Nyári divat és szépségtrendek amikből köszönjük, nem kérünk

Minden nyárnak megvannak a szuper trendjei, amik közül sok több szezont is túl tud élni. Gondoljunk csak a pár éve hódító homoklakkokra, a praktikus hátizsákokra, a cuki virágos fejdíszekre, vagy épp metálos matt ajakrúzsokra. De a sok pozitív, mutatós, hordható trend között mindig akad néhány kakukktojás is, amik remélhetőleg inkább a süllyesztőben kötnek ki, mint az utcákon. Ezeket szedtem most egy csokorba. 



Mű szeplő. 
Szeplős lányként természetesen azonnal kiszúrom, hogy kié igazi és kié hamis. 
A szeplő bájos, kislányos és mindenkinek jól áll. Akinek a természet adta.
 Ahogy pár éve a mesterségesen hosszú haj és barna bőr hajszolása volt trendi, most mindenki szeplős arcra vágyik. Ki-ki zselés tussal, szeplő-tetkóval (igen, ilyen is van) vagy épp drasztikusan, igazi tetoválással csinál magából pulykatojást. 
Láttam kifejezetten bájos, természetesnek ható szeplő festést, de a többség inkább nevetségesen fest. A fenti leányzó szerintem inkább úgy mutat, mint aki egy nagyon csúnya aknés bőrből kezdene kilábalni. 


Itt pedig a hatás olyan, mintha kerítés festés vagy meggymagozás közben összeszöktette volna magát. Hozzátenném, hogy a groteszk módon túlrajzolt száj is szerepleni fog a listán, amire szintén láthattunk két elrettentő példát. 


Csillámsegg. Minek? Miért? Hogy? Az Instagramra? Maximum, mert ebben aztán tényleg nem lehet semmit sem csinálni, maximum sétálgatni, hogy egy jót nevethessen-szörnyedhessen a strand közönsége... 


Tollszemöldök. Abszolút nem támogatom a batikolt, három árnyalatban játszó insta-szemöldököt, és irigylem azokat, akiknek természetesen dús, ívelt szemöldökük van, de ez a borzalom szerintem inkább hasonlít valamilyen egzotikus hernyóra, ami az ember arcára pottyant. 


Lollipop lips, avagy a nyalóka szájfestés. Ez a megjelenés maximum három éves korig vállalható, vagy ha az illető egy túlórázó pornósztár... 


Túlrajzolt száj. Ehhez semmit sem fűznék hozzá, csak hogy valószínűleg ocsmányabb, mint a műanyag vacak Fullips-es darázscsípés szerű Kylie Jenner imitátor szájak és soha de soha az életben nem mutatnak jól vagy természetesen, maximum az Instagram fotókon. 


Plusz nekem kapásból ez a hal ugrik be, a túlrajzolt szájú lányokról. 😂


Farmer, amiben több a lyuk mint az anyag. 
Nemrég láttam egyet az egyik fast fashion üzletben. Tizenhatért vesztegették. Komolyan, akkor inkább vegyen az illető sortot, vagy ha mindenáron úgy akar kinézni, mint aki piranhákat használ mosókapszuláknak, akkor áldozza fel egy régi farmerét a szent(ségesen nevetséges) ügy érdekében. 


Átlátszó cipők és ruhadarabok. 
Szintén Kylie plasztik királynő által elindított trend, ami szintén maximum a fotókon se mutat jól... 


... mert a valóságban ezek a darabok pár perc múlva bepárásodnak, megteremtve a tökéletes környezetet a bőr és körömgomba kialakulásához. Guszta. Nem mellesleg iszonyú praktikus 35 fokban a saját izzadságunkon csúszkálva tipegni. 

Fotók forrása: Pinterest

Végezetül szeretném leszögezni, hogy senkit sem szerettem volna megbántani ezzel a bejegyzéssel. Ha valaki szívéhez közelállónak érzi bármely trend valamelyikét a fent említettek közül, hát viselje csak. A felsorolás csupán az én személyes véleményemet tükrözi. 

Ti mit gondoltok ezekről a divat és szépségtrendekről? Van esetleg olyan, ami láttán felszaladt a szemöldökötök mostanában? 😊

Megjegyzések

  1. Jézusom, rendesen röhögtem ezeken, elbeszélgetnék azokkal, aki kitalálta őket :D

    VálaszTörlés
  2. Uram jézus, hát ezek a csajok borzalmasak. Meg hogy szépnek hiszik így magukat. Jajjjj. Reboot...

    VálaszTörlés
  3. A pornósztáros poén mindent visz!:D Szó szerint mindent. Az a baj, azok eszét is, akik ezt a nyalókás-száj trendet népszerűsítik. Nem is néz ki a szája sehogy, szemüveg nélkül meg lehet rákérdeznék, hogy mi az a maszat ott, csak nem dolgosan-térdelős napja volt. Utána persze menne a sértődés.

    A szeplős dolgot pedig nem értem, ezek a lányok tudod mire hasonlítanak még? Amikor valamilyen okból egy testi sértés, vagy "piszkos" gyilkosság esetén, felfröccsen a vér a tettesre. Igaz, ott lehetnek nagyobb foltok is még, de a sorozatokból és filmekből vett szemléltetési mód megint ehhez hasonlít. Egyébként nem is értem, annyira látszik, hogy megrajzolt mintákról van szó. És ahogy természetellenesen próbál természetesen kinézni ezzel a festéssel, kicsit elrettentő... :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem értem, mert hiába nagyon szép lányok, egyáltalán nem áll jól nekik.

      Törlés
  4. Az átláts cipőt most láttam először, nagyon furcsán néz ki. Néhány éve az átlátszó táska volt porondon, már azt sem igazán értettem.

    VálaszTörlés
  5. Jót nevettem ezen a bejegyzésen, meg a megfogalmazásaidon is :DD Bevallom én a legtöbbről még nem is hallottam :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)