5 termék, amit szeretnék kipróbálni novemberben


 Jövő héten Joy napok és nem készültem különösebb kívánságlistával, hiszen az őszi kívánságlistám számos pontját még nem tudtam kipipálni, így elsősorban ezekre szeretnék majd koncentrálni. 
Viszont akadt még néhány termék, amiket ebben a hónapban ki szeretnék próbálni, így gondoltam összegyűjtöm őket egy külön bejegyzésbe. 
Ha kíváncsiak vagytok rájuk, akkor olvassátok el a teljes posztot. 




 Fél év csúszással, de végre itthon is kapható a L'Oréal nagy-nagy hypot kapott szempillaspirálja. Igaz nálunk nem a csodaszép rózsaszín csomagolással jelent meg és a neve is más, de a belső ugyanaz, mint az Amerikában megjelent testvéréé. 
A Paradise Extatic a Too Faced Better That Sex spirál hasonmása. Az ára 4000 Forint körül van, így én kuponnal szeretnék majd lecsapni rá, ha addig még marad belőle. Gondolom szánt szándékkal egy héttel a kuponos akció előtt hozták ki, hiszen a fanatikusok úgyis megveszik majd teljes áron és a magyar drogériák nem arról híresek, hogy azonnal feltöltenék a polcot, ha egy termék "sold out" lett. No mindegy, reméljük a legjobbakat.


 Még mindig szomorú vagyok, hogy a Maybelline Superstay Matte Ink rúzsából csak négy árnyalat kapható nálunk és pont nem azok, amiket eredetileg kinéztem magamnak. De ezt a csodás piros árnyalatot, ami a Pioneer névre hallgat, szeretném kipróbálni, főleg mert piros folyékony rúzsom még nincsen.


 Végre valahára, szintén jópár hónap csúszással a a Rimmel Stay Matte folyékony rúzsai is kaphatóak nálunk. Remélem ezekből több árnyalat is érkezett, mert egészen különleges színek is találhatóak közöttük. Egy szép bogyószínt szeretnék majd beszerezni.


 A Mixa termékeiről csupa jót olvastam az utóbbi időben és sok embertől hallottam, hogy nagyon beváltak nekik, így én is szeretnék velük egy próbát tenni. Elsőként az arctisztító-sminklemosó tejet szeretném majd kipróbálni. Ez a termék egy gyengéd, hipoallergén lemosó tej, ami érzékeny bőrre készült. Nem tartalmaz alkoholt, ellenben rózsakivonattal ápolja a bőrt. Ez alapján nagyon jól hangzik. Az esti arcápolási rutinomba szeretném majd beépíteni.


Miután az eddig próbált két Kringle Candle viaszokkal nagyon elégedett voltam, további illatokat is szeretnék majd kipróbálni. A Cozy Cabinról nagyon jókat olvastam, így őt biztosan beszerzem majd.
A hivatalos oldal leírása szerint egy barna cukros, vaníliás, fahéjas illatról van szó, így igazi őszi-téli darab lehet. 

Ez volt tehát az az öt termék, amiket szeretnék majd beszerezni-kipróbálni az ősz utolsó hónapjában. Ha esetleg Nektek is van hasonló listátok, nagyon örülnék, ha megosztanátok velem, vagy ha már próbáltátok valamelyik terméket a fentiek körül, akkor érdekelne, hogy mik a tapasztalataitok velük. :) 

Ti mit szeretnétek kipróbálni novemberben? Készültök Joy-Napozni? A fentiek közül van olyan, amit ti is szeretnétek beszerezni?

Megjegyzések

  1. Végre van miből választani drogériában is, ha matt folyékony rúzst szeretnék :D De a Maybelline szín kínálata annyira nekem sem tetszik, a Rimmelről pedig most hallok először. A spirál nem vonz annyira, de a többit szívesen kipróbálnám én is a listádról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Rimmelnek nagyon sok árnyalat van, de nem tudom hogy mennyit lehet belőle kapni itthon. :)

      Törlés
  2. Pont most rendeltem meg a Cozy Cabin illatviaszt és a Pioneer árnyalatot a Matte Inkből, egy rugóra jár az agyunk, úgy érzem :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)