeznek a kínálatba.


Pirosító fronton ezeket a pirosító-kiemelő duokat kapjuk három árnyalatban, amikre valamiért az van írva, hogy kontúr és pirosító... nem értem.



Lakk fronton sem vitték túlzásba az újítást, így csak a Soft Blossom vonal érkezik, amiben viszont mesés pinkeket találunk. Tökéletesek tavaszra. Ja és virágillatuk van! 😜

Mit szóltok az újdonságokhoz? Kinéztetek valamit? 


3 megjegyzés:

  1. Főleg az ajkakra való dolgok fogtak meg, mostanában az lett a mániám. Illetve az alapozó világosító és sötétítő cseppek is érdekesnek tűnnek. Kíváncsi vagyok, hogyan fognak szuperálni a termékek, mert ha jól... na, akkor növekedni fog a smink gyűjteményem nem kevés dologgal, haha.

    VálaszTörlés
  2. Nyilván az ajaktermékek érdekelnek leginkább, plusz a paletták is izgalmasak, de persze majd élőben derül ki, hogy mit lehet várni tőlük. Remélem, jók lesznek :)

    VálaszTörlés
  3. Most sok érdekesség érkezik szerintem. Összegyűjtöm majd egy bejegyzésben nemsokára azokat (az Essence-ekkel egyetemben), amik legjobban érdekelnek.

    Érdekes, hogy ezek a lakkok nagyon megfogtak, úgy mind kell! A csomagolásuk irtó aranyos, és a színük is nagyon szép tavaszias.

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...